Múzeumok és forradalom

A múzeumi intézmények a forradalmi események és a harcok középpontjába kerültek. A múzeumok épületei méretüknél fogva is, és azáltal, hogy többségükben a városok, illetve a főváros centrumában vagy forgalmasabb részein épültek alkalmasak voltak a fegyveres védelemre. A dokumentumválogatás magyarországi múzeumok 1956-os jelentéseiből azokat a részleteket gyűjtötte csokorba, amelyek a forradalom alatti eseményekkel, a múzeumokat ért károkkal foglalkoznak.

Bevezetés

Az 1956. év októberi és novemberi eseményei az ország területének jelentős részét és a közélet szinte minden fontosabb részét érintették.

Az 1950-es években kiépített közgyűjteményi hálózat egyik legfontosabb alkotóelemét jelentő múzeumi intézmények a forradalmi események és a harcok középpontjába kerültek. A múzeumok épületei méretüknél fogva is, és azáltal, hogy többségükben a városok, illetve a főváros centrumában vagy forgalmasabb részein épültek alkalmasak voltak a fegyveres védelemre.

Természetesen az októberi forradalom politikai eseményei a múzeumokat, ezen belül a múzeumi dolgozókat és személyzetet is érintették, ennél azonban - több szempontból is - sokkal jelentősebb hatása volt a fegyveres cselekmények következményeinek. Mivel az októberi-novemberi események során a legnagyobb harcok Budapesten zajlottak le, a vidéki múzeumok alig szenvedtek anyagi kárt. A budapesti összecsapások azonban annál nagyobb kárt okoztak a múzeumok fizikai állagában. A legnagyobb sérüléseket elszenvedett múzeumok, a Természettudományi Múzeum (Baross utca 13.) és az Iparművészeti Múzeum (Üllői út 33-37.) a harcok gócpontjában helyezkedtek el. Ezekben a városrészekben volt a legerősebb a felkelők ellenállása és a szovjet csapatok rombolása. A Corvin közben, az Üllői úton, a Tűzoltó utcában, valamint a Kilián György laktanyában erős forradalmi egységek tevékenykedtek, és a szovjet csapatok is ezen a területen haladtak keresztül.

Október 23-án kezdődött el a Rádió ostroma, és az ekkori jelzések szerint az államvédelmi erőkre a közelben lévő Magyar Nemzeti Múzeumból rálőttek. A következő napon, október 24-én (más adatok szerint október 25-én) a múzeum épületét szovjet harckocsi-lövedékektől súlyos találat érte, és ez által elpusztult az ott elhelyezett híres Afrika-kiállítás, valamint az Ásványtár és az Őslénytár egy része. Ezek a gyűjtemények a Természettudományi Múzeum tulajdonai voltak, és pusztulásukkal, illetve károsodásukkal szinte pótolhatatlan értékek vesztek el.

A Természettudományi Múzeum veszteségei ezzel nem értek véget. November 5-én gyújtóbomba csapódott a múzeum Baross utca 13. szám alatti központi épületében elhelyezett Állattár raktárba, és az itt keletkező tűzben a gyűjtemény döntő többsége elégett. Míg a Nemzeti Múzeum épületében tárolt ásványok, kőzetek és az őslényleletek 75%-a elpusztult, addig az Állattár kiégésével teljesen megsemmisült a madár-, a csúszómászó-, a légy-, a hal-, és a csigagyűjtemény. Számszerűen: a Múzeum körúti Ásványtárban tönkre ment közel 110 ezer ásvány és hétezer kőzetpéldány, valamint az 1295 összegyűjtött meteoritból csak 610 maradt meg. A Baross utcai Állattárban elégett 36 ezer madár, 22 ezer tojás, 13 ezer hal, 40 ezer kétéltű és hüllő, 500 ezer puhatestű, 60 ezer szitakötő és recésszárnyú, 200 ezer légy, valamint a múzeum könyvtárának 100 ezer kötete és különlenyomata. Jelentős károkat szenvedett az Embertani tár is, valamint a rovargyűjtemények egy része. Az oltási munkák, továbbá az akkori nagy esőzések, sőt, a később bekövetkező csőrepedések a tűz elől megmenekült gyűjteményekben is tetemes károkat okoztak. A Föld- és Őslénytár 140 ezres leltári tételéből 110 ezer semmisült meg.

A pusztulás egyik legnagyobb oka a kilenc különböző épületben, illetve intézményben elhelyezett Természettudományi Múzeum anyagának a túlzsúfoltsága volt. A múzeum saját bevallása szerint is képtelen volt betartani például a legelemibb tűzrendészeti előírásokat. A gyűjteményanyagot a lehető legszorosabban egymásra, valamint egymás mellé halmozták, és a szekrények ajtóit is alig lehetett kinyitni. Saját dolgozószobája szinte egyetlen alkalmazottnak sem volt. A múzeum több beadványban, például 1956 februárjában egy terjedelmes feljegyzésben tárta fel a méltatlan körülményeket, azonban a forradalomig nem történt változás. Eszerint a legnagyobb veszélyben a Baross utcai padláson ömlesztve elhelyezett értékes emlősgyűjtemény volt. Az emlősgyűjtemény egy másik részét az Iparművészeti Múzeum manzárd-helyiségében zsúfolták össze. Hasonlóképpen súlyosnak ítélték a könyvtár helyzetét is, amelynek gyűjteményét, főleg a különnyomatokat már ekkor, 1956 elején beszerezhetetlennek minősítették. Állításuk szerint a legtöbb könyvüket már antikváriumi forgalomban sem lehet beszerezni - külföldön sem. Ebben a beadványukban javasolták azt is, hogy a Baross utcai épületet új emelettel bővítsék ki.

A Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum tetőszerkezetének nagy része elpusztult, főként a Múzeum utca és a Puskin utca sarkánál. Kiégett a III. emeleti padlástér, és ezzel az Afrika kiállítás. Mivel itt a Természettudományi Múzeum anyagai voltak elhelyezve, a Történeti Múzeumot nem érte jelentősebb gyűjteményi kár.

A harmadik súlyos veszteséget szenvedett intézmény az Iparművészeti Múzeum volt. Az Üllői úton, a Kilián György laktanya közvetlen közelében fekvő múzeumot a forradalom teljes időszaka alatt folyamatosan belövések érték, és épülete, valamint tárgyi anyaga nagy mértékű károsodást szenvedett. A múzeum tetőzete szinte teljesen megsemmisült, kupolája beomlott. Az öt nagy és számos kisebb belövés következtében az aktuális kiállítások mellett az üveg- és a kerámia-gyűjtemény nagy része, a könyvállomány 10, és a folyóirat-állomány 50%-a elpusztult. Szerencsére, a múzeum dolgozói több értékes gyűjteményt biztonságba tudtak helyezni.

A Magyar Nemzeti Múzeum épületébe rövid időre egy szovjet katonai parancsnokság költözött, és csak a távozásuk után kezdődhetett meg a fizikai veszteségek felmérése. Itt az 1957 elejei összesítés szerint - akkori értéken számolva - 2,8 millió, az Iparművészeti Múzeumban 2 millió, míg a Természettudományi Múzeum épületeiben 1,5 millió forintot kitevő kár keletkezett. Kisebb, 10 ezer forintnyi veszteség érte a Műcsarnok állóeszköz készletét, a Vármúzeumban (Budapesti Történeti Múzeumban) pedig belövés miatt szintén 10 ezer forintos sérülés keletkezett. Az összevetések szerint egyes múzeumoknál a kár nagyobb volt a második világháborús veszteségeknél is.

A helyreállítás igen hamar megkezdődött: már 1957 elején gondot fordítottak az épületkárok helyreállítására. Kiemelten fontosnak tartották - politikailag is - a kiállítások minél hamarabbi megnyitását, és a marxista szemléletű szakmai munka megindítását. A múzeumoknak az antiklerikális harcban szántak főbb szerepet: nekik kellett átvenniük bizonyos templomi és ezzel egyetemben szellemi-spirituális élményt nyújtó funkciókat.

A helyreállításra és korszerűsítésre jelentős összegeket szántak. A három említett múzeumra 1957-ben összesen 7,2 millió forintot fordítottak. 1958-ban például az erre a célra szánt beruházási összeg a népművelési terület hitelkeretének 23%-át tette ki. A Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum épületeinek helyreállítása 1957 tavaszán-nyarán kezdődött. A munkát - jellemzően - olyan viszonyok akadályozták: mint az építő cég nehézkes hozzáállása, a tervezés, a nem megfelelő építőanyagok, ezen kívül a pénzhiány és az eltérő kivitelezési szándékok. Mindezek ellenére a múzeum helyreállítása 1960-ra befejeződött, és csak a kisebb munkák maradtak a következő évekre.

A Természettudományi Múzeum újjáépítése 1956 decemberében kezdődött meg, és több éven keresztül zajlott. Az újjáépítés során a múzeum egyes részlegeit más helyekre telepítették át, és megkezdték a megfelelő elhelyezéshez szükséges, eddig más célra használt épületek felszabadítását is. A mentés, a romeltakarítás és az újjáépítés eleinte egymással párhuzamosan haladt, a helyzet csak a '60-as évekre konszolidálódott. A Baross utcai épületre egy új, negyedik emeletet húztak, és a múzeum új épületrészekkel is gyarapodott: megkapta az Irodalmi Múzeum egykori Bajza utcai épületét. Minderre a zsúfoltság megszüntetése mellett azért is szükség volt, mert időközben a Nemzeti Múzeum bejelentette igényét a saját épületében lévő, eddig a Természettudományi Múzeum által használt helyiségekre. A két - folyamatosan helyhiánnyal küszködő - múzeum vitáját végül egyéb épületek átadásával oldották meg.

Az újjáépítés mellett az elpusztult anyag pótlásáról, és annak megfelelő szintű feldolgozásáról is gondoskodni kellett. A rendkívül gazdag, más világrészekből is származó természettudományi tárgyak és leletek mennyisége nemzetközi viszonylatban is számottevőnek számított. A belföldi anyagot egyrészt külföldi múzeumok adományaiból, másrészt újbóli hazai gyűjtésből igyekeztek pótolni. A külföldről származó gyűjteményi anyag helyreállítására már 1957-1958-ban expedíciókat szerveztek, többek között Egyiptomba, illetve a Távol-Keletre. Mind a hazai, mind a külföldi gyűjtő utak révén sikerült pótolni az elpusztult anyagot.
Az Iparművészeti Múzeum épületében keletkezett hatalmas kár helyreállítása szintén éveken keresztül tartott, és sok nehézség után fejeződött be. A múzeum vezetősége számos elképzeléssel lépett elő. Ilyen volt, például a József, a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződésének oktogon-szerű átépítésének a terve. Ezáltal remélték, hogy a múzeum kiszabadul a szűk mellékutcák fogságából, és nagyobb térhez, illetve épületrészekhez jut. A közelben fekvő Kilián György laktanyát bérházzá kívánták átalakítani, indokaik szerint ezt a lépést már régen meg kellett volna tenni, és így elkerülhető lett volna a pusztulás. Az új úgynevezett oktogon-térre parkot, illetve körülötte alacsony bérházak építését javasolták. Bár az oktogon-tér és más egyéb elképzelések nem valósultak meg, a múzeum újjáépítése - némi csúszást követően - a hatvanas évek elejére sikeresen befejeződött. Minden évben több millió forintból gazdálkodtak, és ennek révén mind az épület külső, mind a belső része megújult. Megváltozott a homlokzat, az épület teteje, illetve kupolája is felépült. Ez utóbbi - nagy nehézségek után - a pécsi Zsolnay porcelángyárban készült pyrogránit felhasználásával megújult külsőt kapott. A keleti és magyar motívumokkal díszített pyrogránittal, valamint szobrokkal ékesített épület műemléki jelleget öltött.

Az ország múzeumainak minden évben be kellett számolniuk felügyelő szervüknek, a Népművelési Minisztériumnak. Az 1956-os évről szóló jelentéseket 1957 januárja és márciusa között küldték be, azonban néhány múzeum korábban is adott  részjelentést a minisztériumnak.

Az éves munkabeszámolók igen szűkszavúak az októberi-novemberi eseményeket illetően, és csak a leglényegesebbre szorítkoznak. Néhányan semmit sem jelentettek a forradalom idején történtekről, több más múzeum pedig csak annyit közölt, hogy az intézményben semmilyen különös esemény nem fordult elő. A múzeumok nagy többsége csak programok és némi szakmai munka elmaradásáról jelentett, valamint a látogatók számának csökkenéséről, elmaradásáról. A minisztérium illetékesei sem véleményezték e szűkszavú beszámolókat.
Gyakran csak egyetlen lényegesnek tartott dologról tájékoztattak, a fegyverek és az értékesebb tárgyi anyag biztonságba helyezéséről. Néhány múzeum azonban már ekkor gyűjteni kezdte a forradalom alatt készült tárgyi emlékeket is (röpiratok, újságok stb.).
Érdemes megjegyezni, hogy a legritkább esetben használták az ellenforradalom kifejezést. Így jelennek meg a beszámolókban olyan körülírások, mint „bekövetkezett események", „sajnálatos októberi események", „az elmúlt idők eseményei", „hóvégi zavaros események", „rendkívüli idő", „az év utolsó negyedében történő események", „október 23. után bekövetkező helyzet" stb. Voltak olyan múzeumok, amelyek 1957. januárfebruárban is a forradalom kifejezést használták.

A források közé azok a múzeumi jelentések, illetve munkabeszámolók kerültek be, amelyek érdemi mondanivalót vagy közlésre érdemes érdekességet tartalmaznak az 1956-os forradalommal kapcsolatban, akár helyi, akár országos viszonylatban. A beszámolók vagy azok részletei a Magyar Országos Levéltárban őrzött Népművelési Minisztérium általános irataiból származnak, és jórészt a beküldők által tisztázott, eredeti iratok minisztériumi iktatmányai.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 22.

1943

Cseh Tamás magyar zenész, színész (†2009)

1945

A felszabadult Pesten a legálissá vált KISZ – egyszerű névváltoztatás-sal – a MADISZ alakuló ülését tartotta, és megválasztotta az...Tovább

1955

Budapesten megnyitják a Kossuth Klubot, amely az 1956-os forradalom szellemi műhelyévé vált.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők