A javában zajló 2011. évi népszámlálás kapcsán eddig nem ismert levéltári dokumentumokat találtunk az 1956. évi forradalom utáni „népösszeírásra" vonatkozóan. Az iratok igazolják, hogy a felkelés után egy évvel már felvetődött, hogy 1957. december 31-én népszámlálást tartsanak az országban. Az összeírást azzal indokolták, hogy „az 1949. évi népszámlálás óta bekövetkezett jelentős változások kihatása a népszámlálási adatokban nem volt követhető és különösen az ellenforradalmi események következtében az országot illegálisan elhagyók száma, valamint a belső mozgás miatt az eddig rendelkezésre álló adatok is még bizonytalanabbá váltak". E népösszeírásnak jártunk utána a levéltári forrásokban.
Keleti Károly | A társadalomról és változásairól a legfontosabb számszerűségi mutatókat a népszámlálások adják. A népszámlálás a legrégibb statisztikai felvételek egyike. A magyar hivatalos statisztikai szolgálat 1867-ben történt megalakulása után két évvel, 1869-ben tartották meg Keleti Károly tervei alapján, az első hivatalos magyar népszámlálást. Azután a népszámlálások általában tízévenként követték egymást. A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte. A harmadik népszámlálásra 1890-ben került sor. A huszadik század első népszámlálását 1900-ban hajtották végre, mely sorban a negyedik népszámlálás volt. Ennek sikeréhez nagyban hozzájárult az 1897-ben elfogadott, a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló törvény, mely jelentős önállósággal ruházta fel a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatalt. |
Magyarországon ezután 1910-ben, 1920-ban, 1930-ban, 1941-ben, majd a második világháború utáni első népszámlálást 1949-ben tartották. Az 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy jelentős méreteket öltött a népességmozgás (kivándorlás), melyről csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra már elavultak. Az 1949-ben megtartott adatfelvételt iparos-, kereskedő- és mezőgazdasági összeírás is kiegészítette. A számlálóbiztosoknak titoktartási esküt kellett tenniük a lakosság bizalmának elnyerése érdekében. A népszámlálást megelőző propagandában, a lakosság tájékoztatásában és felkészítésében nagy szerepet kapott a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó. Az 1949. évi népszámlálás érdekessége, hogy szinte mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a népszámlálás nemzetiségi adatai nem a valóságot tükrözik. Ezt bizonyítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1955 decemberében viszonylag terjedelmes és részletes anyagot állított össze a rendelkezésre álló becslések, és száz településen végzett helyszíni tanulmány alapján a magyarországi nemzetiségi kisebbségek létszámáról és életkörülményeiről. A népszámlálás adatainak feldolgozását a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán végezték, a személyi adatok számbavételét gépi feldolgozással valósították meg.
Az 1959. január 1-i népszámlálási próbafelvételnél összeírt községek és városok.
Forrás: Demográfia, 1959.
A magyar népszámlálások vallási idősora 1949-ben megszakadt. Az 1950-es években az állam és egyház szétválasztásának indokával háttérbe szorították az egyházakat és a vallási ügyeket. Ezzel együtt járt az is, hogy az 1960-ban lebonyolított népszámlálás felvételi témakörei között nem szerepelhetett a vallás. Az 1960. évben sorra kerülő népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s céljai is számos olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem szerepeltek. A célok megvalósítását a szakemberek részéről széles körű előkészítő munka alapozta meg. A tervezett nyomtatványokat, kérdőíveket már közel két évvel az adatfelvételt megelőzően, 1958-ban tesztelték, amit egy évvel később megismételtek.
A Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületei és a Minisztertanács az 1956-os forradalom után több ízben foglalkoztak a következő népszámlálás időpontjával és tematikájával. A népszámlálás indokaként a Magyarországon kialakult szokás, a nemzetközi megegyezések - a KGST tagországai határozatban, az ENSZ tagállamok pedig megállapodásban rögzítették, hogy az érintett országokban 1960 körül népszámlálást tartsanak -, valamint az a tény fogalmazódott meg, hogy az 1949. évi népszámlálás adatai már elavultak. Így nem álltak rendelkezésre megbízható adatok a megyék, járások, városok lélekszámára, a kormegoszlásra, vagy a népesség társadalmi és foglalkozási összetételére vonatkozóan.
A magyar népesedésstatisztika 1957-től kezdve végzett teljes körű vagy reprezentatív statisztikai jellegű egyszeri adatfelvételeket. Ilyen teljes körű adatfelvétel volt 1957-ben az illegálisan külföldre távozottak számának és összetételének felmérése, míg 1958-ban reprezentatív jellegű adatgyűjtés indult meg a válások okairól, a nők termékenységéről, a születésszabályozásról, a családtervezésről stb. Ezek az egyszeri statisztikai próbafelvételek alkalmat szolgáltattak arra is, hogy az 1956 után kialakult népesség helyzetéről felvilágosítással és adatokkal szolgáljanak.
Emellett a népszámlálásra készülvén, nagyobb volumenű felméréseket is tervezett a korabeli politikai és szakapparátus. 1957. július 23-ai keltezéssel az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal készített egy javaslatot a Minisztertanács mellett működő Gazdasági Bizottság részére, amelynek értelmében 1957. december 31-ei eszmei nappal népösszeírást kell tartani.