Bevezetés 

A magyarországi pártállam létezésében a nyolcvanas éveket egyre érzékelhetőbben jellemezte a politikai-társadalmi erjedés. A növekvő elégedetlenség az államszervezetnél keletkezett iratokban „lecsapódott", és képletesen szólva e dokumentumok egyfajta lakmuszpapírként is funcionálnak: ugyanis gyakran tartalmazzák a lakosság írásban megfogalmazott gondolatait. Természetesen az egyébként jelentős számú beadvány nem reprezentatív módon ad számot az állampolgárok gondolkodásáról.

A művelődésügy az említett társadalmi folyamatok vizsgálatában kiemelt szerepet játszik. A legkülönbözőbb politikai döntések az oktatásban, a kulturális életben közvetett vagy éppen közvetlen változásokat generáltak, és a kulturában végrehajtott szándékos módosítások is gyakran kavartak indulatokat. A változások ellenzői (ritkább esetben a helyeslői) a művelődést érintő esetekben nagyobb bátorsággal ragadtak tollat, és írták meg véleményüket a helytelennek vélt történésekről, mint egyéb helyzetekben.

Köpeczi Béla 1982 és 1988 között tevékenykedett művelődési miniszterként, és erdélyi származású művelt tudósként, politikusként nagyobb közbizalmat élvezett hasonló beosztású (elv)társainál. Számos névtelen vagy névvel megadott levelet kapott magánemberektől, a legkülönbözőbb témákban és a legváltozatosabb stílusban, de általában az őszinte felháborodás okán.

A miniszter iratai közül most közölt dokumentum egy névtelen levél. Szerzője az 1985-ös év végén egy, a komolyzenei életet átalakítani kívánó terven háborodott fel, és e haragos levelét kiegészítette a hatalmi elit egyes képviselőinek vélt vagy valós ismeretbeli hiányainak véleményezésével, valamint elemezte benne a környező országokban élő magyarság akkori, igen nehéz sorsát is.

A korszakbeli magyar, komolyzenét játszó zenekarok - Bors Jenőnek, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezérigazgatójának szavai szerint - „jelentős mértékben lemaradtak attól a színvonaltól, amely feltétlenül szükséges a magyar zenei kultúra nemzetközi hírnevének fenntartásához, valamint export-kötelezettségeink teljesítéséhez". Többek között ezen az okok miatt az év közepétől folyamatosan készültek tervek a kívánt magasabb színvonal eléréséhez. Petur Györgynek, a Művelődési Minisztérium illetékes osztálya vezetőjének elképzelése szerint Új Magyar Filharmonikusok néven új, nemzetközi színvonalú zenekar jönne létre. Ezzel kapcsolatban a kérdés leginkább a Ferencsik János karmester által naggyá tett, ebben az évben az USA-ban koncertező Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) megmaradása, vagy felosztása lett. Az év végére két tervezetben kristályosodtak ki a megújítási elképzelések: az ÁHZ vagy beolvadt volna ebbe az önálló költségvetésű szervezetbe, vagy továbbra is különállóan működött volna (vagyis ez utóbbi esetében eggyel növekedett volna a zenekarok száma). A terveket az ÁHZ és a Zeneművész Szakszervezet vezetői előtt - szóban - december 12-én ismertette Petur Görgy. A szakmai közvélemény, valamint az így vagy úgy érintett zenekarok véleménye megoszlott az ügyben: az ÁHZ vezetői a megszüntetést elutasították, egyesek viszont támogatták azt, így például Lakatos Éva, az Országos Filharmónia múltból itt maradt igazgatója - feltételek teljesülése mellett - támogatta az elképzelést. Számos vita és tiltakozás után 1986 februárjára a Minisztérium levette a napirendről az elképzelést.

Ugyanebben az időszakban, vagyis a nyolcvanas években a ceaușescu-i, sovén-kommunista Romániában - a teljes románosítás jegyében - nagyon erős magyarüldözés folyt. A magyarok minden tekintetben hátrányban és negatív megkülönböztetésben részesültek, és folyamatos terror alatt éltek. A rendkívül nehéz helyzet azonban még mindig távol állt a névtelen szerző által felemlegetett, az 1944-1945-ös Maniu-gárdisták által végrehajtott véres erdélyi magyarirtás eseményeitől. A magyar kormányzat növekvő aggodalommal és egyben elutasítóan figyelte a Ceaușescu-rezsim ténykedését, de a hivatalosan követett internacionalizmus ideológiája miatt beavatkozni nem akart, de nem is tudott volna.

Az ugyancsak megemlített korabeli Csehszlovákiában a romániai helyzetnél enyhébb mértékben, de szintén nemzeti homogenizációs törekvések érvényesültek ekkoriban, amelyek főleg a magyar iskolák kétnyelvűsítésére, az asszimiláció és a szlovakizáció kiterjesztésére irányultak. Ez ellen Duray Miklós vezetésével jogvédő csoport alakult, és ebben az évben is vívta harcát a csehszlovák hatalom ellen. A hivatalos Magyarország meglehetősen néma maradt.

A levelet szerkesztett változatban, valamint digitális képként is közöljük. Az előbbi esetében a nyilvánvaló elgépeléseket javítottuk, az ékezetes betűk hiányát jelzés nélkül pótoltuk. Szögletes zárójelben oldottuk fel viszont egyrészt az utónevek hiányát vagy rövidítését, másrészt a tévesen írt vezetékneveket. A híresebbnek és ismertebbnek tartott történelmi személyek esetében lábjegyzetbeli magyarázatot nem adtunk, ellenben a kevéssé ismert, ill. a levélben kiemelten megjelenített személyekről és fogalmakról rövid bemutatást adtunk.

A dokumentumot a miniszter titkárságán megfelelően iktatták, majd irattárba is helyezték. Említést érdemel, hogy a beadványra a titkárságvezető kézzel rávezette azt a mondatot, mely szerint: „Köpeczi et. [elvtárs] látta!".