Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

Bevezetés 

A második világháborút követően a megalakuló Magyar Honvédség, majd Magyar Néphadsereg kezdetben nem nélkülözhette — különösen a műszaki képzettséget igénylő beosztásokban — a Magyar Királyi Honvédség Ludovika Akadémián képzett tisztjeit. Legalábbis addig, amíg a megfelelő létszámú, az új rendszer számára megbízhatónak tekinthető tiszt el nem érte a hadra foghatósági szintet. Ugyanakkor azok a tisztek akik a második világháborúban nem kompromittálták magukat, igyekeztek az egzisztenciájuk alapját jelentő tiszti hivatásukat megtartani, szakképzettségüket és addig megszerzett tapasztalataikat, ismereteiket hasznosítani. Ezért gyakran próbálták múltjukat kompenzálni, a hangsúlyok áthelyezésével magukat olyan színben feltüntetni, hogy helyzetük minél kedvezőbb legyen az új hadseregben.

A következő önéletrajz a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárában lelhető fel, Kende Péter okmánygyűjtőjében (47842. sz. tiszti okmánygyűjtő). Leírása alapján a család tagjai rendkívül változatos középosztálybeli életutakat futottak be. Úgy érzem, ez a sokszínű, szerteágazó családi kapcsolatrendszer izgalmas keresztmetszetét mutatja Magyarországnak a XX. század első felében.

A önéletrajzban a legkevésbé életszerű, hogy íróját — származása ellenére — rohamtüzér tanfolyamra iskolázták be. A zsidótörvények bevezetése után a Magyar Királyi Honvédségen belül számos hivatásos tiszt maradhatott meg állományban tekintet nélkül a származásra — , így módjuk volt egzisztenciájuk megőrzésére. Ez elsősorban a szövegben említett Istvánffy

hasonló jóindulatú elöljáróknak volt köszönhető. A „problémás” tiszteket a legtöbbször olyan beosztásba helyezték, ahol nem szúrtak szemet az esetleges ellenőrzések során. Mivel az anyja származásának minden okmányon szerepelnie kellett, ezért Kende Péter nem kaphatta meg a „nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású” minősítést, a rohamtüzér csapatnemhez való önként jelentkezés így indokolatlan kockázatvállalásnak tűnik.

Az előzőekben említett megfelelni vágyás számos helyen tetten érhető az önéletrajzban. Az önéletrajz dátuma (1949) időpontjában a legtöbb „horthysta” tisztet már eltávolították, helyüket megbízhatónak ítélt „munkáskáderekkel” töltötték fel, így a rendszerhez való lojalitás hangsúlyozásának, az előző rezsimtől való elhatárolódásnak különösen nagy jelentősége lehetett (ekkor már lezajlott Mindszenty pere, nyomozás volt folyamatban a Rajk-ügyben). Különösen érdemes kiemelni azt az utalást, miszerint már a harcmincas években világos volt előtte, „hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával”. Ugyancsak figyelemre méltó a Mindszentyvel szembeni kirohanása, amelyben párhuzamba állítja a „horthysta” Oszlányival, holott — fiatal korából és távolban végzett iskolai tanulmányaiból adódóan — nem rendelkezhetett mélyebb személyes tapasztalatokkal a későbbi hercegprímásról. Kende Péter nem tudta elfeledtetni dzsentri származását és ludovikás múltját. Ugyan 1950. május 1-jével őrnaggyá léptették elő, ám még ebben az évben meg kellett válnia az egyenruhától. Egy összejövetelen kijelentette, hogy „Sztálingrádnál az oroszok elzavarták a komisszárokat és a francia hadiakadémiát végzett cári tisztek vezetésével győztek”. Izgatásért egy év börtönre ítélték és megfosztották rendfokozatától, 1952. május 11-én szabadult, ezután nem térhetett vissza a Néphadseregbe. 1989 után rehabilitálták és alezredessé léptették elő.

Ezen a napon történt február 20.

1938

Svájcban népszavazással arról döntenek, hogy a rétoromán legyen a nemzet negyedik hivatalos nyelve.

1945

Az SZDP és az MKP összekötő bizottsági ülésén a szociáldemokraták bejelentették, hogy fenntartják az önálló pártifjúsági mozgalom létre-...Tovább

1962

John Glenn az első amerikai űrhajós, megkerüli a

1999

A Szojuz TM–29 űrhajóval elindul az első szlovák űrhajós, Ivan Bella.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők