Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább
Mezítlábas levelek a munkaszolgálatból
„Nagyon jó dolgunk van, szőlőben egészen könnyű munkát végeztünk. Most kaptunk egy fiatal főhadnagy századparancsnokot és most fogjuk csak megtudni, hová megyünk. Feketén írok, nekünk nem lehet írni. Nagyon kíváncsi vagyok, mi újság. Ha a címem majd megírhatom, úgy majd kimerítően írjatok. Nagyon jól jön, amit magammal vittem, csak a borotvakészletemet nem tudom, hová tetted. Ne haragudjatok, hogy így firkálok, de nagyon sok a dolog. Leszerelésről egyelőre szó sem lehet.”
Bevezető
A hadi szolgálatra kötelezett férfiak és családtagjaik számára a kapcsolattartás a legfontosabb szükségletek közé tartozott. A hátországban maradtak aggodalommal figyelték a háborús események alakulását, a frontvonalban lévők gondolatait pedig - a bombázások megindulásával és a frontvonal közeledtével egyre inkább - az otthoniak miatti nyugtalanság töltötte meg. Természetesen nem volt ez másképp a munkaszolgálatra sorozott, fegyvertelen, katonakorú - zsidó, a hatályos törvények szerint zsidónak tekintendő, nemzetiségi, politikai alapon megbélyegzett stb. - személyek estében sem. Számukra a viharfellegeket az antiszemita rendeletek, a gettósítás, majd a deportálásról szóló hírek dagasztották
.A muszosok - ahogyan a honvéd keret tagjai is - egyrészt a polgári postaszolgálaton keresztül küldhették-kaphatták leveleiket, másrészt a frontra vonuló alakulatok számára még békeidőben megszervezték a tábori postát, amely a hátország és a hadra kelt sereg között közvetített. Az igazgatási feladatokat a budapesti székhelyű Tábori Postaigazgatóság látta el, a tábori postahivatalok pedig az elöljáró seregtest parancsnoksága mellé települtek.
A postai szolgáltatás díjmentes volt azon alakulatoknak, amelyek tábori postaszámmal rendelkeztek. Ez a fronton, vagy a visszatért részeken szolgálatot teljesítő egységekre volt jellemző, őket a háború egésze alatt megillette a díjmentesség. Ha a munkaszolgálatos alakulatnak nem volt tábori postaszáma, akkor a polgári díjszabás szerint kellett fizetnie, a katonai keretnek úgyszintén.
A tábori levelezőlapok könnyen kezelhető, egységes, áttekinthető formátumot kaptak. Utóbbi a cenzúra miatt is fontos volt. A lapokat a Magyar Királyi Állami Nyomda és több magánnyomda állította elő. Kezdetben - a feladás helye szerint - két alaptípus létezett: a frontról hazaküldött zöld színű, úgynevezett front lap és a hátországban feladott rózsaszín, úgynevezett hazai,
. A zsidó legénység zárt borítékban feladott leveleit többször ideiglenesen korlátozták, vagy akár be is tiltották, ezek ellenőrzése körülményesebb volt a levelezőlapokénál. Ezzel szemben nagyon gyakori volt a munkaszolgálatos alakulatoknál az előrenyomtatott levelezőlap. 1943-tól bizonyos hadi események bekövetkeztével kizárólag az ilyen típusú küldemények feladását engedélyezték. Ezeken hét nyelven az „Egészséges vagyok és jól érzem magam" szöveg, valamint az a figyelmeztetés szerepelt, mely szerint a címzésen kívül tilos bármit is a lapra írni.Az ország háborúba lépése után szigorú cenzúrát vezettek be. Tilos volt a hadműveletekre vonatkozó bármilyen információ, a hadviseléssel kapcsolatba hozható hírek terjesztése, amelyből a csapat helyzetére, szándékára lehetett következtetni, és amely bármi módon az ellenségnek támpontot adhatott. A magánjellegű üzeneteiket csak közérthető nyelven és írással fogalmazhatták meg, tilos volt a titkos- és gyorsírás, illetve a nem ellenőrizhető idegen nyelv (pl. héber) használata. Honvédek és munkaszolgálatosok küldeményei egyaránt háromlépcsős ellenőrzési rendszeren keresztül juthattak el a címzettekhez. Az első lépcsőt az alakulat saját parancsnokai által végzett cenzúra jelentette: itt az illetékesek adott esetben az egész küldeményt megsemmisítették vagy további eljárás céljából az elöljáró parancsnoksághoz továbbították, illetve a nem kívánatos részeket kisatírozták. Ha pedig mindent rendben találtak, azt cenzúrabélyegzővel és aláírásukkal hitelesítették. A legfelsőbb parancsnoki cenzúra keretében mind a frontra küldött, mind az onnan érkezett küldeményeket átvizsgálták. Végül a harmadik lépcsőfokot az ún. PEKIR-cenzúra jelentette, melynek keretében a Postai Ellenőrző Központi Iroda a frontról jövő küldemények végső, szúrópróbaszerű ellenőrzését végezte. Ezen kirendeltségek a legnagyobb forgalmú postai hivatalok mellett működtek, a postás zsargon csak „zöldhivatalként" emlegette
. Ide futott be valamennyi frontra küldött, vagy ott feladott postai küldemény ellenőrzésre és továbbításra. A honi lapoknak első ellenőrzését látták el, a frontlapoknak pedig végső, szúrópróbaszerű cenzúrázása zajlott itt. A használt bélyegző két részből állt: „ellenőrizve" feliratból és az ellenőr . A polgári levelezés esetében elsősorban parancsnoki ellenőrzés történt, amely során ellenőrző bélyegző és aláírás került a lapokra, illetve ezután már csak szúrópróbaszerű vizsgálat alá vetették a leveleket. Német ellenőrző bélyegzővel az esetben találkozunk, ha az alakulatot német katonai egység mellé .A munkaszolgálatosok levelezését több alkalommal, nagyjából évente szabályozták. 1942 februárjában a munkásszázadokhoz érkező postaküldemények fokozott ellenőrzését rendelték el. Ez évtől már egyre sűrűbben előfordult az, hogy a munkavégzéssel elégedetlen parancsnok - a lelki kínzás kreatív eszköztárát gyarapítva - megvonta a levelezési és csomagküldési
.Muray Lipót, a nagykátai muszos századok parancsnoka 1945 tavaszán, a népbírósági tárgyalásán tett vallomásában azt állította, a kiegészítő parancsnokságok tisztjeit 1942. március elején Horvay Artúr vezérőrnagy igazította el. A szóbeli utasításban elhangzott irányelvek között az is szerepelt, hogy a zsidók havonta egyszer fogadhatnak látogatót, csak a legközelibb hozzátartozóik kereshetik fel őket, csomagot nem kaphatnak, leveleiket pedig szigorú cenzúrának kell
.Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter 1943. március 9-én újból szabályozta a hátországban alkalmazott zsidó kisegítő szolgálatosokkal való bánásmódot, amely kitért a rokonokkal való kapcsolattartásra, a postai küldemények
is. A munkaszolgálatosok havonta egy, legfeljebb öt kg-os csomagot kaphattak, ebben maximum két kg lehetett az élelmiszer. A csomagokat a Hadviseltek Bizottsága gyűjtötte össze, azokat a mindenkori tiszt jelenlétében kellett felbontani. Ebben a rendeletben kimondták, hogy a levelezés jogát még fegyelmi okokból sem szabad .A Honvédelmi Miniszter 1944. június 7-én rendelkezett a munkaszolgálatosok hadifogolyszerű elhelyezéséről, ennek megfelelően nem lehetett őket szabadságoltatni, leszerelni, látogatót nem fogadhattak, kéthetente egyszer magyar nyelven írt nyílt levelezőlapot küldhettek hozzátartozóiknak, melyet tiszt ellenőrzött. Pénzt nem kaphattak, ruhacsomagot pedig félévente egyszer, melyet szintén egy tiszt jelenlétében kellett
. A Vezérkari Főnökség 1944 júniusában kiadott rendelete is nagy változást hozott, e szerint a munkaszolgálatosok csak az ún. sárga színű válaszszelvényes levelezőlapot . Más postai küldeményt nem kézbesítettek részükre, ha valaki mégis megpróbálkozott ezzel, az a szabálytalan levelét „Tilos vissza" jelzéssel kapta kézhez néhány nap múlva.A háború befejező évére is jutott a levelezést korlátozó rendeletekből, 1945. január 21-én Szálasi fővezérsége megtiltotta az ország területén dolgozó zsidó munkaszolgálatosokkal való érintkezést a katonai és a civil személyeknek is. Innentől kezdve tehát nem is levelezhettek, igaz ennek már ekkorra egyéb feltételei sem voltak adottak, az ország jelentős része szovjet megszállás alá került, a leveleket pedig nem vitték át a
.A levelezési jogot - mint arra fentebb is utaltam - ugyan törvényesen nem lehetett korlátozni, megvonni, mégis erre számtalan esetben sor került, főleg az országhatárokon kívül adódott ilyesféle visszaélésekre alkalom. Gyakori volt, hogy nem kézbesítették az otthonról érkezett lapokat, a csomagokat elkobozták. A postaosztásnál az önkényes és cinikus tisztek változatos módszereket alkalmaztak: a leveleket felolvastatták, a levélírókat kinevették, kigúnyolták. A lapokat széttépték, és a szemétbe dobták, a postán érkezett élelemnek, ruhának pedig csak az üres csomagolópapírját osztották szét a címzettek
.Ezen - a szolgálat idejétől, helyétől, valamint a parancsnoki személyzet magatartásától függő - körülmények leleményességre késztették a munkaszolgálatosokat. A szabad levélváltás útjában állt egyrészt a törvényes szabályozás, azaz a cenzúra mennyiségi, terjedelmi és tartalmi megkötése, másrészt a keret túlkapásai, a szabálytalan jogkorlátozás és a teljes tilalom. A bátrabbak közül többen mégis megpróbálták a hivatalos levélben virágnyelven megfogalmazni mondanivalójukat, ez esetben a feladó muszos konkrétan nem veszélytelenebbet tett, mint szökési szándékát - ugyan igencsak homályosan, de a visszaemlékezés szerzője szerint nem sikertelenül - közölte:
„Annak ellenére, hogy tudtuk: leveleinket átnézik, vállaltuk, hogy az otthoniaknak jelezzük szándékunkat. Azt írtuk, hogy mostanában szívesen olvassuk József Attilát, számítottuk arra, hogy azok közt megtalálják az Egy spanyol földműves sírversét:
»Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem agyonlövet úgy.
Féltem - azért harcoltam a haddal s jog s a szabadság
ellen Irun falain. S így is elért a halál.«
A cenzúra semmit sem vett észre, hozzátartozóink megértették a
... "Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 27.
Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább
Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább
„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő