Hogyan tükröződtek a szovjet nagystratégia elemei, hogyan voltak ezek lefordíthatóak a mindennapos döntéshozatalra?[1] Az általános magyarázatok számos részletet elfednek. Ma már azonban ezek a részletek is jól kutathatóak, nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Levéltár külügyi vonatkozású anyagai segítségével. Célom, hogy válogatott források segítségével egy ilyen döntéshozatali folyamat esetét világítsam meg, ezáltal rávilágítva arra, hogy a szovjet blokk nagystratégiái hogyan is működtek egy kis csatlósállam diplomáciájában.

A szovjet blokk és a „harmadik világ” gyengén fejlett országainak kapcsolatai a hidegháború óta népszerű témának számít a nemzetközi kapcsolatok történetében, hiszen pontosan ez a vetület az, ami valóban globális szintre emeli a hidegháború nagy vetélkedését. Már a hidegháború folyamán is a szovjet blokk terjeszkedésének elsődleges területeként ábrázolták a gyengén fejlett országokat.[2] Ezt később megerősítették az új eredmények is, mint Odd Arne Westad, aki egyenesen két „modernizációs modell” harctereként ábrázolta a két világrendszer küzdelmét.[3] Az újabb kutatások a nagystratégia helyett a szovjet blokknak az ügy iránt tanúsított ideológiai elkötelezettségét hangsúlyozzák, valamint hogy a harmadik világ egyes politikusai számára is ígéretes alternatívának tűnt a szocializmus, legalább elméleti síkon.[4]

Magyarország és a harmadik világ, vagy a korabeli külpolitikai vonatkozású iratok szóhasználatával: a „fejlődő országok” kapcsolatait alapvetően Magyarországnak a Szovjetunió külpolitikájához való igazodás kényszere határozta meg. A kétoldalú külpolitikai koordináció ezen a területen azonban nem volt teljes és uniformizált. Jóllehet gyakran egyeztettek, nem voltak rendszeres blokkszintű fórumok a követendő stratégiákról, és a KGST-szintű fellépés is kivételesnek számított. Azonban, amikor a szovjetek jónak látták, bármikor mozgósíthatták csatlósaikat, amelyek elsősorban a kelet-európai államokat jelentették – a szovjeteknek jóval kevesebb hatásuk volt a szocialista Vietnam, Kuba vagy éppen Korea külpolitikájára.

A szovjetektől érkező külpolitikával kapcsolatos igények többnyire eléggé általánosan voltak megfogalmazva ahhoz, hogy az adott külpolitikai manőverrel összeköthessék saját céljaik érvényesítését is.

A leggyakoribb követelmény a szovjet stratégiaalkotók részéről a csatlósállamok felé valamilyen pénzügyi hozzájárulás volt, amely elősegíthette a tömbnek a „fejlődő országok” felé követett, Moszkvából meghatározott stratégiáját. Voltak kifejezetten rendszeresített hozzájárulások, mint amilyen a Szíriának és Egyiptomnak az 1970-es évek második feléig folyósított katonai szállításokat fedező hitelek,[5] vagy éppen a szocialista Észak-Vietnamnak adott vissza nem térítendő segélyek.[6] Másszor ezek a hozzájárulások alkalmiak voltak, mint egy iraki kurd felkelőknek juttatott segélyszállítmány,[7] vagy éppen egy nicaraguai iskola felépítése[8] az államszocialista kor alkonyán. Az adott ügytől függően a teendő számos alakot ölthetett (segély, pénzügyi hozzájárulás, esetleg formális részvétel) és változó arányban szolgálta a moszkvai, illetve a blokk egyéb országai érdekeit.

A pontos döntésre nézve fontos volt, hogy éppen kinek kívántak segíteni a szovjetek, és hogy mi volt éppen az ügy geopolitikai jelentősége. Államok és nem-állami szervezetek egyaránt szerepeltek a szovjet blokk nemzetközi partnerei között. A szovjetbarát kommunista pártok támogatása mindig fontos elem volt a szovjet stratégiákban, de a párt fontossága, az adott állam kormányának a szovjetekhez való viszonya és a párt és az adott kormány viszonya mind-mind befolyásolta, hogy kinek, mikor és milyen segítséget nyújtott a blokk. Nem is beszélve arról a jelenségről, hogy a legtöbb politikai aktor a fejlődő világban nem is volt világosan besorolható az ideológiai kategóriákba, sem államok, sem pártok esetében. Ilyenkor különösen fontos volt az adott területtel foglalkozó szakértőknek a specifikus véleménye – különösen, hogyha ez a szakértő vagy stratégiaalkotó történetesen a Kremlből fejtette ki a véleményét.

Jelen forráscsoport a fejlődő országokkal kapcsolatos szovjet-magyar stratégiai koordinációnak egy esetét kívánja megvilágítani. Az esettanulmány ebben az esetben egy Peru számára nyújtott 1975-ös élelmiszersegély. Az ország, mint az egyik itt is idézett forrás fogalmaz, a tárgyalt évben a „Szovjetunió latin-amerikai politikájában […] az első helyen áll”, amelybe nyilvánvalóan nem foglalták bele Kubát. A szovjet blokk számára a „fejlődő országok” nagyon hamar felbukkantak, mint lehetséges geostratégiai terjeszkedés alanyai, azonban Latin-Amerika felé nagyon mérsékelt volt ez az aktivitás Fidel Castro győzelmének pillanatáig.[9] A kubai forradalom 1959-es sikere után Latin-Amerika országait a Szovjetunió már nem az „Egyesült Államok engedelmes csatlósaiként”, hanem megannyi forradalmi potenciáltól duzzadó entitásként ismerte el.[10] Mégsem indult el valamiféle általános diplomáciai offenzíva a kontinensen való befolyásszerzésre. A szovjetek és csatlósállamaik is roppant óvatosak maradtak, és inkább csak igyekeztek a kínálkozó lehetőségeiket kihasználni, mintsem aktívan előretörni a kontinensen. Kuba eleinte természetesen aktívan támogatott minden esélyes és esélytelen fegyveres forradalmi csoportot, de ez komolyan meg is terhelte a Moszkvával való viszonyát, és az 1960-as évek végére fel kellett hagynia ezekkel a forradalmi kalandokkal.[11]

Az 1960-as évek végére éppen a kubai agresszivitás csökkenésével jelentek meg olyan jelenségek a latin-amerikai regionális színtéren, amelyek komoly lehetőségeket kínáltak a szovjet geopolitikai befolyásszerzéshez. Ezek közül a legismertebb a Salvador Allende Népi Egységkormánya által irányított Chile, ahol a Szovjetunióval való kapcsolatokat és mérsékelt szocialista típusú átalakulást szorgalmazó kormány 1970. november 3-án került hatalomra szabad parlamentáris választásokat követően.[12]

Chilének a szovjetek számára pozitív fordulatát azonban kronológiailag megelőzte Juan Velasco Alvarado tábornok 1968. október 3-ai perui puccsa, amely a szűk három évet tartó chilei kísérlethez képest kis híján hét évig élő szovjetbarát rendszert hozott létre. Nem mellesleg az ország Nyugat-barát visszaalakulása is évekbe telt a rendszer 1975. augusztus 29-ei bukása után. A szovjet blokk Velascót és Allendét hasonló súllyal kezelte. „A velünk diplomáciai kapcsolatban álló országok közül négyet kiemelt relációként kezelünk: Chilét és Perut politikai és gazdasági szempontból, Argentínát és Brazíliát gazdasági érdekből” szögezte le a magyar külügyminisztérium értékelése 1972 áprilisában.[13] 

 

KÉP: Golpe_estado_68_(Perù)_2.jpg

FELIRAT: Katonai járművek gördülnek be a perui elnöki palota udvarára az 1968. október 3-ai puccs során. Forrás: Wikimedia Commons

 

Velasco elnök kormányának szovjetbarát fordulata egy sajátos, harmadikutas kísérlet volt a társadalmi elégedetlenség lecsillapítására, egyúttal egy kommunista forradalom elkerülésére. A chilei kormánnyal ellentétben a perui katonatisztek folyamatosan tisztes távolságban tartották a kommunista pártot és a hagyományos szakszervezeteket – még ha a színfalak mögött egyeztettek is –, és kerülték a konfliktusokat. Velasco rendszerének azonban több oka is volt a szovjetek felé fordulni.

 

KÉP: Juan_Velasco_Alvarado_(Reforma_Agraria).jpg

FELIRAT: Velasco Alvarado tábornok. Forrás: Wikimedia Commons

 

A kormány első intézkedése ugyanis a korábbi időszakok egyik legfontosabb perui nemzeti sérelem, a „kizsákmányoló” észak-amerikai cégek ellen irányult, amikor kártérítés nélkül kisajátította az amerikai International Petroleum Company Brea y Pariñas-i olajmezejét, súlyos adócsalásokra hivatkozva. Ez csak egy volt egy államosítási sorozatból, amelytől azt remélték, hogy a gyenge perui állam képes a nemzetgazdaságot a saját kontrollja alá vonni, és ezzel a társadalmi elégedetlenségeket csökkentő fejlesztési projekteket végrehajtani. Az olajmezők kisajátítása után azonnal elkezdte egy másik „szuverenitási” program végrehajtását, az Ecuadorral és Chilével együtt jóval korábban deklarált[14] „200 mérföldes tengeri határ”, vagyis a felségvizeknek az óceán nagy területére való kiterjesztésének érvényesítését. Ez utóbbival a Peru számára fontos halászati zónákat kívánta egyoldalúan kisajátítani. Emiatt azonban konfliktusba került az Egyesült Államokkal, amely egyrészt nem akart precedenst teremteni azzal, hogy nem védi meg a saját cégeit, másrészt pedig nem fogadhatta el a nemzetközi vizek önkényes kisajátítását, ugyanis ez komolyan korlátozhatta volna saját flottájának globális mozgását, az olyan nagyra értékelt „hajózási szabadságot”.[15] Ennek megfelelően lezárta Peru felé a latin-amerikai állam számára fontos hitel- és segélycsatornákat.

Adott volt tehát egy fejlődő országbeli rezsim, amely a nyugati szövetségi rendszerekkel való szembefordulásban látta a jövőt. Ráadásul a szovjet blokk számára az ilyenfajta bürokratikus-hierarchikus logika szerint működő katonai rezsimek sokkal jobban értelmezhetőek voltak, mint az alternatív baloldali csoportok civil koalíciói, pártjai. „Tudott dolog, hogy Latin-Amerikában az egyetlen komoly, politikai[lag – F. D.] szervezett erő a hadsereg” szögezte le a latin-amerikáért felelős külügyi területi osztály vezetője, Peják Zsiva 1972 áprilisában.[16]

Ennek a partnerségnek a lehetőségeit a szilárd gazdasági tények is mutatták. Mint azt már korábban is kimutatták magyar kutatók,[17] a szovjet blokk és így hazánk Velasco tábornok alatt extenzív gazdasági kapcsolatokat épített ki Peruval. Ez magyar szempontból például 1972 közepén azt jelentette, hogy míg a jól ismerten fontos és baráti Chile csak 17 millió dollárnyi hitelt kapott hazánktól, addig Peru már 28 milliós magyar hitelkeretet élvezhetett,[18] amely nagyjából megfelelt a két ország gazdasága egymáshoz viszonyított méretének.[19] Ezek mind exporttámogató hitelek voltak, tehát a magyarok ezeket a hitelkereteket a saját áruik megvásárlására nyitották Peru számára, amelyeket aztán kamattal együtt, keményvalutában reméltek visszakapni. 1974-re a szovjet blokkból a Szovjetunió után Magyarországé volt a legnagyobb a Peruba kihelyezett hitelek összege, nem kevesebb mint 85 millió dollár.[20] A kereskedelmi célok ellenére ennek létező geopolitikai szerepe volt: a szovjet blokk és így Magyarország megmutathatta, hogy képes finanszírozást nyújtani Perunak, a saját geopolitikai zónáján kívül eső országnak egy olyan időszakban, amikor a Nyugat erre nem volt hajlandó. Ráadásul ezek a hitelek nagy állami beszerzésekre irányultak, tehát pontosan a technokrata perui elképzeléseket táplálták.

Ebben a helyzetben érkezett a perui rendszer története egy minden eddiginél nehezebb időszakhoz, amelyet hat forrásunk magyar szempontból tárgyal. A források valamennyien az egykori Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma levéltárából származnak, az 1975-ös év „általános” és a „titkos ügykezelésű” iratai közül vegyesen. Ez többet árul el az iratkezelés vegyes minőségéről, mint a források valós tárgyáról, ugyanis egyetlen ügy összefüggő forrásanyagáról van szó. A rövid válogatás három iratképzőtől származik. Tartalmaz egyfelől két, Limából Budapestre futárpostában küldött nagyköveti jelentést (1., 3. sz. források) az utolsó hivatali évét töltő Kracsek János nagykövettől.[21] Ezekben Kracsek a perui belső helyzetről és a magyar külpolitikáról szóló véleményét osztja meg. A válogatásban ezenkívül két hosszabb forrás a Külkereskedelmi Minisztériumból származik (2., 6. sz. források), de az itt közölt másolatokat a Külügyminisztérium levéltára őrizte meg. Tartalmuk: két tényszerű jelentés a magyar külkereskedelem folyamatairól és döntéshozataláról Peruval, amelyek kontextusba helyezik Kracsek értékeléseit.

A maradék két forrás (4., 5. sz. források) Peják Zsiva, a külügy VII. területi főosztályának vezetőjétől származó jegyzetek Kracsek Jánosnak és a Külkereskedelmi Minisztériumnak (KKM). Ezek a dokumentumok azok, amelyek a többi négy forrást összekötik, ugyanis kulcsfontosságú megállapításokat tartalmaznak a követendő intézkedésekről, amelyek befolyásolták a gazdasági kapcsolatokat az adott helyzetben.

A dokumentumok a perui Velasco-rezsim 1974 végi válsághelyzetét és az országgal kapcsolatos magyar külgazdasági projekteket tárgyalják. A történet a tervutasításos modellel próbálkozó, de a szükséges represszív eszközökkel valójában nem rendelkező rezsimek belső logikáját követte. Peruban a gazdasági nehézségek miatt elszabaduló infláció hatásainak korlátozására az élelmiszer felvásárlását monopolizálták, és központilag szabták meg a felvásárlási árakat. Mivel Peru szárazföldi határai nagy kiterjedésűek, és máig is előfordulnak területek, amelyek ellenőrzése meglehetősen nehéz, elharapózott a csempészés (lásd az 1. számú forrást). A súlyos élelmiszerhiány miatt Peru a szovjet blokkhoz fordult. Kracsek János nagykövet már 1974 októberében a szovjetbarát rezsim megsegítését javasolta.

Itt azonban a szovjet blokk elképzelései és a perui igények eltértek. A szovjet blokknak nem volt ellenére a perui külgazdaság igényeihez való kismértékű igazodás. Tipikus volt például a hosszú távú szerződések kötése az újonnan államosított cégekkel, hogy ha a nyugati piacok lezárulnának, akkor biztosítva legyen az eladhatóság. Ez történt már 1970 elején, amikor a perui exportban kulcsfontosságú hallisztipart államosította a katonai kormány. Hasonló helyzet állt elő valamivel később, a Cerro de Pasco-i rézbánya államosításakor – ekkor is lekötötte a szovjet blokk a szállítást. Ennek azonban volt egy nagyon világos határa, éspedig a rentabilitás fenntartása. Az 1973-as olajválság utáni helyzetben a szovjet blokk összes gazdasága komolyan küzdött azzal, hogy a külső fizetési mérlegét egyensúlyban tartsa a nyugati technológiaimport növekvő költségei miatt. Magyarország sem volt kivétel. Germuska Pál felhívja a figyelmet, hogy az Országos Tervhivatal már 1973-ban jelezte, hogy „a tőkés export nem tudja kellően egyensúlyozni az erősödő nyugati importkeresletet.”[22] „A népgazdaság jelenlegi helyzetében a korábbinál nagyobb súllyal jelentkezik a tőkés devizamérleg javításának szükségessége” szögezte le a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága 1975. február 25-ei ülésén.[23] 1974-ben 200 millió dollárral volt nagyobb a népgazdaság külkereskedelmi hiánya a tervezettnél, így a helyzet valóban sürgető volt.

Peruban a legfontosabb külpolitikai cél éppen ezért elsősorban külgazdasági volt. Nemcsak általánosságban akartak a magyarok devizát termelni maguk számára, hanem konkrét kétoldalú fizetési mérlegüket is javítani, ugyanis Peru nagyon fontos halliszt-ellátója volt a hústermelést egyre intenzívebben űző magyar mezőgazdaságnak, amelyért azonban határidőn belül, keményvalutával kellett fizetni. Így amikor esedékessé vált az 1974. november 23-án megnyíló magyar–perui gazdasági vegyesbizottság ülésszaka, a legfontosabb magyar cél a minél több, keményvalutában fizetendő exportkötés volt. A 2. számú forrásban tárgyalt módon is jelezve az exportkötések ugyan meghaladták időnként Magyarország perui importját, de ezek a fizetési mérlegben nem jelentek meg azonnal, ugyanis a perui árukért azonnal kellett fizetni, míg a magyar exportok hitelben folytak, ráadásul dollárban, amelynek az értéke rohamosan romlott az amerikai valuta aranyalapról való 1971-es leválása után. A keményvalutát termelő üzletek keresésére, a haszon maximalizálására való magyar törekvést láthatjuk végigvonulni a 2. számú forráson, a peruiak hasonló kísérleteivel együtt. A dilemma feloldására tett kísérletek egyikének számítottak a forrásban tárgyalt hosszú lejáratú szállítási szerződések, amelynek keretein belül előre egyeztetett árakon, kiszámítható módon bonyolódhatott bizonyos áruk elszámolása. A szocialista világ és partnereinek a valutaszegénységük miatt sebezhető gazdaságai így építettek maguk számára saját világgazdasági keretrendszereket.

Hátra volt azonban a kereskedelmi egyezmények mellett a szocialista segítségre való igény letárgyalása. A peruiak a gazdaságuk struktúrájából eredő krízisek enyhítésére akarták felhasználni a szocialista kereskedelmet. Bíró Józsefnek érzékelhetően hízelgett a magas szintű fogadás és az ideológiai barátság hangsúlyozása, azonban mindez csak felvezetése volt a konkrét kérdéseknek. Az élelmiszerhiány ellensúlyozására próbáltak kérni magyar mezőgazdasági exportot.

A legfontosabb probléma ezzel az volt, hogy a magyar mezőgazdasági exportok hagyományosan önmagukban is devizatermelő eszközök voltak. Ezeket a magyar exportokat a Szovjetunió is folyó áron, keményvalutában fizette. Ezzel szemben a peruiak kedvezményes hitelt kértek volna ezeknek a megvásárlására. A magyarok azonban inkább a gépipari termékeik piacaként képzelték el Perut. Kulcsfontosságú Bíró éles megjegyzése a 2. számú forrásban a „kedvező kamatlábról”: a peruiak nemhogy nem akartak megfelelő kamatot vagy azonnali árat fizetni a dollár inflációja közepette, hanem „klíringben” akarták elszámolni a magyar árut, azaz saját nyersanyagaik szállításával törleszteni, mindezt alacsony kamatok mellett.

A magyar gazdaságpolitikai vezetés kelletlenségét Kracsek János nagykövet próbálta ellensúlyozni, és ismét a pozitív döntés irányában hatni a döntéshozókra, amelyet a 3. számú forrás demonstrál. Kracsek itt próbál egy holisztikus képet adni a kétoldalú kapcsolatokról. Két fontos vonulata van a szövegnek: egyrészt a perui-magyar viszony fontosságának hangsúlyozása, másrészt pedig ennek összekötése azzal a ténnyel, hogy jó viszony nélkül jó üzletek sincsenek. A partnerség fontosságának hangsúlyozása érdekében bocsátkozik hosszú fejtegetésekbe Peru legújabb külföldi meghívásairól, hogy pl. a kubai külügyminisztert részesítették előnyben más államfők távolmaradásával szemben is. Kracsek ezzel a szovjet blokk „világforradalmi” céljait kívánja hangsúlyozni, mint fontos világpolitikai célt. Így a rezsim támogatása az ő szempontjából önmagában fontos külpolitikai céllá vált, amely meg kellett, hogy előzze a külgazdasági devizakitermelést és az exportserkentést.

Ez a hozzáállás aztán a külügyi döntéshozatal következő, a forrásokból megismerhető szintjén is továbbhúzódik. Kracsek jelentései Peják Zsiva kezébe jutottak, aki a korszakban a Külügyminisztérium VII., Latin-Amerikáért felelős területi osztályát vezette. A délvidéki származású diplomata azon kevesek közé tartozott, akinek már ekkorra is komoly tapasztalati voltak az andoki térség alternatív katonai rezsimjeivel. Pejákot 1968-ban helyezték Bolíviába ügyivőként, ahol még frissek voltak a Che Guevara hadjárata által felkavart indulatok, de a kortárs katonai rezsim (amely korábban Guevarával is végzett) éppen a szovjetekhez való mérsékelt közeledésben látta a további utat. A diplomata 1971-ig tartó hivatali ideje alatt három, egyre erőteljesebben szovjetbarát rezsimet élt meg. Részt vett Che Guevara mumifikált kezeinek Kubába csempészésében és végül át kellett élnie az utolsó szovjetbarát katonai rezsim, a Juan J. Torres-féle kormány megbuktatását 1971 augusztusában, a katasztrofális gazdasági és politikai káosz miatt. Ez a puccs őt magát is távozásra kényszerítette. A dél-amerikai partnerek szükségei iránt való érzékenység tükröződik Peják kommunikációjából (lásd a 4. és 5. számú forrást), amelyben Kracseket biztatja, a Külkereskedelmi Minisztériumot pedig igyekszik pozitív döntésre bírni. Itt Peru szovjet partnerségének mélységét és fontosságát emeli ki.

Az utolsó irat (lásd a 6. számú forrást) beszámol a Peruval kapcsolatos külkereskedelmi ügyek további folyásáról. Ebben részletezik a felelősök a magyar nyersanyagvásárlásokat, és az újabb gépeladásokat támogató hitelkihelyezéseket, amelyhez a magyarok nagy reményeket fűztek. Az egyik fontos új program egy vegyes felhasználású hitel volt.  Láthatjuk azonban a segítségért folytatott lobbi végeredményét is: egy magasabb kamatú hitel 45 ezer tonna búza vásárlására. Kracsek és Peják erőfeszítései és a nemzetgazdasági megfontolások egyensúlyozása végül ennyi gesztus megtételét tették lehetővé.

A helyzet a Velasco-rezsim számára azonban már jóval súlyosabb volt annál, mint ahogy azt a szovjet blokk és így Magyarország is felmérte. A korábban Magyarországra is külön meghívott[24] Francisco Morales Bermúdez miniszterelnök és vezérkari főnök 1975. augusztus 29-én katonai puccsal döntötte meg Velasco elnök kormányát. Rövid, a baloldali csoportok számára biztató átmeneti időszak után Morales Bermúdez 1975 végével elkezdte a baloldali elemek, mint például a Kuba-barát Leonidas Rodríguez tábornok kiszorítását, majd 1978-tól a polgári demokráciába való átmenetet.[25] A magyar gabonaajánlatot nem használták fel végül, hanem amerikai búzát vásároltak, de a gépipari termékeket egészen a rendszerváltozásig folyamatosan vették, komoly tartozásokat halmozva fel. A magyar külgazdaság széleskörűen próbálta a saját gépiparát támogatni hitelekkel, ezekkel egyúttal minél több keményvalutát szerezni, de az 1970-es évek közepére a pluszforrásokból kifogyott, éppen ezért igyekezett a saját veszteségeit tompítani, így a külügyi szakértők lobbizása a külgazdasági szerveknél több kereskedelemre csak elvi sikert ért el, és a konkrét hatást tekintve gyakorlatilag kudarcot vallott, hiszen csak a kihelyezett hitelek nőttek, nem a magyar jövedelem.

 

KÉP: Francisco_Moralez.png

FELIRAT: Francisco Morales Bemúdez 1975-ben. Forrás: Wikimedia Commons

 

A szocialista segítségnyújtás, így a magyarok félszívű ajánlata is, túlságosan későn érkezett a szovjetbarát perui tábornokok számára. Beteljesedett az, amit a harmadik világ problémáira érzékeny kubaiak is figyelmeztettek ismételten, és egy 1975-ös KGST-ülésen is hangsúlyozták[26]: a szocialista világ, amely csak a számára kedvező kereskedelmi lehetőségeket próbálta kiaknázni, és nem tudott, nem akart strukturális segítséget nyújtani a harmadik világ ígéretes partnerállamainak, képtelen volt igazán hatékonyan kapcsolatokat építeni ezekben a térségekben. Ha nem került hatalomra valamilyen nagyon következetes, ideológiailag maximálisan elkötelezett rendszer, mint például Fidel Castro Kubája, a harmadik világbeli rezsimek hamar felismerték, hogy a nem mindig kedvező feltételek ellenére is a nyugati tömb országaitól várhatnak több és biztosabb támogatást belföldi fejlesztési programjaikhoz.

 

 

FORRÁSOK

 

GALÉRIÁBA: a 1. Peru élelmezési gondjai mappa tartalma

1. A limai magyar nagykövetség megfigyelései Peru belső gazdasági problémáiról és a kétoldalú kapcsolatokról

Készült: 4 példányban                                                 Tárgy: Peru élelmezési gondjai és az

Központnak: 3 példány                                                élelmiszercsempészés okozta problémák.

Irattárban: 1 példány

Előadó: Erb Sándor[27]

Gépelte: Petre Fné[28]

 

Mivel Peru közismerten nem képes élelmiszerszükségletét saját termeléséből biztositani, az ország számára egyre nagyobb gondot jelent, hogy az importot a világpiacon bekövetkezett áremelkedések ellenére (mindenekelőtt kenyérgabonából és húsból) biztosítani, ill. finanszírozni tudja.

A világpiaci árak megugrása, valamint a kétszámjegyű infláció miatt azonos mértékű élelmiszerimport mellett is jelentős többletkiadás jelentkezik az előző évekhez viszonyítva. A szovjet első beosztottól származó információ szerint Perunak ebben az évben csak gabonaimportja fedezésére 80-90 millió dollárral többet kell kiadnia, mint 1973-ban. Hasonló tendencia figyelhető meg azonban az ország által importált többi élelmiszerféleség esetében is.

Reálisnak tűnik tehát Velasco elnök október 9-i beszédének[29] az a kitétele, ahol az ország élelmezési gondjairól szólva megemlítette, hogy a kormányzat évi 12 milliárd Solt fordít az élelmiszer-import. ill. a belső élelmiszerárszint fenntartására (Ez hivatalos árfolyamon átszámítva mintegy 300 millió US $-t jelent, azonban alig két héttel az elnöki beszéd elhangzása után az Expreso[30] egyik kommentárjában már 15 milliárd solos, vagyis már csaknem 400 millió dolláros kiadásokról ír.)

Mivel a szomszédos országokban (főként Chilében, Bolíviában és Ecuadorban) az élelmiszer-árszint jelentősen meghaladja a peruit (egyes cikkek, mint pl. a liszt, vaj, étolaj stb. esetében az árkülönbség 4-5-szörös) a csempészés – különösen a legutóbbi hónapokban – egyre "kifizetődőbb" és jövedelmezőbb kereseti forrássá vált, s ennek megfelelően egyre nagyobb méreteket öltött. A csempészés jövedelmezőségét csak növelte, hogy visszafelé olyan iparcikkeket hoztak, melyeknek az árszintje Peruban magas (tranzisztoros rádiók, órák, egyes textilféleségek, stb.) másrészt tovább fokozta a vonzerejét az a körülmény, hogy ily módon pénzt lehetett kijuttatni az országból, amelynek kivitelét az állami szabályozás tiltotta, vagy korlátozta.[31]

A minden mértéken felül elharapódzott csempészés veszélyességét jól mutatja, hogy Richter belügyminiszter az egész októberi hónapot[32] a határvidéken töltötte, hogy egyrészt felmérje a helyzetet, másrészt intézkedjék a csempészés megfékezése érdekében. A felmérés során azonban egyre újabb, a korábbiaknál súlyosabb ügyekre derült fény, s a miniszter utazásai, intézkedései egyre inkább kapkodásra, tűzoltásra mutatnak.

A csempészés arányait jól érzékelteti néhány tény;

• az ecuadori határon csupán egyetlen alkalommal feltartóztatott 20 teherautóból álló konvoj 150 tonna(!) élelmiszert próbált kivinni;
• az ország déli részén lévő tacnai[33] tejporgyár csaknem teljes termelését hónapokon keresztül Chilébe vitték ki, s a tejpor hiánycikk lett;
• a Titicacató[34] térségében egy hónap leforgása alatt több, mint 50 teherautó élelmiszert vittek ki Bolíviába. Az ügybe belekeveredett a punói alprefektus[35] és számos más tisztségviselő, több vámtisztet megvesztegettek.

Hasonló példákat tucatszám lehetne felsorolni.

A csempészés eredményeként számos árucikk eltűnt, mások (főként szabadpiaci termékek) jelentősen megdrágultak. A csempészés és más visszaélések kivizsgálására és visszaszorítására tett intézkedések tovább nehezítik az élelmiszerellátást, ill. forgalomba-hozatalt, s vele együtt az ellátás biztosítását is. Mindezek következtében folyik a felvásárlás, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. Egyes határmenti övezetekben kénytelenek voltak elrendelni a szabályozott élelmiszer-elosztást.

Az egyes hírforrások szerint 5,3 más források szerint csaknem 10 milliárd solos kárt okozó EPSA-panamának[36] szintén voltak az élelmiszer-ellátást érintő negatív vonatkozásai (rizs, burgonya, stb. export, többnyire előnytelen árakon, valamint nagy mennyiségű élelmiszer "eltűnése").

Mindezen tényezők együttesen igen nehéz helyzetet teremtettek a mostani tavaszra, egy olyan időszakban, amikor az ország helyzete gazdasági szempontból amúgy is súlyos (rézárak csökkenése, a külkereskedelmi cserearányok romlása stb.) a tőkés országokat sújtó válság gazdasági kihatásai következtében. A helyzet sok vonatkozásban kezd emlékeztetni arra az élelmiszerválságra, amellyel annak idején a Népi Egységkormánynak kellett szembenéznie.[37] Várható, hogy élelmiszerproblémáik csökkentése érdekében perui részről előbb-utóbb felvetik a szocialista országoknak az élelmiszerimport bővítésének szükségességét. Célszerű ennek lehetőségét – adottságaink határain belül – felmérni, mert Bíró elvtárs közelgő látogatása alkalmából ez szintén felmerülhet.

[aláírás]

Kracsek János

nagykövet

 

 

GALÉRIÁBA: a 2_Magyar-perui vegyesbizottsági tárgyalások HU-MNL-OL-XIX-J-1-k-1975-49.d-Peru-984-1 mappa tartalma

 

2. Bíró József külkereskedelmi miniszterhelyettes jelentése az 1974. november 23-29 közötti magyar-perui vegyesbizottsági tárgyalásokról

JELENTÉS

a Minisztertanács részére

Tárgy: Magyar-perui vegyesbizottsági tárgyalások

A perui kereskedelmi miniszter, Luis Arias Graziani[38] meghívására, november 23–29. között delegációt vezettem Peruba, a Magyar-Perui Vegyesbizottság III. ülésszakának[39] lefolytatására.

Limai tartózkodásom első napján fogadott Juan Velasco Alvarado[40] államelnök, akinek átadtam Losonczi Pál elvtárs személyes üdvözletét. Méltatta a magyar perui kapcsolatok fejlődését és kifejezte a további fejlődés szükségességét. Üdvözletét küldte Losonczi Pál elvtársnak és a Magyar Kormánynak. Az elnök utalt a haladó perui forradalom kontinentális elszigeteltségére és reményét fejezte ki, hogy a következő két év gazdasági nehézségeinek részbeni megoldására Magyarország – erőihez képest – támogatást nyújt a perui népnek. Megbeszélést folytattam Francisco Morales Bermúdez[41] tábornok, jelenlegi vezérkari főnökkel. aki 1975. januártól a miniszterelnöki, hadügyminiszteri és hadseregfőparancsnoki tisztet fogja betölteni. A rendkívül szívélyes beszélgetés során Morales Bermúdez utalt arra, hogy 1975. nyarán miniszterelnöki minőségben is szívesen látogatna Magyarországra,[42] ami megnyitná a lehetőséget országaink közötti magasabb szintű személyi kapcsolatok kialakítására. Kezdeményezőleg felvetette, hogy az altisztek műszaki továbbképzésére létesítendő katonai szakiskola számára – hitelkereteink egyikében – megfelelő hadiipari javító és karbantartó tanműhelyek Magyarországról való beszerzését tervezi és számít az ehhez szükséges műszaki-karbantartási szakismeretek terén való együttműködésünkre. A vegyesbizottsági tárgyalásokkal párhuzamosan látogatást tettem a perui gazdasági- és pénzügyminiszternél,[43] oktatási-,[44] egészségügyi[45]-, bánya- és energiaügyi[46] minisztereknél, akikkel áttekintettük a tárcájukhoz tartozó állami üzletek mielőbbi megvalósításának kilátásait.

Az oktatási és egészségügyi tárca vezetői elismeréssel nyilatkoztak a korábbi magyar szállításokról, és vállalataink hajlékony és megértő magatartásáról.

Mindkét tárca vezetője további vásárlási igényeket jelzett a magyar bank-, illetve kormányhitel keretében /Oktatási Minisztérium igénye 1-2 millió dollár, Egészségügyi Minisztériumé 10 millió dollár/

A bánya- és energiaügyi miniszternél felmerült a perui foszfát-kitermelésre, illetve műtrágya-gyártási kooperációra vonatkozó hosszú lejáratú megállapodás létrehozásának terve, amiben további együttműködési szándékunkat nyilvánítottam ki. - Ugyancsak jeleztem készségünket további vízierőművi beruházásokban való részvételünkre.

A Vegyesbizottsági tárgyalásokon a kereskedelmi miniszterrel áttekintetük a magyar-perui gazdasági kapcsolatok eddigi alakulását és perspektíváit. A perui állami szektorral eddig összesen kb. 34 millió dollár értékben kötöttünk szerződéseket oktatási[47] és kórházi[48] berendezések, valamint csuklós autóbuszok[49] szállítására. Kivitelünk 1973-ban 13 millió dolláros szintre emelkedett, s benne a gépipari termékek 86,4%-ot képviselnek. Behozatalunknak – aminek volumene évente 6–10 millió dollár között mozgott – csaknem teljes egészét eddig a halliszt tette ki.

A tárgyalásokon a peruiak kapcsolataink során első ízben jelentős mennyiségű bányaipari terméket /blister-rezet, finomított cinket és ólmot, ezüstöt, bizmutot, kadmiumot és higanyt/ ajánlottak fel, valamint kérték, hogy növeljük kávé és pamut vásárlásainkat. Ezekre, továbbá a népgazdaságunk számára fontos hallisztre, hosszú lejáratú szállítási keretszerződések létrehozását javasolták.

A tárgyalásokon meghatároztuk a műszaki-tudományos együttműködési megállapodás alapján előirányzott fontosabb területeket: Közúti-, vasúti-, és folyami közlekedés, távközlés, energiatermelés, műszaki kooperációk, valamint bányászat. Figyelembe vettük a mezőgazdasági, kereskedelmi és pénzügyi téren való szakértőcsere lehetőségeit is.

A perui fél – figyelembevéve piaci szükségleteit – többek között búza és kukorica vásárlására jelentett be igényt, 1975-tól kezdődően.

Elemeztük a nemzetközi pénzügyi helyzet hatását a két ország gazdasági kapcsolataira és egyetértés született a tekintetben, hogy az USA dollár nemzetközi pénzpiaci értékváltozása esetén közvetlen tárgyalásokat kezdünk a hitelmegállapodásaink alkalmazásából származó esetleges veszteségek kompenzálásáról.

A vegyesbizottsági tárgyalások alkalmával a Magyar Nemzeti Bank és a perui Fejlesztést Finanszírozó Testület[50] között 20 millió dollár értékben pénzügyi megállapodás jött létre. Előirányoztuk a hitel felhasználását az 1975 – 1978. évi perui Országos Fejlesztési Tervben[51] elsősorban figyelembevehető beruházásokról /csőgyár, acél- palack-gyár, híradástechnikai és távközlési berendezések, üveggyár, különféle kisüzemek stb./.

Az előzetesen egyeztetett együttműködési témák megvalósítása szükségszerűen felveti az állami hitelek[52] bővítését; ennek részleteiről azonban nem tárgyaltunk.

A vegyesbizottsági tárgyalások eredményét Zárójegyzőkönyvben rögzítettük.

A Zárójegyzőkönyv aláírásakor két jelentős gépipari exportszerződés jött létre:

• A Ganz Mávag és a perui partner /ELECTROPERU/ parafálták a Huallancai vízerőmű-szerződést,[53] összesen 11,2 millió dollár értékben. Ez a magánjogi kötés utat nyit a magyar ipar számára a perui energiatermelés 19751980. időszakra szóló programjában való részvételhez.
• A Medicor és a perui Egészségügyi Minisztérium 6,3 millió dollár értéki kórházberendezés szállítására vonatkozó magánjogi szerződést parafált.

Ezáltal a vegyesbizottsági tárgyalások alkalmával létrehozott új kötések összértéke 17,5 millió dollárt ért el.

A kereskedelmi és a meglátogatott többi miniszter szűk körű megbeszéléseinken arról tájékoztattak, hogy az elkövetkező két évben a perui gazdaság olyan kritikus helyzetbe kerül, ami a forradalom létét veszélyeztetheti. A nehézségek kiváltó okai között megemlítették, hogy az elmúlt időszakban sok olyan beruházást és államosítást hajtottak végre, amelyek eredménye a termelésben 1977-től mutatkozik meg. Két éven belül megépül az olajvezeték és megindul a nyersolajexport.[54] Ugyancsak 1977-re várják az idén államosított ércbánya[55] termelési kapacitásának felfejlesztését is. Súlyosbítja helyzetüket az ez év októberi földrengés[56] okozta anyagi kár.

E kritikus két esztendő népélelmezési nehézségeinek megoldásában számítanak valamennyi szocialista ország segítségére. Ennek keretében tőlünk azt kérték – amire az államelnök is utalt –, hogy 3–10 millió dollár értékben biztosítsunk számukra a világpiacon szabaddevizáért[57] beszerezhető szójaolajat, amelynek ellenértékét 1977-ben egyenlítenék ki a magyar-perui klíringben.[58] Ezen gyakorlatilag finánchitel után, a nemzetközi pénzpiacon elérhető feltételeknél kedvezőbb kamatlábat kértek.

A vegyesbizottsági tárgyalások és a miniszterekkel folytatott eszmecserék őszinte, nyílt és baráti légkörben zajlottak le.

Budapest, 1974. december 9.

Bíró József s. k.

 

 

 

GALÉRIÁBA: a 3-5_A III. magyar-perui vegyesbizottsági tárgyalás…ületei HU-MNL-OL-XIX-J-1-j-1974-94.d-Peru-005435_5 tartalma

 

3. A limai magyar követség figyelmeztetése a Perunak nyújtott segítség fontosságáról

Közvetlenül a III. vegyesbizottsági ülés előtt derült fény táviratilag jelentett EPSA sikkasztási és egyéb visszaélési nagyszabású botrányra, aminek következtében mintegy 5 milliárd Sol – kb. 120 millió US dollár – kár érte a perui államot. Túlmenően az anyagi káron, az ügy kapcsán bel-és külföldön erős presztízsveszteség érte a perui forradalmi katonai kormányt, mivel az EPSA vállalat különböző szintű – a visszaélésért felelős – vezetőit a kormány és az egyes miniszterek rokoni és baráti kapcsolatok alapján nevezték ki, és ezt a körülményt a kül- és belföldi reakció alaposan kihasználta a kormány és a rendszer lejáratására.

Az EPSA ügyben az ellenőrzés elmulasztásáért a kormány felelőssé tette Valdes Angulo[59] földművelésügyi minisztert és Barandiarán Pagador[60] kereskedelemügyi minisztert, akik a kormány felszólítására lemondtak miniszteri tisztségükről. Az ügy kivizsgálása folyamatban van, kb. 90 személyt kihallgattak és ez ideig mintegy 40 személy ellen rendelték el a bűnvádi eljárást. Az elsődleges vizsgálat megállapította, hogy az EPSA vezetői többek között azzal a módszerrel tudták nagymértékű visszaéléseiket elkövetni, hogy az importból származó alapélelmi cikkekből nem képeztek tartalékokat, úgymint búza, étolaj, marhahús stb., ilyen körülmények között, anélkül, hogy idő állt volna rendelkezésre, és a legkedvezőbb feltételeket választhatták volna, azonnal el kellett fogadni a korrupt vezetők által javasolt ajánlatokat, amelyek rendszerint messze a világpiaci árak fölött voltak. A botrány leleplezésekor derült ki többek között, hogy búzából, étolajból és egyéb élelmezési cikkekből mindössze 10 napra elegendő tartalékkal rendelkeznek és az 1974–75-évi ellátás biztosításához kb. 700 000 tonna búza és 50 000 szójaolaj nincs kötéssel biztosítva. Az Amerikai Egyesült Államok és a többi tőkés ország, akiktől korábban a búzát, olajat és egyéb alapélelmiszereket szerezték be, politikai megfontolásból megtagadta a perui kérések teljesitését, abban a tudatban, mivel a világpiacon válság van, a fenti cikkekben, a perui kormány amúgy is nehéz helyzetét tovább nehezítik.

Ebben a kényszerhelyzetben határozta el a perui kormány, hogy а szocialista országokhoz fordul segítségért e súlyos és égetően sürgős probléma megoldására. 

Szinte valamennyi szocialista ország képviselőjével ismertették a perui kormány nehéz helyzetét, és politikai motivációikkal alátámasztva kérték segítségüket.

Ebben a helyzetben kezdeményeztük a magyar-perui vegyesbizottság soron következő III. ülésének megtartását. Luis Arias Graziani Peru új kereskedelmi minisztere kapott az alkalmon és örömmel vette tudomásul, hogy a magyar delegációt dr. Biró József külkereskedelmi miniszterünk vezeti. Mint azt táviratilag jelentettem, a miniszter hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a tárgyalásokat nem a kapitalista jellegű hideg kereskedelmi számitások jellemeznék, hanem azokban kifejeződne két hasonló forradalmi célokért küzdő baráti ország segítőkész együttműködése. A miniszter tájékoztatott a perui forradalmat külföldről es belföldről veszélyeztető reakciós erők összehangolt akcióiról. Elmondta, hogy főleg a perui forradalmi folyamatot diszkrimináló imperialista országok és monopóliumok átmenetileg nehéz helyzetbe hozták a perui kormányt, továbbá, hogy a következő két évben rendkívül súlyos gazdasági problémákkal kell szembenézniük. Kifejtette, hogy két év múlva a gazdasági problémák jelentős mértékben enyhülni fognak az őserdő és a Csendes Óceán közötti olajvezeték megépítése után. Kérte, hogy tájékoztassam dr. Biró et-at arról, hogy a MNK konkrét segítségét várják, és reméli, hogy a tárgyalások ilyen szellemben fognak végbemenni. Megkért, hogy jelezzem, hogy búza, búzatároló építéséhez technológiát és szójaolaj-szükségletük megoldásában várnak segítséget tőlünk, Peru számára kedvező fizetési feltételek mellett. (A fentiekről táviratilag jelentettem).[61]

Nyilvánvalóan abban a reményben, hogy az említett kérdések megoldásában segíteni fogunk, dr. Biró et-at és a delegáció tagjait rendkívül baráti, figyelmes fogadtatásban részesítették. Kijárták, hogy Velasco elnök és másik öt miniszter fogadta stb.

A perui kereskedelmi miniszter Bíró et-nak elismételte fenti kívánságait. Bíró et. jóindulatunkról biztosította a perui minisztert, de mindjárt ismertette saját problémáinkat is, ami miatt kötelező ígéretet nem tett. Csupán arra szorítkozott, hogy megígérte, hogy erőfeszítéseket fogunk tenni a perui problémák részbeni megoldása lehetőségeinek megvizsgálására.

A tárgyalások érdemi részében gyakorlatilag a magyar fél nagy vоnalakban keresztül vitte célkitűzéseit, és ezek közül is kiemelkedik az, hogy a közös nyilatkozatba bekerült, hogy a jövőben a dollár értékváltozása esetén baráti tárgyalások útján megoldást keresnek arra, hogy ebből származó kár egyik felet se érje. Több olyan magánjogi egyezmény került parafálásra, amelyek évek óta stagnáltak és ezzel lényegében kikerültek a holtpontról; a magyar ipari, főleg gépipari termékek a perui piacra való elhelyezését megalapozták; konkrét kooperációs üzleteket alapoztak meg és konkrét ügyekben megalapozták a műszaki-tudományos együttműködés kiszélesítésének lehetőségeit.

A Peru számára égetően fontos problémák egyikére sem tettünk kötelező ígéretet. Ennek a felismerésnek hatása a tárgyalások második részében érezhetővé vált a perui tárgyaló fél hangulatában is, bár továbbra is figyelmesek és szolgálatkészek maradtak a magyar delegációval szemben. Figyelembe véve a katonai forradalmi kormánynak a szocialista világ szempontjából pozitív és negatív vonásait, ez ideig a Központ felé tett javaslataimban az volt az álláspontom, hogy politikai téren keresni kell együttműködési lehetőségeink kiszélesítését. Gazdasági kapcsolatainkban pedig a kölcsönös érdekek alapján, számunkra jelentős anyagi áldozatot nem igénylő műszaki-tudományos területen segítőkészségünk alapján fejlesszük kapcsolatainkat.

A latin-amerikai politikai események és főleg Peru társadalmi fejlődésében a pozitív irányban ható események felgyorsultak, a perui kormány mindjobban felismeri, hogy progresszív politikájával a térségben mindinkább elszigetelődik, s a külső és belső reakció koncentrált támadása létében fenyegeti a perui forradalmi kormány fenn- maradását, ezek a körülmények a perui kormányt a szocialista országokkal való szorosabb együttműködés lehetőségének keresése irányába sodorják, amelyet a perui forradalom vezetői az egyetlen politikai és gazdasági potenciális erőnek tekintenek, amely képes hathatós segítséget nyújtani a perui forradalom eddigi vívmányainak megvédésére.

Összegezve, a perui kormány ahhoz a szakaszhoz érkezett, amikor a további fejlődés iránya tekintetében döntenie kell. Értékelésem szerint, amennyiben a perui kormány jelentős gazdasági segítséget kapna kölcsön formájában a szocialista országoktól, ez jelentősen befolyásolná a további politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésének irányát. Ellenkező esetben képtelenek tartósan kivédeni a külső és belső reakciós erők részéről ránehezedő összpontosított támadást, ami jelen pillanatban gazdasági téren fojtogató hatással nehezedik a perui kormányra.

Peru politikai elszigetelésére irányuló akciók egyikének tekinthető az, hogy a spanyolok ellen vívott függetlenségi döntő csata 150. évfordulója ünnepségeire meghívott, és a meghívást elfogadó 8 államfő közül 3, – Argentína,[62] Kolumbia[63] és Ecuador[64] – utólag lemondta részvételét az ünnepségeken, mivel az ünnepi deklaráció szövegtervezete progresszív, antiimperialista tartalmú, és a perui politikai platform célkitűzéseit fejezi ki.

A másik számunkra pozitív - jelenség az, hogy a perui kormány meghívására az ünnepségeken részt vesz Raúl Roa kubai külügyminiszter is.[65] Pinochet tábornok[66] kijelentette, hogy abban az esetben nem vesz részt az ünnepségeken, ha Kuba képviselője jelen lesz. A perui kormány úgy döntött, hogy nem vonja vissza Raúl Roa elvtárs meghívását, igy Pinochet a negyedik államfő a nyolc közül, aki nem vesz részt a jubileumi ünnepségeken.

A perui kormány döntése rendkívül fontos szempontunkból, mert ezzel is a perui forradalom a szocialista világ felé sodródik, viszont a perui kormány elszigetelődése a térségben hangsúlyozottabbá vált.

A fentiek figyelembevételével - ismerve hazánk átmeneti gazdasági, pénzügyi nehézségeit - elsősorban politikai megfontolásból célszerűnek tartom, hogy a Központ kezdeményezze a többi szocialista országgal együtt, a perui kormány égetően sürgős problémájának megoldására nyújtandó segítség lehetőségének megvizsgálását.

Ilyen irányú kérését a perui KP[67] főtitkára, Jorge del Prado elvtárs[68] is kifejtette.

 

 

4. A Külügyminisztérium felelős területi osztályának válasza Kracsek János jelentésére

Fenti számú jelentésében kifejtett állásfogalásával és javaslatával egyetértünk. A Külkereskedelmi Minisztériumhoz intézett átiratunkban támogattuk Nagykövet elvtárs javaslatát. Tájékoztatására közöljük, hogy döntés még nincs, de valószínűnek tartjuk, hogy ha korlátozott mértékben is, a perui kérést teljesíteni fogjuk.

Budapest, 1975. február 1.

                                                                       /Peják Zsiva[69]/

főosztályvezető

 

 

5. A Külügyminisztérium felelős területi osztályának jegyzéke a Külkereskedelmi Minisztériumnak a Perunak nyújtott segítség tárgyában

Tájékoztatásul mellékelten megküldjük limai nagykövetünk tárggyal kapcsolatos jelentéseit. Egyben – a szovjet külügyminisztérium tájékoztatásа alapján – közöljük, hogy a Szovjetunió latin-amerikai politikájában Peru az első helyen áll. Megítélésük szerint az utóbbi években sikeresen alakultak a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai. Kitűnő perspektívát látnak a két ország kapcsolatainak bővítésére. A szovjet elvtársak nagy segítséget nyújtanak Peru olaj- és bányafeltárási munkájához. Komplett vízerőművek szállításával és halászati kombinát felépítésével is segítenek. Szovjet részről kávét, cukrot és rezet importálnak, helikoptereket[70], tankokat,[71] nyersolajat és olajtárolókat exportálnak. Amennyiben perui részről felmerül élelmiszer szállítására vonatkozó igény, elképzelhetőnek tartják annak kielégítését is.

Budapest, 1975. január 27.

/Peják Zsiva/

főosztályvezető

 

 

 

GALÉRIÁBA: a 6Az 1975 májusi magyar-perui kereskedelmi tárgyalá… megállapodások HU-MNL-OL-XIX-J-1-k-1975-49.d-Peru mappa tartalma

 

6. Az 1975 májusi magyar-perui kereskedelmi tárgyalások eredményei

Dr. Szekér Gyula elvtársnak

a Minisztertanács elnökhelyettese

Budapest

Az 1975. májusi magyar–perui kereskedelmi tárgyalásokon aláírt megállapodások jóváhagyása

Meghívásomra 1975. május 7–13. között delegáció élén Budapestre látogatott Luis Arias Graziani, perui kereskedelmi miniszter.

Az ezalkalommal lefolytatott hivatalos kereskedelmi tárgyalások fő célja volt az 1974. novemberi Vegyesbizottsági ülésen hozott határozatok teljesitésének, valamint a kétoldalú kereskedelem bővítési lehetőségeinek áttekintése.

A tárgyalások eredményei között kiemelkedő, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat új alapokra helyezi az új kormányközi megállapodás, amely a legfontosabb árucikkeknél hosszú lejáratú vállalatközi szállítási keretszerződések létrehozását teszi lehetővé. Ezzel összefüggésben már létre is jöttek az első konkrét, 2-3 évre szóló magánjogi kötések a magyar népgazdaság számára fontos nyersanyagok- - halliszt, gyapot, színesfémek, kávé vásárlására.

A magyar gépipari export növeléséhez biztosit új lehetőséget a perui társadalmi tulajdonú szektor fejlesztésében való együttműködés, melyet szintén most aláirt okmány szabályoz.

A magyar műszaki-tervezési tapasztalatok átadása, valamint gazdasági szakértők Peruba küldése terén is konkrét lépéseket irányoztak elő a tárgyaló felek.

A tárgyalások befejeztével az alábbi megállapodások kerültek aláírásra:

1. Hosszúlejáratú Áruszállítási Megállapodás a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Perui Köztársaság Kormánya között,

amely – csatlakozik az 1968-ban aláírt Kereskedelmi Megállapodáshoz – előirányozza, hogy a Felek kölcsönösen elősegítik a csatolt árulistákban szereplő termékekre hosszú lejáratú magánjogi szállítási szerződések létrehozását a két ország illetékes vállalatai és szervezetei között az 1975–80. közötti időszakban.

A Megállapodás VIII. Cikke kimondja, hogy az életbelépés az aláírás napján történik, érvényessége pedig 1980. december 31-én jár le, ha a Felek valamelyike azt – 6 hónapos előzetes értesítés mellett – fel nem mondja.

2. Megállapodás a Magyar Népköztársaság Kormánya által a Perui Köztársaság Kormányának nyújtandó hitelkeretről

Az 1974. novemberében Limában megtartott magasszintű vegyesbizottsági tárgyalás alkalmával a perui Kormány nyomatékkal kérte a magyar Kormány segítségét a perui népélelmezési gondok megoldásához. E kérés nyomán döntött a magyar Kormány 10 M $ értékű hitel nyújtásáról 45 ezer tonna búza, élelmiszerek és élelmiszeripari termékek szállításának finanszírozására.

A Megállapodás előírja, hogy magánjogi szerződéseket 1975. július 1. – 1976. december 31. között kell létrehozni.

A hitel visszafizetésének feltételei: készpénz-előleg nincs, a visszafizetési határidő az egyes elhajózások időpontjától számított 2 év, kamatteher évi 7%. A hitelt a perui fél a magyar-perui klíringben, ennek esetleges hiánya esetén konvertibilis USD-ban[72] fizeti vissza.

A Megállapodás VII. Cikke kimondja, hogy a perui Fél ad referendum jelleggel írta alá, életbelépése pedig azon a napon következik be, amelyen a két ország Kormánya jegyzékváltásban értesíti egymást a ratifikálás megtörténtéről.

A Megállapodás a benne foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.

3. Szándékmegállapodás

a Magyar Népköztársaság Külkereskedelmi Minisztériuma és Perui Köztársaság Társadalmi Tulajdon Nemzeti Tanácsa[73] között a perui társadalmi tulajdonú szektor fejlesztésében való együttműködésről.

 A Megállapodás szabályozza az együttműködés módját (szakértők küldése, áruszállítás és kapcsolódó szolgáltatások), 6 konkrét beruházási témát jelöl meg, amelyek megvalósításában a magyar fél kis- és középüzemek szállításával vesz részt. Hasonlóképpen rögzíti, hogy a magyar áruszállítások az 1974. novemberében parafált 20 M $ összegű MNB-COFIDE (perui állami fejlesztési-pénzügyi testület) hitelmegállapodás keretében történnek, amit a perui fél még ez ideig nem hagyott jóvá.

A tárgyalások eredményeit Zárójegyzőkönyv foglalja össze, amely többek között előirányozza, hogy a Vegyesbizottság 1976. elején Budapesten tartja soron lévő IV. ülését.

A Kormányközi Hosszúlejáratú Áruszállítási Megállapodást a Minisztertanács szintjén kell jóváhagyni és a Kormányhitel Megállapodást a VII. cikkelye értelmében az érvényes alkotmányos rendnek megfelelően ratifikálni szükséges.

A megállapodásokat kihirdetni nem kell.

Kérem Szekér elvtársat,[74] hogy a csatolt határozatot a Minisztertanács nevében kiadatni szíveskedjék.

Budapest, 1975. július hó

(Bíró József)