Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Előzmények

A KGST 1949 eleji megalakulása után a tagországok komoly reményeket fűztek egy új típusú együttműködés megteremtése elé. A fejlesztések koordinálását, tervek összehangolását remélték egy gyors ütemű modernizáció megvalósítása érdekében. A háborús hisztéria és katonai készülődés azonban már 1950-re keresztülhúzta ezeket a számításokat. A Szovjetunió érdeke a katonai-ipari potenciál növelése és a nyugattól való függés megszüntetése volt, és szövetségeseitől ilyen gazdaságpolitikai gyakorlatot várt el, illetve ebbe kényszerítette bele őket. Ehhez nem különösebben volt szükség termelési kooperációra, bőven elég volt a tervek és a gyakorlat közvetlen ellenőrzése, utasítások kiadása és azok titkosszolgálati úton, továbbá szakértők, és közös vállalatokon keresztüli ellenőrzése. A KGST e rendszeren belül a külkereskedelmi tevékenységet tartotta kézben, szigorú ellenőrzés alatt folyhatott mind a tőkés világgal, mind a „tervországok" közötti árucsere. Minél nagyobb jelentőségű volt egy országban a külkereskedelem a nemzeti jövedelmen belül, annál kiterjedtebb lehetett Moszkva hatása. Ráadásul a tőkés környezettel való érintkezés beszűkült, ami rásegített erre a folyamatra. Gazdasági önállóságát leginkább Albánia veszítette el, amely még tervet sem tudott önállóan készíteni már csak a szakértelem hiánya miatt sem. A KGST- Moszkvában székelő - kisapparátusa, a „büró" a sztálini években kizárólag szovjet szakértőkből állt és a fődelegátus, Anasztasz Mikojan külkereskedelmi miniszter szava olyan volt, mintha maga a nagy Sztálin szólott volna az egyes országok képviselőihez.

1953-ig, de még ezt követően is a beruházások vészesen hasonló ipari struktúrákat és nyersanyag- és energiaéhes gazdaságot hozott létre a kelet-európai országokban. Már az ötvenes évek elején súlyos hiányok keletkeztek bányászati termékekben, évről-évre éles viták bontakoztak ki különösen a szénért és széntermékekért.

A helyzet 1953 után meglehetősen gyorsan átalakult. Az életszínvonal politikában és a tőkés országokkal, illetve Jugoszláviával való kapcsolatban bekövetkező változás Moszkva magatartását a KGST kereteiben is megváltoztatta. A desztalinizáció legelsőként a túlzott, autarchikus és válságtüneteket produkáló torz iparosítás feladásában jelentkezett. (Ennek eklatáns példája épp az 1953-as magyarországi fordulat volt.) A nemzetközi feszültség enyhítése érdekében 1954 júniusában

a tőkés országokkal folytatott kereskedelem bővítésének politikáját. Lépésről-lépésre visszatértek először a beruházási politika, majd a tervek egyeztetéséhez, a különböző termelési ágakban a párhuzamos és így hallatlan gazdaságtalan fejlesztésekről a kooperációhoz, teret nyert a szakosítás fogalma. 1955-1956-ban már nemcsak az éves kereskedelmi elképzelések, sőt tervek összehangolása indult meg, de nagyszabású elképzelésként úgy döntöttek, hogy az 1956-1960 közötti ötéves tervek egyeztetésére is sor kerül a legfontosabb területeken, tehát az energetikában, az ipar fontosabb ágazataiban, a mezőgazdaságban, sőt pénzügyi kérdésekben is. A kulcsszerepet persze továbbra is a Szovjetunió és annak tervhivatala játszotta, hiszen óriási kapacitásai révén a párhuzamos fejlesztés, az azonos terméktömeg miatt jelentkező konfliktusok elsimításában meghatározó szerepe csak neki lehetett. Az országokra kényszerített, irdatlan adatszolgáltatási munkát követelő és egyben folyamatos tárgyalásokat jelentő munka eredményeként a legfelsőbb szerv, a KGST Tanácsának 1956. május 18-25-e között Berlinben tartott VII. egy sor kérdésben valamennyi tagállam megállapodásra jutott.

Ezen a napon történt augusztus 23.

1938

A bledi értekezleten a kisantant hatalmak elismerik Magyarországnak a fegyverkezéshez fűződő jogát. Cserében Magyarország lemond a...Tovább

1939

A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők