Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

„Utász előtt nincs akadály…” 4.

Béres Lajos naplója – negyedik rész

„Mivel – mi hazamenők–, minden felszerelést le kellett, hogy adjunk, nem tudjuk, hogyan néznek reánk odahaza, hogy fegyvertelenül érkezünk haza, csak a sima derékszíjat hagyták nálunk. Sok bosszúságot és keserűséget kell lenyelnünk, mert ilyen rossz hadsereg-szervezést, amilyet most Jány vezérezredes csinál, aligha fordult még elő. Csupa fejnélküli kapkodás az egész. Naponként intézkednek újabb formákban megmásítva az előbbieket.”

1943.

  

1943. jan. 1. Péntek - Goncsarovka

A naposi szolgálatot éjfélkor átadtam az ügyeletesnek, és szolgálati helyünkön lepihentem. A hideg éjfélig 28°-ra süllyedt, reggel már 32° volt. Délelőtt az idő borulttá változott, és gyenge havazással egész nap tartott. A legénységi otthonban Istentisztelet volt, mely után Gombosi őrnagy szerencsés boldog újévet kívánt. A gh. ma is feljavított étkezést biztosított, az ebédhez most is sült tészta és bor osztatott. A hangulat jó. 13h-kor leadva szolgálatot, szállásunkra térve a házinéni már meleg vízzel várt, mert tudja, hogy a szolgálat leadása után mosakodni, borotválkozni szoktunk. Az estét jó hangulatban töltöttük a kapott nyalánkságok mellett a háziakkal együtt. A mai nap hótakarítani járó polgári munkások is pihenőt kaptak.

 

1943. jan. 2. - 11-ig - Áp: ua

Dacára, hogy a szabadságolások beindulása óta megcsappant létszám miatt sűrűn vagyunk szolgálatban, a napok mégis lassan telnek. Egy másik szakaszvezető társammal, minden második nap 24 órás szolgálatba vagyunk, mert a kevés létszám miatt a tiszteseket is szolgálatba kell osztani, hogy legalább két nap pihenő jusson. Ezen felül a szabadságra hazament Farkas őrmester szolgálatvezető feladatköre is rám hárult, ami már számomra nem biztosít szabadidőt a többi feladataimmal együtt. Egyik pihenő napomon feladatot kapok a faluba vezető egyik útnak három hídja közül a robbantásra alkalmasabb kettőnek a szemrevételezésére, melyet járőröm egyik tagjával a szeles, havas időben is sikerült végrehajtanunk, melyről pontos és részletes vázlatot szóbelileg is megmagyarázva átadom. 5-én visszajött szabadságáról Siteri főhadnagy meghozta a kész fotóimat és a szüleim küldte csomagot. 6-ától naponta jönnek jelentések a vonalból, hogy a Don túloldalán nagy csapat mozgolódások vannak. A lakosság is figyelmeztet bennünket, vigyázzunk, mert az oroszok készülnek valamire, amitől ők is félnek. Ez látszik is a nyugtalanságukon. („Bizonyára sejtenek valamit.") E hírek ellenére - a felsőbb vezetés részéről - nem történik semmi. Úgy látszik a vezérkar a jó alexejevkai szálláson nem tulajdonít különösebb jelentőséget az oroszok mozgolódásának. Szabadságosaink jönnek és mennek. A visszatérők nagy része tele panasszal, mint ahogy már leírtam. Még a hatóságok is közönyösen fogadták őket, ha valami hivatalos ügyeik intézése végett felkeresték őket. Mint mondják; a mi országrészünkön csak azok tudják, hogy háború van, kiknek idekünn van valaki a családból. Mi itt csak a legjobb híreket halljuk az otthoni viszonyokról! Most már nem is tudjuk, miért harcolunk mi itt ily távol a hazánktól? Dacára, hogy a vonalból nem kapunk hírt jelentősebb csatározásokról még a tőlünk kinn lévőktől sem, a lakosság körében állandóan fokozódik a nyugtalanság a köztük terjengő hírek miatt. Ők már tudni vélik, hogy az orosz felvonulások egy nagyarányú támadások előkészületei, melynek időpontja 12-én lenne, melytől pár nap választ el, így e hírek a mi hangulatunkra is ránehezednek. Az ellenség mozgolódásairól jövő hírekre sem történik semmi. Nálunk minden rendben! Az idő napról napra hidegebb, zúzmarás, ködös. Az oroszok karácsonyára tekintettel - a németek - szünnapot adtak az Armee Strasse-ra járó hótakarító munkásoknak, mely ünnep sűrű ködös idővel köszöntött ránk, melyet lelki izgalmakkal telve élt meg e szerencsétlen nép velünk együtt. 

 

1943. jan. 12. Kedd - Goncsarovka

A reggeli órákban kaptuk az első hírt, hogy az oroszok az egész arcvonalon általános támadást indítottak, melynek tompa zaját itt is halljuk. E szerint a lakosságtól hallott hírek pontosak voltak. Várjuk az újabb híreket a vonalban lévőktől, akikért izgulunk a rendkívüli ködös idő miatt is, annak ellenére, hogy az őszön a körülményekhez képest jó fedezékeket építettünk számukra. Délben újabb hír. Az orosz páncélosok egyes szakaszokon - az erősen befagyott Don jegén át - betörtek állásainkba, nagyszámú gyalogság kíséretében. A sűrű köd ellenére hadosztályunk szakaszán gyalogságunk szívósan védekezik, amelyik páncélost a köd miatt nem sikerült kilőni, átengedik magukon, és a mögöttük lévő tüzérségre bízva őket. Az utánuk nyomuló gyalogságot, mely több hullámban támad, egymás után semmisítik meg. A sűrű köd miatt az elhárítás a legnagyobb nehézségbe ütközik. A harc súlyos és elkeseredett, de hadosztályunk (23.) még szilárdan tartja vonalát. Ebéd után újabb hír. A VII. hadtest balszárnyán 12. hadosztály élvonalbeli egységeit, egyes szakaszokon kivetették állásaikból. E szakaszon az orosz páncélosok elérték a tüzérségi állásokat, hol elkeseredett harcok vannak. Helyenként már hátrafelé tüzelnek az ellenséges páncélosokra. Ismét újabb hír! Hadosztályunk jobb szárnyán lévő 8. olasz hadsereg az első támadásra elhagyták állásaikat és pánikszerűen menekülnek. [!] Ebben a helyzetben mi kivagyunk téve egy oldaltámadásnak, mivel hadosztályunk, de az egész VII. hadtest egy derékszögében van a Don folyónak. Ránk nézve különösen rossz, mert az olaszok sávja a falunk mellett húzódik, így bármely pillanatban megjelenhetnek. A napokkal ezelőtt jött

egységei, kik az olaszok segítségére Rossos felé voltak irányítva - újabb parancs szerint - tüzérségüket a Kamenka-Marki-i útra vezényelték a visszaszorított 12. hadosztályunk fedezésére.

 

1943. jan. 13. Szerda - Áp: ua

Az éjszaka csendben, de lassan és nehezen telt. Az ideiglenesen rám szakadt szolgálat vezetői beosztásomat, a helyzetre való tekintettel, az őrség felügyeletével is növeltem. Így alvás helyett szundikálásra jutott idő, mely így volt másoknál is. Tisztjeink is a telefon mellett töltötték az éjjelt. A falu lakosságán a félelem van úrrá! Próbáljuk nyugtatni őket. Többen pakolnak, hogy velünk együtt elhagyják a falut. Délelőtt parancs érkezett a zászlóalj riadóztatására. Célját nem tudjuk még. A már régen hadtesthez vezényelt tehergépkocsik hiánya miatt, csak a legfontosabb anyagot rakjuk kocsikra. Környezetünkben aránylag csend van. De mivel újabb információnk nincs, délután 15h-kor Gombosi őrnagy 2 tiszt, 8 kísérő Kamenkára a hadosztály parancsnokságra megy a zászlóaljra vonatkozó megbeszélés végett. Zászlóaljtörzset ideiglenesen Bozsó zászlósra bízták, a legénységre vonatkozó utasításokat én vettem át. Dél óta naposi szolgálatot is teljesítek. Délután Horváth zászlós gh. főnök megbeszélést tart az emberekkel, mivel az eddig összegyűjtött élelmet nem tudja mind elhelyezni a gh. tehergépkocsiján, mindenki vegyen magához, amennyit el tud helyezni, mert nem tudjuk, milyen helyzetekbe kerülünk, és legyen kéznél élelem. A felesleget sikerült az embereknél elhelyezni, melyből még szállásadóinknak is juttattunk. A vonalainkra nehezedő orosz nyomás a súlyos veszteségeink dacára is tovább tart. 20h-kor 80 tehergépkocsi lőszert szállítottak át a falun a 23. hadosztály vonalbeli alakulatai részére. Az itt töltött rövid pihenő alatt egyik motorja kigyulladt, melyet sikerült gyorsan eloltani. Éjjel sűrűn figyeltem a vonalból idehallatszó harci zajt, mely csaknem szünet nélküli volt.

Éjfélre a hideg mínusz 32°C.

 

1943. jan. 14. Csütörtök - Goncsarovka

26. német hadosztály egységeit kb. az elhagyott olasz frontszakaszra irányították, a fogatolt oszlopaikat hátra küldték. Egyik századunk a falu Keleti kijáratát elaknásítja, és drótakadályokkal lezárja. A mai nap a helyzetről jóformán mit sem tudunk. A vonalból idehallatszó zaj is az előbbi napokéhoz hasonló. A lakosságot a köztünk terjengő hírek erősen nyugtalanítják, sokan szeretnének menekülni. Ha kérdezzük, hogy miért félnek saját fajtájuktól, csak legyintenek. „Isten őrizzen tőlük"!, mondják. Ezt meg mi nem értjük?!

Az idő: mínusz 36°C.

 

1943. jan. 15. Péntek - Goncsarovka

Az élénkülő szél kezdi a ködöt elnyomni, és előbukkan a tiszta ég. Déltájban visszaérkezett Gombosi őrnagy a csoportjával Kamenkáról, és közölték, hogy az oroszok már lövik a helységet, hol a hadosztály parancsnokság távozása után az ottani magyar műszaki alakulatok felrobbantottak minden fontosabb berendezést, vasúti hidat, stb. csak azután vonultak ki a helységből. Szerintük a helyzet tarthatatlan. Hoztak magukkal egy könnyebben sebesült gyalogost, ki megerősítette Don-menti állásaink elleni orosz támadást. Mint elmondja, a vonal mögött elhelyezett anyagok és páncélosok, gépjárművek a részükre szükséges benzinhiány miatt ottmaradtak. Alig volt néhány, ki el tudott jönni. A vonalainkra nehezedő nyomás hátrább-hátrább szorítja azt. Hadtestünk balszárnyán - a Don folyó háromszögében lévő - 12. hadosztály szakaszán Scsucsjétól-Kamenkáig, 3 napig tartó szakadatlan nyomással tudtak csak eljutni. A mi 23. hadosztályunk egységei még mindig tartják a Don menti állásaikat.

A VII. hadtest területén készenlétben tartózkodó német

1. páncélos hadosztálya az olaszok által fedezetlenül hagyott szomszédos területre vonult. Bizonyára ennek köszönhető, hogy ezideig még nem kaptunk oldaltámadást. A lakosság izgalma tovább tart. Csomagolnak, hogy elhagyják a falut. Főleg a falu által választott elöljárók és polgári rendőrök családjai készülnek elhagyni a falut. A hideg fokozatosan erősödik.

 

1943. jan. 16. Szombat

Ez a téli szállást adó falunk, lévén az olasz és magyar hadsereg határsávja mellett, így kiesik a felvonulási utakból, ezáltal csendes helység lévén, nem érezzük a komolyságát olyannyira. A többi szakaszról sincs semmi információnk, így a napok óta változatlan helyzetünk miatt, némi optimizmus van bennünk. Délelőtt csendes riadó rendeltetik el, nehogy az - amúgy is izgalomban lévő - lakosság között pánikot idézzünk, akik állandóan érdeklődnek indulásunk felől. Délután 3h-kor érkezett telefon értesítés szerint kezdjük meg a visszavonulást. Az útvonal után érdeklődve csak annyit; „amerre tudunk!" A menetkészültség elrendelése után - mivel még itt mindig nem éreztük a veszélyt - a hadtesthez vezényelt 2 tehergépkocsi rakományának őrzésére itt hagytuk a távbeszélő csoportot azzal, hogy reggel két tehergépkocsit értük küldünk. Közben nyugodtabb hangú telefonértesítés jön, hogy jelenleg számunkra is az Armee Strasse a megfelelő út. A lakosság látva mozgolódásunkat, aggódva kérdezik, hogy mi lesz velük, ha jönnek az oroszok? Igyekszünk nyugtatni őket, hogy csak a vonalba megyünk, és pár nap múlva jövünk vissza. Az igazság az, hogy az orosz offenzíva megindulása óta a hadosztályunk mögötti körzetben uralkodó viszonylagos csend miatt nem vettük túl komolynak a helyzetet. A vezetés ezért is határozott a 2 tehergépkocsi reggeli visszaküldése mellett. Az emberek, a kocsikon való elhelyezkedésük után én és Várszegi barátom már csak az üzemanyag szállító pótkocsis teherautón, a hordók tetején találtunk helyet, hol orosz géppisztollyal a nyakunkban, pokrócba bugyolálva hátunkat, lábunkat. Holdvilágos este 18h-kor, - 34 °C hidegben indultunk útnak - a falubeliek búcsúintegetése közben - Csarevka felé. Felérve a dombok tetején vezető útra, a robogó kocsin egyre kellemetlenebb lett a hideg. Utunk - szerencsére - nem volt nagyon foglalt, és Karpenkovóig jól haladtunk, hová beérve a VII. hadtestparancsnokságnak már csak a helyét találtuk. - A hadtest eligazító közölte, hogy a Csarevkára irányítottak - az erős orosz nyomás miatt - Bugyonnij felé folytassák útjukat, melyre rátérve a különböző irányból érkező szétszóródott egységek összekeveredett csoportjai vonulnak visszafelé. Ezek között jó, ha minden századiknál látható valamilyen kézifegyver. Az út zsúfoltsága miatt csak lépésben tudunk haladni a gépkocsikkal. 20h körül Olhov-Logba érve a 257-es sz. tábori postának is a helyét találjuk, és a hadosztályunk részére érkezett levél- és csomagküldemények - a már előttünk fegyelmezetlenül visszavonulók által - vandál módon szétszórva hevernek az utcán. Szomorú s egyben felháborító a látvány. Nem csoda, mert a már általunk csürhének nevezett csoportok között egyetlen tisztet sem látni! Hol vannak a tisztjeik?! Alexejevka előtt egy útelzáró aknamezőn kell átmenni, hol műszakiak irányítják a forgalmat. A helységen áthaladva egy meredek emelkedő előtt - motorjaink túlterheltsége miatt - 2 pótkocsinkat a szélső házaknál lekapcsoltuk, és őrzésükre négy főt hagyunk, kikért reggel szintén két kocsit küldünk. Őrzőik a házakba húzódva váltják egymást. Kb. félórai veszteglés után folytatva utunkat az óráról-órára erősödő hidegben, hol előrejutásunk továbbra is lassú az utat tömegesen elfoglaló gyalogos és fogatos csoportok miatt, melyek közül már az előző napokban elhullottak tetemei feküsznek, úton-útfélen. - Nyikolajevka alá érve egy - az úton g[ép]j[ár]művek által széttaposott lótetem csontszilánkjai a tehergépkocsink mindkét balhátsó gumiját kiszúrta. Gépkocsi vezetőink a már -40 °C hidegben felváltva végezték a kerékcserét, ami majd egy órát vett igénybe, mialatt a kesztyűbe is majd megfagyott a kezük.

 

1943. jan. 17. Vasárnap - Bugyonnij

A kerékcsere éjfél után 1h-ra megtörtént, és folytattuk utunkat. Nyikolajevkát elhagyva ellenséges repülők a város felett néhány

ledobva utánunk fordultak, és utunk felett is dobtak néhányat. Céljuk csak felderítés lehetett, mert bombát nem dobtak, de utunkat sikerült rövid időre megzavarni. 4h 30-kor érkeztünk Bugyonnijba, mely előtt ellenséges légitámadás érte a várost és pályaudvarát, hol raktárépületek gyulladtak ki és égnek. - Egy mellékutcában megállva házakhoz bezörgettünk, hogy reggelig fedél alatt lehessünk. Néhányan az „öreg" Kari főhadnaggyal egy németek szállásolt házba zörgettünk, kik szívesen fogadtak, és helyzetünk ismertetése után felkínálták fekhelyüket pihenésre. Közben feketét főztek, és kicserélték a jéggé fagyott kenyerünket, amit mi is viszonoztunk a nálunk lévő nyalánkságokkal. Rendes, bácskai származású sváb gyerekek, némelyik jól beszél magyarul. A virradatig tartó pihenő és melegedés után, pár tehergépkocsit leürítve, Horváth zászlóssal visszaindultak az Alexejevka, illetve Goncsarovkán maradtakért. Ezután Siteri főhadnaggyal jelentkeztünk az állomásparancsnokságon szállás miatt, hol megtudtuk, hogy a szolnoki 154. kerékpáros utászszázad is itt van Bugyonnijban. Megtalálva szállásukat - hol csak egy szállásőrség van, - mert a század a védelmi vonalát tartja megszállva. Itt van még 151. gépkocsizó utász zászlóaljtörzs is, és náluk találtam az éjszaka miutánunk jövő Gombosi őrnagy és néhány emberükkel. Parancsot kaptam a zászlóaljtörzs idehozására a már lefoglalt szállásra, ami a du-i órákban megtörtént. A városban piacos nap van, mely igen élénk, mintha mit sem tudnának a helyzetről az éjjeli bombázáson kívül, ami nem volt a front átvonulása óta. Mivel ez „Hadak útja", visszafelé is itt vezet át, tele a város minden szövetséges katonával, kik nagy része rendszertelenül vonul át a városon. Ebben az olaszok járnak elől a jól gépesített egységeikkel, mintha az orosz mindnek a sarkában lenne. A városba érkezett szétszórt csapatnélküliek igyekeznek éjszakára fedél alá jutni. Szállásunkon is egymás hátán feküsznek a földön, vagy ki hol tud. Életemben ilyet még nem láttam. Valóságos állati sor. A késő esti órákban érkezett hír szerint orosz páncélosok nyomultak Nyikolajevkába, elvágva a visszavonuló csapataink útját. E hír megrendített bennünket, mert a visszahagyott két csoportunk a legjobb körülmények között sem jöhettek át a városon, melyen még a 23-ik hadosztály zöme is túl van. Reméljük, az ellenség gyűrűje nem elég erős, és sikerül felszakítani. Az olaszok minden utóvédharc nélkül vonulnak a legkisebb fedezet nélkül. Az ellenség páncélosai ellenállás nélkül követik őket, így azon csodálkozunk, hogy már Goncsarovkán oldalba nem támadtak minket. Hangulatunk rossz a lemaradtak miatt. Senki nem tud lepihenni. Vitatjuk a helyzetet, de bizakodunk. Az éj folyamán ellenséges légifelderítés volt. Éjfélkor parancsot kapunk az állomásparancsnokságtól a város elhagyására a déli kijáraton Volokonovka felé. A tisztekkel úgy határoztunk, hogy várunk, hátha beérkeznének az ottmaradottak.

Az idő, erősen hideg.

 

1943. jan. 18. Hétfő. - Áp: ua

Az éjszakát menetkészen töltöttük. Az éjfélkor kapott parancs értelmében az este érkezett csoportok reggel elhagyták a várost, csak mi maradtunk. A reggeli órákban megjelent parancs szerint, minden egysége nélkül jövő magyar tiszt jelentkezzen az állomásparancsnokságon! Ez a mi tisztjeinkre nem vonatkozik. Közben a szállásunk közelében lévő útelágazást három magyar tiszt (2 őrnagy és 1 százados) 3 német páncélos és két páncélelhárító löveggel lezárták. Minden egység nélkül visszavonulót a közelünkbe lévő épületbe visszaküldtek, honnan csak zárt egységben vonulhattak tovább biztonsági kísérettel. Tisztjeink úgy döntöttek, - mivel a mi lemaradottaink sem érkeztek be, - hogy mi is elhagyjuk a várost. A visszaküldött gépkocsik szárnyát a meglévőkre szétosztva, mi pedig gyalog, - a gépkocsitól kísérve - vonulunk. Lőszert, fegyvert magunkhoz véve, Tóth hadnagy és az én vezetésemmel elindultunk. Az idősebb tisztek kocsijukkal az oszlop végén kísértek bennünket. Az útelágazástól a három tiszt visszaküldött bennünket - mivel teljes a fegyverzetünk - hogy ránk még szükség lehet! Ezután Gombosi őrnagy az állomásparancsnokságra ment, eligazítás végett, mondván: maradjunk készenlétben, amíg visszajön. Ez idő alatt néztük a visszavonuló rendetlen, fegyvertelen csoportokat, egyéneket, akiket - az olaszok kivételével - visszaküldtek a gyűjtőhelyre. Itt a három tiszt, minden csapat nélkül érkező magyar tisztet szigorúan igazoltat, és megfelelő papírok hiánya esetén a mellettünk lévő épületbe - tiszti gyűjtőhelyre - visszaküldték, akiknek száma a déli órákra jóval meghaladta a százat. Némelyiktől leválasztották a - magukkal hozott - tiszti legénységüket, akik elmondták, hogy az orosz támadás megindulásakor a gyalogság vonalbeli tisztjeinek nagy része, szökve hagyta el a tiszti bunkert, magukra hagyva a rájuk bízott egységeiket. Egyesek a tisztek közül sebesültnek álcázva jött, az igazoltatásánál kiderült minden. Az olaszok szétszóródott gépesített egységei még itt is olyan pánikszerűen száguldanak át a városon, mintha nyomukban lenne az ellenség. Az utca már tele van gazdátlan olasz gépkocsikkal, amiket motorhiba vagy benzinhiány miatt itt hagytak, és gyalog futnak tovább a Duce fiai. A várakozási időt kihasználva, gépkocsivezető és motorszerelőink sorra nézegetik az itt hagyott olasz tehergépkocsikat, és sikerült a nagy

üzembe helyezni kettőt, mi pedig a többiben még található üzemanyagot gyűjtöttük össze. Örömünk nagy, mert a terheket átrakva a mienknél jóval nagyobb kocsikra nem kell gyalog mennünk. Közben kisebb légitámadást kapott a városnak tőlünk távolabbi része. Ezután (hogy milyen intézkedésre, nem tudjuk!?) a szomszédunkban összegyűjtött magyar tisztek - zászlóstól századosig bezárólag - egy őrnagy parancsnoksága alatt, kézifegyverekkel felszerelve gyalogmenetben visszaindulnak bevetésre az utóvédharcokba, büntetésül az alakulataik cserbenhagyása miatt. Gombosi őrnagy az állomásparancsnokságról megjővén, a hozott parancs szerint a város ÉK-i szélén lévő egyik gyártelep épületében, riadókészültségbe helyezkedünk, mely azonnal meg is történik. Közben megörült a két gépkocsi szerzésének. Az őrségbe osztott embereket a szeles, hideg idő miatt óránként váltom, a gépkocsivezetők a motort sűrűn járatják a hűtővíz befagyása ellen. A sötétség beálltával megcsendült a városon átvezető zaj, mely miatt itt a város szélén feszültnek ítéljük a helyzetet, mivel Nyikolajevka irányából pokoli ágyúdörgés hallatszik szünet nélküli villanással. A szomszédos Ilinkát is sűrűn bombázzák. Az izgalmas éjszakában őrségünk feszülten figyel, kiket sűrűn feljárok. Ólomlassúsággal telik az idő. A gyár egy nagyobb fűthető helyiségében, a pihenő legénység a padlón, tisztek - kinek, ha jut -, asztalok tetején feküsznek. Tóth hadnagy a kandalló mellett guggolva szundikál, minden pillanatban ugrásra készen. Éjfélkor át akarja tőlem a szolgálatot venni, de reggelig nem adom. Pokrócom is átadom, hogy feküdjön nyugodtan, úgy is szólok, ha komolyodna a helyzet. Hideg szél fúj. A kandallóban egész éjjel tüzelek.

 

1943. jan. 19. Kedd. - Áp: ua

Az éjfélutáni idő izgalmassá válik. A szomszédos Ilinkát sűrűn bombázzák, melynek védelme - tudomásunk szerint - nincs komoly, és ez irányból ellenséges páncélosok közeledése várható. Két óra tájban Nyikolajevka felől erős lánctalpas járművek zaja hallatszik, mely izgalomba hoz bennünket. Később megállapítjuk, hogy ott még dühöng a harc, és ha ellenséges járművek volnának a K-i kijárat készültsége már riadóztatna. A járműzaj a városba érve lecsendült, és nyugtalanságunk alább hagyott. Sokat gondolunk az ott hagyott és értük ment bajtársainkra. Lassan megvirrad, és kissé megkönnyebbülünk az éjszaka izgalmaitól, melyet másként viselünk el nappal, mint éjszaka. Szakácsaink megfőzik reggelire a feketekávét, mely jól esik mindenkinek, de másból alig megy le egy - két falat ennivaló. Az eddigi szerencsénk folytán, most is optimizmus tölt el bennünket a távollévők sorsát illetően, és kávéjukat félre tesszük! 7h-kor Gombosi őrnagy és Siteri főhadnagy az állomásparancsnokságra mennek tájékozódni és eligazításért. Ezidő alatt megérkezett Horváth zászlós az Alexejevkán hagyottakkal, melynek nagyon megörültünk. Elmondják, hogy Olhov-Log előtt visszafordították őket hadosztályunk utóvéd csapatai, akik már elhagyták Goncsarovkát is. Visszatérve Alexejevkába, beesteledvén, az ott kialakult zűrzavar miatt a pótkocsikat ott kellett hagyják, csak az embereket szedték fel. A kijáratnál egy csomó összetorlódott visszavonulóban megakadtak, mert néhány elébük került orosz páncélos elállta az utat. De mivel a már itt visszavonulók zöménél meg van a fegyver, a kocsikban lévő lőszert szétosztva a beérkezett néhány harckocsi és páncéltörőtől támogatva - kilőve az orosz páncélosokat - egy lendületes rohammal sikerült utat nyitni a már összegyűlt járműveknek és sebesültszállítóknak. - Mint elmondják az itt kialakult összecsapás során a két pótkocsi is szétlövődött, melynek egyikén volt az én személyi holmimat tartalmazó kézibőröndöm és a benne lévő naplóm és fotóimmal együtt. Az áttörők után jövők mondják, hogy a városban bujkáló partizánok is lövöldöztek rájuk a házakból, melyeket tűz alá véve rommá lőttek. Bajtársaink azt is elmondják, hogy az áttörésnél látták a tőlünk hadtesthez vezényelt

gépkocsiját kilőve, ő pedig fejlövéssel feküdt a nyitott ajtajú vezető fülkében. Sajnáljuk, mert ő is másodszor van itt, és eddig neki is szerencséje volt. Odahaza felesége és három gyereke várja őt is. Az elmúlt napok izgalmai mindenkit megviseltek az arcok megtörve. Az ennivaló nem esik jól senkinek. Mindenki gondba merülve, hallgat, bántja a Goncsarovkán hagyottak sorsa. 8 h-kor Gombosi őrnagyék visszatértek az á[llomás] parancsnokságról az újabb pcs-al, mely szerint pár száz méterrel kijjebb egy malom épületben helyezkedjünk el, és teljesítsünk riadó készültséget, mely azonnal meg is történik. Ezután egy tiszt vezette j[ár]őr felderítésre megy a szomszédos Ilinkai útra, nem találnak-e orosz egységeket. Délben két magyar páncélgépkocsi átmegy Ilinkára felderítés végett, mert repülőink erről orosz egységek mozgolódását jelezték. Ellenőrző útjuk többszöri megismétléséről a jelentésük nemleges. Az ebédünket alighogy befejeztük, kinyílik szállásunk ajtaja, és betódul rajta a Goncsarovkán maradt távbeszélő csoportunk, élén a magas termetű , (kit soványsága és barna bőre miatt a nagy cigánynak hívtunk), és katonásan jelenti: hadnagy úr alássan jelentem, a távbeszélő csoport bevonult! Nem hiányzik senki!!! Nem tudom leírni azt az örömöt, amely kitört belőlünk, hogy mind itt vannak. Tóth hadnagy mindegyiket megölelte örömében, mi meg sorra csókoltuk őket, és már hoztuk is részükre a félre tett, de még meleg ebédet. A hadnagy úr megdicsérte őket bajtársias magatartásukért egymás iránt a bajban, támogatva a gyengébbeket a hosszú úton, magukkal hozva a legszükségesebb felszerelésüket. Ebéd után lepihenve elmondták, csak akkor hagyták el Goncsarovkát, amikor az oroszok már belőtték a falut, melyet már akkorra a lakosok közül is sokan elhagytak. Azóta gyalogmenetben jöttek a többi visszavonulókkal, német páncélosok kíséretében. Az úton hagyott jármű roncsokat a harckocsik pillanatok alatt az útfélre vagy árokba borították, szabad utat biztosítva a visszavonuló járműveknek. Az előttük lévő falvakba benyomuló ellenséges páncélosok Volokonovka felé.

Az olaszok változatlan iramban folytatják „Zalán futását". (Így neveztük el ezt a káoszt!) Ha látná a Duce dicső fiait, a nyúlcipőben és a sok drága kocsiját egymás hegyén-hátán hagyva úton, útfélen még itt Bugyonnij utcáján is. Élelmes sofőrjeink felhasználva az alkalmat és időt, ismét sorba nézegetik az utcákon hagyott olasz tehergépkocsikat, ha kerülne köztük még üzembe helyezhető a hiányzó pótlására. Délután sikerült is egy nagy 8 hengeres olasz kocsit találni, melyet szállásunkra vontatva kis javítással üzemképessé sikerült tenni. Zászlóaljunktól délután egy-egy biztonsági járőr állandóan cirkál az Ilinkai úton. A zászlóaljtörzs őrsége, minden

állományába tartozókat a gyűjtőhelyünkre irányít, akik csapattestüktől elszakadtak. E hadosztályok voltak a VII. hadtest kebelében a 2. magyar hadsereg Scsucsje és Szaguny közötti szakaszán az első vonalakban, amely hadosztályok kimerültsége az erős hideg elleni gyenge ruházata és a nyári veszteségük minimális pótlása - akár csak az egész hadseregé - is nagyban hozzájárult e jelenlegi helyzethez. Miután megbízható információnk nincs, a helyzetről semmit nem tudunk. Egyes hírek szerint a magyar hadsereg harcoló egységei - németekkel vegyesen - be vannak kerítve, és a szovjet bekerítési terve elébünk is terjed.

Idő: borult, gyengén havazik

 

1943. jan. 20. Szerda. - Áp: ua.

Az éjszakát szűkös helyünk dacára nyugodtan költöttük. Délelőtt megpróbáltuk kényelmesebbé tenni. Jányi [!] hadseregparancsnok mérsékeltebb hangú kiáltványa jutott hozzánk. Az elsőben mindennek lehordva, megfenyegetve a katonát, mintha az lenne az oka e helyzetnek. Új kocsivezetőink ismét bevontattak két olasz tehergépkocsit az utcáról, melyet sikerült szintén üzembe helyezni. Így már pótolva van eddigi kocsihiányunk. Tisztjeink újabb hírt hoztak az állomásparancsnokságról, hogy Harkov több száz magyar tisztet szedtek össze, akik cserbenhagyták élvonalbeli csapataikat. A 18-án említett 3 magyar tiszt, három nap és éjjel állottak az említett kijáratnál, hogy megakadályozzák ezt az esztelen futást, melyet egyes parancsnokságok, vonatoszlopok és cserbenhagyott szétszórt csapatok fegyvertelen katonái idéztek elő. A mai naptól ezt a feladatot szervezett őrségek látják el. A délben érkezett parancs értelmében, zászlóaljunkat a 19. hadosztálytól a 23. hadosztálynak rendelik alá. Ez a két hadosztály volt a VII. hadtest vonalán az orosz offenzíva megindulásakor, ahol az ellenséges túlerő a legnagyobb áldozatok árán sem tudta áttörni a vonalat. Három nap múlva is csak a fővezérség parancsára hagyta el, mivel a hadosztályaink két oldalán az ellenség már mélyen benyomult, és a körülzárás fenyegette. A három nap múltán elhagyott első vonal előtt az ellenség által esztelenül támadásba hajszolt ember tömegekből valóságos hullahegyek borították a Don jegét kilőtt páncélosokkal együtt. Ugyanekkor zászlóaljunk hadosztály dicséretet kap a visszavonulásban eddig tanúsított példás és fegyelmezett magatartásáért. Ezzel egy időben megjelenő parancs szerint, zászlóaljunk a város belterületén lévő 23. hadosztály körzetében helyezkedik el, mely nyomban meg is történt. A zászlóaljtörzs a 202/63. tábori postaszámú tábori kórház helyére költözik (amely már ideérkezésünk első napján elhagyta a várost), hol a legénységi szálláson helyezkedtünk el. A kórház területén szomorú látvány tárul elénk, amely három nappal ezelőtt úgy távozott innen, mint akinek már csak a puszta élete menthető. Az udvar teleszórva hivatalos könyvek iratokkal, matracok, lepedők, tábori takarók, hordágyak, és sok egyéb kórházi felszerelések. A gyógy- és élelmiszer raktárak felforgatva, sok egyéni felszerelés mindenfelé. A műtőkben az orvosi felszerelések szétszórva, mint amire már semmi szükség, holott lett volna idő az elszállításukra. Az egyik szoba szétszórt dolgai között találtam egy napló füzetet, melyek bejegyzései megközelítően azon eszményeket, helyzeteket rögzítették, amelyek az enyémben voltak. Magamhoz vettem annak reményében, hogy ha sikerül túlélnem ezt a káoszt - a zsebnoteszembeli jegyzeteimmel - megpróbálom pótolni a naplómat. Ami pedig a kórház területének feljárása során az egyik kórteremben elénk tárult, a legszégyenteljesebb és leglelkiismeretlenebb látványa volt az eddigieknek; a súlyos betegek hátrahagyása, akik közül a napok óta tartó ápolatlanság miatt igen sokan haltak meg. Jelentésünkre egy orvos tisztet és a városon keresztül visszavonuló zsidó munkaszolgálatosok között lévő orvosokat és munkaszolgálatosokat vezényeltek a betegek ápolására, ill. a hullák eltakarítására. Alkonyattájban egyik bajtársunk belépett egy távolabb lévő kórterembe hol - anélkül, hogy tudta volna -, szintén súlyos betegek feküdtek, túlnyomó részük már halva. Ez volt a tiphuszosok terme. Az egyik magas lázban fekvő beteg - ki még kínlódott az élettel - megpillantva bajtársunkat, örömében, hogy még magyar katonát lát, önkívületi állapotba jött. Helyéről felkelve mindenféle zavaros örömrivalgással igyekezett a homályban bajtársunk felé, aki a váratlan látványtól megdöbbenve - nem tudva annak szándékát? -, hozzánk futott elmondani, hogy mire bukkant az újabb kórteremben. A beteg utána jött az udvarra, és pár lépésre az ajtótól összeesve meghalt. Ez volt az ő utolsó öröme, hogy - a már várt orosz katona helyett - három nap múlva is magyar bajtársa nyitott reá ajtót. Az eddigi utunk során látottak és az itt is tapasztaltakból azt látjuk, hogy ebben a kavarodásban a lelkiismeretlenségből fakadó dolgok egész sorával fogunk még találkozni. A tábori kórház legénységi szállásának kitakarítása után - a szűkös hely dacára is - a zászlóaljtörzsnek sikerült elhelyezkedni, és a vacsora után a szolgálaton kívüliek pihenőre tértek. Mivel a szabadságra ment szolgálatvezető feladatkörét nekem kellett átvennem, így a rám bízott emberek sorsa iránti felelősségemet (a törzsünk kevés létszáma miatt) nincs, akivel megosszam. Amióta Goncsarovkárol eljöttünk, az őrparancsnoki szolgálatot egyfolytában én látom el. Azóta éjszaka nem aludtam, nappal is csak ülve szundikálok, amit talán azért bírok, mert kevés alvással is mindég beértem.

Az idő hideg, borult, havazik.

 

1943. jan. 21. Csütörtök. - Áp: ua.

Az éjszakát a szűkös férőhely dacára is meleg helyen töltöttük. A kórtermekből a zsidó munkaszolgálatosok folytatják a hullák eltakarítását, valamint az élő betegek hátraszállítását. Ezek életben maradásához nem sok reményt látunk, ismerve a jelenlegi körülményeket ebben a rendkívüli hidegben. Kihasználva az itt adódó pillanatnyi alkalmat és helyzetet, a délelőttöt tisztálkodásra, borotválkozásra használjuk, melyre elindulásunk óta nem volt lehetőségünk. Közben vitatjuk a helyzetet, melybe sehogy sem tudunk belelátni. Annyit azonban látunk, hogy valahol nagy hibát követtek el, és most e helyzetben nem állanak hivatásuk magaslatán. Valamint azt is látjuk, hogy nem vagyunk biztonságban, mert a magyar hadsereg teljesen össze van kavarodva. A hadosztályunk területére sodródott, szétszórt egységek itt már tömegbe terelve vonulnak át a városon, akik között itt-ott látni fegyverrel a nyakában egy-egy gyalogost. Azokból a vitákból, amely a visszavonuló fegyveres és fegyvertelen katonák között folyik, megtudjuk, hogy a fegyvertelenek túlnyomó része a Kárpátalja és Erdély visszacsatolt területein élő, különböző anyanyelvű hadköteles állományú - frontra indulásunk előtt - gyors katonai átképzésben részesült emberekből áll, akiket a rövid kiképzés után a 2. hadsereg alakulataiba tömörítettek kevés magyarral vegyítve. Ezek után feltételezzük, hogy ők is azok közül valók, akiket a tisztjeik az első nap magukra hagytak irányítás nélkül maradva, a soraikba nyomuló ellenséges erők nyomták őket a 23. hadosztályunk területére. Minden olyan - különböző irányból Bugyonnijba érkező - fegyverekkel rendelkező csoportok, egyének, itt összegyűjtetnek és a fegyver nélkül vonulók mellé biztonsági kísérőkként - néhány páncélos és nehézfegyver erősítéssel - osztatnak. Az utászok - csaknem mind egységben érkeznek tisztjeikkel együtt - a városban maradnak, és élelem, lőszerrel ellátva, tűzkészültségben vannak. Minden - a városban tartózkodó vagy érkező - harcképes egység a 23. hadosztály parancsnoksága alá kerül, és innentől ez a hadosztály lesz a 2. magyar hadsereg romjainak utóvédje, melynek kb. 70%-át utász alakulatok képezik. A városon visszavonulók tömegeinek folyamata a mai nap is megszakítás nélkül tart, megfeszített iramban. A hozzánk érkező hírek szerint az utóvéd csapatainak egymás után vágják át az elébük került szovjet gyűrűket, melyet nem hagynak megerősödni, miáltal súlyos veszteséget okoznak az ellenségnek. Ezek az utóvédharcokat vívó magyar egységek túlnyomó része műszaki és páncélos egységekből és néhány légvédelmi gépágyúból áll, valamint a hadosztályunk szakaszán tartózkodott német Cramer csoport páncélos egységeiből, kik tartalékként voltak hadosztályunk mögött. 13h-kor hirtelen menetkészültség rendeltetik el a 23. hadosztály alakulatai számára, és a gyalog menetelők indulnak is, mert a városnak csak az É-i kijárata szabad Novij-Oszkol felé. A Volokonovka felé vezető út el van vágva. 16h-kor századaink is besorolnak a vonulók után a zászlóaljtörzs pedig a kocsikon, tűzkészültségbe helyezkedve biztosításként vonul a századaink után. A városból kiérve az idő kezd kellemetlen szeles, hideg lenni, mintha ő is ellenünk esküdött volna. A havat is kezdi mindjobban sodorni. Az úton vonulók látványa azonos a már tegnap beírottakkal. Itt is a sok fegyvertelenek tömege, fogatolt járművekkel vegyesen, és a zsidó munkaszolgálatosok nagy száma küzd a széllel és hóval. Mi is csak lépésben kísérjük őket a hóviharban. Utunk két oldalán igen sok ember és lóhulla van a hóvihar által betemetve, melyek a kimerültség miatt nem bírtak tovább menni. A sötétség beálltával többször előfordult, hogy gépkocsink az út mellé csúszott, ilyenkor jól esett a kocsi kitolásakor, ha egy kicsit felmelegedtünk. 22h-ra beérkeztünk Krassznojeba, ahol 4 órai pihenőre megálltunk, ahol e néhány órát házakba húzódva töltöttük, hogy kissé felmelegedjünk. Éjfélkor a hadosztály egyik itt állomásozó egységének konyháján meleg vacsorát kaptunk. Az itt elterjedt hírek szerint egy újabb szovjet gyűrűnek e helységnél kellene bezárulni, mely szerintünk nem megy oly könnyen, mert utóvéd csapataink eddig még minden ilyen kísérletüket meghiúsították ezen az útvonalunkon. (Az ilyen híreket a lakosság hozza tudomásunkra, akiket az oroszok valamilyen úton előre értesítenek a terveikről - mint a Doni támadásukról -, ők meg minket a köztünk kialakult baráti kapcsolatokból eredően.)

  

1943. jan. 22. Péntek. - Novij Oszkol

Hajnali 2h-kor folytattuk utunkat. Az idő kicsit enyhébbnek érződik, mert nem fúj a szél oly kegyetlenül. Novij-Oszkolig háromszor csúszott kocsink az útmenti hófúvásokban - ahonnan mindig könnyen kitoltuk - és ahová 7h-kor be is érkeztünk. Ez a város is nyüzsög az átvonulóktól. Rövid időre az itt lévő 107. utász század szállásán melegedünk és reggelizünk meg. A jéggé fagyott kenyeret és konzervet csak az utász szekercével tudjuk szétvágni, hogy némi melegítés után ehessünk belőle. Közben parancs jön, hogy a hadosztály parancsnokság pár napig a városban marad, és zászlóaljunk is szállásoljon be, amely a már eddig ide özönlött katonaság miatt nehéz. Délelőtt egy gépkocsi érkezett az utcánkba, és mint mondják, Osztrogozsszktól idáig ellenséggel nem találkoztak. Elmondásuk szerint [az] Osztrogozsszkban lévő magyar hadsereg központi élelem és anyagraktárait mind felrobbantották, mert nem volt idő az elszállításukra. Ezt megelőzően az ott átvonuló csapatok, amit tudtak, hoztak magukkal, melyet a felrobbantás előtt zsákszámra dobáltak az utcára az átvonulók közé. Főleg a téli meleg ruhákat, szőrcsizmákat látjuk mindenféle nációhoz tartozó katonák lábán, akik ott átvonultak és hozzájutottak. A fejesek okoskodása szerint azért nem osztották szét a tél beállta előtt, mondván: „a jó téli fedezékben nincs rá szüksége a bakának." Úgy látszik „odafönn" nem is gondoltak arra, hogy esetleg a bakának el kell hagynia a „jó téli fedezéket", és most e 30-40° közötti hidegben ezrek végtagjai fagynak meg vagy válnak áldozatává e szokatlan időjárásnak. Az orosz offenzíva megindulására a hátországból kiérkezett csekély számú emberutánpótlás is a fűtött marhavagonokból való kiszállás után - a számukra még szokatlan, - rendkívüli hidegben, mielőtt e kavarodásban csapattestüket megtalálták volna, 24-48 órán belül orr-, kéz-, lábfagyással szállítják őket hátra. Mint elmondják, őket fegyver és meleg ruha nélkül küldték ki, hogy itt mindent megkapnak. Az eddig hozzánk eljutó hazai hírek szerint is a közhiedelem - a propaganda jóvoltából - az, hogy a 2. magyar hadsereg mindennel kitűnően fel van szerelve. Eddig még egy magyar alakulatot sem láttunk, téliruha, szőrcsizmával ellátva, csak néhány a fővezérséghez közeli bennfentes lábán. Azt a szerencsét eddig, hogy mi rendelkezünk egy-egy ujjatlan irhamellénnyel, Horváth zászlós rugalmas és aktív tevékenységének köszönhetjük, valamint azt, hogy már Goncsarovkán a lakosságtól élelemért birkabőröket szerzett, és a szabómesterünk mindenkinek szőrmesapkát készített még a tél beállta előtt. A Bugyonnijban hallott Harkov-i hírt hivatalosan is megerősítik, mely szerint 720 magyar tisztet szedtek össze a városban, akik már az áttörés első napjaiban cserbenhagyták csapataikat. Ezért van hát, hogy a visszavonulók között alig látunk egy-egy gyalogos tisztet. Ebben a helyzetben vált nyilvánvalóvá az, hogy különböző fegyvernemeknél mennyire volt kialakulva a tisztek és beosztottjaik között a bajtársi szellem és egymásiránti felelősségtudat. Most látszik, hogy mennyi javítani való van még e téren a magyar hadsereg egyes fegyvernemeinél! Még egy újabb hír; mely szerint a III. hadtest vezérkari főnök

. Úgy látszik (ha ez igaz?!), a hadtestnek e helyzete a lelkiismeretét nem hagyta nyugton, és e problémáját így oldotta meg. Szakácsaink kihasználva a beszállásolásunkat, meleg ebédet és vacsorát főztek. Este közölték velem az esetleges riadó helyet.

Idő: 35° hideg.

 

1943. jan. 23. Szombat. - Áp: ua.

Mivel az itteni körülmények lehetővé tették a kevesebb létszámú őrszolgálatot, nyugodtabb volt az éjszakánk is. Reggel mindenkinek jól esett a forró feketekávé a reggeli mellé. Délelőtt a visszavonuló egységek látványán kívül más esemény számunkra nem volt. Délután az utcánkba érkezett az a német hadosztály tüzérsége, amely folyó hó elején Csoncsorovkára érkezett, és 12-én Komenkára lett irányítva a magyar tüzérség erősítésére. Elmondásuk szerint, már ők is háromszor nyitottak utat az elébük került orosz páncélos gyűrűkön. Éjjel ellenséges légitámadás. Bombáik a közeli vasúttöltésre hullottak.

Idő: tegnap este óta borult, hideg, havazás.

 

1943. jan. 24. Vasárnap. - Áp: ua.

A hó egész éjjel esett. Ma megkezdték a város kiürítését az ide beözönlött csapatok egységeitől. Mi is várjuk a további parancsot. 9 30h-kor egy német hadosztály érkezett a városba, amely állítólag a város védelmére marad itt. Ők azok a katonai egységek egyike, akik Osztrogozsszkon való át jövetelükkor a magyar anyagraktárakból utcára dobált irhamellényekkel, szőrcsizmákkal, elég jól felszerelték magukat. Igaz nem jó szemmel nézzük rajtuk, amióta hibáztatnak bennünket a sok fegyver nélkül visszavonuló magyar katona láttán, amiben némi igazuk is van. De mivel azt nem látják, hogy mi a hiba nálunk, ami ezt előidézte, így közöttünk időnként ellentétek merülnek fel. Egymást hibáztatjuk az eseményekért. Szállásunk közelében, néhány nő feltűnően gyanús viselkedése miatt házkutatást végeztünk náluk, mely gyanúnk alaptalan volt. Este parancsot kapok a holnap reggeli 5h-kor való tovább indulásra.

Idő: egésznap havazott. 18h körül derülté vált, erősen fagy és élénkül a hideg szél, amely csaknem mindig társunkká szegődik, ha útra kelünk.

 

1943. jan. 25. Hétfő. - Korocsa.

5h-kor jelentem, hogy a zászlóaljtörzs menetkész! Azonnal indulunk is. A szeles hideg az arcunkat erősen marja, mely indulásunkkor -37°C volt. Útviszonyaink a hófúvások miatt igen rosszak, mely nagy erőfeszítéssel jár, úgy a gyalog, mint a járművel vonulók számára. Utunkon kocsimra felvettünk egy gyalog jövő huszárt, aki elmondja, hogy jelentésvivő volt, de szerencsére csak a lovát lőtték ki alóla az egyik áttörésnél, így elmaradt ezredétől, és nem tudja, merre vannak most. 10h-kor egy nagyobb helységben rövid pihenőt tartottunk, ahol a Duce fiai, látva kocsioszlopunk között a Bugyonnijban szerzett olasz kocsikat, követelődzésekkel léptek fel, hogy az az ő kocsijuk, és adjuk át nekik. Rajta az olasz rendszámtábla is, ami bizonyítja, hogy az övéké. Egymás nyelvét nem értve, hiába magyaráztuk, hogyan jutottunk hozzá, tovább folytatták mind erőszakosabb követelődzésüket, amelynek úgy vetettünk véget, hogy kocsiról leszállva rájuk fogva fegyvereinket, távozást intettünk nekik. E viták végére érkezett oda Sitery főhadnagyunk, - ki értve nyelvükön - tudomásukra hozta, hogyan kerültek kocsijaik a birtokunkba, amely vita után kocsira szálltak, és gyors iramban elhagyták a helységet. 11h-kor ismét besorolunk a boruló oszlopba, folytatva vánszorgó utunkat, ami annyiban különbözik a gyalog vonulókétól, hogy nem gyalogolunk, de annál jobban fázunk. Különösen a lábunk. A délutáni útszakaszainkon nagyon sok ember és lóhulla fekszik a hóban, akik már ezt a több mint tíz napja tartó embertelen körülményeket és időjárást fizikailag képtelenek voltak elviselni. Egyik útelágazásnál a hófúvásban találtuk összetörve azt a személygépkocsit, amellyel az őrnagy úr tegnap előre jött volna szállást biztosítani. Itt volt még egy német tehergépkocsi is, mely kb. az éjszaka benzinhiány miatt maradt az úton, és vezetője - mivel nem volt amivel, tovább menjen, hogy a hátát melegítse, a motorház elé a lökhárítóra ül megfagyva. A mellettünk vonuló egyik zsidó munkaszolgálatos csoport között, - akik a múlt évben is kinn voltunk, - felismertük azt a parasztgazda típusú debreceni Klein bácsit, akivel a múlt évben, mint tehergépkocsi vezetővel együtt voltunk Ukrajnában. A kocsiról leugrálva, hozzá rohantunk, hogy kocsinkra ülve jöjjön velünk. De mivel unszolásunkra sem volt hajlandó sorstársaitól megválni, egy darabig gyalog menve beszélgettünk vele. Ezután a tartalék élelmünkből - őt és a körülötte lévőket - ellátva elbúcsúztunk tőle, és kocsinkra szálltunk, hogy felzárkózzunk az oszlopunkhoz. Csodálkoztunk azon, hogy e borzalmas körülmények között is meg tudta őrizni azt a vele született jó humorát. A múlt évi Dnyepropetrovszkbeli létünkkor megjelent rendelkezés értelmében, őt is, mint „zsidó" katonát a munkaszolgálatos táborba kellett volna tudomásul [!] mondván: nekem a zsidó is olyan katona, mint a [popup title="másik" format="Default click" activate="click" close text="Lásd ehhez a Napló 2. részéből az 1941. október 5-ei bejegyzést [a szerk]: „A napokban megjelent magyar hadseregparancs (melyet mi ma kaptunk meg) értelmében a kötelékünkben lévő zsidó származásúakat a kint lévő mu[nka]szolgálatos alakulatokhoz kell átvezényelni. Idézőjel: „Zsidó nem lehet katona!”. E parancs láttán Nyisztor őrnagy borzasztó dühbe gurult, és kijelentette, hogy amíg ő itt lesz, addig ilyen parancsot nem vesz tudomásul. Neki a zsidó katona is olyan, mint a többi, és asztalomra dobta a parancsot, csak azt nem mondta, hogy mit csináljak vele! Ezzel le is zárta az ügyet. E tekintetben a tisztikar is helyeselte nézeteit. Egyébként mindössze két zsidó van közöttünk, akik közül a mindenkinek szimpatikus „Klein Bácsi” – aki középmagas telt alkat, egyenes tartás, lelógó vastag tömött bajszával – egy debreceni cívis gazdát láttat. Egyébként debreceni lakos is.”"]! Este kemény hidegben érkeztünk Korocsára, ahol a sötétben nehezen sikerült beszállásolni. Harmadmagammal egy rendes ukrán családnál találtunk helyet éjszakára a földön szalmára feküdtünk. Az éjszakát egy kisebb légitámadás zavarta meg. Szerencsére csak néhány kisebb bombát dobott.

 

1943. jan. 26. Kedd. - Áp: ua.

Reggel megfelelő szállást kerestünk, ahová délelőtt beszállásoltunk, mivel előre láthatólag hosszabb ideig maradunk. Délután a századaink is beérkezünk, és beszállásolnak. A nagy katonai mozgolódás dacára a városban még folyik a békeélet. Az itt állomásozott megszálló csapatok hadtáp egységei már elhagyták a várost. Ezek is sok gazemberséget követtek el a hadseregben a rájuk bízott élelem illegális eltulajdonításával, melyet a polgári lakosság között értékesítettek. Ezért van, ill. volt, hogy több kézen átmenve, mire az alegységekig eljutott és a katona kézhez kapta, alig volt mivel csillapítsa az éhségét. Délután egy civil borbélynál megnyiratkoztam és borotválkoztam. Ezután megnéztem a város közeli részét. Szép a város fekvése, de a város is ugyanilyen szép lehetett egykor. Még a cári időkben épült hatalmas templomai, kastélyai, magánházainak málladozó falai még most is elárulják a régi időket. A templomokat itt is - mint eddig mindenütt - mozi, színház, raktár stb. célokra használták. A visszavonuló alakulatok folyamatosan érkeznek, és hagyják el a várost. Néhány friss német csapat vonul át Novij-Oszkol felé az utóvéd csapatok erősítésére. Különös esemény nem volt.

 

1943. jan. 27. Szerda. - Áp: ua.

Az éjszakát aránylag nyugodtan töltöttük azon néhányunk kivételével, akik az eddigi körülményeink alatt enyhébb lábfagyást szenvedtünk, ami a felmelegedés után kellemetlen fájással jelentkezik mindenkor. Délelőtt szerelvény rendbetétel volt. A nap folyamán szórványos ellenséges légifelderítések voltak. Az éj folyamán saját részről erős légitevékenység alakult ki.

Az idő változatlanul hideg.

 

1943. jan. 28. Csütörtök. - Áp: ua.

Délelőtt a saját részről történő légitevékenységen kívül különösebb esemény nem volt. Délután érkezett hír szerint Novij-Oszkol elesett. A várost védő német őrség kivonult a dombokra, és az utánuk városba özönlő orosz alakulatokat aknavetőkkel, tüzérséggel és

tűz alá véve, a várost alaposan összelőtték, mely után az orosz előnyomulás egyelőre megakadt. Itt Korocsán újabb német csapatok nyomulnak Novij-Oszkol felé. A még itt lévő megszálló csapatok hadtáp egységeinek maradványai is elhagyták a várost. Látjuk, hogy ezek itt hátul milyen aranyéletet éltek, melyet abból megállapíthatunk, hogy a lakosság nagy részénél kisebb nagyobb mennyiségű konzerv van a lakásukon, melyet - mint mondják - a magyar katonáktól vettek. Ezt el is hisszük, mert ha lopták volna, nem tartanák számunkra is látható helyen. Az ilyen gazemberségek miatt fordult elő a harcoló csapatoknál is a hiányos élelmezés. Hadosztályunk műszaki parancsnoksága is a mai nap Belgorodba települt át, azzal hagyva itt bennünket, hogy „csak maradjatok, majd lesz veletek valami!" Ezt mi is tudjuk! Tisztjeinknek rossz véleményük van a hadosztály műszaki parancsnokságról. Délután Gombossy őrnagy Belgorodba megy a délelőtt meglépett hadosztály műszaki parancsnokságra eligazításért a műszaki csoportok részére. Közben 15h-kor menetkészültség rendeltetik el. Este megérkezett szabadságáról Pásztor őrnagy, és átvette a félórával előbb visszajött Gombossy őrnagytól a parancsnokságot, amely után a menetkészültség lefújva. Mint elmondja, az orosz offenzíva megindulására érkeztek Kijevbe, és azóta keresi a zászlóaljat e nagy felfordulásban. Szerintünk ritkaságszámba menő tett e helyzetben, amikor más parancsnokok a faképnél hagyják alakulataikat a saját bőrük mentése érdekében. A magával hozott parancs értelmében, az itt Korocsán összegyűlt műszaki egységekből egy „műszaki csoportot" kell alakítania, melynek feladata a város védelmi övezetének kiépítése és védelme lesz! Na, utászok! Dolgozzatok, ha van mivel, utána védjétek a várost, mert mindenütt azt halljuk, hogy az utásznak még van puskája! Egyes hírek cáfolják Novij-Oszkol elestét, de megerősítik Bugyonnij orosz megszállását, amelyben állítólag nem volt örömük. Ma este megkezdődött Korocsa teljes kiürítése a szétzüllött harcképtelen csapatoktól. Az éjszaka folyamán egy tehergépkocsi robbantó anyagot kapunk és 1000 l benzint az üz[em]a[nyag] állomásról. Saját részről, úgy éjjel, mint nappal élénk légi tevékenység volt Novij-Oszkol irányában.

Idő: derült, hideg, délután borult.

 

1943. jan. 29. Péntek. - Áp: ua.

Részünkről a légitevékenység ma is folytatódik. Reggel hivatalosan is értesülünk Novij-Oszkol elestéről. Műszaki csapataink között élénk a mozgolódás, és megkezdődik a védelmi övezet építése. A munka sürgős, mert már Korocsa támadása várható. Mivel az éj folyamán a város kiürült a rémhírterjesztő gyalogos és vonatoszlopoktól, a tegnapi izgalom és láz elült a városban, ahol most jóformán csak utászokat lehet látni, akik szorgosan végzik munkájukat. Közömbösen nézünk a várható események elé, hiányában a komolyabb tűzfegyvereknek. A városba érkező magyar műszaki katona, legyen az csoportban vagy személyenként jövő, önként jelentkeznek nálunk csak, hogy utászok között lehessenek. Novij-Oszkolból is ők jönnek utoljára, és mögöttük a páncélosok és az erősítésükre érkezett németek. Megszerveződnek a műszaki robbantó osztagok a páncélosok elhárítására. Délben magyar légvédelmi ágyuk érkeznek és a város Déli bejáratával szemben a számukra alkalmas pontokon tüzelőállásba helyezkednek. Utászaink emberfeletti erővel dolgoznak a csontkeménnyé fagyott földön. Műszaki csoportunk száma állandóan emelkedik a visszavonulókkal, akik szállásra térve lepihennek. 18h-kor egy ellenséges bombázó 3 bombát dobott a város nyugati szélére. 21h-kor egy másik gép 3 gyújtóbombát dobott, melyektől egy ház kigyulladt.

Idő: egész nap borult, hideg.

 

1943. jan. 30. Szombat. - Áp: ua.

A védőövezetek építése teljes erővel folyik. Műszaki csoportunk ma délelőtt 1800 főre szaporodott. Horváth zászlós gh. főnök ma délelőtt visszatért 2 tehergépkocsi élelemmel, és kiosztotta a műszaki csoport egységeinek. 10h-kor parancs érkezik, hogy a zászlóaljtörzs a szűkebb pság. kivételével vonuljon Sumi-ba, ahol mint műszaki irányító csoport fog működni. Pásztor és Gombosi őrnagyék, 3 tiszt, 12 fő leg[énység], 1 tehergépkocsi, 1 személygépkocsi. Visszamaradnak a város védelmének műszaki irányítására. - A zászlóaljtörzs alig hogy összejött, már is szétszóródik. Az elvonuló rész parancsnokságát - egy a zűrzavarban hozzánk vetődött csapatnélküli tiszt -

veszi át, kinek eszébe sincs megkeresni az alakulatát. Engem az elvonuló csoporttal indítanak útra az emberekért való teljes felelősséggel. 11h-kor el is hagyjuk Korocsát. Útközben magyar légvédelmi tüzérséggel, német gépkocsizó gyalogság és nehéztüzérséggel találkoztunk, amely miatt előrejutásunk igen lassú volt. Bizonyára Korocsa védelmének erősítésére mentek. Ezek, és a rossz útviszonyok miatt is csak 20h-ra értünk Belgorodba, ahol nehezen tudtunk elszállásolni. Gépkocsiijainkat egy Templom udvarán sikerült megoldani.

Idő: változatlanul borult, hideg.

 

1943. jan. 31. Vasárnap. - Belgorod

Úgy látszik, az orosz repülők már hazáig kísérnek minket, mert ha valahol éjszakára megszállunk, ott ők is megjelennek. Éjfél után egy ellenséges bombázó néhány nagyméretű bombát dobott a városra, melyek erejétől az épületek megremegtek, mint egy földrengéstől. A város hasonló Korocsához, csak jóval nagyobb terjedelmű. A hangulat - az éjszakai bombázás után is - vasárnapias. Itt már beindult az élet. Az üzleti forgalmat a piac és néhány bolt bonyolítja a lehetőségeik arányában. Van mozi, amely naponként tart filmvetítést. Több temploma közül néhány már be van rendezve Istentiszteletek tartására, amelyek ma nagymértékben látogatottak. A cári időkben püspöki székhely volt. Hatalmas székesegyháza még mostani állapotában is gyönyörű építészeti remek. Főbejáratánál 10 db hatalmas kerek oszlop tartja a homlokzatot. A nagy kiterjedésű város annakidején sokat szenvedett a harcoktól, vajon mi vár reá mostan? A mai nap pihenőt tartunk, így egy borbélynál megborotválkoztam. A város nyugodtnak látszik, csak a katonai alakulatoktól mozgalmas. A megszálló csoport innen is pakol. A zászlóaljtörzs egy része este moziba ment. Ugyancsak ma este megkapom a holnap reggel 6h-kor való indulási parancsot. Az éjszaka nyugodtan telt.

 

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjét

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek meg

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázását

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők