Keresetlen szavak a vonatok tisztaságáról

„Most se víz, se szappan, se papír, se kézmosóvíz. Kár a gőzért. Mindent ellopnak! A vizet nem lehet, hát kifolyatják. A tróger addig nyomja a pedált, amíg az utolsó csepp ki nem folyik. A mosdó váltót addig cseszegeti jobbra-balra míg meg nem unja. Mit lehet tenni?”

Indulás előtt a jegyvizsgálóknak is meg kellett vizsgálniuk a vonatot, az esetleges hiányok pótlásáról pedig

. Az észrevett hiányosságok ellenére gyakran nem volt mód az intézkedésre a szoros menetrend és a kevés kocsi miatt, illetve jelentős késést okozott adott esetben a hiányosságok .

A vázolt nehézségek elsősorban a bejáró munkavállalóknak okoztak bosszúságot, de a távolsági vonatoknál is gyakran panaszkodtak az utasok. Ugyanez mondható el a nemzetközi vonatokról, főleg a nyáron közlekedő zsúfolt idényjáratokról. A nyugati kapcsolatra - már csak presztízs és a devizabevétel miatt - jobban figyelt a MÁV, de egyes időszakokban a társvasutak szintén elégedetlenségüknek adtak hangot a magyar vasúttársaság felé, a kocsik állapotát kifogásolva. 1964-ben a francia vasút intézett megkeresést a MÁV-hoz, panaszolva a kocsik állapotát, tisztaságát és hiányos

. Erre mutat rá egy két évvel korábbi cikk is, különösen a mosdók piszkosságát hangsúlyozva: nincs víz, se szappan, se papír. Ennek legfőbb oka, az újság szerint, hogy a célállomásokon alig van . Az erőfeszítések ellenére a helyzet alapvetően nem változott, a hatvanas évek végén is koszosak voltak a . Különösen a budapesti kocsikkal voltak gondok, hiszen innen indult, ide érkezett a legtöbb vonat, a személykocsik 40%-át is valamelyik budapesti pályaudvarhoz „honállomásították". Vidéken általában több idő jutott a takarításra, ráadásul kevesebb kocsival kellett törődni, így a nem fővárosba tartó vonatok kulturáltabbak voltak.

Az állomások és pályaudvarok tisztaságának alapvető eszköze a seprű és lapát volt, belső terekben felmosóronggyal kiegészítve. Az állomások esztétikája jelentősen függött az állomási személyzet igényességétől is, mennyire figyeltek oda állomásukra, esetleg munkaidőn túl csinosították. A frekventáltabb állomások és megállóhelyek a nyári szezonra minden évben megújultak, de ez elsősorban a Balaton, Velencei tó, Dunakanyar állomásaira volt

. A három nagy fővárosi pályaudvaron azonban a hatalmas embertömeg miatt ez elégtelennek bizonyult, ezért kellett nyugatról takarítógépeket vásárolni.

Bitskey Tibor színművész 1963-ban egy gyorsvonaton.
Folyosón az akkor még elmaradhatatlan hamutartó

A fentiek tükrében nem csoda, hogy 1988-ban a szegedi vasútigazgatóság területén tartott felmérés során a válaszadók 58%-a volt csak elégedett a vonatok

. A nem túl pozitív kép kialakulásához az utazóközönség is hozzájárult - ahogy a válaszadók leírták a . A vasutasok gyakran panaszolták, hogy minek takarítani, ha az utasok rögtön összepiszkolják a vonatokat. A panaszok jogossága mellett ugyanakkor az utasok a menetjegyváltásával egy szolgáltatást vásárolnak, tehát jogosan várják el a tiszta és megfelelően felkészített vonatot - érvelt Kavalecz Imre, a MÁVINFORM . Ugyanez már harminc évvel korábban is megfogalmazódott: a napi 20-60 km-ről ingázók a tiszta, karbantartott, fűtött és világos vasúti kocsikat, a tiszta állomásokat és udvarias kiszolgálást . Az 1950-60-as évek idején - ideológiai okokból - kiemelten kezelt dolgozók hétvégi előforduló szemetelés miatt a végállomásokon külön takarítónőket kellett kihelyezni a vonatok takarítására, ugyanis már az odaúton papírpoharak, csikkek és hamu, valamint papírszemét borította a . Szintén az utasok számlájára írható a vandalizmus, illetve a villanyégők, hamutartók, tükrök ellopása, ami ugyancsak rontott az utazás .

A nemdohányzó utasok védelme érdekében egyre több kocsit jelöltek ki nemdohányzónak, illetve az állomások várótermeiben is megjelentek a dohányzást tiltó piktogramok. Idővel a hamutartókat is eltávolították. A hetvenes évek végén először a szobi vonalon indítottak dohányzó szakasz nélküli vonatot, majd 1981-1982-es menetrenddel kiterjesztették a dohányzási tilalmat a 90-100 perc menetidejű helyi vonatokra is. Persze a gyakorlat mást mutatott, gyakran mellékes szempontnak tűnt a hamutartó hiánya, és a földre

.

A vasút területén az utasok étellel, itallal való kiszolgálása az Utasellátó feladata és monopóliuma volt. Élelmes, vállalkozó kedvű személyek azonban zugárusítással konkurenciát jelentettek az Utasellátónak. A zugárusok munkásvonatokon árultak

. Előfordult állomáson is árusítás, Mátészalkán egy 79 éves helyi lakos árusított napraforgómagot. A vásárlók teleköpködték az állomás területét és a környező utcákat, amit a Kelet-Magyarország is szóvá tett. A MÁV válaszából kiderül, hogy az idős férfit többször megbírságolták már, ennek ellenére tovább árulta [popup title="szotyoláját" format="Default click" activate="click" close text="„Magot” [!]. Kelet-Magyarország, 1964. március 13. (MÁV Központi Irattár. Digitális Nyilvántartó Rendszer. 9/1964/382/VI sz. üi.)"].

Vasúton (1971)

A fekete vonatok említése nélkül nem lehet teljes az összeállítás. Az elfogyasztott szeszesitalnak és a zsúfoltságnak köszönhetően ma már szinte elképzelhetetlenül piszkos állapotban érték meg egy-egy pénteki, szombati nap végét a

. Szemléletesen mutatja be egy szabolcsi út momentumait Tar Sándor 1978-as . Nem csak a járműveken, hanem az állomásokon is meglátszódott a hétvégi roham, a nógrádi Népújság cikkében arról panaszkodik, hogy Salgótarján állomás utasvárója este tele van részegekkel, és nem hagyják békén az utazni vágyókat, zavarják a nyugalmat. Az állomás mellékhelyiségét összepiszkolják, így az koszos és büdös, a legyek tanyája. Ugyanez igaz Diósjenő és Nagybátony mellékhelyiségeire. Balassagyarmat és Pásztó várótermét a piacosok foglalják el, akik a hajnali vonatra várakozás közben szemetelnek. A megye állomásai általában piszkosak, gyakran nincs világítás, de még közkút .

A szemetelést nem csak a szegényebb, iskolázatlanabb rétegre lehet leszűkíteni, az expresszvonatok kulturáltabb utasközönsége sem mindig figyelt oda környezetére. A vasúti közlekedés nagy előnye, hogy utazás közben az ember ehet-ihat kedvére, még alkoholos italt is. Az igen kedvelt sört üvegben kiszerelve árusították a büfékocsikban. Fogyasztás után ezeket ugyan vissza lehetett vinni, ám sokan már az állomáson felszerelkeztek, vagy zugárustól vásároltak, az üres üvegek pedig nem fértek el a szemetesekben. Ilyenkor vagy kidobták az ablakon az üveget, - ahogy Kibédy Ervin is teszi az első kisfilmben -, vagy a padlón, az ülések alatt kötöttek ki. Csörömpölésük zenei aláfestéssel színesítette az

.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 27.

1918

Besszarábia csatlakozik Romániához.Tovább

1921

IV. Károly magyar király első visszatérési kísérlete.Tovább

1934

Csurka István Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, politikus (MIÉP) (†2012)Tovább

1936

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök megbeszéléseket folytat a Hlinka-féle Szlovák Néppárt képviselőivel a párt kormányba lépéséről, de...Tovább

1968

Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, az első űrhajós (*1934)Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő