Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának megünneplése

Rákosi elvtárs 60. születésnapján egész népünk meg van győződve arról, hogy Rákosi elvtárs vezetésével hazánk végre a helyes útra tért. Arra az útra, amely nem más népek elnyomása és leigázása felé mutat, hanem amely a szabad és a szabadságukért s a békéért és demokráciáért küzdő népekkel együttműködve hivatott biztosítani hazánk további felemelkedését még fényesebbé, még dicsőbbé tenni a világban a magyar nevet! Ez az út, amelyen Rákosi elvtárs vezet bennünket – Sztálin útja! Gerő Ernő ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Rákosi Mátyást 60. születésnapján.

Bevezetés

A fenti idézet egy népi rigmus átköltéséből származik, amely 1952. március 9-én hangzott el a Magyar Állami Operaházban Rákosi Mátyás 60. születésnapi ünnepségeinek záróakkordjaként. Ötvennégy évvel ezelőtt egy ország ünnepelte a párt főtitkárának születésnapját, amely a fokozatosan kiépülő magyarországi személyi kultusz külsőségekben is megnyilvánuló leglátványosabb ünnepélye volt. A hivatalos ünneppé nyilvánított esemény alkalmából a kommunista vezetés egész országra kiterjedő kampányt indított.

Az egypártrendszer létrejöttével Magyarországon az ország irányítása a kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) kezébe került. A hatalom egy szűk csoport kezében koncentrálódott, és egy olyan terrorrendszer épült ki, amely lényegében az egész társadalmat rettegésben tartotta.

A párt és az ország első számú vezetője Rákosi Mátyás volt, aki önmagát Sztálin leghűségesebb magyarországi tanítványának hirdette és személyét a propaganda Sztálinéhoz hasonló kultusszal övezte. „Ha Rákosit mondunk - jelentette ki Gerő Ernő már 1949-ben -, akkor ez alatt a magyar népet értjük; s ha a magyar népet említjük, akkor Rákosira gondolunk."
Rákosi, és társai a hatalmi pozíciók birtokában, személyéhez kapcsolva kialakították a bölcs vezető, a legjobb apa, népünk bölcs vezére, az ország tanítója, minden magyar dolgozó édesapja kultuszát. Képét Lenin és Sztálin arcképe közé függesztették, igaz, azoknál néhány centiméterrel lejjebb. A fényképeken és filmeken főként munkás és parasztemberek körében jelenítették meg, esetleg búzaföldön vagy kenyeret szelve. Nyilvános szerepléseit gondosan megtervezte, beszédeinek nyelvezete egyszerű, közérthető volt, bár mondandója élénkítésére szívesen használt népi szólásokat, közmondásokat. Jelszavakat, a pártpropagandában később ezerszer idézett képes kifejezéseket ő maga is alkotott, például Tiéd az ország, magadnak építed!, A mi országunk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján.

Galéria megtekintése

A pártállami ünnepségeken Sztálin és Rákosi arcképével kellett felvonulni, szónoklatokban nevük elhangzásakor fel kellett állni és ütemes taps kíséretében harsogni: Éljen Rákosi! Éljen a Párt! Sztálin, Rákosi! Nem tapsolni, életveszély volt. Mindez, vagyis a felállás, a vastaps és a skandálás kötelező szertartássá vált. A jelenlévők a besúgóktól és az ÁVH-tól tartva egyszerűen nem mertek másként viselkedni. A Rákosi körüli vezérkultusz, a szolgalelkű tömjénezés 1952. március 9-én, Rákosi Mátyás 60. születésnapja alkalmából teljesedett ki.

1988-ban jelent meg e témakörben Nemes János könyve, aki a könyvben saját emlékeit adja közre. 1952-ben az MDP Központi Vezetőség Agitációs- és Propaganda Osztályának volt a munkatársa, így őt is bevonták a születésnapi kiadványok előkészítésébe és a rendezés egyéb ügyeibe. Könyvének első fejezetében az ünnepségsorozat érdekes, különleges epizódjaira emlékezik vissza, amelyből Rákosi Mátyás portréja és egy korszak hangulata bontakozik ki, hiszen „E rendezvénysorozat kapcsán számos olyan tényt ismertem meg, amely jellemző a korra, és a dicsőítés mai szemmel nem egyszerűen elképesztőnek számító, hanem komikus (vagy inkább tragikomikus?) megnyilvánulását is alkalmam volt megfigyelni. Ezzel együtt jár, hogy a hamisítás technikáját is minden megfontolás nélkül gyakoroltuk, gyakoroltam a tevékenykedés idején, mert mély meggyőződésünk volt, hogy ilyen fontos ügyekben ez megengedett." Egy újságírónő feltette a kérdést a szerzőnek, vajon szerette Rákosit?, Szerettem volt a válasz. E válasz is utal arra, hogy sokan hittek neki, és voltak olyanok is, akiket lenyűgözött Rákosi politikusi személyisége, amit bizonyít a születésnapot megelőző országos készülődés is.

A mintát Sztálin 70. születésnapjának 1949. évi magyarországi megünneplése szolgáltatta, hiszen a munkafelajánlások módszere, az ajándékok tömegét bemutató kiállítás, a hangnem, a stílus, a jelzők és a hasonlatok sokasága is erre emlékeztettek.

A készülődés már 1951 nyarán elkezdődött, amikor a Magyar Dolgozók Pártja Titkársága augusztus 29-én Rákosi Mátyás távollétében határozatot hozott a születésnap országos megünnepléséről. Az események lebonyolítására bizottságot választottak, amelynek Révai József lett a vezetője, aki a kultúra területén kizárólagos hatalommal rendelkezett. A szervezés teendőinek irányításával Horváth Mártont, a KV Agitációs- és Propaganda Osztályának vezetőjét bízták meg. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták Révai József tíz pontos javaslatát az évforduló megünneplésére. Ennek keretében szeptember 10-én a bizottság ún. röpszavazással határozatot hozott arról is, hogy három-féle Rákosi képből álló bélyegsorozatot adnak ki.

A születésnapi készülődés nagyszabású akciója volt az 1952. március 9-ére meghirdetett országos munkaverseny, amelyet Loy Árpád, az alberttelepi bánya sztahanovista frontmestere hirdetett meg 1952. január 29-én a bányász szakszervezet országos tanácskozásán. Az akció jelszava a Termelj ma többet, mint tegnap, később tömegmozgalommá szélesedett. A korabeli propaganda szerint a csatlakozással a dolgozó magyar nép szeretetét, szívből jövő jókívánságait fejezte ki Rákosi Mátyás iránt. A már korábban, szovjet mintára meghirdetett sztahanovista mozgalmat is felhasználva megindult a hajsza a teljesítmények növeléséért. Az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya állandó munkaverseny-bizottságot hozott létre a pártközpontban, amely kéthetente ülésezett és rendszeresen értékelte a munkaverseny állását. A párt egyik vezető grémiuma, a Farkas Mihály vezette Szervező Bizottság szintén folyamatosan napirenden tartotta a kérdést, és ennek megfelelően a különböző szintű pártbizottságok beszámoltatták az üzemi bizottságokat és figyelemmel kísérték a verseny állását, a gyengébb teljesítményt pedig az ellenség munkájának minősítették.

A tömegek befolyásolását a rádió és a sajtó dicshimnusz áradata is szolgálta, amely naponta több alkalommal és több hasábon keresztül foglalkozott a témával. A napi sajtó, főként a Szabad Nép, a párt központi lapja heteken keresztül rendszeresen beszámolt a születésnapi készülődésről és naponta tudósítások tömkelegét zúdította az olvasókra a terven felüli vállalásokról, felajánlásokról. A Levelezőink jelentik és a Levelek a Szabad Nép postájából, valamint a Hazánk egy napja című rovatok riportokat, tudósításokat, kitalált történeteket közölt a legújabb, legfrissebb és legkülönlegesebb eseményekről. A Hazánk egy napja 1952. február 1-jétől a tanuló ifjúság felajánlásairól is tudósított, akik megígérték Rákosi elvtársnak, hogy jól fognak tanulni.
Az egyes munkahelyeken a dolgozók díszes albumokban örökítették meg felajánlásaikat, elért eredményeiket. A Szabad Nép A szeretet albumai címmel napi rendszerességgel - képanyaggal is ellátva - mutatta be ezeket az összeállításokat. Naponta több száz album, több ezer levél érkezett a Rákosi Titkárság címére, amelyben hűségüket, szeretetüket, fogadalmukat erősítették meg az emberek. A Szabad Nép 1952. március 7-i számában Kolozsvári Endre Az egész ország szeretetének követei című beszámolója szerint: „Néhányszor, estefelé lejött Rákosi elvtárs. Megnézte az ajándékokat. Minden ajándékot megnéz. Nem egy előtt hosszú percekig is elidőz." (Ezeket a tárgyakat az Akadémia utcában lévő pártközpontban adták le, és ott is őrizték.)
A központilag meghirdetett kampányok mellett egyéni - azaz a helyi pártbizottságok által ösztökélt - felajánlások is születtek, például a Kőszegi Nemez- és Posztógyár dolgozói házicipővel (papuccsal) szerették volna megajándékozni Rákosi Mátyást és feleségét a születésnap alkalmából, a Fejér megyei Pártbizottság pedig levélben kérte a Központi Vezetőség Irodáját, hogy Rákosi Mátyásról utcát nevezhessenek el. A Központi Vezetőség Irodája Révai Józsefhez, a Rákosi-születésnapot előkészítő bizottság vezetőjéhez küldte az előterjesztést, amire Révai József saját kezűleg írta rá az elutasító választ.  De akadtak bizarr ötletek is, például a szimpátia és szeretet egyéni megnyilatkozása volt, amikor a Szovjetunióban egy orosz nő elsőszülött leányát Rákosi Mátyás után Mátyásnak nevezte el.

1952. február 15-én az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya levelet küldött az MDP alapszervezetek titkáraihoz, amelyben kérték az alapszervezeteket, hogy pártoktatás keretében az alap- és középfokú politikai iskolákban és a politikai alapismeretek szemináriumain dolgozzák fel Rákosi Mátyás életrajzát Illés Béla Népünk szabadságáért című brosúrája alapján. Az akció tapasztalatait 1952. március 5-én, három hét múlva kiértékelték. A politikai elvárásoknak megfelelő feljegyzés szerint több mint félmillió párttag és pártonkívüli dolgozta fel Rákosi életrajzát, és tömegesen jelentkezett az igény a pártonkívüliek részéről is. Ellenséges megnyilvánulás természetesen csak szórványosan jelentkezett.

1952. február 27-én az MDP KV Titkárságának ülésén Horváth Márton, az Agitációs- és Propaganda Osztály vezetője javaslatot terjesztett elő Rákosi Mátyás tanulmányi ösztöndíj alapítására az egyetemek és főiskolák legkiválóbbjai számára, ugyanakkor Rákosi Érem alapításáról és tanulmányi verseny hirdetéséről döntöttek a középiskolák III. és IV. osztályos tanulói részére. A Rákosi Mátyás ösztöndíj, a Rákosi Érdemérem és a Rákosi tanulmányi verseny létesítéséről - a Titkárság döntésének megfelelően - minisztertanácsi határozat jelent meg, amelyet Rákosi Mátyás 60. születésnapja alkalmából tartott ünnepségek keretében ismertettek az egyetemeken, főiskolákon és a középiskolákban.

A születésnap alkalmából az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete 1952. március 9-étől a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem nevét Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemre változtatta.

A Szikra Könyvkiadó díszes képes albumot jelentetett meg Rákosiról Rákosi Mátyás élete képekben címmel. A kötet képekben, dokumentumokban ismertette Rákosi Mátyás - természetesen idealizált és kozmetikázott - életét. A Rákosi díszalbumhoz gyűjtő- és propagandamunka eredményeként sokan küldtek fényképeket. A kötet fedőlapját díszítő arckép Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész domborműve nyomán készült, a színes borítót és képmellékletet Csáki-Maronyák József festette Rákosiról. Csáki-Maronyák József szolgálataiért, vagyis az 1951-ben kiállított képeiért és Rákosi portréjának megfestéséért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A kötethez öt egyíves falitáblából álló sorozat is tartozott, amelyet az MDP KV Agitációs- és Propaganda Osztálya jelentetett meg Rákosi Mátyás hősies harca a magyar népért címmel. A sorozat több mint hatvan képben rövid áttekintést adott Rákosi életéről, munkásságáról. A falitáblák elsősorban kiállítási célokat szolgáltak, hiszen párthelyiségekben, kultúrházakban, művelődési otthonokban állították ki azokat.

A Magyar Írók Szövetsége Rákosi életéről szóló versek, elbeszélések és drámai művek megírását szorgalmazta. Ennek megfelelően a magyar írók ajándékaként a Szépirodalmi Könyvkiadó prózai és költői antológiát jelentetett meg Magyar írók Rákosi Mátyásról címmel, amely népünk szeretett vezérének 60. születésnapjára 11 000 példányban jelent meg. Ebben a kötetben harminchárom magyar író mondta el - versben, elbeszélésben, visszaemlékezésben - mindazt, ami életüket, munkásságukat elszakíthatatlanul Rákosi elvtárs életéhez, tevékenységéhez fűzi. A versekben elsősorban Sztálint és Rákosit dicsőítő patetikus ódák és népdalutánzó rigmusok uralkodtak a kor szellemének megfelelően. A kötetben az 1950-es évek író- és költőnemzedéke - a kor szellemének megfelelően - a költészet nyelvén fejezte ki Rákosi iránti szeretetét. Íme a névsor: Zelk Zoltán, Illés Béla, Reményi Béla, Déry Tibor, Devecseri Gábor, Darázs Endre, Aczél Tamás, Nagy László, Rákos Sándor, Szabó Pál, Benjámin László, Veres Péter, Nagy Sándor, Örkény István, Szüdi György, Asztalos Sándor, Rideg Sándor, Háy Gyula, Illyés Gyula, Gyárfás Miklós, Képes Géza, Darvas József, Morvay Gyula, Urbán Ernő, Sőtér István, Kónya Lajos, Mesterházi Lajos, Hegedűs Zoltán, Cseres Tibor, Somlyó György, Örvös Lajos és Máté György. Az írások egy része kerülte a túlzásokat, és érzékelhető, hogy többen csak a rábeszélés hatására vállalták e megtisztelő feladatot.

Más könyvkiadók is igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. A Művelt Nép Könyvkiadónál 1952-ben műsoranyag jelent meg Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának megünnepléséhez. A műsoranyag költeményeket (Szüdi György: Ünnepelünk, Ladányi László: Egy martinász levele Rákosi elvtárshoz), felolvasásokat (Vas Zoltán: Találkozásom Rákosival, amely részleteket közölt a Tizenhat év a fegyházban című könyvből, Illés Béla: Százezer magyar életért, Fehér Klára: Csere) és zenei műveket (Szabó Ferenc-Raics István: Rákosi a jelszónk! Halász Kálmán-Képes Géza: Rákosi jár előttünk), köztük Kodály Zoltán: Nagyszalontai köszöntő című művét tartalmazta. Ezt a Kodály által feldolgozott köszöntőt Rákosi nevével énekelték.

Az Ifjúsági Könyvkiadó is új kötettel jelentkezett, Fazekas Anna: Ünnepi köszöntő. Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára című munkájával, amelyet Róna Emy rajzaival díszítettek.

Az irodalmi alkotásokon kívül a Magyar Munkásmozgalmi Intézet nagyhatású kiállítást rendezett új épületében - a Kossuth téren, a volt Kúria termeiben - Rákosi Mátyás harcos élete címmel, valamint itt állították ki azokat az ajándékokat is, amelyeket a dolgozók hálájuk és szeretetük jeléül készítettek, például gépmodelleket, szerszámokat, üzemek és gyárak kicsinyített mását, dísztárgyakat, festményeket, szobrokat, szőtteseket.

A kiállítás anyagáról cikk jelent meg az Ethnographia című lapban, majd annak különlenyomata az Akadémiai Kiadónál Rákosi Mátyás 60. születésnapja: A magyar díszítőművészet fejlődésének hatalmas forrása címmel. A kiállítást ünnepélyes keretek között nyitották meg. A megnyitón - amelyet Horváth Márton a KV agit. prop. osztályának vezetője tartott - részt vettek a pártvezetőség, a kormány és az Elnöki Tanács tagjai is. Az Intézet hatalmas tömegre számított, ezért - a torlódások elkerülése érdekében - kérte a csoportos látogatások előzetes bejelentését. A Szabad Nép is beszámolt a kiállításról, és tudósítása szerint az első két napon több mint tizenhatezren tekintették meg a Rákosi életét bemutató kiállítást.

A születésnap alkalmából a különböző tudományok, illetve képviselőik is részt vettek az esemény méltatásából, így ünnepi számmal jelentkezett a Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, az Akadémiai Értesítő is. Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Rákosi Mátyás és a magyar tudomány címmel bevezető cikket írt a lapba, amelyben taglalta Rákosi rendkívüli képességeit, és rámutatott arra, hogy „Rákosi Mátyás minden helyzetben személyes közbelépésével sietett a magyar tudomány segítségére és minden alkalmat megragadott, hogy tudósaink jó munkáját magas jutalomra javasolja." A Magyar Történelmi Társulat is hódolt Rákosi Mátyás előtt: „az egész magyar nép szeretettel ünnepli nagy vezetőjének, Rákosinak 60. születésnapját, a megújult magyar történettudomány külön is részt kér magának az ünnepségből". A Történelmi Társulat az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában ünnepi előadóülést szervezett, ahol az ünnepi beszédet Molnár Erik akadémikus, a KV tagja, igazságügy miniszter, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója tartotta Rákosi Mátyás és a magyar történettudomány címmel. Az előadást Andics Erzsébet zárszava követte. Az előadást az Akadémia Történettudományi Intézetének munkaközössége állította össze, amelynek anyaga 1952-ben megjelent az Akadémiai Kiadónál.

A Rákosi titkárságra tömegesen érkeztek üdvözlő levelek és táviratok, amelyekből a források közül bemutatunk egy rövid válogatást. Érdekességként azonban kiemelünk néhány eredeti fotómásolatot is. Például a párizsi magyar nagykövetség mellett működő magyar iskola tanulóinak a levelét, és néhány rajzát a szászrégeni hajdani vöröskatona (50.), egy pozsonyi anya (53.) levelét, az NDK-beli Zittauból egy nyelvtanár, Karl Bannert üdvözlő kártyáját  Külön érdekesség egy református pap levele, aki - úgy tűnik - kommunista múlttal büszkélkedhet, és elvtársi üdvözlettel búcsúzik a magyar nép nagy vezérétől.  Az ekkor még erősen Rákosi hívő Méray Tibor Koreából küldött üzenete szintén emlékezetes. Valószínű, utóbb nem lehetett büszke erre a „túllihegésére".

A Közoktatásügyi Minisztérium rendelete alapján az iskoláknak 1952. március 8-án, a születésnap előestéjén ünnepélyes formában meg kellett ünnepelniük Rákosi Mátyás születésnapját. A rendelet mellett megjelent az Úttörő Mozgalom kiadványaként a Forró szeretettel készülnek az úttörők Rákosi elvtárs 60. születésnapjára című munka, amely részletes programot dolgozott ki a nagy nap méltó megünneplésére. Az iskolai ünnepélyeket úttörőavatással kötötték össze. E napon kapták meg a legjobbnak tartott úttörőcsapatok a Rákosi Mátyás vándorzászlót, a különböző okleveleket és más jutalmakat.

Március 7-én és 8-án számos szervezet küldöttsége látogatta meg Rákosit a pártközpontban és gratuláltak neki. Többek között a DISZ, a szakszervezetek, MNDSZ, az Akadémia, a Kaszapovics vezette baranyai délszlávok képviselői. Az erőltetett beszélgetések hangvételére jellemző az MTA elnöke és Rákosi között lezajlott párbeszéd, amelynek jegyzőkönyvét közöljük.
A központi pártapparátus március 7-én külön ünnepséget rendezett a nagy politikus és államférfi tiszteletére.

A születésnapi készülődés megkoronázását jelentette az a díszünnepség, amelyre 1952. március 8-án a Magyar Állami Operaházban került sor. Az ünnepséget gondosan megtervezték, pontosan rögzítették az ülésrendet és meghívókat küldtek szét a párt és a kormány képviselőinek, a politikai, gazdasági, kulturális elit prominens személyiségeinek. Az ünnepi program este hat órakor kezdődött. Az elnökségben Rákosi Mátyás és felesége, a Politikai Bizottság tagjai, többek között Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Kovács István és Rónai Sándor, az Elnöki Tanács elnöke és Dobi István miniszterelnök foglalt helyet. Jelen volt a Minisztertanács több tagja, Nagy Imre és Hegedűs András, valamint tábornokok, tisztek, kiválasztott tudósok, pedagógusok, művészek, sztahanovista munkások, dolgozók, parasztok, gépállomások dolgozói, műszaki értelmiségi dolgozók és a tömegszervezetek vezetői.

Az operaházi ünnepség előzetes terve szerint az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött.  Ezt Dobi István miniszterelnök megnyitója követte, majd az ünnepi est szónoka Gerő Ernő, aki előadásában hangoztatta: Tiszteljük, becsüljük, szeretjük Rákosi elvtársat, mert [...] Rákosi és a magyar nép - egy!. Gerő Ernő itt közölt ünnepi beszéde megjelent a Társadalmi Szemle ünnepi dupla számában (1952. VII. évfolyam, 2-3. szám.) Rákosi elvtárs 60. születésnapjára címmel.

Gerő Ernő beszéde után Dobi István miniszterelnök bejelentette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja üdvözlő táviratot intézett Rákosi Mátyáshoz, amelyet Hidas István, a Politikai Bizottság tagja olvasott fel. Ezután a munkás-, a paraszt-, az úttörő-, az ifjúsági- és a honvéd küldöttségek üdvözlése következett. A munkásküldöttség nevében Pióker Ignác, az újpesti Egyesült Izzó Kossuth-díjas fémgyalus sztahanovistája, a parasztküldöttség nevében pedig Lukács András, a varjúlaposi Győzelem termelőszövetkezet Munka Érdemrenddel kitüntetett elnöke üdvözölte Rákosi Mátyást, majd dobpergés hangjaira tíz-tíz piros nyakkendős harsonás úttörő köszöntötte az ünnepeltet. Ez után a külföldi kommunista és munkáspártok részéről érkezett üdvözlő táviratokat Kristóf István PB tag olvasta fel, és a díszünnepség résztvevői felállva ünnepelték Mao Ce Tung, Kim Ir Szen és más kommunista pártok vezetőit. A táviratok felolvasása után a fiatalok küldöttségét Kerekes András ifjúmunkás, a Rákosi Mátyás Művek sztahanovistája vezette, majd Dénes István, a DISZ KV első titkára több, a külföldi kommunista és munkáspártoktól érkezett táviratot olvasott fel. A Magyar Néphadsereg fegyveres alakulatának küldöttsége külön köszöntötte Rákosit. A küldöttségek köszöntése után a párt főtitkára megköszönte a jókívánságokat, a táviratokat és üdvözlőlapokat, majd a szerencsének tulajdonította, hogy közvetlen tanítványa lehetett a korszak két legzseniálisabb tanítójának, Leninnek és Sztálinnak. A köszönő szavak után a díszünnepség résztvevői éljenezték, ünnepelték Rákosit, majd az Internacionálé hangjai utáni szünetben Rákosi Mátyás az Operaház erkélyéről fogadta az ifjúság fáklyás felvonulását.

A díszünnepség második részében kultúrműsor keretében fellépett az ÁVH énekkara, a hódoscsépányi gyermekkórus, a Vasas Központi Kultúr Együttes énekkara, a Tápéi Népi Együttes, a Telefongyár énekkara, a sárpilisi ének- és tánccsoport, a Magyar Néphadsereg Ének- és Táncegyüttese, az Állami Operaház zenekara, Svéd Sándor, Joviczky József, Mátyás Mária és Rösler Endre, az Operaház művészei, végül az Állami Urali Orosz Népi Együttes. A díszünnepség végén, a színpadon valamennyi együttes együtt skandálta a közönséggel: Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!

Másnap a napilapok bő terjedelemben tudósítottak az eseményről, és méltatták Rákosi Mátyás történelmi érdemeit. A Szabad Nép üdvözlő táviratok és levelek özönét zúdította az olvasókra, majd néhány nap múlva a lapok hasábjain Rákosi megköszönte mindazon jókívánságokat és ajándékokat, amelyet 60. születésnapja alkalmából a párt- és tömegszervezetek, intézmények vezetői, üzemek, vállalatok, falusi dolgozók, nők, ifjak, úttörők és a magyar dolgozó nép legszélesebb rétegei küldtek. Az egyházak úgyszintén kénytelenek voltak részt venni az ünneplésben: a katolikus püspöki kar, a református egyetemes konvent elnöksége és az evangélikus egyház is üdvözlő táviratot küldött. Táviratot küldött a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az Országos Béketanács, a SZOT elnöksége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, de még a koreai Rákosi Mátyásról elnevezett Hadikórház ápoltjai is. Táviratot küldtek a népi demokratikus országok és a kommunista pártok vezetői, így az olasz Palmiro Togliatti, a kelet-német Wilhelm Pieck és Otto Grotewohl, az albán Enver Hodzsa, a spanyol Dolores Ibarruri, a lengyel Boleslaw Bierut, a bolgár Vlko Cservenkov, a francia Jacques Duclos, de egyes írók sem feledkeztek el a párt főtitkáráról, így Anna Seghers NDK-beli írónő és Martin Andersen Nexő dán író is kifejezte jókívánságait.

A születésnap alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1952. március 9-én a legmagasabb kitüntetést, a Népköztársasági Érdemrend I. fokozatát adományozta Rákosi Mátyásnak 60. születésnapja alkalmából. 1952. március 9-én a Szabad Nép ünnepi számában a címlapon közölte az MDP Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának levelét Rákosi Mátyás 60. születésnapjára, majd Révai József Rákosi Mátyás 60. éves című öt hasábos cikke méltatta Rákosi Mátyás múlhatatlan és felejthetetlen érdemeit.

A születésnap országos megünneplése után - még mindig a születésnap ürügyén - az Egészségügyi Minisztérium négy vagonból álló szállítmányt indított útnak 1953. március 10-én Koreába, a Rákosi Mátyás Hadikórházba. Itt Pásztor Károly magyar követ a koreai magyar követségen képkiállítást nyitott meg a születésnap alkalmából.

Rákosi Mátyás születésnapi ajándéktárgyainak egy részéből kiállítást akartak rendezni Pekingben, de a Titkárság 1952. április 30-án megtartott ülésén nem engedélyezte az ajándéktárgyak Pekingbe szállítását, ugyanígy visszautasították a Magyar Természettudományi Társulat kérését, hogy az angyalföldi szövőgyár ajándékát, a szövőszék modellt kölcsönadják kiállítás céljaira. Az iratokból nem derül ki, hogy miért utasították el a kérést.

1952-ben, a Magyar Híradó- és Dokumentum Filmgyár a születésnap alkalmából 600 méteres, 22 perces dokumentumfilmet készített Rákosi elvtárs 60 éves címmel a születésnap alkalmából. A film két részből állt. Első része a Magyar Munkásmozgalmi Intézet által rendezett kiállítást ismertette, és a Szovjetuniótól kapott eredeti felvételek alapján bemutatta azt a híradórészletet, amelyet Rákosi 1940-es moszkvai megérkezéséről és fogadtatásáról készítettek. A riportfilm beszámolt azokról az ajándékokról is, amelyet a magyar nép küldött nagy tanítómesterének. A film második része az operaházi ünnepségről szólt. A filmet 1952-ben a Híradó 10-11. számában mutatták be. A dokumentumfilm őrzési helyén, a Filmarchívum filmtárában található.

A következő évben, 1953-ban elmaradt Rákosi Mátyás születésnapjának megünneplése. Az eseményt Sztálin március 5-i halála teljesen elhomályosította, így a Szabad Nép meg sem emlékezett Rákosi hatvanegyedik születésnapjáról. Az Amerika Hangja egyik 1953-as műsorában egy hírmagyarázó találóan így kommentálta nem kis iróniával az eseményt: Tavaly dínomdánom, idén gyász, jövőre talán már nem is él, ha eléri a tisztogatás.

A közölt fotók a Magyar Országos Levéltárban találhatók, és érdekességük, hogy többségüket Rákosi nem engedte a sajtó nyilvánossága elé. Eltekintve attól, hogy Rákosi önmagában sem volt esztétikus jelenség, a képek egy része még ezen felül is meglehetősen előnytelen pózban, grimasszal tükrözi vissza a diktátort. Valószínűsíthető az is, hogy a meglehetősen alacsony termetű és pocakos pártvezér azt sem viselte el, ha mellette egy 30-40 centiméterrel magasabb délceg katonatisztet fényképeztek le. A születésnappal kapcsolatos fotókat igyekeztük a bevezetőhöz kapcsolni, míg a többi, jórészt Rákosit az irodájában ábrázoló felvételt külön blokkban közöljük. Érdekesség, hogy az irodai képek hátterében lévő festményre a „művész" Rákosit is ráfestette.

A bemutatott dokumentumokat a Magyar Országos Levéltár MDP KV Titkársági, Szervező Bizottsági, Agitációs- és Propaganda Osztályának, valamint Adminisztratív Osztálya Egészségügyi alosztályának anyagából, Rákosi Mátyás titkári irataiból, Gerő Ernő irataiból, a Külügyminisztérium, a Népművelési Minisztérium Általános iratai, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Magyar Állami Operaház, az Elnöki Tanács és Dobi István miniszterelnöki iratanyagának levéltári dokumentumaiból, valamint a Magyar Optikai Művek irataiból válogattam a teljesség igénye nélkül. Kutatást folytattam a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár röpiratgyűjteményében is, és ezúton köszönöm a kollégák segítséget.

Ezen a napon történt november 19.

1905

Megnyitották a hívők előtt a budapesti Szent István-templomot, a későbbi Bazilikát (a zárókő ünnepélyes elhelyezésére december 8-án került...Tovább

1912

Az I. Balkán háborúban a szerb csapatok döntő vereséget mérnek a török csapatokra.

1917

Befejeződik a Caporettói áttörés, Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai áttörik az olasz frontvonalat és megindulnak...Tovább

1919

A svájci parlament megszavazta a Népszövetséghez való csatlakozást.

1919

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa, elutasítja a Párizs környéki békeszerződések szövegét.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők