Közvéleménykutatások – rendőrségi hangulatjelentések (1945–1946)

A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Forrásközlésünkben ennek a tevékenységnek egy szeletét mutatjuk be, amelyek ráadásul a kommunista párt szűrőjén keresztül közvetít véleményeket a politikai vezetésnek.

Bevezetés 

A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Ezt ismerte fel a háború utáni magyar politika és tudomány vezető gárdája, amikor a demokratizálódás következményeként, koalíciós alapon, 1945 nyarán újjászervezték a Magyar Közvéleménykutató Szolgálatot (MKSZ). Az 1930-as évek második felében indult intézmény tevékenységét, melynek megszervezésekor a Gallup féle intézet volt a példa és a minta, a háború több évre megszakította.

Közép-Európában elsőként Magyarországon alakult közvéleménykutató intézet. A Magyar Távirati Iroda egyik szerveként

melyekben az aktuális politikai eseményekre és a közhangulatra vonatkozó válaszokat összegezték. A felmérések eredményeiről a Közvélemény c. szemlében adtak hírt, ahol különböző elméleti és módszertani problémával foglalkozó írások is megjelentek. A munkát Tanácsadó Testület (elnöke Ortutay Gyula) segítette és irányította. A Testület 17 tagja között többek között olyan ismert nevekkel találkozunk, mint Révai József, Vass Zoltán, Kállai Gyula, Szalai Sándor, Varga István és Horváth Barna jogszociológus, egyetemi tanár, aki a közvélemény ellenőrzéséről és kutatásáról már 1939-ben és 1942-ben tanulmányt, ill. monográfiát jelentetett meg. [popup title="„Ameddig a szabadság, a személyiség, a szellem az eszményünk, addig öntudatos szabad vélemények nélkül nincs erkölcs és szabad közvélemény nélkül nincs magas színvonalú társadalom [...] A közvélemény szolgálatának magas színvonala, amely egyedül felel meg a demokratikus eszményeknek, ott kezdődik, amikor nem előírni és megrendszabályozni, hanem megszólaltatni kívánjuk a közvéleményt" " format="Default click" activate="click" close text="Horváth Barna: A közvélemény ellenőrzése. Acta Universitatis Szegediensis, Szeged, 1939. 13. és Uő: A közvélemény megszólaltatása. Közvélemény, 1946. január, 4."] - írta Horváth Barna.

Az első felmérésekkel, az 1945 augusztusi budapesti próbavizsgálatokkal a társadalom közérzetét, közgondolkodását kívánták tesztelni. Az októberi, első országos reprezentatív közvéleménykutatás kérdései arra irányultak, hogy megtudják az állampolgárok véleményét - többek között - az újjáépítésről, a közellátás helyzetéről, az életszínvonal alakulásáról, az gyorsuló inflációról, az államosításokról, az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről, a politikusok népszerűségéről. Az első másfél évben kb. 150 000 interjút készítettek, és a minta nagysága átlagosan 3000 fő volt.

A kérdőíveken, ill. kérdőlapokon általában több témakörben 8-10 kérdést tettek fel, többnyire zárt formában (igen - nem, egyetért - nem ért egyet vagy válasszon a felsorolt listából). A kérdések közül néhány példa: Mit tekintenek a budapesti újjáépítés legsürgősebb feladatának? (38% lakóházak, 35% hidak, közlekedés, 27% közbiztonság) Melyik hidat kell előbb helyreállítani? (60% Margit, 25% Erzsébet, 15% Lánc) Helyeslik-e a szabadkereskedelem átmeneti leállítását? (61% igen) Helyeslik-e a vendéglők, szórakozóhelyek bezárását? (57% nem) Mi hiányzik legjobban a táplálkozásban? (cukor, zsír, hús, tej, tejtermék) Sorolja fel azokat a luxuscikkeket, amelyeket a legnehezebb nélkülözni! (édesség, gyümölcs, italok, dohány, pipereszappan, rádió, újság, könyv) Ez évben hozzájutott-e ruhához? (23% nem) Reméli-e, hogy ez évben ruházatát kiegészítheti? (50% nem) Mi segíthet gyökeresen a közellátásunkon? (Minden ötödik válaszadó a feketézés letörését és a zugáru felkutatását, 40% a nagyobb szervezettséget és a jobb politikát jelölte meg.)

A Magyar Közvéleménykutató Szolgálat 1945 őszén arra is vállalkozott, hogy a budapesti helyhatósági, ill. a nemzetgyűlési választások várható eredményeit is felmérje. A becslések mindkét esetben tévedtek. Budapesten például a kommunisták és szociáldemokraták ún. egyesített munkáslistájára várható szavazatok arányát 58-60%-ra prognosztizálták, a tényleges eredmény 43% volt. A kisgazdáknál alábecsülték az eredményt, előzetesen 28-30% százalékot jeleztek, a végeredmény viszont 51% lett. A nemzetgyűlési választások előtt négy nappal (november 1.) készült felmérés sem bizonyult megfelelőnek: a kisgazdáknak 48%-ot, a szociáldemokratáknak 25%-ot, a kommunistáknak 18%-ot, a parasztpártnak 7%-ot jeleztek. A két utóbbi esetben egy százalékon belül volt a prognózis: a kommunisták 17%-ot, a parasztpárt pedig ténylegesen is 7%-ot szerzett. A győztes kisgazdáknál viszont nagy volt a tévedés, mert 57%-ot, a szociáldemokraták 17%-ot kaptak.

Az év végéig további felméréseket végeztek és visszatérő témává vált az emberek életszínvonala, bérviszonyai, közérzete és a közellátás. A városi lakosság az inflációs időszakban, különösen 1945 végén, 1946 elején megmaradt értékeit (ékszerek, étkészletek, ruhanemű) megpróbálta vidéken élelemre váltani, hogy meglegyen a család napi betevője. Ez volt a batyuzás, a cserekereskedelem fénykora, amikor még volt mit piacra dobni. A közvetlen árucsere, ahol mindennek megvolt az ismert és elfogadott ára, szinte általános volt a termelő üzemek és a községek között. Egy mázsa szénért pl. 14 kg lisztet vagy 30 kg krumplit vagy 26 kg babot (borsót) lencsét adtak.

A korabeli társadalom közérzetét, gondolkodását egy másik forráscsoport is nyomon követte és tükrözte. Ezek a hangulatjelentések, amelyek a belügyminisztérium, mint főhatóság, ill. többnyire a Magyar Kommunista Párt megbízásából készültek, két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoztak, amelyekben a vezető rendőrségi vagy állami tisztségviselők a dolgozó nép körében - az üzemekben, az utcán vagy a kocsmában - tapasztalt eseményeket, kijelentéseket, megjegyzéseket foglaltak írásba, a másikba pedig azok, amelyekben a rendőrőrsökön dolgozó tisztek és tiszthelyettesek írták le véleményüket és továbbították azokat a párt központjába.

A hangulatjelentésekből is következtetéseket lehet levonni a rendszer támogatottságára, annak változására, hullámzására, a kritikus, ill. támogató hangulat fészkeinekmegállapítására. Azt is megtudhatjuk, hogy hol erősebb a kritikus hang: a városokban, a községekben vagy falvakban, az értelmiségiek, a munkások vagy a parasztok között stb. Egy kisebb csoporton, rétegen keresztül az egész társadalom közhangulatát, közvéleményét is megismerhetjük ezekből a forrásokból.

A Politikatörténeti Intézet Levéltárában 1946 elejéről több tucat vidéki és budapesti jelentés található, melyekből a társadalom és a demokratizálódó rendőrség viszonyával kapcsolatban válogattunk - pro és kontra, pozitív és negatív véleményekből - egy csokorra valót.

A hangulatjelentések első csoportjába tartoznak a kommunista Tömpe András feljegyzései, aki a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya vezetőjeként, már csak hivatalból is,

Tömpe az országot járva, 1946. február 15-e és 28-a között a következőket jelentette:

„A köztársaság kikiáltása és az államforma végleges rendezése bizonyos fokú megnyugvást keltett, és a népnek általában az a meggyőződése, hogy ezzel az ország nagy lépést tett a belső rend és fejlődés útján."

„Szabolcs vármegye jelenti, hogy a belügyminiszter úr [Nagy Imre] látogatását a munkásság nagy lelkesedéssel fogadta. Az elkeseredett és kétkedő munkásemberekbe, kisparasztokba bizalmat és hitet öntöttek meggyőző és határozott kijelentései a reakció letöréséről, pénzünk megszilárdításáról, a földhözjuttatottak földjének minden körülmények között való megvédéséről."

„A Kisgazdapárt február 24-én a tatai járásban nagygyűlést tartott, ahol elhangzott, hogy a rendőrség tagjai túlzottan egyoldalú pártpolitikát folytatnak."

„A kormánnyal szembeni bizalom csökkenését eredményezi az, hogy az egyre szaporodó rendeletek végrehajtását a végrehajtó hatalom nem képes keresztülvinni."

„A dolgozók országszerte tüntetéseken adnak kifejezést annak az óhajuknak, hogy a reakciósokat távolítsák el a közhivatalokból"

Tömpe András 1946. március 28-án és április 12-én kelt jelentéseiben így összegezte a látottakat, hallottakat: „A rendeletek erőtlen végrehajtása csökkenti a minisztérium tekintélyét. A dolgozók elégedetlenek, mivel érdekeik hathatós védelmét nem látják biztosítottnak. [...]

[...] A kormány a feketézők ellen nem foganatosít komoly intézkedéseket, annak ellenére, hogy állandóan hangoztatja a megtorlást. Ez kellemetlenül befolyásolja a dolgozókat."

Ugyancsak az első csoportba tartoznak a Magyar Kommunista Párt megbízásából a Központi Vezetősége részére készített feljegyzések. A közhangulatról 1946 februárjában dr. Villányi András, aki 1945 őszétől a Budapesti Főkapitányság keretében megszervezett Gazdasági Rendészeti Ügyosztály (GRÜ) vezetője volt, a következőket írta, nem hallgatva el saját véleményét sem:

[popup title="„A közhangulat vészesen telítve van a korrupció okozta felháborodással. Nem hallgathatom el, hogy vannak közhatóságok, amelyekről más, mint a legelítélőbb megemlékezés nem is esik. [...] Az erkölcsi szanálás ugyanolyan fontos, mint a gazdasági és a demokrácia erkölcsiekben egy vonalnyival sem lehet kevésbé kényes, mint a ferencjózsefi liberalizmus. A bűnözés egy és oszthatatlan, az erkölcsi fék lazulása legfelül a hozzáférhetőség, legalul a vetkőztetés. Ezt szívleljék meg azok, akik a bűnözés kiküszöbölése és a hatékony üldözés helyett az epidemikus jelleg felett vitatkoznak, vagy a bőnözés okainak kianalizálásával valósítják meg a mellébeszélés tényálladéki ismérveit. [...] Természetes, hogy ilyen körülmények között sokszorosan megdöbbentő volt, hogy midőn a rendőrség a gazdasági alvilág két bejáratát meg merte közelíteni, akadtak hírlapok, amelyek a közszabadság szentségét akarták védelembe venni nyegle kiállással és az árdrágító gengszterizmus ellentámadási kísérletéhez önkéntes előőrsöknek szegődtek."" format="Default click" activate="click" close text="PIL 274. f. 11/8. 52. l. "]

A hangulatjelentések másik csoportjába tartoznak a Nagy-Budapest területén - Pesterzsébeten, Csepelen, Mátyásföldön, Újpesten és a XIV. kerületi kapitányságon - az őrsökön és őrszobákban 1946 február-március hónapokban készített jelentések, amelyekben többnyire a nehéz munkakörülményekre, az ellátási problémákra, a nyomorúságos fizetésre, az elszabaduló inflációra utaló panaszokat rögzítették a legtöbbször nevüket is vállaló, saját magukról is sok mindent (iskolázottság, műveltség, politikai tájékozottság, pártállás stb.) eláruló jelentéstevő próbarendőrök, tiszthelyettesek, pártbizalmiak.

A hangulatjelentésekből kiragadott legérdekesebb részleteket kronológiai sorrendben, a különböző őrszobákat feltüntetve közöljük. Több esetben előfordul, hogy ugyanarról a témáról, ill. problémáról más-más helyről is kapunk azonos, hasonló, de akár ellentmondó véleményeket is. Mint a jeletések is tanusítják, zömmel kommunista párttag, kevés iskolázottságú rendőrök jelentését közöljük. A forrásokban említett frakció, szeminárium természetesen a Magyar Kommunista Párt frakcióját, szemináriumát jelenti.

Ezen a napon történt október 27.

1904

Megkezdi működését az első New York-i metró.Tovább

1912

Megalakult a Debreceni Izraelita Ifjak Dalköre. Elnöke dr. Bruner Lajos.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő