Adolf Hitler öngyilkos lesz földalatti bunkerében.Tovább
Archívum
![2022: „[...] méltóztasson tekintetbe venni, hogy büntetlenül megbűnhődtem ezen arra alkalmas állomáson”. A bucsai állomásfőnök áthelyezése](https://www.archivnet.hu/sites/default/files/styles/listafoto/public/hire_index_foto/fortepan_86500.jpg?itok=QXvMnDQi "2022: „[...] méltóztasson tekintetbe venni, hogy büntetlenül megbűnhődtem ezen arra alkalmas állomáson”. A bucsai állomásfőnök áthelyezése")
Egy kicsit mindannyiunk története is. A vasúti személyzeti források jelentősége.
A vasút a 19. század közepétől a hazai kapitalizmus fejlődésének egyik meghatározó tényezője, annak megkerülhetetlen alkotóeleme volt; az alapvető jelentőségű gazdasági szerepe mellett jelentős hatást gyakorolt a magyarországi társadalom fejlődésére, modernizálódására is. A nyugatról átvett foglalkoztatási keretek, a munkakultúra és a mentalitásbeli elemek máig hatóan részévé váltak mindennapi életünknek. Mivel szinte nincs olyan család, amelyiknek ne lenne a vasútnál dolgozó (vagy korábban ott dolgozott) tagja, a vasúti személyi források feldolgozása szinte mindannyiunk számára tartogat új információkat.
Az első világháború utáni impériumváltás korszaka Fiume történetének egy jelentős fejezetét képezi. Erről a rövid, azonban fordulatokkal teli időszakról az elsősorban gazdaságtörténeti forrásként számon tartott iratok is tanúskodnak, amelyek a politikatörténet-írás számára szintén hasznos adalékokat tartalmaznak.
Vannak, akik a magyarországi termelőszövetkezetekben csak a jót, és vannak, akik csak a rosszat látják. A rendszerváltás után született narratívákat egyértelműen az utóbbi megítélés uralja. Egy tsz történeti konferencián fültanúja voltam annak, amikor az MTA Történettudományi Intézetének a főigazgatója azt a kijelentést tette, hogy a tsz-szervezés volt Magyarország 20. századi történetének legtragikusabb eseménye. Ha ez igaz lenne, akkor mit mondjunk az I. és II. világháborúról, a forradalmakról és az azokat követő megtorlásokról, az emberek százezreit nyomorba taszító nagy gazdasági világválságról, a holokausztról, az országot megszálló hadseregek civil lakossággal szembeni atrocitásairól, a nagy tömegeket lakóhelyükről erőszakkal, véglegesen kimozdító ki- és betelepítésekről, a személyi kultuszról és az 1956 utáni tömeges megtorlásról?
Ritka, hogy egy könyv recenziója is recenziót szüljön. A viták bizonyítják, hogy egy-egy tudományterület alapkutatások, nézőpontok ütközése és párbeszédek révén eleven mozgásban van. Különösen igaz ez a történetkutatásra, amely diszkurzív jellege miatt nem nélkülözheti a folyamatos revíziót.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat Szaklevéltárában folytatott kutatásaim során számos olyan iratra bukkantam, amelyek az 1950-es években a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kárpátaljai határszakasz illegális átlépésére vonatkozó információt vagy adatot tartalmaznak. Jelen publikációm keretében két dokumentum segítségével az itt zajló tiltott határátlépés, mint társadalmi jelenség egy meghökkentő esetcsoportjára hívom fel a figyelmet. Olyan „kihágásokat” mutatok be, amelyek során a magyar–szovjet határ törvénytelen átlépését, polgári személyek jogosulatlan átjutását/átjuttatását a Kárpátalja területén diszlokált szovjet hadsereg katonái szervezték meg, vagy ilyen cselekményekben közreműködtek. Ez az esetcsoport időben korlátozott lehetett, nyilvánvaló, hogy összefüggésben állt az 1956. október-november fordulójától a magyar–szovjet határövezetben, Kárpátalja felől látványosan felerősödő katonai aktivitással, a rendszeressé váló csapatszállításokkal, utánpótlás-szállításokkal, a katonai konvojok gyakori áthaladásával. A hermetikusan lezárt szovjet–magyar határon a határőrizeti szervek az amúgy is nagyméretű, s jóval leleményesebb elrejtőzési lehetőségeket kínáló katonai gépjárműveket (tehergépkocsik, dzsipek) egyáltalán nem, vagy csak az átlagosnál jóval felületesebben ellenőrizték, a hadseregben mindenki a katonai konvojok minél gyorsabb és zökkenőmentesebb áthaladásában volt érdekelt.
Csakúgy, mint az ország többi pontját Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket sem kerülte el a háborús vereség és az azt követő erőszak 1918 őszén. Az erőszakhullám tombolásának e vármegyékben alapvetően két fő oka volt. Az első, hogy a terület lakossága kifejezetten rossz szociális helyzetben, nagy szegénységben élt már 1918 előtt is, amit a háborús évek csak tovább rontottak. Másrészt pedig a háborús összeomlás a közellátás összeomlását is magával hozta, amit a hatékony állami intézkedések hiánya szintén felerősített e periféria területen.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt április 30.
1945
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő