A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
A kassai téglagyár borzalmai ösztönözték a budapesti embermentést
„A napokban megnéztük Gézával a téglagyárat, ahová 6000 zsidó van tömörítve. Mondhatom, apokaliptikus látvány!!! Több óriási, téglából épült hodályból áll, összes ablakok kitörve, egyik oldalán fala sincs és legnagyobb részt földön fekszenek. Így lett „zsidótlanítva" Kassa és környékeke. Szekereken szállították akkor még mindig őket. Egy hét alatt azonban elszállítják őket ismeretlen helyre."
Bevezető
A magyar lakosság vészkorszakban tanúsított magatartását és a holokauszthoz való viszonyát leegyszerűsítve a kollaboráció-közöny-embermentés hármasával lehet leírni. Közülük azonban nem az utóbbi kategóriába sorolhatók alkották a legnagyobb csoportot. A két világháború között felerősödő antiszemita propagandakampány megtette a hatását, így sokan a zsidóságot kezdték okolni az ország minden bajáért. A szerencsétlen kiválasztottak gettóba terelésével, majd deportálásával szemben tanúsított közöny oka lehetett a megfélemlítettség, a megüresedett egzisztenciák megszerzésére irányuló törekvés, vagy éppen a szélsőjobboldali eszmékkel való rokonszenvezés.
Ennek ellenére szép számmal tudunk olyan személyekről, akik példamutató tetteikkel kiemelkedtek az egykori szomszédok, barátok, vagy éppen munkaadók meghurcoltatását tétlen végignéző többség
A diplomáciai és egyházi embermentés mellett kevésbé kutatottak és egyben nehezebben is feltárhatók a civil lakosság részéről érkező kísérletek az üldözöttek - aki maga is egy Világ Igaza által megmentett holokauszt-túlélő lánya - modellje szerint háromféle mentési stratégia mutatható ki Magyarországon: a magyar honvédségben szolgáló munkaszolgálatosok segítése, a vidéki zsidók mentése az 1944. tavaszi-nyári deportálások idején, valamint a budapesti zsidók támogatása 1944. június közepétől, azaz a csillagos házak létrehozásától a nyilas végéig.Leszámítva a vidéki gettókba gyűjtött zsidók megmentésére tett néhány kísérletet, a keresztény mentőakciók jobbára a fővárosra korlátozódtak. Több mint nyolcszáz magyar állampolgár kapott Világ Igaza kitüntetést 2013 januárjáig (ettől a mentők száma sokkal több lehetett), a róluk szóló kötet bevezetőjében olvasható, hogy a mentőknek csupán 15%-a tevékenykedett vidéken a tömeges deportálások alatt, 85%-uk Budapesten vagy Magyarország különböző vidékein a nyilas korszakban mentett, illetve a keleti fronton a munkaszolgálatosokat segítette. Ha az adatok ma már nem is teljesen pontosak és naprakészek, az arányokat jól
Ennek hátterében többek között az áll, hogy a vidéki gettósítás és deportálás gyorsan lezajlott, és az embereknek arról sem voltak közeli információik, hová szállítják és milyen célból a falak közé zárt ezreket. Emellett a zsidótörvények súlyosan büntették azt, aki zsidó személyt, vagy annak vagyonát Egy nagyvárosban viszont jóval kedvezőbbek voltak a bújtatás és a bujkálás lehetőségei, mint a kisebb településeken, ahol szinte mindenki ismert Nemcsak a mentési esetek száma, hanem azok jellege is más volt Budapesten és azon kívül: a nagyarányú vidéki deportálások alatt a zsidókat általában rövid időre elbújtatták majd külföldre csempészték, a Szálasi-időszakban viszont a zsidókat legtöbbször a mentő személy lakásán bújtatták el, gyakran hamis papírokkal.A legtöbb egyéni zsidómentési akció a Szálasi-korszakban Budapesten a túlélők és a bújtatók korábbi ismeretségén alapult, aztán a közvetlen ismerősök további ismerősöket, családtagokat hoztak, így megtöbbszöröződött a mentettek
Gyakran előzte meg a mentést önmentés, például az elhurcolt személy megszökött a munkásszázadból, vagy éppen a halálmenetből, majd ezután kért segítséget. Csaknem minden esetben elmondható, hogy maga a mentő is kapott támogatást másoktól, akik figyelmeztették a közelgő veszélyre, esetleg szemet hunytak és nem jelentették fel, vagy akik tevékenyen is részt vettek aSokszor egész családok, baráti társaságok, vagy akár ismeretlenek ad hoc összeverődött csoportjai fogtak össze rövidebb-hosszabb időre. Akiben megvolt a szándék és a kellő bátorság, az többféleképpen is enyhíthette az üldözöttek kínjait, erre lehetőség nyílt a bújtatásban, az igazoló dokumentum megszerzésében, az élelmiszercsempészésben, vagy éppen az üzenettovábbításban, levélküldésben. Az ilyenfajta törekvések elszigeteltek maradtak, alulról jövő, nagyobb
nem bontakozott ki.Az itt közölt levél szerzője 1944 őszén úgy döntött, a segítő kezet nyújtók kisebb csoportjába kíván tartozni. Hangay Ilona személyes motivációját nagyban megerősíthette az a tapasztalat, amelyet fél évvel korábban Kassán
. Férjével, Boross Gézával budapesti lakosok voltak, de a visszacsatolt felvidéki városban is fenntartottak egy lakást, mivel Géza ezredesi rendfokozatban a kassai VIII. hadtest légvédelmi tüzérparancsnokaként teljesített katonai szolgálatot. 1944. április 3-án a bombázások miatt a fővárosból Kassára költöztek. Az Ilona és édesanyja közötti, ezekben a hetekben zajló levélváltás április 30-án kelt üzenete - amellett, hogy jól érzékelteti a háborús viszonyok közepette uralkodó egyre nagyobb bizonytalanságot és tanácstalanságot - a kassai téglagyárbéli állapotokról és az itt összezsúfolt zsidóság helyzetéről számol be.Kárpátalján és Északkelet-Magyarországon 13 nagyobb gettó- és bevagonírozási központot alakítottak ki. Ezek közül az egyik Kassán jött létre, itt élt az egyik legnagyobb magyar zsidó közösség. A helybéli és a környék településeiről összegyűjtött zsidóságot egyrészt a városon belül kijelölt gettóban, majd két külvárosi téglagyárban helyezték el. A vonatkozó
1944. április 27-ig Abaúj-Torna vármegyéből 4006, Kassa város területéről pedig 7833 főt érintett.A gettót a három fő, leginkább zsidók által lakott Zrínyi, Luzsenszky és Pogány utcákban állították fel, a kijelölt területet a helybéli zsidó ács, Grünwald irányítása alatt fallal vették körül. Összesen mintegy 2000 főnyi zsidó került a városi gettóba, amelyet parancsnokként Csatáry László rendőrfogalmazó igazgatott. Emellett a szomszéd községekből ideszállított és sok helybéli személyt a Jakab Péter tégla-, kályha- és terracotta-gyárba irányítottak, amely Kassa ún. Tábor kerületének dombos részén, a Szepsi út két oldalán állt. A téglagyár területén se emberek által lakható épületek, se WC, se ivóvíz nem volt. Az ide hurcoltaknak a fellelhető anyagokból kellett alvásra alkalmas helyet
A téglagyárat megjártak szerint mindennaposak voltak a verések a tábor területén. Innen, valamint a gettóból is szinte lehetetlen volt megszökni, az erre sikertelen kísérletet tett 17 éves Gizi nevű lányt azonnal kivégezték, és holttestét közszemlére bocsájtották, elriasztván azokat, akik hasonló terveket szőttek volna titokban.Mivel Kassa vasúti csomópont volt, az Auschwitzba deportálandó szerelvények áthaladtak a városon, így kézenfekvő volt az itt összegyűjtötteket elsőként elszállítani az országból. A transzportok május 15-én, 19-én és 25-én és június 2-án indultak. A háború után kiderült, mintegy 800 személyt Kassáról egyenesen a gázkamrákba vittek, a különböző táborokból mintegy 450-en
vissza.Visszatérve a közölt forrásokhoz, a történet folytatásához tartozik, hogy Ilona férjével 1944 késő őszén a közeledő front miatt ismét a költözés mellett döntött, a nagyszülőknél húzták meg magukat, bízva abban, az együttlakás megkönnyíti majd a rájuk váró nehéz napokat. Az ország zsidótlanításának kassai példájával szembesült asszony megüresedett, Budafoki utcai lakásukba - férje tudtával és teljes támogatásával - egy zsidó házaspárt fogadott be és részükre némi élelmiszert is
.
Fogelman öt kategóriát állított fel, melyekbe az embermentőket a motivációik alapján sorolta. Az első csoportot azok alkották szerinte, akik morális indíttatásból cselekedtek. A filoszemiták szoros, meghatározó kapcsolatot alakítottak ki egy zsidó személlyel. A hivatásuknak elkötelezettek élethivatásul olyan szakmát választottak, amelynek alapvetően mások megsegítése volt az egyik legfontosabb célja, tipikus példái ennek az orvosok, a szociális területen dolgozók, és ide tartoznak ez esetben a diplomaták is. A szervezett mentők valamilyen szervezet, csoport, hálózat tagjaként segítettek, általában a nácik és szövetségeseik elkötelezett ellenségei voltak, és a zsidómentő akciókat egyfajta náciellenes szabotázsként fogták fel. Végül pedig a kiskorú mentők a zsidómentők azon különleges csoportját alkották, akik szüleik kérésére vettek részt bizonyos akciók végrehajtásában, amelyről a felnőttek úgy gondolták, hogy egy gyerek kisebb feltűnést keltve, nagyobb sikerrel tud
.Valószínűleg Ilona előzőleg ismerhette a befogadott házaspárt, a fenti csoportok közül pedig abba tartozik, melynek tagjai emberi jóérzésből cselekedtek, ezt támasztja alá levele is, amelyben az általa ismeretlen, kassai zsidók sorsa váltott ki belőle sajnálatot és mély együttérzést.
Végezetül szólnunk kell egy további levélről is, amelyet szintén a Boross család irattárában őriztek meg. Az 1945 márciusában papírra vetett sorok a mentett személyektől származnak és hálájuk kifejezése céljából íródtak. Ebből pedig egyértelműen kiderül, az akció sikeresnek bizonyult, és a házaspár túlélte a vészkorszakot.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő