„A jól induló iskolai évet derékba törte az ellenforradalom. Hatására meglazult az iskolák rendje, a nevelők és a tanulók munkafegyelme. A politikailag megbízható pedagógusok hatását […] az ellenforradalmi beállítottságú nevelők agresszív magatartása és az utca hangulata nemcsak ellensúlyozta, hanem hatástalanná is tette. Nevelőink többsége ezért még december folyamán sem mert pozitív politikai kijelentést tenni, aktívan és öntevékenyen a szocializmus további építéséhez hozzáfogni.”
A közölt feljegyzés az általunk ismert első dokumentuma annak a törekvésnek, amely a börtönügy átalakítását és a rabmunkáltatásnak a szocialista tervgazdálkodás rendszerébe illesztését tűzte ki célul. „Csehszlovákiában az elítéltek túlnyomó többsége – ideértve a politikai bűntetteseket is – üzemekben és bányákban dolgozik 200–500 főnyi csoportokban. Ez a rendszer évek óta jól bevált, a szökés minimális és tapasztalataik szerint az átnevelés sokkal eredményesebb, mint a börtönökben berendezett műhelyekben végzett munka során.”
„A jobboldali elemek ellenséges tevékenységének következő láncszeme a hónapokkal előtte előkészített Szovjetunió-ellenes aljas izgatás, amelyben demonstratív megmozdulása volt 1955. május 24-én az évfolyam 12 tagja, köztük három DISZ vezetőségi tag által végrehajtott orosz nyelvkönyvek és jegyzetek elégetése.”
A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os iratgyűjteményében találhatók a Magyar Dolgozó Pártja Akadémia utcai székházában működött Központi Pártügyelet 1956. október 23. és október 30. között keletkezett iratai. A források nemcsak a forradalom fővárosi és vidéki eseményeit, hanem a pártközpont működését is tükrözik.
„Megjelent négy katona este. […] Valami levelet kerestek […] Mindenfélét kiturkáltak a szekrényünkből. Akkor még szalmazsák volt a divat. A kisgyerekeim ott feküdtek az ágyon, aludtak, mind a három. Mondtam, hogy kivegyem az ágyból őket. Hát egyet vettem ki, azt a zsákot fölemelték, nem találtak semmit. Amerikából kerestek, hogy Amerikával levelezünk és azt a levelet keresték. […] Bevitték, egész éjszaka verték. Ledobták a pincébe. 12 után szóltak neki, hogy jöjjön föl. De rögtön. Se öltözni, semmi. Kivették a nadrágszíját, a csizmájáról a vasat leszedték, a gatyájából a madzagot kihúzták.”
A IX. kerületi Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség (FISZ) egyik fő szervezője Petrák Lajos, 1956. október 28. után a DISZ megbízásából igyekezett minél több fegyverest megnyerni az újjászerveződő kommunista párt támogatására. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy az egész „illegális kommunista fegyveres csoport” szervezésére vonatkozó történet Petrák Lajos 1957. áprilisi agyszüleménye abból a célból, hogy tisztázza magát az akkortájt ellene felhozott vádak alól.
„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”
A Magyar Országos Levéltárat 1956. november 6-án szovjet tüzérségi belövés érte, amelynek következtében a több napig tartó tűzben 8767,5 folyóméter iratanyag semmisült meg. Az alábbiakban bemutatott felvételek a pusztítás után készültek.
A múzeumi intézmények a forradalmi események és a harcok középpontjába kerültek. A múzeumok épületei méretüknél fogva is, és azáltal, hogy többségükben a városok, illetve a főváros centrumában vagy forgalmasabb részein épültek alkalmasak voltak a fegyveres védelemre. A dokumentumválogatás magyarországi múzeumok 1956-os jelentéseiből azokat a részleteket gyűjtötte csokorba, amelyek a forradalom alatti eseményekkel, a múzeumokat ért károkkal foglalkoznak.
A szerző két sztálinvárosi rendőrségi vallomást hoz nyilvánosságra. Az egyik Sándor András író börtönben készített feljegyzése a forradalom és a forradalmat megelőző időszak történetéről, míg a másik F. Mihálynak, a 26. számú Építőipari Tröszt munkástanács tagjának vallomása a forradalom alatti eseményekről.