Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább
Romlott húst a munkásoknak
Az ’50-es években a kényszervágott, s azután elkobzott húst vagy annak egy részét azoknak juttatták, akik a rendszer bázisát képezték, a munkásoknak és a szegényparasztoknak. Az alábbi források egy ilyen esetet, és az azt követő vizsgálatot mutatják be. Az elkobzott húst kubikusoknak szánták, annak azonban már az átvétel pillanatában szaga volt, mert nagy volt a hőség, és a disznóvágás óta akkor már kb. 12 óra telt el. Másnap ezt adták ebédre a kubikusoknak, akik közül többen kidobták, mert nem tudták megenni.
A magánfogyasztás korlátozása
A hús- és hentesáruk ellátásával kapcsolatos elhúzódó nehézségeket mutatja, hogy a sertés forgalmát és levágását szabályozó 1944-es (100.003/1944. K.M. számú) rendeletet 1948-ban felváltotta a 102.730/1948. K.H. számú
. A rendeletet már a földmívelésügyi miniszter bocsátotta ki, s a benne szereplő szabályozás a Közellátásügyi Minisztériumnak az Országos Közellátásügyi Hivatallá szerveződését vetítette előre. Pontosította a közfogyasztás és a magánfogyasztás fogalmát, s korlátozta a 100 kg-nál nagyobb súlyú sertések forgalmazását. A sertések levágását sertésvágási engedélyhez kötötte. Megállapította, hogy a sertések iparszerű hízlalásához az Országos Közellátásügyi Hivatal engedélye szükséges. Az élőállat forgalmazás államosításának első lépése volt a Kül- és Belforgalmi Állatértékesítő Rt. (Külbárt) létre-hozása, amelynek a rendelet kizárólagos monopóliumot adott például a bérhízlalásra. A rendelet a magánfogyasztókat még kedvezőtlenebb helyzetbe hozta, mint az 1944-es rendelet, mert kimondta, hogy a „polgármester magánfogyasztás céljára történő sertésvágáshoz sertésvágási engedélyt csak annak adhat, aki a vágástól számított egy évre a háztartásához tartozó személyek zsírellátásáról lemondott.” A rendelet 6. számú melléklete egyébként pontosan megadta, hogy a magánfogyasztásra vágott sertések után mennyi zsírt kell beszolgáltatni, amit ez a táblázat a háztartásban élő személyek számához képest arányosan állapított meg. Ha egy háztartásban három, vagy annál kevesebb személy élt, úgy csak egy sertés levágására volt lehetőséget, s minden további három háztartásban élő személy után engedélyezte további egy sertés levágását, de természetesen a beszolgáltatandó zsírmennyiség meghatározásával együtt. A rendelet a zsírbeszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését a sertés vágásának helye szerint illetékes községi elöljáróság vezetőjére (polgármester) bíztaA közellátás jegyrendszer útján történő működtetése 1948-ban is fennmaradt, sőt az Országos Közellátásügyi Hivatal kebelén belül a 900/1948. Korm. számú felállították az Országos Közellátási Jegyközpontot is, ami a jegyek és utalványok előállításán és elosztásán túl a fogyasztók (iparosok, kereskedők, vállalatok és üzemek) által beváltott élelmiszerjegyek elszámoltatásával kapcsolatos teendőket is ellátta.
A háborús gazdálkodás alatt és után folyamatosan működő jegyrendszert 1949. szeptember 1-jén szüntették meg, de a mezőgazdasági ágazat rossz működése és a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt elvonások (export) következtében 1951. január 1-jétől ismét be kellett vezetni.
Az élelmiszerek beszerzésének nehézségei hozzátartoztak a mindennapokhoz a háború utáni, majd az '50-es évek elejének Magyarországán is. Az 1950 végén felállított Élelmezési Minisztérium közös irányítás alá vette a közélelmezést, a begyűjtést, sőt még az élelmiszeripar irányítását is. Hogy az élelmiszerellátás bizonytalansága még jóval a jegyrendszer végleges felszámolását követően is megmaradt, mutatja az a tény, hogy 1952 januárjának első napjaiban az Élelmezési Minisztérium egy ügykörének leválasztásával létrehozták a Begyűjtési Minisztériumot, ami egészen 1956 végéig A vízügyi szervek az említett minisztériumoktól függetlenül a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartoztak, de az országban ekkor tapasztalható kaotikus élelmiszerellátás következtében e szektor dolgozói is nehezen jutottak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Hogy mindez milyen konkrét történésekhez vezetett, azt jól példázza az alábbi iratanyag alapján rekonstruálható eset.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő