Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

Az 1965-ös előzetes vita

 

Mint említettem, az anyag túl volt az OT előzetes vitáján. Erre 1965 őszén került sor. Az ide készült előterjesztésen 1965. augusztus 15-ei dátum 

. A készítéskor három év tapasztalatai vették figyelembe, az értékelés szempontrendszere az 1962-ben megfogalmazott és 1963 nyarán kiegészített legfelső KGST szinten megállapított közös célok voltak. Ehhez képest a helyzet siralmas képet mutatott, a problémák csak halmozódtak, az 1966-1970-es tervkonzultációkat követően világossá vált, hogy nem sikerült az áhított sem kétoldalú, sem többoldalú tervkoordináció felé elmozdulni. Csak kölcsönös információcsere zajlott, a tárgyalásokon a külkereskedelmi szállításokat egyeztették. Nem volt az együttműködésnek elmélete, nem volt megbízható összehasonlító számítási rendszer, hiányzott az egységes árrendszer, megoldatlan volt a kompenzálás kérdése, túlzott volt a centralizáció, fékezően hatott a román különutas álláspont. Világossá vált, hogy a problémák oka nem a KGST apparátusának működési hiányosságaira vezethető vissza. Ennél mélyebbre kellett ásni.

Az anyag egyik javaslata az volt, hogy először a fejlesztési koncepciókat kellene elemezni és alapos összehasonlító tanulmányokat készíttetni, amelynek javaslatairól megkezdődhetne egy érdemi közös vita. Az országok azonban más felé fordították a tekintetüket. Jól látható volt például, hogy a nyersanyagtermelésnél a felesleggel rendelkező országok tőkés piacokra értékesítenek, mert itt jóval magasabb árat érnek el. A veszteségkompenzálással lehetne ezen változtatni, de ennek módszerei nem alakultak ki. A nyersanyagtermelés fokozásával kapcsolatos drága beruházások finanszírozásához nincs tőke sem, a beruházásokhoz való hozzájárulás nem kifizetődő a külső országoknak (többek között a 2%-os alacsony hitelkamat miatt).

Súlyos problémának ítélte az anyag a külső és belső árak közötti kapcsolat hiányát, ami olyan fokú zavart okoz, hogy „az együttműködés összes problémáit gazdaságossági szempontból mintegy 'vakon' intézzük". Hiába állapodtak meg az országok 1958-ban a KGST IX. ülésszakán Szófiában a világpiaci árak alapul vételében, az nem felel meg a világpiaci árak rendszerének. Ezt például torzította az ún. „félfuvar elv", ami a szállítási távolságtól függően befolyásolta az árat, így Magyarország drágábban vett nyersanyagokat a Szovjetuniótól, mint Lengyelország, vagy az NDK. Az anyag egységes saját árbázist javasol. Az árrögzítést csak egyes termékekre korlátozná, másutt kerete között mozgó, vagy szabad árakat alkalmazna. Ez lenne a feltétele a dollárra való átválthatóság 

. Mindez összefüggésben van a külkereskedelmi kötelező kontingensek liberalizálásával is.

A gyártmányszakosítás kezdeti stádiumát nem sikerült túllépni - folytatódott az értékelés. Itt ugyanolyan okokat sorolt fel az előterjesztés, mint más területeken. Nincs érdekeltség sem a beruházások megtérülésében, sem az eladásban, nincs erre vonatkozó 

 sem.A helyzet az, hogy ezen a területen először elveket kellene közösen elfogadni, hogy a munka hatékonyan beinduljon. Ilyenek: nem kell minden tagországnak részt venni a szakosításban, tervegyeztetésre kell ezt alapozni, és tröszti, vállalati szintű megállapodásokra kell lehetőséget biztosítani.

Ami a műszaki fejlesztést illeti, az anyag úgy fogalmazott, hogy „Különösen az utóbbi időben egyre nyomasztóbb az elzárkózás, a titkolódzás, a konkurencia és a párhuzamos munka." Az előterjesztés ezen a területen is szakosítást és kooperációt javasolt. Utóbbi esetében a kutatók és fejlesztők szabad áramlásának megteremtését kezdeményezte. Meg kell szüntetni továbbá a műszaki dokumentációk ingyenes (az önköltség megtérítése melletti) átadását (az ún. szófiai elvet), sőt a feltalálók egyéni érdekeltségének fokozását is meg kell fontolni.

Végül a szervezeti kérdések kerültek az előterjesztésben terítékre. Az anyag leteszi a voksát a közös intézmények létrehozása mellett, de ezek vállalati, intézményi szinten, közvetlen termelésre összpontosultak legyenek, mintegy alulról, közös érdekeltség mellett szerveződjenek, bennük két vagy legfeljebb több ország vegyen részt, és fokozatosan épüljenek ki. A résztvevő egységek tehát ne olvadjanak össze (pl. szakmai szövetségbe, kartellbe tömörüljenek). A KGST központi szervei munkájának javítására az előterjesztés nem tartalmazott kezdeményezéseket.

1965. október 23-ai dátummal a vita előtt hosszú írásos véleményt fogalmazott meg az anyaggal kapcsolatban Tallós György a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. Tallós elutasította a tőkés világgal való összevetés indokoltságát, és lényegében az összefonódás okán egyfajta autarchiás szerepet emelt ki az együttműködő országok fejlődésében. Elutasította az értéktörvény alkalmazhatóságát, illetve nem látta ezt reális stratégiai célnak. Nem épített volna a belső gazdasági reformokra, még 2-3 ország esetében sem. Tallós a merev államközi külkereskedelem fenntartása mellett érvelt, nem tartotta sem reálisnak, sem helyesnek a világpiaci árakon keresztüli az anyagi érdekeltség kialakítását. Erősítette volna a hosszú lejáratú kötelező megállapodások rendszerét, és nem vezetett volna be árreformot. Erre a konzervatív álláspontra azonban nemcsak a közgazdászok, hanem a szakpolitikusok füle sem volt nyitott, sőt amikor az MSZMP KB Közgazdasági Munkaközössége elé került az anyag, döntés született arról, hogy a KGST országok gazdasági együttműködésének összes 

meg kell vizsgálni.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők