Prostitúció a ’70-es évek Budapestjén

A rendőrség szemüvegén keresztül

„Az üzletszerű kéjelgést – csupán tapasztalati tények alapján megállapítva – leggyakrabban találkahelyeken, szállodákban, az utóbbi időkben IBUSZ lakásokon követik el. Az utóbbi időben gyakran taxi, valamint magángépkocsikban („porcelánfuvar”) bonyolítják le a nemi aktust. A prostituáltak legzüllöttebb része – amennyiben ezt az időjárás lehetővé teszi – a szabadban, parkban stb. közösülnek, sokszor másokat megbotránkoztató módon.”

Bevezető 

Míg a második világháború utáni magyarországi prostitúciótörténetre vonatkozóan viszonylag sok információnk van a történeti irodalomban az

, a szociográfiákban és a dokumentumfilmekben az , az 1960-as-1970-es évekről eddig alig született feldolgozás. Az - alább közölt - ORFK forrásanyagában talált jelentés az 1966-1970 közötti időszakot vizsgálja, és bízom benne, a szöveg olvasása kedvet csinál a további kutatásokhoz. Akárcsak a szocialista tömb más országaiban, a prostitúció üzletszerű kéjelgésként bűncselekménynek . Az üzletszerű kéjelgést alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, s csak 1993-ban szüntették meg, mint bűncselekményt. Úgy tűnik, e forrás keletkezésekor a prostitúció átalakulásának is tanúi lehetünk, mert az 1960-as évekbeli idegenforgalmi nyitás ekkor kezdte éreztetni hatását ebben az „iparágban".

A Nők Lapjában időről-időre tudósítottak „rossz útra tért" lányokról, akiket üzletszerű kéjelgésért ítéltek el. Az egyik cikk újságírója

, hogy a büntetőtárgyaláson hónapok óta börtönben ülő lányok jelentek meg, akik már nem tudtak már megfelelni a nőkel kapcsolatos szépségelvárásoknak. „Tavasszal még svéd-szőke volt a hajuk. A „hydrogéntől világos rész alatt" tenyérnyire kinőtt az eredeti, hamvasszőke szín. Arcukról hiányzik a smink, ruhájuk eleganciája megfakult, a tűsarkú cipők orra felgörbült".

Ezek a cikkek gyakran firtatták azt a kérdést, miért buktak el ezek a lányok. Hogyan lettek tisztességes munkavállalókból rossznak tartott nők? Az újságírók sokszor azzal érveltek, hogy a „kétes jóbarátok", vagy egy „gaz csábító" és a könnyű élet, szórakozás, a jó ruhák, szép külső utáni vágy együtt hatott úgy rájuk, hogy foglalkozást váltsanak: testüket bocsássák áruba, esetleg a szolgáltatásaikat igénybevevőket ki is rabolják". N. Mária útját a züllésbe így ábrázolta a fent idézett

: „Eleinte rendesen dolgoztam, aztán egyik nap társaságba keveredtem, egész éjszaka szórakoztunk, másnap nem tudtam munkába menni, mert fáradt voltam [...] Igazolatlan mulasztásnak vették. [...] Könnyen befolyásolható vagyok [...] Amikor megint szórakozni hívtak, elmentem. [... ] Az igazolatlan mulasztásokat bizonyos idő múlva elbocsátás követte. Aztán felmondott a lakásadó. Mert ki tűr meg a lakásában olyat, aki nem dolgozik? Aztán jöttek a kétes jóbarátok, néhány hónapig egyik, aztán a másik, s ha kitelt az esztendő, két megoldás között választhatott: vagy hazamegy a falujába, vagy új férfit keres, akinél megszállhat. Így kötött ki az éjszakai mulatókban. Így ismerkedett meg azzal a férfival, aki miatt most megint itt ül (a vádlottak padján). A férfi külföldről jött, gavallér volt a bár zenészeihez. Ennek láttán N. Mária szeme felcsillant: nyilván őhozzá sem lesz szűkmarkú. [...] N. Mária úgy ügyeskedett, hogy újdonsült ismerőse alaposan leigya magát. Szándéka sikerrel járt"

Az újságíró a cikk végén azzal indokolta témaválasztását, hogy úgy érezte: ezzel az írással hathat a falusi szülőkre. Az apák így tudják figyelmeztetni tapasztalatlan, fiatal lányaikat arra, hogy a városban könnyű elindulni a züllés útján. Ha tovább nyújtózkodnának, mint ameddig a takarójuk ér, esetleg több ruhát akarnának vásárolni, mint amennyire a fizetésükből telik, és meggondolatlanul pénzt kérnek kölcsön, amit nem tudnak visszafizetni, akkor ezt a gyengeséget követi a többi. A zárómondat szerint a cikkben szereplők is „rendes munkáslányok"-ként kezdték.

Majdnem tíz évvel később, 1970-ben, egy hasonló témájú cikk hasonló életutat bejárt fiatal lányokat mutatott be, és azt a kérdést feszegette ismét: miért válnak ezek a lányok prostituálttá. Az újságíró az egyik okot abban látta, hogy úgy vélték, könnyebb lesz pénzt keresni. Tehát e megközelítés szerint alternatív munkalehetőségnek fogták fel, akárcsak a két világháború közötti cselédek

. Az újságíró szerint, ezeknek a lányoknak az életében káosz uralkodik, amelynek gyökere gyermekkoruk rendezetlen családi viszonyaiban és az emiatt kialakult szeretetéhségükben . Tehát azt tartotta értékesnek, a sikeres társadalmi integráció egyik feltételének, ha a gyerekek teljes családban nőnek fel.

Az alábbi forrásban a prostitúció értelemszerűen rendészeti és egészségügyi kérdésként jelenik meg. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsnak ábrázolják a rendőrök. A rendőrök a kor hivatalos beszédmódjának megfelelően szembeállították a felszabadulás előtti és utáni világot. Eszerint a Horthy-korban megélhetési okokból váltak a nők kurvákká, míg a szocialista társadalomban azok, akik nem akartak dolgozni, de fényűzően, luxus körülmények között élni, igen. Ez a megközelítésmód a prostitúció kialakulásának kétféle elméletéhez is kötődik. Az első szerint a prostituáltak munkaként, kényszerből végzik tevékenységüket, a második az „örömlány" megközelítésmódhoz áll közelebb. A korabeli szociográfiák mind rácáfolnak a második megközelítésmód szocialista időszakbeli létjogosultságára: a K1 dokumentumfilm egyik főszereplője ki is mondja, hogy ő kétszer élvez, egyszer, amikor a „vendég" odaadja a „pénzt, másodszor, amikor távozik. A K2 szereplője ezt kicsit cizelláltabban úgy fogalmazza meg leendő vendégének, hogy „magát a tánc szexuálisan izgassa, engem meg a pénz". Az egyik nő arról számolt be, hogy legelső alkalommal egy bablevesért adta oda magát, mert intézeti lányként, onnan megszökve még a bablevesre valót sem tudta előteremteni magának. A jelentés írói leszögezték, hogy az üzletszerű kéjelgésért elítéltek száma és a fertőző nemi betegek száma nő, illetve a prostitúcióból megélő harmadik személyeké is (stricik, szobáztatók). E jelentést az 1966-1970 közti ügyészi és erkölcsrendészeti statisztikai adatok alapján készítették. A szerzők felhívták a figyelmet a prostitúcióhoz kapcsolódó látens bűnözés jelentőségére is. A jelentés írói a rendőröket nagyobb aktivitásra buzdították a fertőző nemi betegségek és a prostitúcióhoz kapcsolódó bűnözés visszaszorítása érdekében. Szemben a korabeli dokumentumfilmekkel, a prostituáltként dolgozó nőknek nincs arcuk, személytelenítik őket. Míg a K2 filmnek van egy olyan jelenete, amikor a rendőr - aki már 15 éve ismeri a prostituáltat - ismét végighallgatva annak vesszőfutását, maga is megkönnyezi, amikor a nő arról beszél, hogyan vették el tőle gyermekét, meg is indokolja a rendőr azzal, hogy neki is nemrég született unokája. Izgalmas mentális térkép állítható össze a forrás alapján arra vonatkozólag, hogyan használták a prostituáltak a várost, mely helyek számítottak törzshelyeiknek, és az időjárásra tekintettel milyen szezonális ingadozást figyeltek meg a rendőrök. Úgy tűnik, a rendőrök prostituáltak társadalmát piramisszerűnek látták, amelynek van elit, közép és alsó rétege is. Megismerhetjük korabeli díjszabásukat is. kevésbé lesz arcuk a kuncsaftoknak és a striciknek, az ő társadalmi helyzetükről csak egy-egy elejtett megjegyzés árulkodik. A kuncsaftok büntethetősége fel sem merül. Érdekes információkat olvashatunk a rendőrségnek dolgozó, beépített prostituáltakról, ügynökökről is. A prostitúciót előidéző objektív okok között tartották számon a fiatal bevándorlók nagyvárosi kiszolgáltatottságát, az idegenforgalom növekedését, és a társadalom morális magatartását is (amíg kereslet van, kínálat is lesz.), a pornófilmek terjedését, a szétzüllött családokat. A jelentés végkövetkeztetése, hogy a razziák számát fokozni kell, több bűncselekményt felderíteni, prostitúcióellenes propaganda előadásokat tartani és széles körű médiakampányt folytatni pl. a Kék fény című tévéműsorban, és a prostitúcióval gyanúsíthatóakat orvosi szűrővizsgálatnak kell alávetni.

 

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő