Ismeretlen adalék az 1956-os forradalom utóéletéhez, egy norvég diák Magyarországon

„E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott, és ’semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve’.”

E. R. ügye 

Magyar Népköztársaság Követsége
Oslo, 1957, február 20.
Tárgy: E. R. ügye
Hiv.szám: 00739/szt.1957

A központtal folytatott telefonbeszélgetésem után február 2-án bementem Skylstand külügyminiszter-helyetteshez és közöltem vele, hogy E. R. norvég diákot Magyarországról még aznap kiutasítják, valamint ezzel kapcsolatban közöltem vele a magyar Külügyminisztériumnak a norvég követséghez ez ügyben intézett jegyzékének tartalmát.

A Skylstand ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy előző nap az esti órákban a budapesti norvég követ mát telefonon tájékoztatta őt erről az ügyről, és nagyon köszöni, hogy E. R.-t szabadon bocsájtjuk, valamint egyidejűleg nekem is köszönetet mondott, hogy kérésére ez ügyben több ízben is közbenjártam a magyar Külügyminisztériumnál. E látogatás alkalmával Skylstand különösen szívélyes és udvarias volt hozzám. Megígérte, hogy a magyar kiskorúak hazaszállítása ügyében küldött jegyzékünkre hamarosan választ fognak adni. Ugyanakkor hozzátette, hogy ezt még ne tekintsük azért végleges válasznak, amelyet csak aztán fognak megadni, ha már az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülése Genfben befejeződik.

A beszélgetés közben Skylstand megkérdezte, hogy vagyok megelégedve Lange válaszával, melyet a parlamentben adott egy parasztpárti képviselő interpellációjára az oslói magyar követség és személyesen az én tevékenységemmel kapcsolatban. Válaszomban kijelentettem, hogy Lange válaszának első részével kapcsolatban különösebb kifogásom nincsen, de az utolsó résszel nem tudok egyetérteni, amelyben kijelenti nem szokás, hogy külföldi követségek nyilvánosan kérdőre vonják a fogadó ország hatóságait. Szeretném hangsúlyozni - mondottam továbbá - hogy a külügyminiszter válasza előtt Önnek több ízben elmondottam, hogy nem a követség, hanem a szóban forgó két hazatérő magyar kívánta bíróság elé vinni ezt az ügyet, miután a norvég rendőrség vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy ez a két magyar nem volt letartoztatva és nem is volt a rendőrségen. A követség szerepe ebben csak annyi volt, hogy kötelességéhez híven minden technikai támogatást megadott volna ehhez a két magyarnak, tehát segített volna tolmácsolni, ügyvédet, stb. szerezni. Ez véleményem szerint nem áll ellentétben a szokásos diplomáciai jogokkal. Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben a norvég követségek is ezt tették volna, annál is inkább, mert ahogy a példa mutatja a R. ügyben a norvég kormány Budapestre küldte az egyébként Prágában székelő követét közbenjárás végett. Pedig - mondottam továbbá - R. vétett a Magyar Népköztársaság törvényei ellen és ez a két hazatérni kívánó magyar semmi bűnt nem követett el, csak éppen haza akart térni , amihez Önök szerint is joga van minden magyarnak. Erre a válaszra Skylstad nagyon barátságosan mosolyogni kezdett és kijelentette, véleménye szerint nagyon meg lehetünk elégedve a külügyminiszter válaszával, ami számunkra szerinte igen pozitív volt, azonban természetesen a külügyminiszter nem mondhatott csupán olyanokat, ami csak nekünk tetszik, nekik másfajta elképzeléseket is figyelembe kell venni.

A látogatás 25 percig tartott.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy néhány nappal később a cseh fogadáson találkoztam a norvég KP vezetőivel, akik úgy kezdték a beszélgetést, hogy gratuláltak Lange nyilatkozatához és kijelentették, hogy ez a pozitív válasz őket annál is inkább meglepte, mert ismerik Langet, aki Norvégia legreakciósabb politikusa.

Megítélésem szerint a R.-ügy részünkről ilyen módon való elintézése után számunkra sokkal kedvezőbb helyzet alakult ki Norvégiában. A budapesti norvég követ meglepően pozitív nyilatkozatot adott az itteni sajtónak, miután meglátogatta R.-t a börtönben. Kijelentette, hogy R. a legjobb bánásmódban részesült a magyar hatóságok igen előzékenyen bántak vele stb.

E. R., miután Magyarországról kiutasították néhány napra Oslóba érkezett anyjának meglátogatására. Ő szintén igen kedvezően nyilatkozott arról a bánásmódról, amelyben őt a magyar hatóságok részesítették, elmondotta, hogy jól bántak vele, elegendő kosztot kapott, megfelelő pokróca volt, jó cellája és a börtönőrök, valamint a kihallgatást végző magyar tisztviselők udvariasan viselkedtek vele szemben. Azt is elmondotta, hogy olyan németnyelvű szakkönyveket kapott, amelyeket igen szívesen olvasott és "semmiféle kommunista propagandának nem volt kitéve".

Ezeket a nyilatkozatokat az összes lapok teljes egészében leközölték, úgyszólván kommentár nélkül.

A R. eset után a norvég hivatalos körök velünk szemben nagyon megváltoztak, sokkal udvariasabbak és engedékenyebbek lettek, mint azelőtt, amit főleg a velük való személyes beszélgetéseim során és kereskedelmi téren vettem észre. Kereskedelmi téren a norvég külügy és a kereskedelemügyi minisztérium semmiféle akadályokat nem gördítettek vásárlásaink, illetve eladásaink elé. A pénzügyi megállapodás és a kereskedelmi szerződés meghosszabbítását úgy fogadták el, ahogy mi javasoltuk 1956 október 23-a előtt. Különösen fontos számunkra, hogy ezeket a megállapodásokat a norvég kormány nevében Lange külügyminiszter írja alá. Továbbá nagy jelentősége van annak is, hogy a kereskedelmi szerződést két évre hosszabbítjuk meg.

Véleményem szerint egy olyan helyzetet sikerült kialakítanunk Norvégiában, amely lehetőséget ad arra, hogy eddigi elszigeteltségünkből kikerüljünk, valamint Magyarország és Norvégia közötti kapcsolatokat hamarosan a múlt év októberének előtti színvonalra tudjuk emelni.

Hackler Károly (sk.)
id. ügyvivő

Ezen a napon történt május 27.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő