Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

A vizsgálat

Horn egy nap múlva visszaindult, időközben megérkezett Budapestre Cséby Lajos elaborátuma, amiről Horn is értesült, és amit természetszerűen vizsgálat követett. (Lásd az 1. dokumentumot!)

A vizsgálat során Hornék kijöttek az adu-ásszal, nevezetesen Cséby Lajos nőügyével. Ez sokban hiteltelenné tette az erkölcsi vádakat a beosztottakkal szemben. A vizsgálóbizottság ettől függetlenül sem tartotta megalapozottnak a nagykövet politikai vádjait, bár a két beosztott nézeteiben talált kifogásolni valót. Súlyosabb szankcióknak, fegyelmi vizsgálatnak, a diplomáciai területről való eltávolításnak azonban nem látták alapját. Boros és Horn visszahívását egyszerűen azért kezdeményezték, mert helyzetük tarthatatlanná vált a nagykövetségen. Dűlőre azonban nem jutottak, így helyszíni vizsgálatot javasoltak.

Horn Gyula a vizsgálat közben, mint pártitkár levelet írt Hollai Imrének is, aki ebben az időben az MSZMP központi apparátusában a külügyi részleget

. A levél kellően önkritikus és tisztelettudó volt, de egyértelműen értésére adta a címzettnek, hogy a konfliktus hátterében a nagykövet nőügyének szóvá tétele állt. (Lásd a 2. dokumentumot!)

Boros Róbertet az év vége felé eltávolították a nagykövetségről, Horn maradt. 1963. január 15-én, tehát néhány hónappal a vizsgálat után a minisztériumban Aranyosi László jelentést készített a nagykövetség

.  Visszatekintve az esztendőre Cséby - szerinte - nagy aktivitással, lendülettel látott munkához, rengeteg jelentés készült az év első felében, ezzel szemben az év második felében ez alább hagyott egészen decemberig. Horn Gyula például szeptember és október hónapban nem készített jelentést. Az elemző jelentéseket Aranyosi egyoldalúnak minősítette, amelyek csak a hibákra összpontosítottak. A minisztérium erről elbeszélgetett szabadságuk alatt a munkatársakkal. „Megállapítottuk, hogy - különösen a gazdaságpolitikai beosztott - a bolgár valóságot magyar szemszögből vizsgálja, nem veszi eléggé tekintetbe a sajátos bulgáriai körülményeket, s ezért nem sikerült objektív képet adni a BNK fejlődése egyes kérdéseiről. Bírálatunk nyomán bizonyos megtorpanást tapasztaltunk, s csak az októberi és decemberi futárral érkezett észrevehetően egészségesebb, a helyzetet jobban, körültekintőbben elemző jelentés."

A baráti országok diplomatáival Aranyosi szerint Boros és Horn haveri kapcsolatot épített ki. Itt szabad szájúak voltak, ami elzárkózáshoz vezetett a bolgár pártközpont, a magasabb funkcionáriusok és a szovjetek részéről.

Aranyosi visszatért arra is, hogy a fiatalok, erkölcsi magatartásában, munkafegyelmében hiányosságok voltak, Cséby határozott intézkedéseit helyeselte. Megemlítette, hogy év végén új első beosztottat neveztek ki.

Aranyosi szerint konfliktus keletkezett a minisztérium és az Apró Antal számára készített augusztusi belpolitikai jelentés miatt, amelyben pl. azt kifogásolta a minisztérium, hogy Cservenkov

kapcsolatban azt írták: elégedetlenséget váltott ki, hogy szinte kizárólag őt tették felelősség az elkövetett hibákért, és ezt az elégedetlenséget adminisztratív eszközökkel és egy országgyűlési választással vezették le. A szófiai diplomaták olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy a fokozott belpolitikai aktivitás célja a figyelem elterelése volt a túlfeszített gazdasági tervek miatti nehézségekről. A minisztérium szerint a személyi kultusz elleni fellépést a nép félrevezetésének minősíteni helytelen, sőt félrevezető volt. A minisztérium a BKP VIII. kongresszus anyagának elmélyült tanulmányozását ajánlotta a diplomaták számára.

A gazdaságpolitikai munkáról megállapították, hogy a követség által küldött 38 „szignalizáló" és 14 értékelő jelentés hasznos és termékeny volt. Ebből 14-et Horn Gyula készített. Helytelen szemléletéről az osztály ismételten megemlékezett: „Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Zágor György főosztályvezető (Aranyosi László III. o. titkár előterjesztése alapján)

a követség jelentő munkájának értékelésében megismételte azokat a politikai hibákat, amelyek korábban elhangoztak. Külön kiemelte, hogy a balkáni magyar követségek nem értettek egyet Boros Róbert korábban említett elemzésének azon megállapításával, hogy a balkáni együttműködés egyedül következetes képviselője Bulgária. A minisztérium ismételten leszögezte, hogy nem szabad egyetlen országnak sem vezető szerepet tulajdonítani ebben a . Horn is megkapta a beosztását a túlzott negatív értékelések miatt.

Ez a jelentés azonban már Cséby Lajos ellen íródott. Leváltották, pályafutását Prágában

.

A követség nevében már nem Cséby, hanem Ferencz László ideiglenes ügyvivő válaszolt a

. Ebből kiderült, hogy a kiegyensúlyozottság irányába „segítette" a követséget egy Nemes Dezsővel folytatott szófiai beszélgetés is. Ugyanakkor a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusa, például Jugov miniszterelnök leváltása sokban igazolta a követség kritikus álláspontját. A válasz nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a nehézségek elhallgatását nem tartja helyes magatartásnak, mi több továbbra is jelentkeznek újabb és újabb problémák, amelyekről nem lehet a hivatalos bolgár álláspont szerint jelenteni.

Ezen a napon történt január 24.

1989

Kihirdették az egyesülési jogról szóló 1989:II. törvényt. (Módosítva az 1989: XXXIII. tv. által.) Ez adott törvényes alapot az 1945 és...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők