Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

A magyar-szovjet viszony alakulásáról

Április 7-én Talamo a szovjet politika változásának a lehetőségeiről jelentett. (1. dok.) Négy nappal később már azt közölte, hogy kiutazó vízumot kértek a budapesti szovjet követség tagjai számára. (2. dok.) Rosso moszkvai olasz nagykövet április 12-i jelentése szerint Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes kifejtette a szovjet kormány teljes egyet nem értését Magyarország Jugoszlávia elleni hadba lépésével. (3. dok.) Május elsején a Moszkvából visszatért budapesti szovjet követ kijelentette olasz kollégájának, hogy a magyar-szovjet viszony „a normálisnál jobb", majd tájékoztatást adott a szovjet külpolitika fő irányairól. (4. dok.)

1.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 7.

A külügyminiszter-helyettes tájékoztatott az itteni szovjet követ elutazásáról Moszkvába, „hogy tanácskozzon a helyzetről". A miniszterhelyettes ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a nevezett diplomata felesége és a követség három hölgytagjának kíséretében távozott, és hogy az itteni rendőrség értesülései szerint a követség itt maradt személyzete e hó 12-én távozik. Ezen kívül jelentős katonai mozgásokat jeleztek a magyar határ irányába; az itteni vezérkar értesülései szerint mintegy tíz hadosztályról van szó, amelyeket

térségében helyeztek el, és közöttük fontos utász- és roham-alakulatok vannak.
A miniszterhelyettes meglehetősen nyugtalannak látszott a fenti hírek miatt, és utalt arra, lehetséges, hogy egy nagyobb terv pontjairól van szó, amelynek célja a brit szigetek elleni német támadás megakadályozása, valamint a Németország elleni háború látványos áthelyezése Keletre, annak kétfrontossá tétele.
Megkérdeztem őt, hogy szerinte az általa elmondottak jelenthetik-e a szovjet politika lényegi fordulatát, és hogy vannak-e értesülései Moszkva esetleges szövetségéről Ankarával, sőt Londonnal. Azt válaszolta, hogy eddig erről nincsenek információi. Az itteni vezérkar hinni látszik a szovjet politika fordulatában, annak ellenére, hogy a külügyminiszter-helyettes elmondta nekem: német részről továbbra is kételkednek a szovjet katonai kezdeményezésekben. Ezt megerősítette az itteni német követ, miután tegnap este visszaérkezett Berlinből.

DDI 9. s. VI. k. 882. dok. 828.

2.
Talamo budapesti követ távirata a külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 11.

 

232. sz. táviratomra. [Lásd az előző dokumentumot.]

Bizonyos nyugtalanságot váltott ki az itteni szovjet követ elutazása, valamint a magyar határhoz közeli szovjet hadmozdulatok. Híresztelések terjedtek el arról is, hogy a szovjetek esetleg a kárpátaljai Ruténiát kérik kompenzációként, amennyiben Magyarország megkapja a Bánát területeit.
Az itteni bolgár követ is hivatkozott ezekre a híresztelésekre, amikor elmondta nekem, hogy a szovjetek kompenzációt szeretnének kapni azzal a túlsúllyal szemben, amelyet a tengelyhatalmak nyilvánvalóan előkészítenek a jelenleg folyó hadműveletekkel a dunai-balkáni térségben. Véleménye szerint, azonban nem területi kompenzációkról van szó a Duna-Deltában, Szlovákiában vagy még kevésbé a kárpátaljai Ruténiában, hanem ennél valószínűbbnek tűnik a Szorosok kérdése. Valószínűnek tartja, hogy a dunai-balkáni térségben a tengely körül létrejövő új rendszer mellett Moszkva rendezni akarja azt is, amit elsődleges érdekének tart a délkeleti térségben. Ez azt jelenti, hogy bár Moszkva olyan magatartást tanúsít, amely nyugtalanító értelmezésekre adhat okot, mint például a Bulgáriáról szóló nyilatkozat, a török-szovjet megállapodás, a későbbi szovjet-jugoszláv megállapodás vagy a nem távoli csapatmozgások, mégis fenntartja a Tengellyel való együttműködés szándékát, kiemelve ebből a célból - a fent említett magatartással is - ezen együttműködés fontosságát és súlyát.
Azért is jelzem a bolgár követ fenti érdekes elemeket tartalmazó megállapításait, mert ismertek jó kapcsolatai az itteni szovjet követséggel.
Mégis Bárdossy ma közölte velem, hogy az itteni szovjet követség tizenkét tagja kiutazási vízumot kért, bár még nem utaztak el.

DDI 9. s. VI. k. 894. dok. 835-836.  

3.
Rosso moszkvai nagykövet távirata a külügyminisztériumnak

Moszkva, 1941. április 12.

A magyar követ eljött, hogy tájékoztasson engem arról a közlésről, amelyet a szovjet kormánynak tett, megmagyarázandó a magyar csapatok jugoszláv területre lépésének okait. A magyar kolléga Visinszkij népbiztos-helyettesnek kifejtette azokat az érveket, amelyeket Horthy kormányzó felhívása tartalmaz, beleértve a Bánátban található jelentős magyar kisebbségek biztonságának védelmét.
A komisszár-helyettes kifejtette a szovjet kormány teljes egyet nem értését, két okkal indokolva ezt:
Magyarország megszegte a Jugoszláviával nem régen megkötött örökbarátsági szerződést.

  1. Magyarország is valamikor majd nehéz helyzetbe juthat, mivel szintén rendelkezik etnikai kisebbségekkel.                        

Ez utóbbi mondat alig rejtett fenyegetésével a komisszár-helyettes világosan értésre kívánta adni a kárpátaljai Oroszországra [sic!] vonatkozó követeléseket.

A szovjet válasz kevéssé biztató jellege ellenére a magyar követ ezt a vártnál enyhébbnek tartja, mivel a Szovjetunió jelenlegi álláspontja nem zárja ki egy újabb tengelyellenes gesztusát, aminek következtében a szovjet kormány eljuthatott volna a diplomáciai kapcsolatok megszakításához is.

DDI 9. s. VI. k. 898. dok. 839-840.   

 

4.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

1941. május 1.

és 1955//768. sz. jelentésemre [elkallódott].

A szovjet követ Moszkvából történt visszaérkezése után meglátogatott. Elmondta, hogy az annak idején nem kevés kommentárt kiváltó moszkvai utazása kizárólag annak volt tulajdonítható, hogy hazahívták jelentéstételre. Ezen kívül otthon-tartózkodását felhasználta néhány nap pihenésre is. Mindez 15 napot vett igénybe, majd visszatért, otthon hagyva családját, gyermekei taníttatása miatt.
Erőteljesen cáfolta utazásának politikai jelentőségét. Hozzátette, hogy a Szovjetunió viszonya Magyarországgal „a normálisnál jobb", a magyar-jugoszláv viszonyra vonatkozó nyilatkozattól eltekintve, amelyet a moszkvai magyar követ lépése váltott ki.
A jugoszláv eseményeket illetően kifejtette, hogy a Szovjetunió szeretné megőrizni a balkáni békét, ugyanakkor el kell ismerni, hogy Jugoszlávia vakon belezuhant egy szakadékba.
Az általános helyzet moszkvai megítélését illetően azt mondta nekem, hogy ott különösen elégedettek a Japánnal megkötött megállapodással, amelynek következtében a szovjetek két front felől is biztosítva vannak, és a maguk részéről is két front számára adnak biztosítékot. Jelezte, hogy mindez a szovjet kormány békés és együttműködési szándékainak bizonyítéka, majd hozzáfűzte, hogy nem zárja ki a szovjet csatlakozást a háromhatalmi egyezményhez, egy hasonló négyhatalmi egyezmény formájában. Ezzel kapcsolatban hivatkozott a Pravda friss cikkére, amely elítéli az észak-amerikai sajtónak a japán-szovjet megállapodással kapcsolatos állásfoglalását. Kiemelte a kommentár azon részét, amely - utalva bizonyos célozgatásokra - kifejti, hogy korábban a szovjet kormánynak nem voltak ilyen lehetőségei.
Elmondta, találkozott Visinszkijjel, aki részletesen tájékoztatta őt az ottani diplomáciai képviseletekkel fennálló kapcsolatokról, különös figyelmet szentelve a „nagyon sajátos" szovjet-német kapcsolatoknak. Szavaiból arra következtetek, hogy Visinszkij megkülönböztető jelentőséget tulajdonít a német-szovjet megállapodásoknak.
Nagyon brit-ellenes hangvételben nyilatkozott, úgy beszélve Angliáról, mint Oroszország „hagyományos ellenségről", majd elmondta, hogy a brit nagykövet helyzete Moszkvában nagyon közepesnek minősíthető.
A moszkvai jugoszláv követségről elmondta, hogy elutazásakor még ott volt, de Moszkvának nem áll szándékában létrehozni „a megszűnt államok képviseleteinek gyűjteményét, amint ez Angliában történik".
A török-szovjet viszonnyal kapcsolatban azt mondta, hogy „azok se nem melegek, se nem hidegek, Törökországban azonban szeretnék nagyon melegnek mutatni". Megismételte, hogy Moszkvában nem hisznek a konfliktus gyors befejezésében.
Ismételten kiemelem a mostani beszélgetés során is elhangzott jelzését, amelyet már április 7-i, 219. sz. táviratomban is jelentettem [ezt a táviratot a DDI nem közli], a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti megnemtámadási egyezmény megkötésének lehetőségéről, a nem régi jugoszláv-szovjet egyezmény mintájára.

DDI 9. s. VII. k. 37. dok. 34-35. 

Ezen a napon történt január 25.

1945

Budapest ostroma során tüzérségi találat érte az Országos Levéltár épületét, melynek következtében több napig tűzvész pusztított.

1949

Megalakul a KGST.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők