Gábor Zsazsa 1968. októberi látogatása Magyarországon

Rotschild Klárának sem fizetett

„Gábor Zsazsa többszöri rendelés-módosítással $ 4178.00 összegben különböző női ruházati cikkeket rendelt. A rendelésnek megfelelően a ruhákat elkészítették, azonban Gábor Zsazsa sem a ruhák átvételére, sem azok értékének megtérítésére nem volt hajlandó. Az egyes próbák alkalmával több ruhát széttépett, s a szalon dolgozóival szemben minősíthetetlen hangot ütött meg. Többször tett olyan kijelentéseket is, mint pl.: »Mondták nekem, hogy ne utazzak Magyarországra, mivel az egész magyar társaság csaló tolvaj.«"

Gábor Zsazsa, az Amerikai Egyesült Államokba kitelepült magyar származású színésznő - akitől a fenti kijelentés is származik - 1968. októberi budapesti látogatása igencsak az érdeklődés középpontjába került. Élete, szereplései és az őt körülvevő botrányok napjainkban is foglalkoztatják a médiát, aki mint életrajzi adataiból kiderül, 2011. február 6-án töltötte be 94. életévét. A kitüntetett figyelem tehát korántsem apad, s így volt ez 1968. évi magyarországi utazásakor is.

, - „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam. Az se baj, ha rosszat." - megpróbáljuk a Külügyminisztérium iratanyagában található feljegyzés alapján rekonstruálni, hogy budapesti látogatásakor melyek voltak azok a problémák, amiért a Külügyminisztériumnak foglalkoznia kellett az őt körülvevő bonyodalmakkal. (Lásd az 1. forrást!)

 Gábor Zsazsa Budapesten 1968-ban

Gábor Zsazsa 1917. február 6-án született Gábor Vilmos és Gábor Jolie (született Tillemann Janka) zsidó származású szülők gyermekeként Budapesten. 1936-ban elnyerte a Miss Hungaria szépségkirálynő címet. Még ebben az évben Bécsbe utazott, ahol a korszak híres tenorénekese, Richard Tauber felfedezte, és meghívta, hogy énekeljen a Der singende Traum („Az éneklő álom") című operettben a Theater an der Wienben. Ez volt Gábor Zsazsa első nyilvános és jelentős szereplése. 1941-ben, miután házasságának Burhan Belgegel, egy török diplomatával vége szakadt, követte Magda és Éva nevű testvéreit Hollywoodba. Hasonlóan Testvéreihez ő is színésznőként dolgozott. Magyarországi látogatására az ötödik férjével, Joshua S. Cosdennel való válása után egy évvel került sor, itteni napjai azonban inkább a botrányokról szóltak. Fellépése és nyilatkozatai a Külügyminisztériumnak, a budapesti amerikai missziónak és nem utolsósorban látogatási célpontjának, a Belvárosban található Rotschild szalonnak okozták a legtöbb problémát.

Gábor Zsazsa felkereste a Bábolnai Álami Gazdaság ménesét

A szalon egyike volt Budapest legelegánsabb ruhaüzleteinek, amelynek irányítója

volt. Rotschild Klára és szülei már a második világháború előtt ismert ruhaszalonok tulajdonosai voltak. A '40-es évek végén államosították ezeket az üzleteket, s csak évekkel később sikerült visszatérnie a szakmába. 1953-ban - immár állami tulajdonú „egységként" - az ő vezetésével nyitotta meg kapuit a Különlegességi Női Ruhaszalon a Váci utca 17. szám alatt. Az üzlet 1961-ben vette fel hivatalosan a Clara Rotschild nevet. Az 1960-as és 1970-es években a vevőközönség túlnyomórészt művészekből, orvosok, tudósok, diplomaták hozzátartozóiból, külföldön élő magyar hölgyekből, és más külföldi hölgyekből tevődött össze. Többek között itt készíttetett ruhát magának Jovanka Broz, Josip Broz Tito jugoszláv elnök felesége, Kádár Jánosné, Münnich Ferencné, Honthy Hanna, Psota Irén is. A szalon tehát a pártvezetés asszonyainak reprezentációját is szolgálta.

Rotschild Klára és vendégei: Jovanka Broz és Kádár Jánosné

a The Observer londoni lap kelet-európai szakértője és munkatársa Gábor Zsazsa látogatása után interjút készített a színésznővel, aki elmondta, a látogatás - vélhetően egyetlen - célja az volt, hogy a magyaroknak segítsen abban, hogy reklámot teremt a ruhák eladásának, és javítson a magyarok öltözködésén. (Lásd a 2. forrást!) Utazása egyfajta jószolgálati látogatásként volt beállítva. Azonban - ahogy a dokumentumokból is jól látható - az affér a megrendelt ruhák kifizetése köré összpontosult. Az itt közölt két dokumentum egyik érdekessége, hogy a Külügyminisztérium által 1968. október 14-én készített feljegyzés egy október 10-ei beszélgetést rögzített, a Gábor Zsazsával készített interjú megjelenése szintén aznapra tehető. Különbség van a két dokumentum tartalma között. A színésznő az őt ért becsapásról a Külügyminisztériumot is felhívta az ügy tisztázására - abban reménykedve, hogy a külügy útján elintézheti a vitás esetet a szalonnal - azonban a minisztérium illetékese egyértelműen tudtára adta: egy magánszemély és egy a divatszalon közötti nézeteltérés nem tartozik az illetékességükbe. A feljegyzés - miután az amerikai magyar nagykövetség telefonon megkereste a Külügyminisztériumot és tájékozódott a szalontól - összegszerűen közli a szalon követelését, azaz 4178 dollár összegű megrendelésről tesz említést, ami Magyarországon tetemes pénznek számított. Érdekes az is, hogy a Külügyminisztérium érdeklődésére azt az információt kapták, hogy Gábor Zsazsa ruharendelését csak szóban beszélték meg, mindössze egy 900 dolláros előlegről készült írásos feljegyzés.

Gábor Zsazsa ruhapróbán a Rotschild divatszalonban

Ellentétben a külügyminisztériumi feljegyzéssel, az interjúban Gábor Zsazsa azt nyilatkozta, hogy a Rotschild divatszalon olyan ruhákról kívánt számlát kiállítani, amit ő nem is rendelt meg. A követelés az interjú szerint akkor már 5 ezer dollárról szólt, arról azonban már nem esik szó, hogy megrendelt ruhákat miért tépte össze, és az alkalmazottakkal, valamint a Külügyminisztérium amerikai refereturájának előadójával „minősíthetetlen hangon beszélt". A Londonban adott interjú további adaléka, hogy a ruhavásárlási ügyön kívül további két magyarországi botrányra is történik utalás. Az egyik a jegy hiányában meghiúsult Opera-látogatás, a másik pedig egy családi festményének kivitele az országból. Az iratokból mindössze az állapítható meg, hogy Gábor Zsazsa állítása szerint a reptéri vámosok büntetéssel fenyegetőztek, amire Gábor Zsazsa a következő botránykeltő kijelentést tette: „Ha akarják, küldjenek el Szibériába. Ott vagy a Szovjetunió elnökének leszek a szeretője, vagy agyonlőnek". Az ilyen jellegű kijelentések nagyon jól láttatják a nyugati közvéleményben, valamint gondolkodásban lévő torz képet a Szovjetunióról és más kelet-közép-európai szocialista országokról. Pontosabban azt, hogy egy családi festmény kivitelének megakadályozásából és egy hatósági személy fellépéséből egyesek automatikusan a Szibériába történő deportálásokra következtetnek. Az indulatos kijelentés arra is utal, hogy Gábor Zsazsának semmilyen ismerete nem volt a Szovjetunió, hatalmi, államszerkezeti viszonyairól, s a „Szovjetunió elnöke" cím sem létezett. A festményt - amelynek kiviteléhez hatósági engedély kellett volna - a vámosok valószínűleg visszatartották. További iratok hiányában arra következtethetünk, hogy a ruharendelés terén a mulasztást a szalon követhette el, amikor - a szokásos módon - megbízva vevőjében nem rögzítette írásban Gábor Zsazsa rendelését. Így némi, egyszerűen csak holminak nevezett ruhadarab megvásárlása után Gábor Zsazsa elhagyta az országot.

Az MTI tudósítása szerint a szalon ügyvédje egy ízben kísérletet tette arra, hogy megakadályozza Gábor Zsazsa elutazását, amíg az állítólagosan fennálló tartozását ki nem fizeti, azonban az már nem derült ki, hogy ez a kísérlet, valamint az ügy teljes körű rendezése miért fulladt kudarcba. Nyilvánvalóan az azokhoz hasonló kijelentései, miszerint elutazása utáni nyilatkozatai majd tönkreteszik Magyarország turistaforgalmát minden alapot nélkülöztek, azonban mégis némi problémát okoztak az amerikai külképviseletnek. Ezt látszik alátámasztani a külügyminisztériumi feljegyzés azon része, amelyben E. Alexander, a budapesti amerikai nagykövetség kultúrattaséja arra következtet, hogy - ismerve Gábor Zsazsa Amerikai Egyesült Államokbeli megnyilatkozásait - Magyarországon is valamiféle szélhámosságot követett el. A további incidensek elkerülése érdekében a nagykövetség számára vélhetően az volt a fő szempont, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tett nyilatkozatai még véletlenül se váltsanak ki negatív hatást a két ország viszonylatában. A külügyminisztérium feljegyzés szerint Gábor Zsazsa botrányos viselkedéséről a budapesti amerikai követség vélhetően értesítette külügyminisztériumukat. Minderre a magyar fél is megtette a szükséges lépéseket, Gábor Zsazsa tiltólistára került, az ügyet pedig a Külügyminisztérium lezártnak tekintette.

Ezen a napon történt december 08.

1906

Elhelyezik ünnepélyesen a Szent István-bazilika zárókövét I. Ferenc József jelenlétében.

1941

Az Egyesült Államok Kongresszusa hadat üzen Japánnak, ezzel az Egyesült Államok belép a második világháborúba.

1941

Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és Új-Zéland hadat üzen Magyarországnak.

1955

Az Európa Tanács elfogadja jelképéül az európai zászlót.

1956

A a budapesti központi munkástanács öttagú delegációja a parlamentben tárgyal Marosán György államminiszterrel, Salgótarjánban sortűz...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők