Magyarország egy francia diplomata szemével

Pierre Francfort követ "első benyomásai" (1962. április 11.)

„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”

Forrás

Franciaország követsége
Magyarországon

Budapest, 1962. április 11.

No 86/EU
PF/LF

Pierre Francfort Franciaország követe Magyarországon
Őexcellenciájának Couve de Murville külügyminiszter úrnak
Európai Igazgatóság

Tárgy:

Az első magyarországi
benyomások

Nem kevés fáradságot jelent egy minisztériumi tisztviselő számára az, hogy hosszabb távollét után ismételten felvegye a kapcsolatot azzal a kommunista világgal, amelyet már 14 év óta ismer más fővárosokból. Az utak külső képe, a lakosság viselkedése, a hivatalos szervek hozzáállása, az újságok stílusa egy olyan külső képet vetítenek felé, amely (a lényeget tekintve) érzékelhetően nem változott az évek múltával.

Már töltöttem rövid időt Budapesten 1956 októberében, alig néhány nappal a forradalom előtt anélkül, hogy az utcák szomorú hangulatára más magyarázatot kaptunk volna, mint az élet (általános) szomorúsága, és anélkül, hogy (ezekből) a külső jelekből érezhettük volna a hamarosan kirobbanó eseményeket.

Ma az utca (képe) nem tűnik nagyon különbözőnek attól, ami akkor volt. A város (ugyan) jelenleg kevésbé mutatja a lepusztult oldalát, de járókelők továbbra is visszafogottnak tűnnek, a boltok, bár mintha jobban el lennének látva élelmiszerekkel, de azok inkább közepes minőségűnek mondhatók. Talán a tömeg egy kicsit jobban öltözöttnek látszik a maga egyszínűségében, és a gépkocsiforgalom is egy kicsit élénkebb. Kétségtelenek azonban, azok az új elővárosi építkezések, amelyeket még nem láttam az első sétáim alkalmával. Ami azonban mégis hiányzik Budapest szívében: azok a felújítási munkák, amelyek egy élő és fejlődésben lévő város általános képét mutatnák.

A magyar partnereim részéről hivatalos téren a fogadtatás udvariasnak, mesterkélten kedvesnek, és visszafogottnak mondható. Ugyanaz a visszahúzódás, ill. merev kifejezések figyelhetők meg azok között is, akik a diákként, vagy félig illegalitásban már éltek vagy Franciaországban vagy Európában, és (nyíltan) kimutatják a zavarukat, amikor megtudják, hogy a kinevezéseikről, illetve a francia hatóságokkal kapcsolatos nehézségeikről tájékoztatva vagyok.

Azonban főképpen a sajtó az, amelynek a hangvétele állandóan és elkedvetlenítően ismételgeti a hivatalos ideológia alaptételeit, vagyis a szovjet tézisekhez való hűséget. Példaként tudom felhozni a Központi Bizottság március 30-ai határozatait, amelynek a mezőgazdaságra vonatkozó részei nem nélkülözik azokat az ideológiai felhívásokat, amelyekkel már - az ehhez hasonló szövegekben - néhány évvel korábban is találkoztam. Még mindig ez a hivatalosan elrendelt optimizmus (figyelhető meg) a kollektivizálás eredményeivel és a mezőgazdasági termelés előző évi növekedésével kapcsolatban. Ennek kontrasztjaként viszont a kollektivizálás sikertelenségére vonatkozó kritikák kevésbé vannak kiemelve. Mindig a növekedés jövőbeli százalékos aránya, viszonylagos értékben, anélkül, hogy utalnának a jelenlegi termelés abszolút értékére. Ideológiai területen pedig mindig a szokásos hivatkozások a munkásosztály és a parasztság szerencsés szövetségére, és az első segítségére a második számára, stb... A szocialista munkaversenyre való hivatkozások nem változtak, mint ahogy nem változott a hangvétel a termőföldek kollektivizálása területén az állami, a szövetkezeti és a kistulajdonosi birtoklási formák közötti eltérésekre való hivatkozás, ill. a regionális termelés alapelvei tekintetében sem.

Ugyanakkor bizonyos ideológiai témák érezhetően eltűntek. Ilyen volt, főképpen 1956 felé, a "szocializmus eltérő útjai" (elmélete), elfogadván azt, de úgy, hogy arról soha se beszéltek nagyon Budapesten.

Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, mint várt vagy kívánt (esemény) és minden, ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.

Amit azonban valóban tudhatunk a légkör változásának okaira vonatkozóan, az az, hogy a középréteg már nem fél annyira az ellenőrzéstől, mint néhány évvel korábban, és noha a letartóztatásokról terjedő "hírek" gyakran hallatszanak; úgy tűnik mégis, hogy ez a társadalmi réteg a politikai élet margóján marad. Kétségtelen, hogy a párt az idő múlásával - különösen Magyarországon - a forradalom (következtében), és a személyi kultusz leépítésének kényszerítő ereje alatt a dogmáktól való megszabadulást választotta; és hatékonysági okokból is a régi társadalmi körökhöz tartozó szakemberekhez fordul. A hozzáállás így (ahogy az utóbbiakkal kifejezik magukat a külföldiekkel való tárgyalást során) könnyebb a számukra, bár a Szovjetunió már eleve kijelölte az az utat, amelyen keresztül a külfölddel a kapcsolatot fel lehet venni. Ez azonban a rendcsinálók (érdekei) ellenében is van.

A benyomások, amiket a Központnak most jelenteni tudok, természetesen csak a felszínt jelentik, de rátelepedhetnek az általános szellemre, még mielőtt fokozatosan eltompulnának, és olyasmit is jelenthetnek, amelyek - a kihangsúlyozásuk nélkül - hosszabb távon megváltoztathatják a hétköznapokat.

A megváltoztathatatlanság érzése az, ami főképpen megragadott akkor, amikor a Magyar Népköztársasággal először kapcsolatba kerültem. Mindig csodálkozunk azon, hogy olyan kevés változást tapasztalunk egy olyan országban, amelynek a filozófiája a történelmi fejlődésre alapozódik. Ez a megváltoztathatatlanság érzése teszi annyira nehézzé számunkra, hogy kitaláljuk azt, hogy milyen változások várhatók. Nem láthatjuk még annak a fejlődési útnak az állomásait sem, amely lehetővé tenné a rendszer számára, hogy a Nyugathoz alkalmazkodjon a (saját) gazdasági fejlődésének a szükségességéből fakadóan, és azokat a formákat sem, ahol érzékelhetően eltérnének a jelenlegi politikai iránytól...

(Fordította: Garadnai Zoltán)

(Ministere des Affaires étrangeres. Archives Diplomatiques. Direction des affaires politiques d'Europe. Sous-direction des affaires orientales. Hongrie (1960-1965) Carton 1753, No 86. ) - Külügyminisztérium, Külügyi Levéltár, Európai Politikai Ügyek Igazgatósága, Kelet-Európai Aligazgatóság, Magyarország (1960-65) 1753. d. No. 86.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő