Mezítlábas levelek a munkaszolgálatból

Mindennek fényében tehetjük fel a kérdést, miről üzentek a muszos levelezőlapok? A levélírókban is hamar kifejlődött, mire kell szorítkozniuk üzeneteik megfogalmazása során. Szűkszavúan beszámoltak hogylétűkről, erről körbekérdezték a rokonságot, ismerősöket is. A posta akadozása és kimaradása miatt rendszerint összegezték, kitől milyen lapokat kaptak, melyeket a követhetőség kedvéért sorszámoztak is. Ha csomag volt útban, akkor jelentették, megérkezett-e már, amennyiben igen, felsorolták, mit kaptak kézhez (ebből a feladó levonhatta a keserű következtetéseket). A leszerelés, szabadságoltatás reménye is sorra felvillant a leggyakrabban előforduló témák között. A muszos viszonyok ismertetését illetően a lapok legtöbbször a baráti kapcsolatok, a kialakult „háztartások" működéséről tudósítottak. Tehát a központi elemek a magánélet történései voltak. Ha e sorok közé a háborús eseményekre, a valós viszonyokra, a parancsnok, a keret magatartására utaló információk vegyültek, azt az éber cenzorok kisatírozták. Az itthoniak leveleiben is csak nagyon homályos utalások történtek az 1944-es eseményekre, az összeköltöztetésekre, deportálásokra, nyílt beszédnek itt nem volt helye. Egy másik csatornán azonban igen.

A cenzúra állomásait megkerülő és a keret éberségét kijátszó küldeményeket fekete, vagy másképpen mezítlábas leveleknek nevezzük. Ezek könnyen felismerhetőek egyrészt formailag a cenzúrabélyegzők hiányából, másrészt a bennük található tiltott tartalom alapján. A munkaszolgálatosok előtt - ideális esetben - több lehetőség is adódhatott: üzeneteiket hazaküldhették, csomagjaikat szállíthatták leszerelt, szabadságra utazó bajtársaikkal, azok látogatóba érkezett rokonaival, illetve a környezetükben élő, erre alkalmasnak bizonyuló civil személyek önzetlenül vagy anyagi ellenszolgáltatás fejében is igénybe vehetők voltak e célra. Ugyanakkor az emberséges vagy éppen korruptságuk, pénzéhségük miatt kapóra jött kerettagok is nem egyszer fekete postássá avanzsáltak. Az is megesett persze, hogy az adott honvéd a pénzt elvette, de a küldeményt nem kézbesítette. Előfordult, hogy részegség miatt bukott le a kerettag és a tábori csendőröknél landoltak a levelek. Borban gyakran megtörtént, hogy az egyik keretes beárulta a másikat a parancsnokságon, mert irigyelte tőle üzletét. Míg más esetben a kerettag csak eljátszotta a segítő, vagy éppen üzletet kötő személy szerepét, hogy ezzel lebuktassa a

Ugyancsak a szerbiai munkatáborban az embertelen körülmények és kegyetlen bánásmód miatt néhány pesti fogoly 1944 tavaszán titokban panaszlevelet kívánt küldeni a pesti katonai hatóságoknak. E leveleket egy szabadságra utazó keretlegényre bízták, akinél az egyik visszaemlékező szerint több mint ezer feketelevél gyűlt össze, ebből valamennyit be is szolgáltatott felettesének. Marányi Ede ezredes hadbíróságot létesített, ahol a kényszermunkások felett ítélkeztek a feketelevelek ügyében. Továbbá a szabotálás, fegyelmi vétség, szökési kísérlet miatt is idekerültek az arra „érdemesnek" gondoltak. Több havi börtönbüntetés járt az efféle vétségekért, amit a háború után kellett volna

Mindeközben a levelezők természetesen a hivatalos limitet is kihasználták, a levelezés egymás mellett folyt az egyenes és a „görbe" utakon. E párhuzamosság létezését támasztják alá azon illegálisan feladott lapok, amelyek írói meghagyták a címzetteknek, milyen jelzéseket használjanak majd a hivatalos levelükben ahhoz, hogy a feladók megbizonyosodhassanak arról, hogy a kerülő utat bejárt küldeményeik célba értek. A legális küldeményekbe került apró jelzések, szimbolikus utalások, a virágnyelven tett kijelentések mind-mind a szabadságra hazautazott bajtársak, a látogatóból visszaérkezett feleségek, vagy éppen a különféle motiváció hajtotta kerettagok sikeres küldetésének bizonyítékaiként szolgáltak. A címzetteknek meg kellett tanulniuk a sorok között olvasni, hogy eligazodjanak a kommunikáció ezen kényszer szülte, szövevényes rendszerében. A legegyszerűbb mondatok is mögöttes, másodlagos tartalmat nyerhettek egy-egy levelezőlapon.

Amikor értelmetlenül, sokszor puszta kegyetlenségből korlátozták a rokonokkal való érintkezést - ami egy családja köréből kiszakított muszosnak az egyetlen kapaszkodót, lelki támaszt jelentette -, akkor az emberi leleményesség nem ismert határokat és minden lehetőséget, minden apró rést megtalált, és felhasznált a tilalom kijátszására. Ezt bizonyítják a háború után újra egymásra talált testvérek

„Az is érdekel, hogy a munkaszolgálatból írott leveleimet és rengeteg izenetemet megkaptátok-e? Meddig tudtatok rólam? Az Üllői úton többször is végiggyalogoltunk, az ottani üzletek redőnyei közé dugtam névjegyeimet izenetekkel, célhoz értek-e? Mennyit aggódtam Értetek! A magam sorsa az nem is fájt annyira, folyton csak Rátok gondoltam, amíg eszem volt."

A teljességhez hozzátartozik, hogy feketelevelek nemcsak a munkaszolgálatos férfiak és rokonaik között keringtek, hanem 1944 tavaszától már a gettóba kényszerített civil lakosság is megpróbált kapcsolatba lépni a külvilággal. Az elkerített városrészbe zárt zsidókkal való levelezést az 1944. május 31-én kelt 222.942/4. sz. belügyminisztériumi rendelet tiltotta meg. Ugyanakkor ez esetben is hozzá kell tennünk, hogy a helyi viszonyok, a vezetők, a civil lakosság magatartása nagyban meghatározta az elszigeteltség fokát.

Sőt, az országhatárokon kívülre tekintve meg kell jegyezni, hogy a koncentrációs táborok barakkjaiban is továbbítottak tilalmas küldeményeket, papír-fecnikre, jegyzetlapokra írt, már akkor is alig - mára még inkább - nehezen olvashatóvá halványult üzeneteket. A lágerekben nagyon nehéz volt papírhoz és ceruzához jutni, leginkább annak sikerült, akit valamilyen pozícióra - például blokkparancsnoknak - neveztek ki, és feladatai elvégzéséhez szüksége volt íróeszközre. Ezen dokumentumok igazi ritkaságnak számítanak, és gyakran az utolsó életjelként kerültek a címzettekhez.