Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

6.

Csorba János „hozzászólása" Fehér Lajos A szocialista mezőgazdaságért című könyvében és Németh Károly A szocialista mezőgazdaság fejlesztésének feladatai című előadásában lefektetett irányelvekhez

 

Hozzászólás Fehér Lajos: „A szocialista mezőgazdaságért" c. könyvében és Németh Károly „A szocialista mezőgazdaság fejlesztésének feladatai" c. előadásában lefektetett irányelvekhez.

 

A világpolitikai helyzet arra figyelmeztet bennünket, hogy mezőgazdaságunk helyzetét reális szempontok alapján vegyük vizsgálat alá, és a termelés irányát ennek megfelelően határozzuk meg. A gazdasági verseny a tőkés és a szocialista tömb között bármikor kitörhet egy, a mainál sokkal kíméletlenebb formában, amikor a szocialista gazdasági rendszer ellen folytatandó ideológiai harcot a tőkés országok gazdasági formában igyekeznek megvívni. Bennünket közvetlenül egy ilyen gazdasági háborúban a német imperializmus gazdasági és szellemi beáramlása fenyeget, amelyet a magyar tömegeknek a németséggel való sok száz éves kapcsolata és nyugati műveltsége folytán nem lehet lekicsinyelni.

Nem bizonyos, hogy a nyugatról, közvetlenül pedig Németország felől jövő gazdasági és szellemi offenzíva ellen a magyarság a mai, aránylag védettebb pozícióiból tud védekezni. Egy ilyen helyzetben a paraszt tömegeknek az állásfoglalása döntő lehet. Már pedig mindenki tudja, hogy a paraszt tömegek a legkevesebb megértéssel vannak a marxista ideológia és a marxista gazdasági berendezkedésekkel szemben.

A gazdasági versenyben legfontosabb szerepe szocialista iparunknak lesz. Ha azonban a mezőgazdaság továbbra is elszívja az ipartól azokat a milliárdokat, amelyeket az ipar versenyképességének növelésére lehetne fordítani, és amelyekre ott nagy szükség volna, viszont a mezőgazdaság az általa kapott milliárdokat nem tudja megfelelően hasznosítani és nemzetgazdaságunk alátámasztására használni - amint hogy ez a tapasztalat nem csak nálunk, de a szocialista tömbhöz tartozó többi népgazdaságokban is - könnyen felkészületlenül találhat bennünket a nyugat felől jövő gazdasági és ideológiai offenzíva.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a kínai propaganda hatását sem, mert az megoszthatja az egyes országokban a kommunista pártok egységét. Ennek a hatása akkor is jelentkezni fog az egyes pártok munkájában, ha a szakadás közvetlen jelei nem mutatkoznak. Különösen érezhető lesz ez a mezőgazdaságban, amelyet a kommunista pártok sem nálunk, sem pedig a környező szocialista országokban megfelelő, hozzáértő káderekkel ellátni nem tudtak.

Végül a reális szemlélet megköveteli, hogy a mezőgazdaság problémáit ne csak a marxista tanítás szemüvegén keresztül nézzük, hanem - a véleményem szerint döntő többséget képező - kispolgári beállítottságú paraszt tömegek szemszögéből is. Ebből a nézőpontból teszem meg a hozzászólásomat Fehér Lajos és Németh Károly által megjelölt irányzathoz és módszerekhez.

Fehér Lajos beszédeinek könyv alakban megjelent gyűjteményében a magyar mezőgazdaság kollektív átszervezésének ideológiáját adja. Beszédeinek időpontja meghatározza ennek az átszervezésnek egyes szakaszait és lefekteti a szocialista termelésnél követendő irányelveket. Reálisan állapítja meg az átszervezéssel kapcsolatban felmerült problémákat és keresi a nehézségek megoldását. Azonban csak a szimptómákat állapítja meg és kitér azok okainak feltárása elől.

A könyv 15. oldalán - 1957. május 20. - a következő megállapításokat teszi: „1955-ben a nemzeti jövedelem 38,6%-át, az export 38,4%-át a mezőgazdaság adta. Az ország lakosságának mintegy 44,2%-át a mezőgazdaság foglalkoztatta. A mezőgazdasági lakosság sűrűsége a legelsők között van Európában." (km108 [fő]).

Erről a pontról indult el országunk mezőgazdasága a szocialista átszervezés útjára. Ebből kiindulva kell vizsgálni, hogy milyen eszközöket bocsátott az ország ipara az átszervezés rendelkezésére és ez az átszervezés a kiinduló ponthoz képest milyen eredményeket hozott.

A mezőgazdaság átszervezése keretében 1959 és 1962 között 26 milliárd Ft került mezőgazdasági beruházásra, az 1963. évben pedig 10 milliárd Ft. (Adatok és tények MSZMP

1963.) Ehhez hozzászámítandó 1949 és 1959 között ugyancsak a mezőgazdaság - állami gazdaságok és Tsz-ek - szervezésére befektetett 18 milliárd Ft. Közvetett beruházásokra (közigazgatási kiadások, az ipar eredménytelen kísérleti beruházásai, korszerűtlen gyártmányai) az előző 10 évre 2 milliárdot, az utóbbi 5 évre 4 milliárdot lehet számítani (saját becslés), így a mezőgazdaságba történt összes beruházás mintegy 60 milliárd Ft-ra tehető.

Az említett beruházások ellenére mezőgazdaságunk köztudomásúan nehéz helyzetben van. Nem hozta meg azt az eredményt, amelyet az átszervezéstől és ekkora beruházástól joggal lehetett volna elvárni. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy Fehér Lajos könyvében az ország mezőgazdaságának helyesen megállapított nagyságrendi csoportosításából - mint kiindulási alapból - helytelen következtetések lettek levonva.

A helyes megállapítások a következők:

Fehér Lajos könyvében (10-13. oldal) a mezőgazdasági lakosságot és a mezőgazdasági termőterületeket 4 kategóriába sorolja.

Az első a nincstelen szegényparaszti réteg. Ezek egy része a mezőgazdasággal kapcsolatos üzemekben (gépállomások, erdészet) üzemi munkásokká váltak, mintegy 160 ezer fő pedig az állami gazdaságokban nyert állandó foglalkoztatást. Ezek tehát nem tartoznak a szövetkezeti dolgozók közé.

Az agrárproletárok megmaradó része a termelőszövetkezetekbe lépett, ahol - Fehér Lajos szerint - a szövetkezetek szilárd gerincét és a Párt fő politikai támaszát képezik. Ebbe a kategóriába tartozók önállóan soha nem gazdálkodtak, a múltban mint napszámosok, vagy mint uradalmi cselédek dolgoztak. Nem volt módjuk és lehetőségük arra, hogy valaha is önálló gazdasági tényezők lehessenek.

Második kategóriaként a 3 holdon aluli törpebirtokosokat, mint félproletárokat jelöli meg. Ezeknek a száma 1955-ben 668 ezer volt. Megállapítása szerint a parasztságnak ez a legnagyobb rétege. Földjükön hiányos felszereléssel nagyon alacsony színvonalon termeltek. Ezeket Fehér Lajos úgy könyveli el, hogy alacsony jövedelmük és reménytelen helyzetük miatt a szocialista termelési rendszernek őszinte hívévé fognak válni, bár gondolkozásmódjuk, vágyaik, törekvéseik még ma is inkább paraszti jellegűek.

A harmadik kategóriának a 4-8 holdas kisparasztokat tekinti, akiknek száma meghaladja a negyedmilliót. Szerinte a Pártnak és a szocialista államnak többet kell foglalkoznia a parasztságnak ezzel a rétegével. Megfelelő felvilágosítás mellett ez a réteg is meggyőződéses tagjaivá fog válni Fehér Lajos szerint a szövetkezeti termelésnek, miután alacsony a jövedelme és könnyen kerül válságba.

Negyedik rétegnek a 8 holdon felüli középparasztokat sorolja fel, akik az ország szántóterületének 1957-ben is egyharmadát birtokolták, az egyéni parasztföldeknek pedig majdnem felét. Ezeknek számát 300 ezerre teszi. Ez a réteg adta a legtöbb gabonát, húst, tejet, zsírt az országnak. Szerinte nincs igaza azoknak, akik kedvüket vesztve lemondottak a középparaszt megnyerésére irányuló erőfeszítésről. Szerinte türelemmel és megfelelő agitációval, a nagyüzem, a szövetkezetek fölényének gyakorlati bizonyításával, a jobb gazdálkodással és az övénél magasabb életszínvonal biztosításával meg lehet győzni arról, hogy a szövetkezeti út a helyesebb. Ezen kívül olyan viszonyokat kell teremteni a szövetkezetekben, hogy a tagság, főleg a belépett középparaszt is érezze: valóban saját maga a gazdája a szövetkezetnek.

Ezeket Fehér Lajos 1957. május 20-án az MSZMP politikai akadémiáján

és ebben a beszédében megjelölte a magyar mezőgazdaság átszervezésének az útját. Két év múlva az itt megjelölt irányelvek alapján kezdődött meg a mezőgazdaság szocialista átszervezése.

Fehér Lajosnak ezek a feltételezései nem voltak megalapozottak és ez a magyarázata, hogy az általa feltételezett irányelvek mind mai napig nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Mindenekelőtt ingatlan tulajdonnal rendelkező, kis egzisztenciával áll szemben, akik sajátjukként birtokolták az ország szántóföldjének döntő többségét. Ha pedig ezekhez hozzászámítjuk a mintegy 50 ezerre tehető kulákokat is, és egy családot 3 tagnak számítunk 3750 ezer paraszt emberrel állott szemben Fehér Lajosnak az ideológiai elképzelése, amely mellett teljes meggyőződéssel csak az egészen nincstelen agrárproletárság állott, amelynek száma alig egyheted része volt a földtulajdonnal bíró parasztságnak.

De téves volt Fehér Lajosnak a másik és harmadik kategóriába tartozók életkörülményeire vonatkozó feltételezése is. Nem felelt meg így a valóságnak, hogy a 660 ezer 3 holdon aluli kisparaszt család mind nyomorúságos körülmények között élt. Ebbe a kategóriába tartoznak ugyanis a szántóföldi kertészek, éspedig a paprikatermelők, a hagymakertészek, a dinnyekertészek, a káposzta- és paradicsomtermelők, a konyhakerti magvakat termelők, általában tehát a konyha kertészek, a gyümölcs- és szőlőtermelők. Ezek 1-2 kat. hold földön is kiegyensúlyozott, jól jövedelmező, önálló egzisztenciát tudtak teremteni, és a jövedelmük megfelelt egy ipari szakmunkás jövedelmének. Nem hiszem, hogy tévednék, ha ezeknek a számát ebben a kategóriában 250 ezerre teszem.

A harmadik kategóriából, vagyis a 3-8 kat. hold tulajdonnal bíró 250 ezer családból legalább 150 ezret számolhatunk azok közé, akik ugyancsak kiegyensúlyozott jövedelemmel bírtak és keresetük több éves átlagban ugyancsak megfelelt egy jó szakmunkás jövedelmének. Nem téveszthet meg bennünket az a körülmény, hogy mind az előbbi, mind az utóbbi kategóriában élőknek az életszínvonala sokkal alacsonyabb volt, mint egy ipari szakmunkásnak. Ezek ugyanis jövedelmük egy részét arra tartalékolták, hogy földet tudjanak vásárolni.

Ebbe a két kategóriába tartozó 400 ezer jól kereső, önálló kisparaszti egzisztenciához kell hozzászámítani a 300 ezer középparasztot és így a mezőgazdaságban 700 ezer jól kereső önálló egzisztenciájú parasztgazdaság volt. Az ország mezőgazdasági termelése és a mezőgazdaságnak a nemzeti jövedelemben való magas részesedése ennek a 700 ezer paraszti egzisztenciájának a munkáján nyugodott 1957-ben, amikor Fehér Lajos elmondotta ezt a beszédét. Ehhez kell még számítanunk az 50 ezer kulák gazdaságot, összesen tehát 750 ezer önálló parasztgazdaságot. Ebbe a kategóriába tartozó népességet családtagokkal együtt tehát 2250 ezerre lehet tenni. Ennyi önálló egzisztenciával, önálló életformával és önálló vagyonnal bíró egyént érintett a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Ennyi embernek ígérte Fehér Lajos azt, hogy a szocialista mezőgazdaságban a korábbinál magasabb életszínvonalú, kiegyensúlyozottabb, szebb életet fog találni.

Érdemes megnézni, hogy ezek a paraszt családok az ő szemükkel nézve, mit vesztettek a szocialista átszervezéssel, azon kívül, hogy elvesztették független életformájukat, szabad önálló egzisztenciájukat. Egy 10 holdas jó közepes földdel bíró paraszt embernek veszem alapul földjében, felszerelésében, jószágállományában a beszéd elmondásakor lévő értékeit. Egy kat. hold átlagos jó földnek az értéke Makón, Hódmezővásárhelyen és nyilván több más paraszti városban 1 vagon búza körül volt. Egy 10 holdas parasztgazdaságban tehát a föld értéke 10 vagon búza. A tanyai lakóház és a gazdasági épületek értéke legalább 5 vagon búzát, szarvasmarha, ló és egyéb állatállomány értéke, valamint a gazdasági felszerelés értéke együttesen további 3-4 vagon búzát képvisel. Az alapul vett 10 kat. holdas jól berendezett paraszti gazdaság értéke 15-20 vagon búza értékét jelentette a családnak. Ezt az értéket sokszor egy élet munkájával szerezték meg, egy részét pedig talán a szüleik szerezték ugyancsak nehéz munkával és ők örökölték. Ez a vagyonuk az ő szemükben elveszett. Érthető tehát, hogy idegenkedéssel viseltettek a termelőszövetkezeti termelési forma iránt. Jó részük nem is lépett be, vagy csak az asszony lépett be, a féri pedig elment az iparba segédmunkásnak. Akik pedig mégis beléptek a termelőszövetkezetbe, azoknak a jövedelme - 3 évi átlagot számítva - a közösből nem volt nagyobb, mint egy ipari segédmunkás keresetének a fele. A termelőszövetkezetekben a jobban jövedelmező beosztásokat (traktorosok, állatgondozók, brigádvezetők) inkább az agrárproletárok foglalták el és a régi földtulajdonosok, mint gyalogmunkások tudtak csak dolgozni.

Ezt alátámasztja Németh Károly is az előadásában, amikor megállapítja, hogy 1961-ben és nyilván 1962-ben is országos átlagban egy dolgozó tagra a közösből 675,- Ft jutott havonta, míg az 1963. évben

. Miután ez átlagjövedelem volt és benne van a magasabb jövedelmű kategóriáknak a magasabb jövedelme is, 1961-ben és 1962-ben egy gyalogmunkásnak a jövedelmét 600,- 1963. évben 800,- Ft-ra lehet tenni. Ehhez ugyan még hozzájárul a háztájiból származó jövedelem, amely folytonosan csökkenő tendenciát mutat. Az a paraszt ember, akinek korábban saját földje volt, önálló egzisztenciája, önálló gazdasága, érthető, hogy mindennap összehasonlította helyzetét a korábbival és teljesen kilátástalannak érezte jövőjét. A paraszti munkától elsősorban a fiatalság menekült, de nem lépett be, vagy kivált a korábbi középparasztok és önálló egzisztenciával bíró kisparasztok jelentős része is. Ennek a következménye lett, hogy a Tsz-ekben asszonyok és idős emberek maradtak a gyalogmunkára.

1963. szeptember egyik első napján a kék autóbusznak a Csepel Autógyár mögött lévő végállomásán volt dolgom. Az autógyár mögött széles betonút vezet, s ez a betonút a város lakott részének a határa. Ezen kívül már rosszul munkált földek terültek el, a meleg betonúton pedig a napsütésben a Kolorádó bogarak százai mászkáltak. Már korábban is olvastam a lapokban, hogy a Pest-környéki, emlékezetem szerint ráckevei Tsz-ek sehogyan sem mennek. A földek gyengén vannak művelve és nincs ember, aki dolgozzon, mert a munkabíró férfiak az iparba mennek dolgozni.

Akkor elgondolkoztam azon, hogy a milliós város körül elterülő földeknek az volna a feladatuk, hogy a nagyvárost élelmezzék, és ne kelljen sokkal távolabbról hozni az élelmet, ami adminisztrációt, szállítási eszközök lekötését vonja maga után. Ebből azt a feltételezést kell levonni, hogy a föld, mint munkaeszköz, értéket alig jelent akkor, ha az a közösség tulajdonában van. Nehéz a paraszti munka, bizonytalan a föld termése és az embereknek ez a munkaeszköz nem jelent értéket, otthagyják és a sokkal biztosabb iparba mennek dolgozni.

Ezt a problémát veti fel a Népszabadság 1964. április 22-i számának „Senki sem felelős" című cikke. Elmondja, hogy a Papkeszi Tsz-ben nagyon kevés a dolgozó tag, mert 15 km-es körzetben legalább 10 gyár, üzem, bánya csábítja az embereket, biztos ipari keresettel, magasabb családi pótlékkal, táppénzzel és várható nagyobb összegű nyugdíjjal, 8 órás

.

A kollektív mezőgazdasági termelés ideológusainak egy része szerint másodrendű kérdés a tömegeknek a munkához való hozzáállása, mert ha megfelelő összeget tudnak befektetni, tehát van elég gép és műtrágya, akkor a szocialista termelés kifogástalan lesz. Végeredményben tehát a mezőgazdasági termelés pénzzel a szocializmusban talpra állítható.

Hogy ez a felfogás nem helytálló, két jellemző esetet kívánok megemlíteni. Az egyik a Népszabadság 1963. november hó 28-i számában Túrkevéről, az első szocialista városról megjelent

, amely elmondja, hogy a 30 000 kat. holdas határt 3 tsz tartja birtokában. A tsz-eknek van sok erőgépük, bőven volt befektetés, mégis 75 millió Ft rövid- és hosszúlejáratú hitel terheli őket, tehát átlagban kat. holdanként 2500,- Ft tagoknak [!] a jövedelme a közösből évi 8-10 ezer forintra tehető. Hiába kapott tehát bőven hitelt, ajándékot gépekben és pénzben, mégsem megy a termelés.

A másik a csehszlovák népgazdaságnak a helyzete. A Népszabadság 1964. január 17-i számában cikket közöl az egyik csehszlovák szaklapból, amely megállapítja, hogy a nehézipar hiába fedezte a mezőgazdaság deficitjét, a mezőgazdasági termelés nagymérvű csökkenése nagy zavarokat okozott a csehszlovák népgazdaságban. Pedig Csehszlovákiában a nehézipar talán a legmegalapozottabb a szocialista országok között és a mezőgazdaság jelentősége az iparhoz viszonyítva - az NDK kivételével - a legkisebb.

Ezek a példák azt mutatják, hogy csak pénzzel és beruházással nem lehet megoldani a szocialista mezőgazdasági termelést. Ehhez kell a paraszti tömegek őszinte hozzáállása. Ezt a problémát pedig megnehezíti és bonyolulttá teszi földrajzi fekvésünk. Tőlünk nyugatra Ausztriában és Nyugat-Németországban a termőföld a parasztság kezében van, a föld termelési eredménye egyike a legmagasabbaknak az egész világon és a parasztság részére magas életszínvonalat biztosít.

Lengyelország is építi a szocializmust, és ott a föld magántulajdonban van. Ugyanez a helyzet Jugoszláviában is. A szocializmust tehát úgy is lehet építeni, hogy a föld magántulajdonban marad. Hazánkban sok a napsütés, így éghajlatunk különösen alkalmas volna vetőmagvak, apró magvak termelésére. Ez megfelelően szervezve talán a legmagasabb jövedelmet hozza, viszont nagyon munkaigényes. Egy százas népsűrűségű országban a mezőgazdaság csak akkor tud megfelelő életszínvonalat biztosítani a lakosságnak, ha munkaigényes termékeket állít elő. A búzatermelés alacsony jövedelmet hoz, a kukorica már megfelelő belterjes állattenyésztéssel együtt magasabb jövedelmet biztosít. Azt látjuk azonban, hogy a belterjes állattenyésztésnek az előfeltételeit nem tudjuk ma még biztosítani sem felszereléssel, sem emberrel. Állattenyésztésünk visszaesett és javarésze a háztáji gazdaságokra terelődött át.

A nagyüzemi gazdálkodáshoz az előfeltételeket: istállókat, gépeket, szállítóeszközöket, műtrágyát stb. máról holnapra előteremteni nem tudjuk. De nem tudjuk előteremteni a szakképzett, vezetésre alkalmas egyéneket sem. A régi időben a nagybirtoknál az volt a tapasztalat, hogy a gazdasági főiskoláról kikerült egyéneknek 10 évi gyakorlatra volt szükségük, mire elfogadható szakemberekké váltak. Hogy milyen rosszul áll mezőgazdaságunk a szakképzett vezetők tekintetében, újból rámutatok a korábban említett „Senki sem felelős" c. cikkre, valamint az előző napon megjelent cikkre: „A harmadik stáció". Az előbbi esetben 5000 kat. hold földet bíztak egy hozzá nem értő emberre azzal, hogy majd közben megtanulja a vezetést. A másik cikk is azt bizonyítja, hogy nem lehet egyik napról a másikra alkalmas vezetőket találni. Nem lehet ugyanis az ország ilyen nagy értékeit hozzá nem értő emberekre

. Pedig nyilvánvaló, hogy hasonló esetek nemcsak szórványosan fordulnak elő, hanem - véleményem szerint - az általános helyzetet szemlélteti.

Fehér Lajos könyvének nagy hiányossága, hogy sehol sem foglalkozik mezőgazdasági termelésünk rezsijével, sem azzal, hogy mennyi a ráfordítás és országosan mennyi az önköltség. Mennyibe kerül az államnak az óriási géppark üzemeltetése, mekkora az elhasználódás?

Ha ma a kat. holdankénti átlagtermés magasabb is, mint volt a kisparaszti termelés esetében, sehol sincs kielemezve, hogy ez a terméstöbblet mennyibe kerül az országnak. Véleményem szerint a paraszti termelésnek az önköltsége alig egyharmada lehetett a mai termelés önköltségének. Mezőgazdaságunk eljutott addig a pontig, ahol már a termelés problémáit a maguk realitásában kell nézni és ezeket a problémákat nem lehet elintézni egy-egy szép mondással, mint egyik mezőgazdasági szakírónk a Népszabadságban: „A szocializmus magasztos eszméje költözött a falusi házakba."

Nem lehet állandóan a nagyüzemi termelés fölényére hivatkozni, amikor a nyugat-európai országok, de különösen az osztrák és nyugatnémet mezőgazdaság adatai azt bizonyítják, hogy a kisparaszti termelés versenyképes a nagyüzemi termeléssel. A világ traktorállományának összehasonlításánál kitűnik pl., hogy 1959-ben az egy traktorra jutó szántóterület az NSZK-ban 11 ha, Ausztriában 17 ha volt. 1961-ben pedig az NSZK-ban 9 ha-ra, Ausztriában 13 ha-ra jutott egy traktor. Ezzel a szédületes fejlődéssel nehéz lesz nekünk lépést tartani, miután nálunk 1959-ben 139 ha, 1961-ben pedig még mindig 127 ha szántóföld jutott egy traktorra. Nem hagyható figyelmen kívül az a kérdés sem, hogy mennyi ideig üzemképes egy traktor a nyugati államokban és mennyi ideig nálunk.

Az emberek gondolkozása, felfogása, beállítottsága a mezőgazdasági termelésben éppen olyan tényező, mint a gép és azt is realitásnak kell venni. Mindezek figyelembevétele mellett lehet csak dönteni a mezőgazdasági termelés jövőbeni irányáról.

Ennek az alapelvnek figyelmen kívül hagyása miatt volt téves hazánkban a mezőgazdaság szocialista átszervezésénél az amerikai mezőgazdaság nagyüzemi termelését irányadónak tekinteni. Az Egyesült Államokban ugyanis egészen más volt a mezőgazdasági termelés történelmi fejlődése, mások voltak az adottságok és más az embertípus is. A föld ott nem volt érték és a mezőgazdasági üzem megszervezésénél nem a föld, hanem a befektetett tőke és a tőkés egyénisége volt a döntő tényező a múltban is és ma is. Ezek a nagyüzemek a tőkére és a yenki embertípusra vannak szabva, tehát tipikusan amerikai viszonyokra. Így ez a termelési mód tipikusan amerikai, amelyet lehet ócsárolni, lehet dicsérni, lehet tőle tanulni, csak egyet nem lehet: leutánozni.

A magyar mezőgazdaság történelmi fejlődése azonos úton haladt, mint Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Dániában, Hollandiában, tehát mint Nyugat-Európában. Ezekben az országokban a föld nem egyszerűen a termelés eszköze volt, mint az Egyesült Államokban, hanem érték, vagyon és a társadalmi tekintély alapja. A fejlődés folyamán a nagybirtokok - éppen úgy, mint nálunk - lemorzsolódtak és helyükbe életerős kisgazdaságok léptek. Ezek váltak az utolsó évtizedekben modern, gépesített kisgazdaságokká, amelyek mindenben versenyképesek a nagyüzemekkel, termésátlaguk csaknem kétszerese a mi szocialista üzemeink termésátlagainak. Még fejlettebbek ezeknél a holland és dán kisparaszti termelési egyesülések, amelyek viszonylag nem nagy területeken folytatnak közös gazdálkodást. Ez annak a következménye, hogy Nyugat-Európában az ember és a föld kapcsolata közvetlen. A föld döntő többségében kis emberek birtokában van, részben, mint önálló kisparaszti gazdaság részben, mint magánjogi szövetkezet.

Magyarországon 1959-ben a szocialista átszervezésnél hiányoztak a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés előfeltételei. A gépek, épületek hiánya részben pótlásra került, mind ezideig nem sikerült azonban nagyüzemeink élére megfelelő vezetésre alkalmas szakembereket állítani. Nem lehet az ország földjével hosszú ideig kísérletezni abban a formában, hogy munkásokból vagy agrárproletárokból menetközben képezzünk ki több ezer holdas gazdaságok részére vezetőket.

Ezek a vezetők nem kapnak kellő támogatást a múltban önállóan gazdálkodó középparasztságtól, akik pedig jól látják a mezőgazdasági termelésben elkövetett hibákat. Mindezt közömbösen nézik, mert a tsz-ek mai szervezetében csupán munkásoknak érzik magukat, akiknek hozzá nem értő emberek parancsolnak. Mindig arra az időre gondolnak, amikor önálló gazdálkodók voltak, és mai helyzetükbe nem tudnak belenyugodni abban az aránylag ritka esetben sem, amikor a közösből származó jövedelmük aránylag magas, mert a jövedelem nem kárpótolja elveszített önállóságukat, vagyonukat, kiegyensúlyozott, biztos egzisztenciájukat.

Ezek azt igazolják, hogy Fehér Lajos könyvében, valamint Németh Károly előadásában megjelölt átszervezési

nem váltak be, nem tudták mozgósítani a parasztság tömegeit a szocialista termelés érdekében és semmi garancia nincs arra, hogy a parasztság ezt az irányzatot a jövőben magáévá fogja tenni.

A jövőben követendő termelési irányzat megállapításához szükségesnek tartom, hogy a Párt saját szakembereivel gondosan vizsgáltassa meg, hogy a mezőgazdaságba beruházott 60 milliárd forintból mennyi a még működő, illetőleg termelő beruházás és milyen azok jövedelmezősége. Saját szakembereivel állapíttassa meg a Párt azt is, hogy az évenként beruházásra tervezett mintegy 10 milliárd forint befektetéséből milyen jövedelmezőség remélhető. Ezeket a megállapításokat a szakemberek a legnagyobb realitások alapján tegyék meg, figyelembe véve az elmúlt 5 év tapasztalatait, mind nálunk, mind a többi szocialista államok mezőgazdaságában. Igyekezzenek kideríteni, hogy a nagy befektetések ellenére mi okozza a szocialista tömb országaiban a mezőgazdasági termelés csökkenő irányzatát és a kapitalista országokból az élelmiszer behozatalának emelkedését.

Ennek a vizsgálatnak a megállapításai valószínűleg alá fogják támasztani a fentebb elmondottakat, amely szerint Fehér Lajos könyvében és Németh Károly előadásában megállapított termelési irányelvek nem célravezetők. Meg kell tehát állapítani azt az új irányt a mezőgazdasági termelésben, amely alapján remény lehet arra, hogy a mezőgazdasági termelés lendületet vesz, és komoly eredményeket hoz.

Mezőgazdasági termelésünk jövőbeni irányánál természetesen tudomásul kell vennünk, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése megtörtént, és visszamenni az egyéni kisparcellán való gazdálkodásra nem lehet. Ezt figyelembe véve is meg lehet találni azonban a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egy, a magyar parasztság beállítottságának a mainál jobban megfelelő formáját.

A termelőszövetkezeteknek olyan belső konstrukciót kell adni, hogy a magyar parasztság a termelőszövetkezeteket és ezen belül a termelőszövetkezetek földjét a magáénak érezze, a föld művelését önként vállalja és ugyanúgy művelje, mint a sajátját. Ezt attól a 700 ezer, korábban önállóan gazdálkodó kisparaszti gazdaságok tulajdonosaitól lehet elvárni, akikről a 4. oldal 2. bekezdésében beszéltem, mert ezek és csak ezek értenek a gazdálkodáshoz, továbbá az 50 000 kulák gazdaság még meglévő tulajdonosaitól, akik értettek a nagyobb területeken folyó gazdálkodás megszervezéséhez, és ebben kellő gyakorlatuk is volt. A kisparasztok egy része ugyan ma is termelőszövetkezeti tag, de távol tartja magát a vezetéstől, a szervezéstől, részben azért, mert nem tud együttműködni az agrárproletár vezetőkkel, részben korábbi vagyonának és életformájának elvesztése felett érzett sértődöttsége miatt, részben pedig azért, mert túlhaladja látókörét a több ezer holdas területeken folyó termelés. Elsősorban ezeket kellene a termelés érdekében az új belső konstrukció segítségével mozgósítani, továbbá visszahozni a mezőgazdasági termeléshez azokat, akik kiváltak a mezőgazdaságból és más népgazdasági ágban helyezkedtek el.

Véleményem szerint a mezőgazdaság átszervezésének eddigi irányelvei szerint az évenkénti magas beruházás a jövőben sem hozhat lényeges eredményt. Mint a múltban beruházott 60 milliárd jelentős része hiábavaló áldozat volt, úgy a jövőben tervezett 10 milliárdok sem hoznak majd kielégítő eredményt a mezőgazdasági termelésben. A parasztság passzív magatartásán a Pártnak a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó törekvése meghiúsulhat. Az iparnál viszont az évi 10 milliárdok elvonása súlyos következményekkel járhat, mert versenyképessége nem fejlődhet megfelelő ütemben és az egész Nyugat-Európában óriási tempóban fejlődő iparral szemben nem fogja bírni a versenyt. Akadályozná ez az ipari munkásság reálbérének kívánatos emelkedését, ami viszont az ipari munka termelékenységére is visszahat.

Véleményem szerint abban az esetben, ha szocialista formában ugyan, de a parasztság újból saját kezébe venné a mezőgazdasági termelést, rövid időn belül lehetőség lenne arra, hogy a mezőgazdaság saját lábára álljon, és nem lenne szüksége az iparnak akkora támogatására, mint amekkora most elő van irányozva.

Az eddig általánosságban elmondottak főképp negatívumokat tartalmaztak, és nem konkretizált szervezési módszereket. A konkrét intézkedések kidolgozásához azonban mind a hazai, mind a külföldi viszonyok alaposabb tanulmányozására lenne szükség.

 

Budapest, 1964. május hó 8. napján.

 

(dr. Csorba János)

Bp. VI. Lenin körút 86.

 

Elküldve:

Kádár János miniszterelnök

Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes

Németh Károly Központi Bizottság titkára

Rényi Péter Népszabadság szerkesztője

Részére

 

Jelzet: MNL OL XIX-A-2-tt 20. d. - Géppel írt tisztázat, Csorba János saját kezű aláírásával.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 17.

1902

Megszületik Wigner Jenő magyar származású amerikai fizikus, Nobel-díjas († 1995)

1903

Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt, rövidítve RSZDRP két frakcióra oszlik: bolsevik, mensevik.

1922

Megszületik Stanley Cohen Nobel-díjas amerikai biokémikus.

1938

Olaszországban érvénybe lépnek a zsidóellenes törvények.

1939

Kilenc cseh diákot kivégeznek a náciellenes tüntetések miatt, melyek Jan Opletal halála kapcsán robbantak ki. Több egyetemet bezárnak és...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők