Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

A magyar-román viszonyról

Omero Formentini bukaresti ügyvivő, aki korábban Budapesten dolgozott, a román külpolitikáról, a román-olasz-magyar kapcsolatok alakulásáról jelentett június 11-én, majd 13-án: Előbb Mihai Antonescu külügyminiszter, majd főnöke, Ion Antonescu „Conducator" („Vezér" - románul) negatív véleményét ismertette a magyar külpolitikáról. (1., 2. dok.) Néhány nappal később Formentuni a két román politikus furcsa kérését tolmácsolta Cianonak: akadályozza meg Botta olasz kultuszminiszter kolozsvári látogatását. Ciano ezt a kérést természetesen elutasította. (3., 4. dok.)

1.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek

[részlet]

Bukarest, 1941. június 11.

„Antonescu miniszter újból beszélni akart velem Románia és Itália viszonyáról, nyilvánvalóan Bárdossy római látogatásával kapcsolatban, amelyet itt figyelmesen követtek.
A látogatás alkalomból elmondott beszédek és a bizalmas híresztelések, miszerint Bárdossy újabb területnövekedést ért el, aggodalmat váltott ki az itteni kormánykörökből, kiegészítve a szovjet határon kialakult román gondokkal.
Antonescu miniszter azt mondta nekem, hogy a Conducatort is mélyen érintette mindez, és mélyen el van szomorodva annak lehetőségétől, hogy Magyarország kihasználhatja a kedvező lehetőséget arra, hogy a Duna-medence domináns nemzete legyen, és terjeszkedni próbáljon Romániával szemben, annak kárára.
Mihai Antonescu nyíltan megkérdezte tőlem, hogy változás történt-e Itália Románia iránti magatartásában. [...]
Azt is megkérdezte, milyen félreértések lehetnek Itália és Románia között, miután ez utóbbi érzékelhető bizonyítékait adta az országunk iránti barátságának, és annak, hogy a Tengely balkáni győzelme érdekében minden más balkáni országnál nagyobb áldozatokat vállalt."

DDI 9. s. VII. k. 343. dok. 237-238.

 

2.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek [részlet]

Bukarest, 1941. június 13.

Összefoglalom azt, amit a Conducator mondott nekem:

„[...] Antonescu tábornok a Tengely mellett áll és fog is mindig állni; de az Itáliával való intim együttműködésnek meg is kell valósulnia. Önök nem alapozhatnak Bulgáriára vagy Magyarországra, mert Bulgária jelenleg Moszkva érdekeit képviseli, Magyarország pedig nem olyan ország, amelyre számíthatnak. Ami Magyarországot illeti, ma azt mondtam Münchenben [Antonescu aznap tért vissza Münchenből, ahol Hitlerrel tárgyalt], hogy azt teszem, amit Károly király tett. Ezt az az Antonescu tábornok mondja, aki nem volt zseniális ember, amikor sikerült neki lemondatnia Károlyt, de olyan ember volt, aki tudott országa érdekében cselekedni, maga mellett tudván az egész népet és a hadsereget."

DDI 9. s. VII. k. 255. dok. 247-248.

 

3.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek

Bukarest, 1941. június 18.

Antonescu miniszter egy bizalmi emberét küldte hozzám, hogy tolmácsolja nagy és nyomatékos kérését Excellenciádhoz Őex. Bottai [olasz nevelésügyi miniszter] kolozsvári látogatásának elkerülése érdekében. A román kormány szóvivője meg van győződve arról, hogy Excellenciád, aki a közelmúltban oly szép szavakat mondott Romániáról, elfogadja forró felhívását, és nagy szolgálatot tesz az olasz-román szövetségnek, amely ezekben a napokban méltó módon fog megnyilvánulni. Bottai kolozsvári látogatása egy románellenes megnyilvánulásnak tűnhetne akkor, amikor a Führer táviratot küldött Antonescu tábornoknak, hogy köszöntse őt generalisszimusszá történt kinevezése alkalmából, és rendelkezésére bocsátotta a román fronton található német csapatokat.

DDI 9. s. VII. k. 271. dok. 263.

4.
Ciano külügyminiszter távirata Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivőnek

Róma, 1941. június 20.

Antonescu kérése - minden más megfontolás mellett - túlságosan későn érkezett. Bottai látogatásának Cluj-ban nincs, és nem is lehet semmiféle románellenes jelentősége.

DDI 9. s. VII. k. 271. dok. 263. (Ezt a táviratot a DDI az előző dokumentum lábjegyzeteként közli.)

Ezen a napon történt január 18.

1919

Ünnepélyesen megnyitják az első világháborút lezáró békekonferenciát Párizsban.

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a pesti gettót.
A németek felrobbantják a budapesti Erzsébet hidat.

1946

Megnyitják a budapesti Kossuth hidat, a világháború után megépített első állandó dunai átkelőt.

1977

Újabb jelentős kölcsönt vesz fel a Magyar Nemzeti Bank. Nyugat-európai bankok 150 millió dollárt utalnak át Magyarországnak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők