Bevezető 

Az ORFK nemrégiben levéltárunkba került forrásai között találtam az alábbi, viszonylag terjedelmes esetet. A történet röviden összefoglalható: egy hét fős csoport 1970. november 29. és 1975. május 1. között betöréses lopásokat (55 rendbeli) követett el Zala megyében. Azonban több okból is felkelheti e szöveg a kutató érdeklődést: egyrészt a forrás a cigánybűnözés kontextusában íródott. Másrészt, a - Kemény István

- alapos szociológiai kutatások hajnalán egy olyan időszakból tudhatunk meg érdekes társadalomtörténeti háttérinformációkat bűnöző személyekről, akiket a rendészeti szaknyelvben cigányként jelenítettek meg. Míg a hivatalos diskurzusban - az MSZMP 1961. június 20-ai nyomán - nem létezett cigánykérdés, a rendészeti szakzsargonban cigánybűnözésként ábrázolták az inkább a szegénység, szegregáció, hátrányos társadalmi helyzet miatt kialakuló, ún. megélhetési bűnözést is.

A cigánybűnözés, mint fogalom a Belügyi Szemle 1963-as, cigánykérdéssel foglalkozó összeállítása nyomán terjedt el. Bár a tanulmányok szerzői nem a cigányság egészét tekintették bűnözőknek, hanem csak egyes csoportjait, a korszak egészére jellemző volt a „cigánybűnözők" külön nyilvántartása is. Úgy vélték, nemcsak rendészeti eszközöket kell bevetni a cigánykérdés rendezésére, azonban az egész korszakban mégis a rendészeti megközelítés volt

.

A forrás keletkezésekor a rendészeti forrásokban előtérbe került a csoportos elkövetési mód. Ennek oka az volt, hogy a galeribűnözés terminológia háttérbe szorulásával a csoportos elkövetés vált a fő üldözendő elkövetési magatartásformává. 1976-ban 20 bűnöző galerit 235 taggal, 1977-ben 13 bűnöző galerit 77 taggal számoltak fel. Ezzel szemben 3700 csoportos elkövetést

. Jelen esetben is a csoportos jelleg volt hangsúlyos: a hét főt csoportként jelenítették meg. A szervezett elkövetés jelének tartották, hogy az elkövetők már 2-3 hónappal korábban tájékozódtak a kiszemelt objektumban, mikor érkezik nagyobb összegű pénz a helyszínre. „Lakóterülettől félreeső, magános épületeket" szemeltek ki. A résztvevők között voltak idősebbek és fiatalabbak is. A forrás szerint ennek fő oka az volt, hogy az idősebb, büntetett előéletűek úgy beszélték meg a fiatalabbakkal, hogy a bűncselekmények elkövetését magukra vállalják, így enyhébb büntetésre számíthattak az öregebbek.

A forrás alapján jól nyomon követhető a szereplők térbeli mozgása is, mellyel egy sajátos mentális térkép rajzolódik ki: az említett települések: Magyarszentmiklós, Murakeresztúr, Fűzvölgy, Egervár, Tanakajd, Bocfölde, Szepetnek 30-40 kilométeres távolságon belül, bár különböző megyékben (Zala, Vas) találhatóak. A rendőrség azzal érvelt, hogy mivel nem volt összhang a két megye rendőri szervei között, ezért tartott öt évig az ügy felgöngyölítése. A betöréses lopásokat tsz-irodában, húsboltban, magánlakásban, pincében, vegyes- és italboltban követték el, kizárólag éjszaka, egy-két óra alatt. Az elkövetés során „fejszét, csákányt, feszítővasat, erős dorongot" használtak. Nem autóval, hanem tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog érkeztek a helyszínre, egy éjszaka akár 30 kilométert is gyalogoltak. Minden esetben készpénz megszerzésére törekedtek.

A résztvevők közül egy kivételével mindenkinek volt állandó munkahelye, „megfelelő keresete". Ennek a korszakban azért volt kiemelkedő jelentősége, mivel azt, akinek nem volt bejelentett munkahelye, azt az 1961. évi V. tv., a Büntető Törvénykönyv 214 § (1) alapján két évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető. E forrásban az elkövetőknek azt felróják, hogy többen bejelentett munkahellyel rendelkeztek. Úgy érveltek, ezért követték el cselekményeiket az éj leple alatt, hogy a munkából ne hiányozzanak és a gyanú ne terelődjön rájuk.

A rendőrség számára az eset tanulsága egyrészt az volt, hogy az objektumokat nem védték a szükséges mértékben, betörést jelző és riasztóberendezések nem voltak vagy nem működtek, a páncélszekrényt nem rögzítették betonba.

A forrásban egy helyen utalás szerepel arra, hogy a Kutya gúnynevű férfi „a Vas Megyei Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán hálózati személyként volt foglalkoztatva cigány vonalon". Bár az ügynökügyek időről időre nagy port vernek fel, viszonylag elhanyagolt területe a kutatásoknak a rendőrségi kötelékben foglalkoztatott hálózati személyek tevékenysége (prostituáltak esetében is). A rendőrség ezt a kapcsolatot negatívnak jelenítette meg, mivel úgy vélték, az elkövető operatív tapasztalatát éppen a betöréses lopások szervezésénél hasznosította.

A cigányság sztereotip ábrázolása például a forrásban, hogy „notórius veszekedőként" jelentek meg a hatóság előtt, illetve az, hogy egyszer egymást is becsapták, de alapvetően szorosnak ábrázolták köztük a családi összetartást.

Az egyes személyek társadalmi hátteréről összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a korszakban is szegényes életkörülmények között éltek, iskolázatlanok voltak, azonban családjuk, több gyermekük volt. Pl. a Titó gúnynevű Ny. József, aki az első betöréses lopás idején 20 éves volt, a falu szélén, gondozatlan házban élt feleségével és két gyermekével, négy általánost végzett. A jelentés írója hangsúlyozta családi kötődéseit.

Az idősebb nemzedékhez tartozó, 1970-ben 43 éves, Falat gúnynevű Ny. Rudolf segédmunkásként dolgozott, hat általánost végzett, négy felnőtt gyermeke volt. Lakhatási körülményei a többiekhez képest nem voltak szegényesek: a jelentés szerint lakását korszerű bútorokkal rendezte be, háztartása gépesített volt. Háza azonban düledező. A csoport többi tagjára is ez volt jellemző: az idősebbek viszonylag konszolidáltabb körülmények között éltek.

A korszakban a cigányság integrálásával függött össze a teljes körű foglalkoztatásukra törekvés, amelynek hatékonyságát ebben az esetben is láthatjuk: a munkaviszonnyal rendelkezők segédmunkásként dolgoztak.

A korszakban a Zala megyei cigányság életébe nyújt bepillantást Schiffer Pál „Cséplő Gyuri" című filmje is. Bár a film középpontjában Cséplő Gyuri migrációja a fővárosba, budapesti munkavállalása áll, bepillantást nyerünk kibocsátó közegébe is: a Zala megyei Németújfaluba. Schiffer Pál „tradicionális, törzsi cigányközösségnek" jelenítette meg ezt a közeget, amely hasonló lehetett a betöréses lopásokat elkövetők

.

Összességében a forrás ábrázolja, hogyan működött a gyakorlatban a cigánybűnözés fogalmának használata, vagyis hogyan sztereotipizáltak egy megtörtént bűncselekmény sorozatot: az elkövetőket megtalálták, tehát a nyomozás eredményes volt, azonban az eseteket úgy kontextualizálták, hogy a cigánybűnözés ismérveit alkalmazták az elkövetőkre. Hangsúlyozták az elkövetők szoros családi kötelékeit, az elkövetés módjánál a bűncselekmények előkészítésénél a lóvásárlási cél hangsúlyozását, a rendezetlen életkörülményeket. Azt azonban nem tudjuk meg a forrásból, hogy az elkövetők a cigányság mely csoportjához tartoztak. Bár a szereplők nagy része állandó munkahellyel rendelkezett, a szövegben ezt annak a bizonyítékának tartották, hogy ezzel is - mintegy fedőtevékenységként - az éjszakai bűnelkövetések titokban maradását készítették elő. A dokumentum jó látlelet arra vonatkozóan is, hogy a korabeli integrációs politika ez esetben részben sikeres volt, mivel a szereplők állandó munkahellyel rendelkeztek. Életkörülményeik azonban nem változtak meg gyökeresen és a közeg melegágya lehetett a megélhetési bűnözésnek.