Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Legfelsőbb szintű értekezlet

Ilyen körülmények között a bolgár, a magyar és a csehszlovák pártban már nem a KGST ülésszakát, hanem egy csúcstalálkozót tartottak egyedül alkalmasnak a krónikus problémák megoldására. Ez elől már a Szovjetunió sem térhetett ki, így került sor 1958. május 20-23-a között Moszkvában a KGST-ben résztvevő országok szocialista és munkáspártjai vezetőinek

, amelyen meghívottként jelen volt Kína, Mongólia, Vietnam pártjainak delegációja is.

1958. április 22-én a magyar előkészületek során a Gazdasági Kapcsolatok Titkársága markáns javaslatot tett az asztalra. A delegációnak mindenekelőtt a gépipari együttműködés mielőbbi erősítését kell szorgalmaznia. Továbbra sem szabad engedni a Magyarország számára előnyös 1956-os berlini megállapodásból, sőt végrehajtása mellett - amennyire csak lehet - ki kell tartani. Különösen az volt terhes ugyanis számunkra, hogy mi leállítottuk a tehervagon termelést, de 2000 vagon szükségletünket a gyártásra kijelölt országok nem biztosították. Felfejlesztettük autóbuszgyártásunkat, ugyanakkor a berlini megállapodásban szereplő 1000 legyártott buszt nem vettek át KGST-országok. Nem volt válasz a leállított termelés kapacitások sorsáról. Kezdeményezni kell továbbá a specializációnak a kész gyártmányokról az alkatrészgyártásra való kiterjesztését is. Ami a KGST szervek helyzetét illeti meg kell védeni a Fa- és Celluloze Állandó Bizottságot a megszüntetési szándékoktól.

Kuzmin a Szovjetunió KGST képviselője először áprilisban küldte el a szovjet

majd ezt visszavonva 1958. május 7-én küldte szét az újabb szovjet Az anyag érzékeltette, hogy a határozatoktól való eltérésből adódó feszültségeket az elmúlt években a szovjet kötelezettség vállalása oldotta meg vagy enyhítette, ami komoly nehézséget okozott az országon belül. Ezért a Szovjetunió a szakosítás teljes újratárgyalását javasolta elsősorban a KGST állandó bizottságainak munkájára alapozva. Ehhez viszont a bizottságokat megfelelő szintre kell hozni. Ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az ajánlások érvényesüljenek, méghozzá két- és többoldalú szerződések útján. A Tanács munkáját tervszerűen és rendszeresen végezze, legalább évente kétszer jól előkészített módon ülésezzen. Az ülések között a képviselők egyeztetésére és a helyettesek ellenőrző összejöveteleire óhatatlanul szükség van.

A május 10-ei keltezésű, és a szovjet álláspont ismeretében átfogalmazott magyar tervezet már az országok nyersanyagbázisának kifejlesztésére helyezte a fő hangsúlyt azzal, hogy annak az országok adottságaira figyelemmel kell lenni. Más tekintetben

áprilisi javaslatait.

A bolgár vélemény konkrét szakosítási javaslatok kidolgozását célozta az állandó bizottságok keretein belül. A szervezeti kérdésekben az évenkénti két tanácsülésre és annak alapos előkészítésére helyezte a hangsúlyt, fontosnak tartotta a határozatok kötelező jellegét, a KGST és szervei ügyrendjének megalkotását. A tervhivatalok elnökei értekezletét is beiktatta volna a szervezet kereteibe, és szorgalmazta a képviselő-helyettesi konferencia jogkörének kiszélesítését.

A csehszlovákok álláspontjában a meghatározó elem a nyersanyag és fűtőanyag, valamint az energetikai, illetve a gépipari problémák lehető legrövidebb időn belüli megoldása állt. Ezen belül kiemelték, hogy be kell fejezni a Duna vízi energiájának felhasználásával kapcsolatos tárgyalásokat, így a magyar-csehszlovák erőművek kérdését. Közös vaskohászati fejlesztési tervet, a színesfémkohászatban, vegyiparban intenzív együttműködés kialakítását javasolták. A gépiparban a munkamegosztás fokozása, a műszaki fejlesztés megoldása mellett álltak ki. Átfogó munkát, elgondolást és gyakorlati lépéseket kezdeményeztek az optimális áruszállítási rendszer kiépítésére. Nem voltak megelégedve az állandó bizottságok munkájával, az információcsere minőségével. Továbbra is zavart láttak a titkárság és a képviselő-helyettesi értekezlet hatáskörében. Külön kitértek a titkárság munkájának fejlesztésére, de a képviselő-helyettesi értekezlet nem kapott hangsúlyt a javaslatukban.

A román javaslat a munkaterv megalkotására és a helyettesi értekezlet szerepének növelésére összpontosított. A titkárságot mind a tanácsnak, mind a helyettesi értekezletnek alárendelve képzelték el. Az 1. napirendhez az 1961-1965 közötti saját terveik főbb számainak bemutatásával kapcsolódtak, tehát a KGST mechanizmus tartalmi fejlesztésére vonatkozón tartózkodtak bárminemű kezdeményezéstől.

Az NDK természetszerűen azokhoz kapcsolódott, akik az energia-, és a nyersanyagproblémák megoldásának elsődlegességét erőltették. Olajvezetéket szorgalmaztak a Szovjetunióból, egységes energetikai rendszer, kelet-nyugati csatornarendszer kiépítését és a gépipari szakosítás továbbfejlesztését javasolták. Az NDK a tervezett szervezeti változtatásokkal egyetértett.

A legrészletesebb javaslatot Lengyelország küldte el partnereinek. Számára a legfontosabb továbbra is a beruházások (objektumok és közlekedési rendszerek) egyeztetése volt. A szakosítás ehhez képest másodlagos és a főbb cikkekre összpontosító volt felfogásukban. Ami a nyersanyag és energiafelhasználást illeti, itt a gazdaságosság mellett a már ismert területeket vették számba. Elismerték, hogy a vegyipar KGST koordinációs kérdése. A gépiparban a hiánycikkekre és a műszaki színvonal emelésére

Úgy gondolták, hogy egy sor vaskohászati cikknek meg kell, és meg lehet oldani a KGST belső kereskedelmében való ellátását.

A közös beruházásoknál a következőkre gondoltak: magasfeszültségű energetikai hálózatok, nemzetközi vízi utak építése és üzemeltetése, tranzit vasúti utak, országutak építése, és üzemeltetése, tengerhajózási vonalak, kikötők fejlesztése, távközlési és televíziózási hálózatok bővítése, nyersolaj és gázvezetékek építése vegyes vállalatok segítségével.

, hogy a KGST-határozatok csak abban az esetben realizálhatók, ha azokat két- vagy többoldalú megállapodásokkal támasztják alá.

A szervezeti javaslatokat illetően tehát az eltérések nem voltak számottevőek az országok között. A titkárság alárendelt, kiszolgáló szerepét leginkább a lengyelek forszírozták. Egyetértés volt a Tanács jelentőségének növelésében, az évi két ülésben, a képviselői és helyettesi értekezletek köztes egyeztető szerepének kialakításában és szabályozásában, az egész rendszer szabályozottságának növelésében, az állandó bizottságok operatív szerepének kidomborításában.

A csúcstalálkozót 1958. május 20-án Hruscsov nyitotta meg, aki a kooperáció és a szakosítás további elmélyítésének alapján sürgette az együttműködés fejlesztését. W. Gomułka ezzel egyetértve igen szerénynek nevezte a tényleges KGST együttműködésből adódó eredményeket. A szakosítást és a kooperációt erősen megkésettnek nevezte, egyben a beruházási tervek gazdaságosságának, hatékonyságának összehasonlítását, elemzését és az erre épülő főbb beruházások koordinálását tartotta az aktuális feladatnak. Külön kiemelte a bányászati beruházások országok közötti szabad átcsoportosítását, az átcsoportosítás érdekében a vegyes termelő és nem termelő vállalatok létrehozását. Kiemelte a KGST képviselők rendszeres értekezleteit, döntéseik kötelező jellegét, a műszaki együttműködés fejlesztését, a két és többoldalú megállapodások szerepét, a tőkés világgal külkereskedelmi miniszteri szinten való egyeztetés jelentőségét. Külön, hangsúlyosan említette, hogy a tervek elemzésére és egyeztetésére állandó bizottságot kell létrehozni a közgazdasági bizottság bázisán.

Az írásban eljuttatott álláspontokon túl Walter Ulbricht (a Német Szocialista Egységpárt július 10-16-ára tervezett V. kongresszusa előtt) hosszadalmas

intézett a delegációk vezetőihez országa helyzetéről és fejlesztésének kiemelt jelentőségéről a szocialista világrendszer jövője szempontjából. Eszerint az országot a szocialista tábor nyugati kirakatává kell fejleszteni, és a munkásság életszínvonalát rövid időn belül az NSZK-val versenyképessé kell tenni. Egy komoly gazdaságfejlesztéshez azonban elengedhetetlen a nyersanyagszükséglet kielégítése, amit a KGST országoktól nem kaptak meg. „Az NDK gazdasági fejlődésének legfőbb problémája a legfontosabb nyersanyagokkal való elégtelen ellátottság, az összes ebből eredő következményekkel" - fogalmazta meg Ulbricht, és meglepő nyíltsággal mutatta be elmaradottságuk állapotát. Nemhogy közeledtek volna Nyugat-Németországhoz, de távolodtak. A jegyrendszert utolsóként, 1958-ban tudták felszámolni. Szemrehányóan és részletesen ecsetelte, hogy 1945 után Nyugat-Németország nem leszerelte, hanem amerikai segítséggel fejlesztette iparát, így az NDK elmaradása történelmi léptékkel növekedett. Teljes nyíltsággal világította meg azt a szakadékot, ami a két Németország között létrejött, és a Nyugat javára tovább mélyül. Egy példa a beszédből: „Nyugat-Németország 1948-tól 1956-ig csak három gépkocsigyár - nevezetesen a „Volkswagenwerk", a „Mercedeswerk", [azaz a] Daimler-Benz részvénytársaság és az amerikai-német „Opelwerk" - kibővítésére és korszerűsítésére gyakorlatilag olyan összegű beruházásokat fordítottak, amennyit az NDK egész gépiparába volt lehetséges ." Ulbricht különféle nyersanyagfajtákból meglehetősen nagy pótszállításokat kért a Szovjetuniótól és a többi partnerországról az 1959-1962-es évekre. A nagyszabású fejlesztési csomag valójában nem volt más, mint segélyigény a többiekhez. A kérelmet Hruscsov megértéssel , amihez a többi ország egységesen csatlakozott.

Ami a távlati fejlesztési terveket illette, megállapodás jött létre arról, hogy az 1965-ig terjedő időszakra 1959 első felére, az 1975-ig terjedő időszakra pedig 1965 végére el kell készülni. Megegyeztek abban is, hogy ipari felzárkóztatási terveket kell készíteni az úgymond fejletlenebb országok számára. A csúcsértekezlet június 26-ra tűzte ki a KGST IX. ülésszakát, és még a helyszínen megállapodtak ennek napirendjében.

A csúcs döntése alapján a nyersanyagellátás és az alapanyaggyártás mindennél fontosabb hangsúlyt kapott. Ehhez kapcsolódott a villamosenergia-ellátás és a közlekedési problémák közös megoldása. A szakosítás megvalósítását elsősorban a tömeggyártás, valamint az új termékek korszerű színvonalon való gyártása, tehát a KGST autarchia erősítése érdekében emelték ki, hozzátéve azt, hogy az érintett országok közötti kereskedelmi forgalomnak óriási perspektívái vannak. Ennek érdekében közös

van szükség.

A

Kádár János az MSZMP Központi Bizottsága előtt tartott tájékoztatót. A megoldandó kérdéseket kicsinyítette, így könnyen számolhatott be megnyugtató és eredményes tárgyalásról, különösen amiatt, hogy azt hitte, hogy az ármegállapítás kérdésében sikerült Magyarország számára előnyös kompromisszumot elérni. A KGST IX. ülésszaka után azonban a helyzet megváltozott.

Ezen a napon történt január 22.

1943

Cseh Tamás magyar zenész, színész (†2009)

1945

A felszabadult Pesten a legálissá vált KISZ – egyszerű névváltoztatás-sal – a MADISZ alakuló ülését tartotta, és megválasztotta az...Tovább

1955

Budapesten megnyitják a Kossuth Klubot, amely az 1956-os forradalom szellemi műhelyévé vált.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők