Avar László és Mingovits István jelentése az Aranyvonatról

„Az osztrák vasutasokkal kétségbeesett tárgyalásokba kezdettünk, óra és rum segítségével sikerült az őrzés és megtartásra vonatkozó elhatározásunkat megértetni […]. Figyelmeztettük őket, hogy súlyos következménye lesz az egyesült hatalmak részéről, ha a menekülő német katonaság szétrabolja a vonatot.” 1945. március 30-án indult útnak a Harmadik Birodalom területére a magyarországi zsidóság „letétbe adott” értéktárgyait szállító úgynevezett Aranyvonat. Az itt közölt beszámolóból a szerelvény kalandos ausztriai útját ismerhetjük meg.

Bevezetés

Az utóbbi évek sajtójában ismét felbukkant a titokzatos sorsú, zsidó vagyonnal megrakott

A közfigyelmet újfent egy, az Egyesült Államokban magyar holocaust-túlélők által egy floridai bíróság előtt indított és 2004 decemberében megegyezéssel zárult per irányította erre a szerelvényre. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a peren kívüli egyezség keretében vállalta, hogy mintegy 25,5 millió dollár kártérítést fizet a magyar zsidók javaiért. A pénzt nem a károsultak kapják egyéni kártérítésként, hanem szétosztják a túlélőkről gondoskodó izraeli, magyarországi, egyesült államokbeli, kanadai és egyéb karitatív szervezetek között. Magyarországra mintegy 4,8 millió dollár (kb. egymilliárd forint) jut öt év alatt. Az ügy jelen állása szerint ezt az összeget a magyarországi holocaust-túlélők egészségügyi ellátására fordítják.

Mielőtt rátérnénk az ügy előzményeinek a bemutatásra, szükséges egy gyakori félreértést eloszlatnunk az aranyvonattal kapcsolatban. A háború végén az előretörő szovjet csapatok elől két, később aranyvonatnak nevezett szállítmány is elindult Nyugatra. Az egyik a Nemzeti Bank értékeit szállító szerelvény volt, amely a jegybank tulajdonán (29 tonna arany, illetve valuta-, részvényállomány stb.) kívül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, közgyűjteményi javakat (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia értékei stb.) és egyes állami kezelésű letétállományokat, köztük különböző forrásokból származó zsidó eredetű vagyont tartalmazott. A szerelvény 1945 januárjában, két részletben hagyta el az országot, a cél az ausztriai Spital am Pyhrn volt. A szállítmány itt, Salzburgtól 90 kilométerre keletre került az amerikai hadsereg kezére 1945. május 7-én. A vonat értékeinek nagy részét 1946 és 1947 folyamán az amerikai hatóságok visszaadták Magyarországnak, amelyek így hozzájárulhattak 1946 augusztusában a forint bevezetéséhez. A zsidóktól elvett értékek jelentős hányada azonban nem érkezett vissza.

A másik szerelvény, amelynek hányatott történetéről Avar László és Mingovits István jelentése ad érzékletes képet, elsősorban a magyar zsidók anyagi kifosztásának a „gyümölcsét" szállította. Az ország német megszállását követően a Sztójay-kormány által gettókba zárt zsidókra vonatkozóan sorra jelentek meg a vagyontárgyaik beszolgáltatására vonatkozó rendeletek. Ezek közül a legfontosabb az 1600/1944. számú titkos BM rendelet, amely Baky László belügyi államtitkár aláírásával rendelkezett a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről. A gettósítással párhuzamosan a magyar belügyi szervek ezt a rendelkezést is könyörtelenül végrehajtották. 1944 tavaszán és nyarán a zsidóknak minősített magyar állampolgároknak be kellett szolgáltatniuk - „letétbe adniuk" - valamelyik, a Pénzintézeti Központ felügyelete alá tartozó bankhoz nemesfém ékszereiket, műtárgyaikat, óráikat, értékesebb szőnyegeiket stb. Cserébe legtöbbször egy kicsiny rózsaszín „cetlit" - átvételi elismervényt kaptak, amely már kiállításában is tükrözte azt a szándékot, hogy a tulajdonos a beszolgáltatott értéktől gyakorlatilag örökre elbúcsúzhat.

A Magyar Királyi Postatakarékpénztár, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, Hazai Bank és a többi kisebb pénzintézet vidéki és fővárosi trezorjaiban felgyülemlett értéktárgyakat 1944 szeptemberére Budapesten, a Postatakarékpénztár Lónyay utcai raktárában gyűjtötték össze.
Még a nyilas hatalomátvétel előtt döntés született arról, hogy ezeket az értékeket Nyugatra szállítják az előretörő szovjet csapatok elől. Vonaton és tehergépkocsikon 1944. október 16-án a szállítmány megérkezett a Zirc melletti óbányai kastélyba. November folyamán további szállítmányok érkezett Óbányára.

Vajna Gábor nyilas belügyminiszter egy, a Fejér megyei zsidóság deportálása során már „kipróbált" tisztviselőt, Toldi Árpád szolgálaton kívüli csendőr ezredest nevezte ki a szállítmányok parancsnokának. Óbányán az értékeket szétválogatták, csoportosították, csomagolták és jegyzékeket vettek fel, majd decemberben, több szakaszban átszállították a Sopron melletti Brennbergbányára, ahol ládákban helyezték el a vagyontárgyakat.

A szovjet csapatok közeledtének hírére a nyilas kormányzat megparancsolta, hogy a szállítmányt azonnal indítsák útnak a Harmadik Birodalom területére. Ennek a parancsnak azonban Told - a mozdonyhiány miatt - csak 1945. március 30-án tudott eleget tenni.

Az alábbi dokumentumokban az aranyvonat kalandos ausztriai útját ismertetjük, és Avar László egykori zentai polgármester, valamint Mingovits István pénzügyi tisztviselő elévülhetetlen érdemeit mutatjuk be, amelyeket a vonat kincseinek a megőrzésében szereztek. A háború végének zűrzavarában fosztogató katonák, és néhány, leginkább a háború utáni svájci nyugdíjas éveire gondoló nyilas funkcionárius ellenében e két lelkiismeretes hivatalnok mindent megtett, hogy megőrizze a szállítmány sértetlenségét. Sajnos, Avar és Mingovits erőfeszítései jórészt hiábavalóak voltak: amit végül nem merészelt megtenni egy század fegyverrel fenyegetődző SS-katona, azt gátlások nélkül megtett néhány, egy-két csillagos amerikai tábornok. A salzburgi katonai raktárból, ahová a „magyar zsákmányvonat" került, sorra tűntek el és kerültek a parancsnoki irodákba, majd - a hanyag adminisztráció következtében - magánkézbe az értékes nemesfém holmik, szőnyegek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezek a rablások csak az értékek töredékét érintették. A háború utáni méltányos kárpótlást elsősorban az Európát kettéosztó vasfüggöny leereszkedése akadályozta meg: az amerikai kormányzat az aranyvonaton talált értékeket végül az ENSZ menekültügyi szervezetének kezelésébe utalta. A műkincsek egy részét New Yorkban 1948 és 1951 között elárverezték és a bevételek 90%-át a két zsidó szervezet, az American Joint Distribution Committee és a Jewish Agency kapta meg, ugyanakkor például a magyarországi zsinagógákból származó kegytárgyak végül különös módon osztrák tulajdonba kerültek.

Hat évtizednyi „vakvágányra állítás" után, a 2004. decemberi megegyezés révén az aranyvonat útja talán örökre véget ér.

A dokumentum jelzete: Magyar Országos Levéltár. Pénzintézeti Központ. Restitúciós iratok (XXIX-L-2-r. 73. doboz)

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő