ARCHÍVNET

Ortutay miniszter a megkapott tankönyvet Gyalmos János minisztériumi főosztályvezetőnek, valamint az Országos Neveléstudományi Intézet számára küldte tovább, véleményezést kérve tőlük. Az augusztus végén visszaküldött könyvhöz Gyalmos mellékelt egy négy oldalas bírálatot, melynek végén egyébként nem szerepelt aláírás, és a gépelt szöveg elején kézírással és lila színnel tüntették fel a „Bizalmas!” megjelölést.

A feljegyzés tartalmának vizsgálatánál nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a korszakot, amelyben keletkezett, sem pedig azt, hogy magának a miniszternek szánták. Ettől függetlenül a bírálat rendkívül jellegzetes módon viseli magán a sztálinista–rákosista kor stílus- és tartalmi jegyeit, sőt egyoldalúságában túl is tesz rajtuk.

Arról a tényről, hogy ez a felvidéki magyarság első tankönyve a háború óta, szó sem esik. A tartalmi elemzésnél az ideológiai szempontok játszanak elsődleges szerepet, azon belül is az egyház és a vallásosság elleni harc dominál (1949-ben vagyunk!), majd ezt követi a Szovjetunió dicséretének és a személyi kultusz hangsúlyozása. Sokadlagos helyre szorul a pedagógiai tartalom vizsgálata – bár végül azt is igen negatívan értékelik. A felvidéki magyarság oktatásának jogai, megsegítésük és az esetleges támogatás lehetősége meg sem jelenik a bírálatban. Tartalmi pozitívumot sem említ meg a kritika.

Elgondolkodtató a következő mondat is, amelynél nehezen hihető, hogy a bíráló ennyire ne tudta volna a felvidéki magyarok nyelvi identitását: „ezeknél a gyermekeknél különösen fontos, hogy szép magyarságot tanuljanak, hiszen a magyar nem anyanyelvük.”

A feljegyzésben a fentieken kívül egyéb tanulságos jellemzőkre is rá lehet bukkanni. Így például Isten nevét eleinte nagy „I” betűvel írták, és csak a legvégén kicsivel, pedig a készítő mindeközben legnagyobb erővel a klerikalizmust ostorozza. Tévedés az a beállítás, hogy Pósa Lajos Fohásza lenne a legutolsó vers, ugyanis a könyvet egy A Munka dala című, a szerző által írt vers zárja. A Szovjetunió harsogó dicsérete ebben az időben Magyarországon általánosan kötelező volt, de a korabeli Csehszlovákiát kevésbé jellemezte. A feljegyzés késztője az ún. Szlovák Nemzeti Felkelés (Slovenské národné povstanie) esetén szemére veti a tankönyv írójának, hogy „nem emlékezik meg” a szovjet szerepvállalásról (és szerinte szovjet ejtőernyősök segítségével tudták csak „sikeres partizánharcukat” megvívni), pedig az olvasmányban egyértelműen megjelenik, hogy „a partizánok között sok volt már a szovjet katona is”. (Egyébként a felkelést a németek a hozzájuk hű szlovák haderővel közösen leverték.)

A munka dala

Megjegyzendő még, hogy a bírálónak – szerencsére – nem akadt meg a szeme a „gy” betűt begyakoroltatni hivatott mondaton sem: „magyar gyermek vagyok!” (Egyébként a „gy” betűhöz kapcsolódó történet egy gyárról szól.)

A könyv, valamint dokumentum (tisztázat) Ortutay Gyula miniszter 1949. évi iktatott iratai között található, a XIX-I-1-v-1939-1949. levéltári jelzet alatt. A feljegyzést írógéppel készítették, illetve javították (x jelekkel történt átgépeléssel), az ezeken kívül észlelt hibákat pedig grafitceruzával igazították ki. A további pontozási hibákat és az egyértelmű félregépeléseket javítottuk, a nagyon jellemző kifejezéseket [!] jellel hangsúlyoztuk ki. Az eredetileg is a szövegben szereplő (sic!) bejegyzést, valamint a hármas központozásokat (…) meghagytuk.

A bírálatban lapszámokkal megadott és így kritika alá vont olvasmányokat digitális másolatban csatoljuk.