A Beneš-dekrétum és a reszlovakizáció hatása

„Egy államban a kisebbség csak ott zavaró momentum, ahol zavart lehet kelteni vele, ahol vizet zavar, ahol kisded játékok gyerekes duzzogást és kocsmai hősködést inszcenálnak: ki a legény a csárdában. Igazi demokráciában a kisebbség léte sosem okozhat zavart. A kisebbség: tükör. A többség csalhatatlan tükre. Aki fél beletekinteni a tükörbe, annak vaj van a fején, az mindenért a tükröt okolja, és az kell, hogy a végén összetörje a tükröt.”

Bevezetés

A csehszlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alakja, Fábry Zoltán - Egy ember megszólal

 - tollából ered az alábbi idézet: „Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodálatosabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelenhet meg, rádiót tilos hallgatnom. Lekonyult fejjel járok, és némán, és ha lehet, ki sem mozdulok emberek közé. Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jogfosztott emberek szégyen- és félelemterhes élet. És az ok? Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok..."

Edvard Beneš köztársasági elnök úton Kassa felé 1945. április 4-én a vonaton nevezte ki az új csehszlovák kormányt, amelynek élén a demokrata Zdenek Fierlinger állt. A kormány első lépései között az egyik az ún. „kassai kormányprogram" kihirdetése volt. A kormányprogram V. fejezetének végén leszögezték az alkotmány által biztosított szabadságjogokat: „Teljes egészében biztosítva lesznek az alkotmányos szabadságjogok, főként a személyi, a gyülekezeti, az egyesülési szabadság, a véleménynyilvánítás élőszó, sajtó és levél útján történő szabadsága, a magán- és levéltitok, a tanszabadság, a lelkiismereti és vallásszabadság. Tilos lesz a köztársaság polgárainak faji alapon történő megkülönböztetése."

Ezzel teljes ellentétben a kassai kormányprogram VIII. pontja azonban a tiszta szláv nemzetállam megteremtésének tervét vázolta fel:

A csehszlovákiai magyar kisebbség felszámolására nagyhatalmi beleegyezés hiányában a csehszlovák hatóságoknak ötféle lehetőségük maradt:

  • az 1938 előtt magyar állampolgársággal rendelkező 36 ezer személy kiűzése;
  • a pozsonyi, kisebb mértékben a kassai és a komáromi városi magyar népesség lakásainak lefoglalása azzal a céllal, hogy Magyarországra menekülésüket felgyorsítsák;
  • a belső széttelepítés, ami 1945 és 1946 telén a csehországi deportálások során kb. 45-50 ezer magyart érintett;
  • az 1946-ban beindított reszlovakizációs akció, amely a vagyonelkobzás és a kitelepítés alóli mentesítés ígéretével, valamint az állampolgári jogok megszerzésének a kilátásba helyezésével 350 ezer fős magyar tömeget kényszerített arra, hogy szlováknak vallja magát;
  • a belső telepítésekkel, a megfélemlített magyarok menekülésével Csehszlovákia 1945 decemberében tárgyalásokra kényszerítette Magyarországot, amely 1946. február 27-én aláírta a rendkívül egyenlőtlen lakosságcsere egyezményt. Ennek keretében 1947-1948-ban összesen 70-72 ezer szlovákiai magyart telepítettek át Magyarországra a csehszlovák hatóságok és ugyanennyi szlovákot toboroztak Magyarországon az áttelepülésre.

A kormányprogram az 1938 előtt is csehszlovák állampolgársággal rendelkező, lojális és hűséges német és magyar nemzetiségű polgárok büntetlenségét és állampolgárságuk visszaadását, az elmenekült antifasiszta németek és magyarok visszatérésnek engedélyezését jelölte meg alapelvként, míg a többiek esetében az állampolgárság megszüntetését és individuális elbírálását, a bűnösök megbüntetését, csehszlovák állampolgárságuk megvonását és az ország területéről való kitiltását, s végül az 1938 után csehszlovák területre betelepültek azonnali kiutasítását fogalmazták meg. A X. és XI. pont alapján a magyar és a német tulajdonban lévő földeket államosították, a XV. fejezetben pedig elrendelték az összes csehszlovákiai német és magyar iskola azonnali bezárását.

A kormányprogram végrehajtásában, és azon belül a két kisebbség felszámolásában az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáig, 1945. október 28-ig terjedő időszakban fontos szerep jutott a köztársasági elnöki dekrétumoknak, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács e dekrétumokat Szlovákia területén érvényesítő rendeleteinek.

Edvard Beneš köztársasági elnök az 1945. április 2. és 1945. október 27. közötti időszakban összesen 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezeket az 1945. október 28-án megalakult ideiglenes csehszlovák nemzetgyűlés 1946 márciusában visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte. A 98 dekrétumból 13 vonatkozott közvetlenül a német és a magyar kisebbségre

Az 1945. május 19-én kiadott 5. számú elnöki dekrétum kifejtette, hogy kiket kell német vagy magyar nemzetiségűnek tekinteni: „Német vagy magyar nemzetiségűnek tekintendők azok a személyek, akik az 1929 óta tartott bármelyik népszámláláskor német vagy magyar nemzetiségűeknek vallották magukat, vagy pedig a német vagy magyar nemzetiségű személyeket tömörítő nemzeti csoportok, alakulatok vagy politikai pártok tagjai lettek."

A reszlovakizáció, vagyis az elmagyarosodott szlovákok visszaszlovákosításának (az eredetükben szláv, de neveltetésük, meggyőződésük alapján megukat már más nemzetiségűeknek vallók visszatérését „őseik nemzetéhez") tervét a szlovák politikai vezetés már 1945 elején megfogalmazta, gyakorlati megvalósítása azonban csupán 1946 tavaszán kezdődött meg. Közeledett ugyanis a párizsi békekonferencia, a reszlovakizáció „eredményeit" pedig Csehszlovákia érvként kívánta felhasználni, mondván, hogy az országban a lakosságcsere és a reszlovakizáció után nem marad több 200 000 magyarnál. A prágai kormány jóváhagyását követően a Megbízottak Testülete 1946. február 15-én bízta meg a Belügyi Megbízotti Hivatalt, hogy dolgozza ki és terjessze elő a reszlovakizáció irányelveit. A Megbízottak Testülete az előterjesztett irányelveket 1946. április 2-án hagyta jóvá, majd Viktory belügyi megbízott 1946. június 17-i hirdetményével hivatalosan is útjára indította a reszlovakizációt.

Szlovákia területét az akció szempontjából két részre osztották. Az első csoportba az 1938. évi bécsi döntés által kijelölt határvonaltól délre eső járások (a magyar etnikai többségű terület), a másodikba pedig azok a szlovákiai járások kerültek, ahol szórványosan éltek a magyarok. A reszlovakizáció végrehajtása a járási és a helyi reszlovakizációs bizottságok feladata lett. Elnökeit a belügyi megbízott nevezte ki, tagjai között kötelezően szerepelt a járási tanfelügyelő és további három személy, akiket a járási elnök nevezett ki.

Az 1946. július1-jéig tartó reszlovakizációs kampány során állampolgársága visszaszerzése, a kitelepítés és a vagyonelkobzás alóli mentesülése reményében 352 038 személy kérte szlovákká minősítését, számuk azonban ezt követően még tovább nőtt. (1945 elejétől 1949 közepéig mintegy 200 000 magyar hagyta el a Felvidéket. A Beneš-dekrétumok negatív eredményei már az 1950. évi népszámlálás adataiban tükröződtek: a szlovákiai magyarság hivatalos lélekszáma ekkor érte el a mélypontot, 367 733 főt.)

Az 1948. október 25-i 245. sz. törvény, hűségeskü letétele után biztosította a magyar nemzetiségű személyek részére az állampolgárság visszaadását.

Az trianoni Magyarország határain kívül rekedt magyarság sorsát igen érzékletesen tükrözi vissza Fábry Zoltán:[popup title="„Nemzetiségi hovatartozás szerint ítélni elevenek és holtak felett - a kommunizmus nevében: ez a legnagyobb lehetetlenség. És mert teljesen váratlanul jött: inszcenálni kellett mesterségesen. Ez csak fokozza a bűn nagyságát. [...] Egy államban a kisebbség csak ott zavaró momentum, ahol zavart lehet kelteni vele, ahol vizet zavar, ahol kisded játékok gyerekes duzzogást és kocsmai hősködést inszcenálnak: ki a legény a csárdában. Igazi demokrációban a kisebbség léte sosem okozhat zavart. A kisebbség: tükör. A többség csalhatatlan tükre. Aki fél beletekinteni a tükörbe, annak vaj van a fején, az mindenért a tükröt okolja, és az kell, hogy a végén összetörje a tükröt. Nem volt elég a magyar példa? A magyarok annak idején a nemzetiségi tükröt, ha nem is törték el, de a sarokba állították, és így elfelejtették. Baj jöttével ezt az elfeledett, elhanyagolt tükröt mások szedték elő, és mutatták meg a világnak. És ez a tükör lett az erkölcsi bizonyítvány: bűnjel. És ezzel a bűnjellel marasztalták el 1918-ban történelmi vétekben a magyarságot, és büntették - kegyetlenül. Aki azonban összetörni kényszerül a tükröt, és kidobni: ott rábizonyíthatóbb, indulatosabb a vétek, és ezért megbocsájthatatlanabb."" format="Default click" activate="click" close text="Fábry Zoltán: Üresjárat 1945–1948 – Napló a jogfosztottság éveiből. Pozsony, 1991. "]

Ezen a napon történt augusztus 18.

1917

Első világháború: A tizenegyedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg nagyerejű támadása nyomán az osztrák–magyar haderő jelentős...Tovább

1919

Megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Nemzeti „Turul” Szövetség Előkészítő Bizottsága.

1945

A ME 6650/1945. sz. r. értelmében elrendelték a nyolc osztályos általános iskola bevezetését. A 6660/1945. sz. r. pedig a nők számára is...Tovább

1946

Prágában tartották az első Diák- Világkongresszust, amelyen 38 ország diákszervezeteinek képviselői vettek részt. Augusztus 27-én, a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők