Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon

„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”

E. R. ügye 

Magyar Népköztársaság Követsége
Oslo, 1957, február 20.
Tárgy: E. R. ügye
Hiv.szám: 00739/szt.1957

A központtal folytatott telefonbeszélgetésem után február 2-án bementem Skylstand külügyminiszter-helyetteshez és közöltem vele, hogy E. R. norvég diákot Magyarországról még aznap kiutasítják, valamint ezzel kapcsolatban közöltem vele a magyar Külügyminisztériumnak a norvég követséghez ez ügyben intézett jegyzékének tartalmát.

A Skylstand ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy előző nap az esti órákban a budapesti norvég követ mát telefonon tájékoztatta őt erről az ügyről, és nagyon köszöni, hogy E. R.-t szabadon bocsájtjuk, valamint egyidejűleg nekem is köszönetet mondott, hogy kérésére ez ügyben több ízben is közbenjártam a magyar Külügyminisztériumnál. E látogatás alkalmával Skylstand különösen szívélyes és udvarias volt hozzám. Megígérte, hogy a magyar kiskorúak hazaszállítása ügyében küldött jegyzékünkre hamarosan választ fognak adni. Ugyanakkor hozzátette, hogy ezt még ne tekintsük azért végleges válasznak, amelyet csak aztán fognak megadni, ha már az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülése Genfben befejeződik.

A beszélgetés közben Skylstand megkérdezte, hogy vagyok megelégedve Lange válaszával, melyet a parlamentben adott egy parasztpárti képviselő interpellációjára az oslói magyar követség és személyesen az én tevékenységemmel kapcsolatban. Válaszomban kijelentettem, hogy Lange válaszának első részével kapcsolatban különösebb kifogásom nincsen, de az utolsó résszel nem tudok egyetérteni, amelyben kijelenti nem szokás, hogy külföldi követségek nyilvánosan kérdőre vonják a fogadó ország hatóságait. Szeretném hangsúlyozni - mondottam továbbá - hogy a külügyminiszter válasza előtt Önnek több ízben elmondottam, hogy nem a követség, hanem a szóban forgó két hazatérő magyar kívánta bíróság elé vinni ezt az ügyet, miután a norvég rendőrség vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy ez a két magyar nem volt letartoztatva és nem is volt a rendőrségen. A követség szerepe ebben csak annyi volt, hogy kötelességéhez híven minden technikai támogatást megadott volna ehhez a két magyarnak, tehát segített volna tolmácsolni, ügyvédet, stb. szerezni. Ez véleményem szerint nem áll ellentétben a szokásos diplomáciai jogokkal. Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben a norvég követségek is ezt tették volna, annál is inkább, mert ahogy a példa mutatja a R. ügyben a norvég kormány Budapestre küldte az egyébként Prágában székelő követét közbenjárás végett. Pedig - mondottam továbbá - R. vétett a Magyar Népköztársaság törvényei ellen és ez a két hazatérni kívánó magyar semmi bűnt nem követett el, csak éppen haza akart térni , amihez Önök szerint is joga van minden magyarnak. Erre a válaszra Skylstad nagyon barátságosan mosolyogni kezdett és kijelentette, véleménye szerint nagyon meg lehetünk elégedve a külügyminiszter válaszával, ami számunkra szerinte igen pozitív volt, azonban természetesen a külügyminiszter nem mondhatott csupán olyanokat, ami csak nekünk tetszik, nekik másfajta elképzeléseket is figyelembe kell venni.

A látogatás 25 percig tartott.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy néhány nappal később a cseh fogadáson találkoztam a norvég KP vezetőivel, akik úgy kezdték a beszélgetést, hogy gratuláltak Lange nyilatkozatához és kijelentették, hogy ez a pozitív válasz őket annál is inkább meglepte, mert ismerik Langet, aki Norvégia legreakciósabb politikusa.

Megítélésem szerint a R.-ügy részünkről ilyen módon való elintézése után számunkra sokkal kedvezőbb helyzet alakult ki Norvégiában. A budapesti norvég követ meglepően pozitív nyilatkozatot adott az itteni sajtónak, miután meglátogatta R.-t a börtönben. Kijelentette, hogy R. a legjobb bánásmódban részesült a magyar hatóságok igen előzékenyen bántak vele stb.

E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott és "semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve".

Ezeket a nyilatkozatokat az összes lapok teljes egészében leközölték, úgyszólván kommentár nélkül.

A R. eset után a norvég hivatalos körök velünk szemben nagyon megváltoztak, sokkal udvariasabbak és engedékenyebbek lettek, mint azelőtt, amit főleg a velük való személyes beszélgetéseim során és kereskedelmi téren vettem észre. Kereskedelmi téren a norvég külügy és a kereskedelemügyi minisztérium semmiféle akadályokat nem gördítettek vásárlásaink, illetve eladásaink elé. A pénzügyi megállapodás és a kereskedelmi szerződés meghosszabbítását úgy fogadták el, ahogy mi javasoltuk 1956 október 23-a előtt. Különösen fontos számunkra, hogy ezeket a megállapodásokat a norvég kormány nevében Lange külügyminiszter írja alá. Továbbá nagy jelentősége van annak is, hogy a kereskedelmi szerződést két évre hosszabbítjuk meg.

Véleményem szerint egy olyan helyzetet sikerült kialakítanunk Norvégiában, amely lehetőséget ad arra, hogy eddigi elszigeteltségünkből kikerüljünk, valamint Magyarország és Norvégia közötti kapcsolatokat hamarosan a múlt év októberének előtti színvonalra tudjuk emelni.

Hackler Károly (sk.)
id. ügyvivő

Ezen a napon történt február 07.

1906

Megalakul a brit Munkáspárt.Tovább

1920

A Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium által összehívott értekezleten elvi egyetértés született a numerus clausus (zárt szám)...Tovább

1933

Gróf Apponyi Albert magyar politikus (*1846)Tovább

1954

Jendrassik György magyar gépészmérnök, feltaláló (*1898)Tovább

1968

Ausztriában eltörlik a halálbüntetést.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő