Osztály[-ismétlés elleni]harc a szovjet pedagógiában, 1952
A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-ei számában fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására. Az osztályismétlés, mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a tanulók „harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen.”
A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-i számában (VIII. évf.) fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására: bizonyos N. F. Panfilenkó: Harc az osztályismétlés leküzdéséért c. munkája (eredetije a Szovjetszkaja Pedagogika 1950. július 7-ei számában jelent meg). Némi pikírt gúnnyal azt is mondhatnánk, hogy lám, a régi tétel, amely szerint a szovjet tudomány fél évszázaddal előzi meg korát, ismét beigazolódott, a helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. Nem pusztán arról van szó, hogy a gyermekek lélektani fejlődés szempontjából nem jó, ha osztályismétlésre kényszerülnek a nebulók: mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a jeles szerző egyúttal arról is biztosított mindenkit, hogy - a kor és a rendszer militáns hangulatának megfelelően - a tanulók "... harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen."
A haladó szovjet pedagógia rendkívüli eredményeire fogékony magyar olvasóközönség ezt nyilván örömmel olvasta, de szerencsére tanáraink nem csupán olvastak! Panfilenkó írása ugyanis valóságos lavinát indított el, a téma újra és újra felbukkant a Köznevelés hasábjain. Ez természetesen: hiszen ha még a szovjet iskolákban sem sikerült leküzdeni az osztályismétlést, nyilvánvaló, hogy a magyar pedagógusoknak fokozott mértékben szembesülnek a kapitalista pedagógia e nehéz örökségével. Hogy ne legyen kétség afelől, hogy a magyar pedagógusok is megszívlelik és a gyakorlatban is igyekeznek hasznosítani az előttük járó szovjet tudomány kétségbevonhatatlan eredményeit, az Bozán H. Béla Az osztályismétlés ellen c. írása hivatott igazolni igazolta, amely 1952. július 1-én jelent meg ugyancsak a Köznevelésben. A szerző Panfilenkó művének laudatiójával indít: "Ez a cikk egyszerűen és világosan vezet rá bennünket, magyar nevelőket is arra, hogy felismerjük feladatuk lényegét. [...] A szovjet pedagógia ismerte fel először az elmaradás problémáját, mint az osztályismétlés okát, s tett kísérletet ennek kiküszöbölésére a tanulókkal való egyéni foglalkozás útján. Az eredmények átütő sikert jelentettek. [...] A cikk nyomán kezdtem önmagamat és a látogatások alkalmával kartársaimat figyelni és munkánkban szintén tapasztaltam azokat a káros jelenségeket, amelyeket Pamfilenkó is ki kellett küszöbölnie munkája eredményessége érdekében. [...]Harcunk sikere azon múlik, hogy a szovjet nevelők tapasztalatait helyesen értékeljük."
S a "szovjet nevelők" természetesen nem hagyták cserben a módszereiket ismertetését emésztő kíváncsisággal váró magyar kollégákat. A Köznevelés 1952. szeptember 15-i számában afféle összefoglalásként újabb érdekes írás jelent meg, ezúttal egyenesen L. Dubrovina, az OSZSZSZK közoktatásügyi miniszterének első helyettese tollából (ennek eredetije, mint azt a lap olvasóival is tudatták, az Ucsityelszkaja Gazeta 1952. évi 68. számában látott napvilágot). A tanulmánynak már a címe is rímelt a fentebb idézett írásokéra: Az osztályismétlés elleni harc. "A folyó 1951-52-es tanév tavaszi vizsgáinak eredménye szerint [az OSZSZK] számos határ területén, megyében és autonóm köztársaságban nem csak, hogy nem csökkent az ismétlés százaléka, hanem kissé még emelkedett is (Novgorod és Pazkov megyében, a Kabardai és Mordvin ASZSZK-ban, Leningrád és Omszk városokban stb)." - szögezte le rögtön az elején a nyilván a magyar olvasó számára is sokkolóan ható szomorú tényeket a miniszterhelyettes, majd e megállapítást azzal is kiegészítette, hogy a matematika mellett a nemzetiségi területeken főleg orosz nyelvből, illetve emellett saját anyanyelvükből érnek el kimagaslóan rossz eredményeket a tanulók." Szerencsére azonban a kiváló összegző tanulmány azt is egyértelművé tette, hogy van kiút, épp csak ennek megtalálásához meg kell vizsgálni az okokat. Így pl. a következő problematikus gócpontot: "Az Úttörő- és Komszomolszervezet iskolai szerepének lebecsülése odavezet, hogy sok iskolában még az úttörők és a Komszomol-tagok közt is igen sok a rossz tanuló."
Vagyis, mint abban a korban és abban a rendszerben minden, az osztályismétlés elleni harcot is ideológiai alapon kell megkezdeni. E feltevés alighanem önmagáért beszél. A továbbiakban minden más kommentár nélkül L. Dubrovina fentebb idézett cikkét közöljük, reményeink szerint immár egyszerűen mint az '50-es évek jellemző dokumentumát, olyat, amelyet a pedagógusok közül ma már legfeljebb csak a történelemtanárok használhatnak - történeti forrásként.
Ezen a napon történt június 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő