Bevezetés

A 20. századi háborúk egyik velejárójaként időről időre felmerült, hogy azokat a személyeket, akik a háború alatt, vagy annak okán, nevében bűncselekményeket (vagy annak minősülő cselekedeteket) követtek el, egy elfogulatlan bíróság elé állítsák. Ezt az elképzelést az I. világháború után még nem tudták keresztülvinni a győztes antant hatalmak, de a II. világégés ebben is újat hozott. A nyugati szövetségesek már 1942-1943-ban világossá tették, hogy a háború után az annak kirobbantásáért felelős személyeket, valamint azokat, akik valamilyen - ekkor még közelebbről nem definiált - bűncselekményt követtek el, nemzetközi bíróság elé fogják állítani. Ezt a felvetést a Szovjetunió is a magáévá tette a teheráni találkozó után. A kérdés - amelynek részletes kifejtése nem egy kis bevezető tanulmány feladata - komoly fejtörés elé állította a jogászokat; végleges formában csak 1945 után kristályosodott ki a nemzetközi jog ezen új területe.

Magyarország, pontosabban a Debrecenben székelő ideiglenes magyar kormány 1944 végén szembesült azzal, hogy az ideiglenes fegyverszünet egyezmény aláírásának egyik előfeltétele a háborús és népellenes bűncselekmények definiálása és büntetésük beillesztése a magyar joganyagba. Ez - tekintettel a háborús körülményekre - 1945 januárjában még csak rendeletekkel volt elképzelhető. A népbíróságokra vonatkozó rendeleteket 1945. január 25-én adták ki, s 1945. február 5-én léptek hatályba. A sokszor emlegetett 1945. évi VII. törvénycikk egyrészt ezeket a rendeleteket emelte törvényerőre:

„1. § (1) Az ideiglenes nemzetgyűlés ezennel törvényerőre emeli az ideiglenes nemzeti kormánynak a népbíráskodás tárgyában kibocsátott következő rendeleteit:
81/1945. M. E. számú rendelet a népbíráskodásról; kibocsáttatott Debrecenben az 1945. évi január hó 25. napján, hatályba lépett az 1945. évi február hó 5. napján; 1440/1945. M. E. számú rendelet a népbíráskodásról szóló 81/1945. M. E. számú rendelet módosítása és kiegészítése tárgyában; kibocsáttatott Budapesten, az 1945. évi április hó 27. napján, hatályba lépett az 1945. évi május hó 1. napján;
5900/1945. M. E. számú rendelet a népbíráskodás körében a távollevő terhelt ellen folyó eljárásra, úgyszintén a közvád képviseletére vonatkozó szabályok kiegészítése tárgyában; kibocsáttatott Budapesten, az 1945. évi augusztus hó 1. napján; hatályba lépett az 1945. évi augusztus hó 5. napján;
6750/1945. M. E. számú rendelet a közhivatalnokok munkafegyelmének fokozottabb biztosítása tárgyában; kibocsáttatott Budapesten, az 1945. évi augusztus hó 16. napján, hatályba lépett az 1945. évi augusztus hó 19. napján."

Másrészt az 1945. évi VII. törvénycikk pontosította magának a népbírósági per eljárásnak menetét, a perrendtartást, a Népbíróságok Országos Tanácsának szerepét stb.

A magyar országgyűlés azonban - elsősorban a Magyar Kommunista Párt nyomására - elérte, hogy a törvényt újragondolják. Ennek eredménye lett az 1946. évi VII. törvénycikk A demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről. Ezt a törvényt Sulyok Dezső - az Imrédy Béla elleni népbírósági per népügyésze - egyszerűen hóhértörvénynek minősítette.

Nem mellékes, hogy e törvény hatályba lépése után a nyugati szövetségesek a háborús vagy népellenes bűncselekménnyel vádoltak közül senkit nem adtak ki Magyarországnak

A népbírósági törvény pontosan meghatározta, hogy kik számíthatnak felelősségre vonásra, így - forrásunk szereplőjéhez hasonlóan - sui generis bűncselekménynek minősült, ha valaki a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom tagja, vagy netán funkcionáriusa, politikai komiszárja volt 1944. október 15-e után, vagy aktívan segítette a nyilas hatalomátvételt.

Ugyanakkor érdemes a népbíróságok működése kapcsán két további tényre felhívni a figyelmet! A 24 népbíróság elé 59 429 személy került, akik közül első fokon 12 644 főt, vagyis a perbe fogottak 21,27%-át felmentették. A kiszabott halálos ítéletek száma pedig 477 (1,76%) volt: többségükben a különböző vérengzésekben részt vett nyilas pártszolgálatosokat ítélték a legszigorúbb büntetésre. Általános igazság, hogy az esetet döntő többségében a másodfok, vagyis a Népbíróságok Országos Tanács helybenhagyta, vagy enyhítette az első fokon hozott ítéletet. Végül a népbírósági eljárások folyamán összesen 189 személyen hajtották végre a halálos ítéletet.

Másrészt a legtöbb népbíróság 1948-ban befejezte működését, utolsónak a budapesti népbíróság szűnt meg 1950-ben. Vagyis, a fordulat évei után már fölösleges volt fenntartani egy párhuzamos (nép)bíróságot, a rendes polgári, ill. a speciális katonai bírósági rendszer mellett.

Az alábbiakban Láng Pálra vonatkozó négy dokumentumot közlünk szöveghűen. Maga Láng nem volt a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom prominense, de talán van néhány érdekes momentum az ügyében. Az egyik, hogy viszonylag későn került a hatóságok látókörébe: a források 1949-ből valók. A másik, hogy Láng Pál vizsgálati dossziéját 1989-ben megsemmisítette a BM III. főcsoportfőnöksége. Hogy erre miért került, vagy kerülhetett sor: nem tudni. Így a hivatalos BM nyilvántartásból csak annyi derül ki, hogy volt egy Láng Pál nevű nyilas, aki minden kétséget kizáróan azonos a Kohó és Gépipari Minisztérium alábbi forrásaiban szereplő Láng Pállal. További érdekessége az ügynek, hogy a BM nyilvántartásból tudjuk, hogy Lángot a népbíróság 2 év 6 hónap börtönre elítélte, de a terhelt 1948-ban szökésben volt. Ez utóbbi adat némileg ellentmondani látszik a Kohó és Gépipari Minisztérium iratoknak, de lehet, hogy csupán csak egy elgépelésről van szó.