Szabó Dezső könyvtára

A Budapest ostromának utolsó napjaiban elhunyt író könyvtárának hányatott sorsáról kapunk képet a forrásközlésből. A könyvtár különleges értéke a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) figyelmét is igen korán,1945 áprilisában felkeltette. Az örökösökkel 1946 elején felvették a kapcsolatot, de azok a hagyatéki per körüli hercehurca miatt ekkor nem kívántak foglalkozni a könyvtárral, így a tárca is kénytelen volt tudomásul venni a vis majort, és egy ideig nem bolygatta az ügyet. Az ügy azonban csak 1949-ben zárult le.

Bevezetés

1945. január 13-án, egy József körúti bérház pincéjében hunyt el a magyar irodalom egyik legvitatottabb alakja, Szabó Dezső író. Személye körül sem életében, sem halálát követően nem csillapodtak a viták. Irodalmi öröksége sokáig állt különböző érdekek ütközőpontjában, többen is sajátjuknak tekintették műveinek kiadási és terjesztési jogát, és társadalmi, politikai tevékenysége, munkássága is gyakran került ellentétes vélemények kereszttüzébe.

Tárgyi hagyatékára már szinte a halálát követően felfigyeltek. Minden értékét a József körút 31/a szám alatti lakásán tartotta, amely mind a ház lakóinak, mind az őt a Rákóczi téren eltemető híveinek óvó szándékú érdeklődését felkeltette. Jó okkal.

Életében két dolgot gyűjtött olthatatlan szenvedéllyel: az antik órákat és a könyveket. A könyvek iránti mérhetetlen vonzódása nemcsak olvasóközönsége, hanem Budapest lakossága előtt is ismert volt, és számos híresztelésnek adott táptalajt, főleg könyvtárának méreteit illetően. Kifejezetten az első kiadású vagy a régi könyvek vonzották, és szerzeményeit nagyon gondos rendben tartotta. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy ha anyagilag megszorult (ami nála gyakran megesett), a könyveit kiárusítsa, és akár az egész meglévő könyvtárát az utolsó darabig is eladja.

Az is gyakori szokása volt, hogy ha pénzügyei nem álltak jól, betért egy-egy antikváriumba, hitelbe könyveket vásárolt, amelyekbe az első útba eső kávéházban beírta a nevét, majd ugyanezen könyveken, mint sajátjain, egy másik könyvkereskedésben azonnal túladott - jelentős haszonnal.

A negyvenes évek közepe felé újból hatalmas méretű és kiemelkedően magas értékű könyvtárral rendelkezett, a könyvek száma jóval meghaladta a tízezret. Szeretve dédelgetett könyveiről több fénykép is készült, ahogy előttük ül kedvenc karosszékében. Három szobás lakásában a könyvek minden helyet kitöltöttek. „A falakat padlótól a mennyezetig polcok borították, rajtuk nyelvek és műfajok szerint, szép rendbe rakva állt a sok könyv. Volt olyan szoba, ahol a könyvállványokból külön kis utcákat épített" - írja az egyik szemtanú. Ha jókedvében találták, nemcsak kérkedett e „betűbirodalommal", hanem akár adakozott is belőle. Budapest ostromának napjaiban például, a pincében a vele szorongó lakók között - amúgy kalapból - tíz példányt sorsolt ki Az elsodort faluból.

A németeket nem túlságosan kedvelő íróval az a különös eset is megtörtént, hogy éppen könyvtára miatt kerülte el a letartóztatást. Mindez 1944 végén történt, amikor már gyakran érte Budapestet angolszász bombatámadás, így az elsötétítés kötelező volt. A munkájába belefeledkező Szabó Dezső ajtaján az egyik este dörömbölés hallatszott - nyilas és német járőr érkezett hozzá, akik meglátták az ablakából kiszűrődő fényt. A német katonák megpillantva a hatalmas könyvtárat megkérdezték, hogy kicsoda ő. Író - kapták válaszul, mire azok érdeklődve kezdték vizsgálgatni könyveit, Szabó Dezső pedig készséggel mutatta meg azokat, könyvtárában igen sok német nyelvű könyv volt található. A katonák több mint egy órán keresztül maradtak nála beszélgetni, majd miután udvariasan figyelmeztették az elsötétítés betartására, a dühös nyilas ellenkezése dacára retorziók nélkül távoztak.

Halála után könyvtárának hányattatott sors jutott osztályrészül. Temetése után hívei meglátogatták lakását, amit feltörve találtak, de míg a szintén nagy gonddal gyűjtött állóórák egy része eltűnt, a könyvtár érintetlen maradt. A polgármester segítségével a lakást „Szabó Dezső Múzeumnak" nyilvánították, és ajtajára tábla is került. A Budapesti Nemzeti Bizottság a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget (MADISZ) bízta meg a hagyaték kezelésével, és már akkor elkezdték leltárba venni a tárgyakat. A MADISZ kebelén belül megalakult egy ún. Szabó Dezső Bizottság, amelyik Hőgye Mihály vezetésével intézte a hagyaték sorsát, de ezen belül azonban leginkább Szabó Dezső szellemi termékeinek meg- és átmentésével foglalatoskodott.

Szabó Dezső hagyatékára az örökösök mellett a Kolozsvári Református Kollégium is igényt tartott (ugyanis Szabó Dezső egy korábbi újságcikkében „rájuk hagyta" minden vagyonát), és a két fél közötti per nagyon hosszan elhúzódott, miközben a könyvtárral senki sem törődött. Írásunkban csak a könyvtár sorsát követjük nyomon.

A per a hagyaték egyéb részei körül forgott (készpénz, iratok, az író műveinek tulajdonjoga stb.), a könyvtár sorsát alig érintette. A kollégium ugyanis nem jelentette be igényét a könyvtárra, a törvényes örökösök pedig nem értékelték a könyveket, és a lakásba sem jutottak be annak hatósági zárlata miatt.

A lakásínséges időkben azonban az ostrom által jószerivel megkímélt lakás nem maradt sokáig üresen: két szobába a kerület új lakót költöztetett, aki a bútorzat egy részét kidobta, és a könyveket egyetlen szobába zsúfolta össze. A korabeli sajtó is érdeklődött a könyvtár sorsa felől, és oknyomozó riportokban számolt be a hagyaték viszontagságairól. Bár a „könyvek mérhetetlen halmait" a kerületi hagyatéki előadó felvételezte, és az irodalmi, személyes értékű kéziratokat az író követői gondosan összeszedték, a könyvek további kezeléséről senki sem gondoskodott. 1945-1946 telén is a kitört üvegű szobában maradtak, aminek ajtaját végül a Nemzeti Bizottság lepecsételte.

A könyvtár különleges értéke a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) figyelmét is igen korán felkeltette. Az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ már 1945 áprilisában kérelmezte a nagy értékű könyvtár zár alá vételét, és katalogizálásának megkezdését. Mivel erre a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nem volt illetékes, csak javasolhatta, hogy ha az örökösökkel felveszik a kapcsolatot, akkor döntsenek az állagmegőrző intézkedésekről. Ugyanerre, valamint egyben a kollégium képviseletére kérte fel a minisztériumot a kolozsvári kollégium is. A VKM ezt elhárította, felismerve azonban az exlex állapotot, kidolgozott egy tervezetet a gyűjtemény megszerzésére. Az intézkedések megkezdésekor megállapították, hogy a folyó per jogügyi vitáitól függetlenül a könyvtár mindenképpen az örökösöket illeti. Ennek figyelembevételével dolgozták ki 1945 decemberében stratégiájukat, amelyből azonban nem hagyták ki a kolozsvári református kollégiumot sem, sőt az író korábbi művei alapján azt tekintették elsődleges alapelvnek, hogy Szabó Dezső a könyvtárát a kollégium céljaira szánta. Mivel a kulturális érdekek is a közületi hasznosításhoz fűződtek, el akarták kerülni, hogy az „nem megfelelő használatba" vagy könyvárusi forgalomba kerüljön. Miután az örökösök nemcsak a sajtóban, de a jogi procedúra során is kifejezésre juttatták a szándékukat, hogy a könyvtárra nem tartanak igényt, a VKM tervet készített arra, hogy a kolozsvári kollégium javára megvásárolja. A könyvtár sorsának intézésekor figyelemmel voltak a párizsi béketárgyalások kimenetelére is, mégpedig arra, hogy Kolozsvár városa, illetve a kolozsvári kollégium helyzete miként alakul a béketárgyalások során.

Az örökösökkel 1946 elején felvették a kapcsolatot, de azok a hagyatéki per körüli hercehurca miatt ekkor nem kívántak foglalkozni a könyvtárral, így a tárca is kénytelen volt tudomásul venni a vis majort, és egy ideig nem bolygatta az ügyet. A könyvek iránt azonban nem csillapult az érdeklődés, sőt a Hartmann Testvérek Könyvkereskedése is kifejezte vételi szándékát a Szabó Dezső Füzetek viszonylag nagy mennyiségben megmaradt példányaira.

Az újabb puhatolózó kísérleteket végül mégis siker koronázta: az örökösöktől a VKM 1947 elején 25 000 forintért megvásárolta az egész megmaradt könyvállományt. A több mint két éve egy szobában összezsúfolt könyvek végre megfelelő helyre kerülhettek. Döntöttek arról, hogy a könyvek nagyobbik részét a kolozsvári református kollégium kapja meg, kisebbik része pedig letét gyanánt az Eötvös József Kollégium tulajdonába kerül, oda, ahol egyébként Szabó Dezső is diákoskodott annak idején. A Rökk Szilárd utcai pincében tárolt Szabó Dezső Füzeteket és a Segítség című regény fűzetlen íveit a Hartmann Testvérek Könyvkereskedése szerezte meg.

Az elszállítás bonyodalmait és végrehajtását, valamint a könyvek további útját szemlélteti az alább közölt dokumentum, amely a könyvek jelentékeny hányadát megszerző Eötvös József Kollégium aligazgatójának, Tomasz Jenőnek tollából származik, aki a könyvtár átvételét és a könyvek feldolgozását végezte el (a kollégium akkori igazgatója egyébként a korábbi kultuszminiszter, Keresztury Dezső volt). Az aligazgató 5000 forintot kapott a Minisztériumtól az átszállítás és a szortírozás minden költségének rendezésére.

A már a kollégiumban tárolt gyűjteményből a miniszter utasítására a néprajzi vonatkozású könyveket (ezer darabot) kiszolgáltatták a Pázmány Péter Egyetem Néprajzi Intézetének részére, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig a „fasiszta tartalmú" könyveket vette át megőrzésre. Az Országos Széchényi Könyvtár 559 darab egyéb könyvet kapott.

Az Eötvös Kollégium többszöri felszólítás után befejezte a katalogizálást, és kimutatást készített a könyvek példányszámairól és elhelyezésükről. E véglegesnek tekintett összesítés szerint az Eötvös Kollégium 2872 darab könyvet kapott meg, a kolozsvári református kollégium I-től XXIV-ig számozott ládában 676-ot, valamint 1-től 65-ig számozott ládában még 4400-at. A fentieken túl jutalomból kiosztottak az Eötvös kollégistáknak 230 Szabó Dezső Füzetet.

Az Eötvös Kollégiumnak juttatott könyveken kívül így jelentékeny mennyiségű könyvet kapott az erdélyi Kolozsvári Református Kollégium, amelyek kiszállítása nehézségbe ütközött, sőt el sem kezdődhetett. A magyar állam minimális, és egyre inkább csökkenő befolyással rendelkezett a romániai ügyekre, és a kolozsvári kollégiummal alig volt érdemi kapcsolata. A kormányzat közvetlenül csak a háború végén Magyarországra menekített kolozsvári Ferenc József Egyetem ügyeiben volt illetékes, amelynek ingóságai nagyobbrészt Magyarországra kerültek, és a visszatelepítésre a negyvenes évek végén már nem is gondolhattak, ugyanis a román állam Kolozsvár székhellyel új egyetemet alapított (a Babes-Bolyait), amely nem ismerte el jogelődjének a Ferenc József Egyetemet. Az 1947-es békeszerződés után már nem is volt más lehetőség, mint az egyetem maradékának a felszámolása és értéktárgyainak szétosztása. Az egyetemnek a Kelet-európai Tudományos Intézet helyiségeiben elhelyezett irattárát a szegedi tudományegyetem kapta meg, az egyetem ügyeit intéző Kolozsvári Egyetemi Irodát pedig felszámolták. Ehhez az irodához került a kolozsvári kollégiumnak szánt könyvállomány is, hogy majd az egyetem ügyeinek rendezésével párhuzamosan eljuttassák azt is a kollégiumnak. Addig is az iroda kezelte és tárolta a könyveket, és várta a kedvező alkalmat azok átszállítására. Erre a feszültté vált nemzetközi légkörben már nem kerülhetett sor. 1948 augusztusában elkezdődött az iroda felszámolása, és a felszámoló biztos többek között a Szabó Dezső volt könyvtárának idekerült anyagát, és a róla szóló leltárt is átvette. A könyvtárra különösen nagy gondot fordítottak, és elsődlegesen egy olyan szerv kezelésére kívánták bízni, amelyik kapcsolatban van Erdéllyel, tudományos célt is szolgál, és megfelelő felkészültséggel rendelkezik a könyvek felhasználása terén. Ennek az elvnek a kidolgozására és végrehajtására már nem maradt idő.

Miután az egyetem nem költözhetett vissza Kolozsvárra, a Minisztérium 1949. szeptember 2-án a Kolozsvári Egyetemi Irodát megszüntette, és az egyetem fennmaradó ügyeit pedig a szegedi tudományegyetemnek adta át. A néhai Szabó Dezső könyvtár ott őrzött része sem kerülhetett a határon túli református kollégium birtokába, így az ottani, 24 kis ládába csomagolt állományt 1949. szeptember 8-án a felszámoló biztos a Minisztérium utasítása alapján átadta az Országos Könyvtári Központnak azzal a céllal, hogy ossza szét a közkönyvtáraknak.

Az iratok lelőhelye: MOL. XIX-I-1-h 90/a-2 t. 1948-1949.; 1714/1945, 84305/1945, 128054/1947, 171003/1947, 160768/1947 ( Magyar Országos Levéltár - Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium - Felsőoktatási és Tudományos Főosztály -90/a-2 tétel -1948-1949, illetve a 1714/1945, 84305/1945, 128054/1947, 171003/1947, 160768/1947 jelzetű ügyiratok.)

Ezen a napon történt január 19.

1919

Károlyi Mihály az első Magyar Köztársaság (nem ideiglenes) elnöke.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők