„A remény szertefoszlott”

Csecsemőgyilkosságok a fővárosban 1966–1970 között

A gyermekét megölni kívánó anya terhességét rendszerint titkolja. Teszi ezt azért, mert a terhesség tényét is el akarja titkolni, az ölési cselekményre előre készül. Ez önmagában azt is jelenti, ha valamilyen komplikáció nem fordul elő, a rendszeres terhesrendeléseken sem vesznek részt. Az esetek közül 5 elkövető vett részt terhesgondozáson, de akkor is csak terhességének első időszakában. Ez a vizsgálat még kizárólag a terhesség tényének megállapítására szorítkozott. Amikor a terhesség a vizsgálatok eredményeként ténykérdéssé vált, már a terhesrendelésekre sem mentek el.”

Forrás

 

Rendőrségi jelentés csecsemőgyilkossági ügyek tapasztalatairól

  

Budapesti Rendőrfőkapitányság

II/I-2. Osztályf

Szám: 115-09/1-1972.                                                                       Szigorúan titkos!

1.      sz. példány

 

Értékelő jelentés

a gyermekölési ügyek alakulásáról

(1966-1970. év)

 

Az emberi élet erőszakos elvétele minden korban magára vonta a gondolkodók, a jogászok figyelmét. Érthető, hogy a bűncselekményi kategória társadalmi és jogi problémái a legrégebbi idők óta a törvényhozók figyelmének a középpontjában áll.

Az élet és testi épség elleni bűntettek körében a törvényhozók számára mindig nehéz feladatot jelentettek az úgynevezett különös emberölési tényállások, ezen belül a gyermekölés megítélése is.

Az e témakört érintő jogi viták és az országonként megnyilvánuló különböző megítélések arra a következtetésre vezetnek, hogy kevés az olyan emberölési cselekmény, amely olyan sok vitára adott volna okot, mint éppen a gyermekölés. E megállapítás nemzetközi és hazai vonatkozásban egyaránt érvényes. Ezt tükrözi hazánk e bűntetti kategóriát érintő büntetőjogi szabályozása is. Hazánk első büntető törvénykönyve, az 1878. évi V. tv., mint önálló törvényi tényállást szabályozta a gyermekölést.

Eszerint a gyermekölés teljesen el volt különítve az emberölés törvényi tényállásától. A szabályozás az akkori feudál-kapitalista viszonyoknak teljes egészében megfelelt, hiszen a házasságon kívül szülő nő cselekményét társadalmi, gazdasági és különböző erkölcsi tényezők alapján ítélték meg.

Ez a szabályozás lényegében 1961-ig volt érvényben, és csak az 1961. évi V. tv. változtatott oly módon, hogy a gyermekölést nem választotta külön az emberöléstől, hanem azonos büntetési tétellel fenyegetve egy törvényi tényállásba foglalta.

Ennek szükségességét társadalmi rendszerünkben bekövetkezett változások feltétlenül indokolták.

A gyermekölés témájával való foglalkozást már az anyagi jog területén megnyilvánuló problémakör is indokolná. Jelen vizsgálódásainkat azonban nem a jogalkotás és jogalkalmazás problémái képezik, hanem - mint nyomozószerv - a gyermekölési ügyek területén végzett sajátos feladataink tapasztalatait kívánjuk feltárni.

Erre figyelemmel, a jelen értékelés keretei között elsősorban az alábbiakat kívánjuk elérni:

- számszerű adatok, statisztikai adatok összevetésével figyelemmel kísérni e bűntetti kategória alakulását 1966. és 1970. között.

- megpróbálunk következtetéseket levonni a gyermekölési cselekmények jellegére, a csökkentést vagy emelkedést befolyásoló körülményekre, tényezőkre.

- az elkövetők, azaz a gyermekölés tetteseinek jellemző adatait vizsgálva feltárjuk a cselekmények motívumát, az elkövetést segítő körülményeket.

- értékeljük a gyermekölések felderítése tekintetében elért eredményeket.

- feltárjuk azokat a hiányosságokat, melyek munkánkban jelentkeztek s ugyanakkor megszabjuk feladatainkat.

- az összefüggések feltárásával intézkedési lehetőségeket keresünk a megelőzés, a megszakítás és a felderítés fokozása érdekében

- vizsgálódásunkat kiterjesztjük a gyermekölések tekintetében kifejtett operatív tevékenységekre is.

 

Összegezve a feladatokat, az a célunk, hogy a gyermekölési ügyek tapasztalatait feltárva javítsuk munkánkat a bűnüldözés e területén is.

Az anyag összeállításánál felhasznált segédanyag, irodalom:

-        55 darab nyomozati, bírói irat és e témakörben kezdeményezett 5 db operatív dosszié

-        Büntető Döntvénytár (BH)

-        Legfelsőbb Bíróság 4. sz. Irányelve

-        dr. Horváth Tibor: Az élet, testi épség és egészség büntetőjogi védelme

-        a hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása (BHÖ)

-        Corpus Juris Hungarici

-        1961. évi V. tv. (Büntető Törvénykönyv és Miniszteri Indoklás)

-        Büntetőjogi tankönyv

-        Egészségügyi Minisztérium e témakörben kiadott statisztikai összeállításai

-        A gyermekölés témáját érintő bírósági és jogászszövetségi ülések anyagai.

 

II.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnüldöző szervei 1966. január 1-től 1970. december 31-ig 148 emberölési ügyben dolgoztak. Ezek között 55 volt a gyermekölési ügyek száma, mely az össz emberölési ügyeknek több mint egyharmadát jelenti

Az emberölési ügyek és a gyermekölési ügyek százalékos arányát tekintve évenként is jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. Volt olyan év (1969), amikor az összemberölési ügyeknek mindössze 25%-át jelentették gyermekölési ügyek. Volt viszont olyan év is (1970), amikor ez a százalékos arány az 50%-ot jelentette.

A vizsgálat tárgyát képező 5 évben 4 olyan gyermekölési ügyünk volt, ahol nyomozás elrendelésére nem került sor, azaz 72 órán belül a nyomozás megtagadása tekintetében intézkedtünk. A további vizsgálódásainkat a tárgyi oldal tekintetében 51 gyermekölési ügy képezi (elrendelt nyomozások), míg az alanyi oldal tekintetében a befejezett ügyek számát tudjuk figyelembe venni, mely 31.

Az ismert tetteses ügyek száma a tárgyévekben 25, az ismeretlen tetteses ügyek száma 26 volt. Bár a két szám majdnem azonos, mégis látható, hogy - szemben a klasszikus emberölési ügyekkel - e területeken az ismeretlen tetteses ügyek száma nagyobb, mint az ismerteké.

Mivel a 26 ismeretlen tetteses ügy közül 20 ügyben a tettes kilétét nem sikerült megállapítani, a nyomozás teljesítését    

160§ 2 bekezdés e. pontja alapján meg kellett szüntetni.

Az elkövetés helyeként két kategóriát különböztetünk meg: a nyílt, illetve a zárt területen elkövetett gyermeköléseket. A zárt terület kategóriájába kizárólag azok az ügyek tartoznak, ahol az elkövető a lakóhelyeként használt helyiségben, vagyis lakásában követte el a cselekményt. Nem tekintettük e kategória alá esőnek azokat az eseteket, ahol a cselekmény elkövetésére a lakáshoz tartozó udvari wcben került sor. A nyílt terület nem azonos jelen esetben a közterület fogalmával, ennél valamivel bővebb értelmezést kap. Ide soroltuk a nyilvános wcben, fürdőhelyiségben stb. elkövetett eseteket is.

A nyílt területen elkövetett gyermekölések száma 28, míg zárt területen elkövetett esetek száma 23. Ez utóbbi kizárólag azokat az eseteket jelenti, ahol a szülőanya lakószobájában követte el a gyermekölést. Látható tehát, hogy az esetek kb. 50-50%-át követik el nyílt, illetve zárt területen.

A feltalálás helyét illetően a kép már változik. Nyílt területen 31 újszülött holttestet találtunk, míg zárt területen mindössze 21-et. A szülőanya, vagyis a gyermekölés elkövetőjének logikus utócselekménye lenne az újszülött holttestétől való szabadulás, a közterületeken való elhagyás, az elrejtés. A zárt területen talált holttestek viszonylag nagy száma az alábbiakkal magyarázható:

-        A szülés megtörténte, illetve az ölési cselekmény megtörténte után a szülőanya egészségi állapota oly mértékben rongálódott, hogy orvosi segítségben kell részesülnie. Elsődleges teendő tehát - neki vagy a hozzátartozóknak - hogy orvost hívjanak, kórházba szállítsák, nem pedig az újszülött holttestének az eltüntetése. Ezekben az esetekben az újszülött holttestét az azonnalos [!] intézkedések során a lakásban megtaláljuk.

-        Kevesek által ismert ok az ölési cselekmény pszichikai hatása a szülőanyára. Ez abban jelentkezik, hogy a gyengébb idegzetű, elsőszülő anya az ölési cselekmény után becsomagolt és a lakásban elrejtett csecsemő holttestéhez sokszor még az előrehaladott rothadásos folyamat ellenére sem mer hozzányúlni. Az általa szándékozott, köztereken való elhagyás ez ok miatt elmarad.

Az elkövetési módokat értékelve elég szétszórt adatokat kapunk. Gyakoriságát tekintve a fojtás áll első helyen, ugyanis az összügyek (51) közül 25 esetben a fojtás volt az elkövetés módja. Az eszközzel elkövetett ölési cselekmény, a szúrás mindössze egy esetben fordult elő. Ugyanilyen minimális számadatot ad a tárgyhoz való ütés eseteinek száma, mindösszesen két esetben fordult elő. A másik jelentős, nagy számban való elkövetésmód az elhagyás, vagyis az újszülött ellátására, gondozására vonatkozó szülői magatartás elmaradása. Ezen eseteknek száma 21. Ez az elkövetési mód elsősorban azon eseteknél fordul elő, ahol ténylegesen kimutatható a szülés alkalmával, illetve utána fellépő rendkívüli állapot, akár eszméletvesztés is. Ennek megléte elsősorban bírói mérlegelés kérdése, de a cselekmények - szülési cselekmények - speciális jellegére tekintettel ezt az állapotot vélelmezni kell.

Az elkövetési módok vizsgálatánál - összehasonlítást téve a klasszikus emberölési esetek elkövetési módjával azt láthatjuk, hogy a gyermekölési ügyeknél a fojtás, mint elkövetési mód jelentősen nagyobb számmal szerepel.

A fojtás, mint elkövetési mód önmagában is kegyetlen, brutális elkövetési módnak minősül, elsősorban emberölési eseteknél. A gyermekölésnél ugyanakkor szinte természetesnek veszik, hogy a szülőanya rendelkezésére ez az ölési mód a legkínálkozóbb.[!] Szinte ösztönösen cselekszik, amikor a világra jött újszülött mozgását, sírását észlelve nyakát megszorítva megfojtja.

Az emberölési eseteknél, amikor egy öreg, beteg, magatehetetlen embert ilyen módon ölnek meg, rendkívül durva elkövetési módnak minősítjük, még akkor is, ha a különösen kegyetlen elkövetési módot nem valósítja meg, hiszen köztudott, hogy e minősítő körülmény megállapításának feltétele, hogy a sérülések jelentős része élőben keletkezzen, tehát a normálisnál nagyobb szenvedést okozzon.

Kétségtelen viszont, hogy a fojtást, mint ölési cselekményt, ha a minősítő körülmények között nem is, de a súlyosító körülmények között értékelik a bíróságok. Ugyanez viszont a gyermekölések elkövetőire nem vonatkozik, holott a magatehetetlen, idős ember vagy a magatehetetlen újszülött e tekintetben egy kategória alá esne.

Az elkövetés módjának vizsgálatakor már érezhető volt, hogy az elkövetések eszköze az ügyek jelentős százalékában a kéz volt. Az összügyek közül 27 esetben fordult elő, hogy a szülőanya kizárólag a kezével - fojtás, illetve ütés útján - követte el a cselekményt. Az egyéb elkövetési eszközök - kivétel az egyetlen szúróeszközzel elkövetett cselekmény - nem értékelhetők, mert passzív magatartással valósult meg az ölési cselekmény, az elhagyással, illetve a gondozási kötelezettség elmulasztásával.

Bár az új büntető törvénykönyv szakított a házasságon kívül teherbe esett illetve szülő nő megkülönböztetésével - amely a megváltozott társadalmi viszonyokra tekintettel természetes is - mégis az esetek nagy részénél a szégyenérzet volt a motívum. Ítélkezési gyakorlatukban a bíróságok erre figyelemmel vannak. Ha ez igaz - márpedig az esetek ezt bizonyítják - akkor e körülményt a jogalkotónak is figyelembe kellett vennie.

A gyermekölés elkövetői közül a vizsgált 5 évben egyetlen büntetett előéletű sem fordult elő. Az abszolút számok törvénye alapján ebből az adatból - némi merészséggel - az a következtetés is levonható, hogy a felderítetlen 20 elkövető sem, vagy csak minimális számban volt büntetett. Az a következtetés azonban már egyértelműnek látszik, hogy a gyermekölés tettesei - nagyobb része fiatal lány - nem a szokásos bűnözők köréből tevődnek össze, tehát nem olyan személyek, akik a társadalommal szembenálló, megrögzött, konok bűnözők lennének. [...]

A gyermekölés tetteseinek korát vizsgálva az a következtetés vonható le, hogy a veszélyeztetett kor e tekintetben 18-25 év között van. Fiatalkorú elkövető mindössze 5 volt, de a 25 éves kort meghaladó elkövetők száma is minimális. Az elkövetők nagy többségében leányanyák, akik házasságon kívül teherbe estek és félve a házasságon kívüli szülés következményeitől, ily módon szabadultak meg újszülöttjeiktől. Stabil, kiegyensúlyozott családi életet egyiknél sem találtunk, és e körülményeik szinte szükségszerűen vezettek az ölési cselekmény elkövetéséhez. [...]

Az elkövetők jelentős része - mint korábban már említettem - leányanya volt. A befejezett ügyek közül mindössze 8 eset volt olyan, ahol a tettes házassági kötelékben élt. Az ügyek vizsgálódása azonban valamennyi ügynél feltárta, hogy a még törvényesen fennálló házasság megromlott. Tulajdonképpen ezekben az esetekben is a házasságon kívül teherbe esett nő állapotát kell vélelmeznünk. Helyzetüket, körülményeiket tekintve a leányanyákkal esnek egy tekintet alá.

Az elkövetők iskolai végzettsége szinte kizárólag 8 általános, illetve ennél is kevesebb általános iskolai végzettséget mutat. Mindössze 4 eset fordult elő, amikor az elkövetők középiskolai végzettséggel rendelkeztek. E körülmény önmagában is következtetési alapot ad az elkövetők műveltségi fokára, általános ismereteikre.

Az életben való járatlanságukra jellemző, hogy találkoztunk olyan elkövetővel, aki egyszerűen nem ismerte a fogamzásgátlás, illetve a terhesség megszakítás lehetőségeit. Az elkövetők iskolai végzettsége tulajdonképpen foglalkozási körüket is meghatározza. Értelmiségi munkakört betöltő elkövető kettő volt. A többség szak-, illetve segédmunkási munkakörben dolgozott.

A gyermekölés tetteseinek lakásviszonyait tekintve az albérlet, illetve a munkásszállón való elhelyezés jelentkezik túlsúlyban. Albérleti viszonyba sorolandók azok, akik családtagként vannak bejelentve. Ennek a viszonynak az igazolását semmilyen hatóság nem kéri, nem ellenőrzi. Ez a lakásviszony egyben a nyílt helyen történő szülések számát is igazolni látszik, ugyanis a legtöbb ilyen körülmények között lakó elkövető többedmagával lakik egy szobában, így a szülést kénytelen a lakóhelyén, lakószobán kívül lefolytatni. Hét esettel találkoztunk, ahol az elkövető főbérleti lakással rendelkezett, s a szülés itt történt.

A gyermekét megölni kívánó anya terhességét rendszerint titkolja. Teszi ezt azért, mert a terhesség tényét is el akarja titkolni, az ölési cselekményre előre készül. Ez önmagában azt is jelenti, ha valamilyen komplikáció nem fordul elő, a rendszeres terhesrendeléseken sem vesznek részt. Az esetek közül 5 elkövető vett részt terhesgondozáson, de akkor is csak terhességének első időszakában. Ez a vizsgálat még kizárólag a terhesség tényének megállapítására szorítkozott. Amikor a terhesség a vizsgálatok eredményeként ténykérdéssé vált, már a terhesrendelésekre sem mentek el. Ez ok mellett a terhesrendelésen való részvételt magyarázza a házasságban élő nők részéről az a körülmény, hogy ha időlegesen is, de volt remény a házasság helyreállítására, a leányanyáknál pedig a férjhezmenetelre. Amikor az idő múlásával ez a remény szertefoszlott, már következetesen készülnek az újszülött megölésére, következésképp a terhesgondozást sem veszik igénybe.

Ha összehasonlítást teszünk a gyermekölések száma, valamint az újszülöttek száma, a terhes nők száma, illetve a művi vetélések száma között, a következő megállapításokat tehetjük:

Az újszülöttek száma a szereplő 5 évben folyamatosan emelkedett, ezzel szemben - különösen az utóbbi két évben - a gyermekölési ügyek száma különösen csekély az újszülöttek számához viszonyítva. Az újszülöttek számának növekedése természetes következménye az utóbbi években bekövetkezett anya- és csecsemővédelmi intézkedéseknek. Ezek a jelentős intézkedések megfelelően magyarázzák a születések számának folyamatos emelkedését.

Remélhető, hogy az elkövetkezendő években éppen a hathatós intézkedések kapcsán ez a kép még kedvezőbben fog alakulni

A terhes nők számához viszonyítva a gyermekölések száma ugyancsak elenyészően csekély. A terhes nők számát nézve a vizsgált öt év során emelkedés nem mutatható ki. Az 1969-es év volt a legkedvezőbb, itt némi emelkedés volt látható. A művi vetélések száma meglepően nagy. Ha csekély mértékben is, de az elmúlt öt év során bizonyos csökkenés tapasztalható. Az viszont ténykérdés, hiszen a terhes nők számához képest 60% feletti a vetélések száma, hogy még mindig alacsony a tényleges szülések száma.

A fentiekben említett statisztikai adatok természetesen a hivatalos képet adják, a Statisztikai Hivatal, illetve az Egészségügyi Minisztérium rendelkezésére álló, orvosi nyilvántartásokból merített adatokat tartalmazzák.

Ebben a képben a gyerekölések tetteseinek adatai nem szerepelhetnek, hiszen terhesgondozásra elenyésző számban jártak. Ölési cselekményük pedig nem nyert itt értékelést.

Ha összehasonlítást teszünk a magzatelhajtások és a terhes nők száma között, azt látjuk, hogy e büntetések száma, gyakorisága ugyancsak elenyésző. Ez korántsem azt jelenti - megítélésem szerint - hogy a bűntetti kategória ilyen kis számban fordult elő.

A nyomozások gyakorlata azt bizonyítja, hogy elsősorban akkor sikerül felderíteni ezeket a bűncselekményeket, ha a beavatkozás kapcsán valamilyen komplikáció merül fel, tehát a beavatkozást végző orvos vagy egyéb személy a műtétet befejezni nem tudja, és egészségügyi intézménybe került a magzatelhajtást szenvedő.

A felderítés nehéz, mert a cselekmény titkolt és komplikáció nélküli esetben az is marad. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy a törvény nemcsak a magzatelhajtást végző orvost, hanem a magzatelhajtást szenvedő nőt is büntetéssel fenyegeti, így az adatszolgáltatás részükről - tekintve hogy mindketten terhelti jogállásúak - nem várható.

A szereplő öt évben a befejezett gyermekölési ügyeken túlmenően 7 olyan ügyben dolgoztunk, ahol újszülött sérelmére ölési kísérletet hajtottak végre.

A felderítési eredményességet vizsgálva látható, hogy a 26 ismeretlen tetteses gyermekölési ügyből 6 ügyben sikerült eljárásunk során a tettes kilété megállapítani. Ez százalékos arányban kifejezve kb. 25%-os eredményességnek tekinthető. Már az eddig leírtakból is némi képet kaphatunk a gyermekölési ügyek felderítési nehézségeiről, de a témát tekintve feltétlenül szükséges az alábbiak megemlítése:

- a gyermekölési ügyek speciális jellege miatt a felderítés jelentős nehézségekbe ütközik, mert az ölési cselekményekre rendszerint titkolt és sikeresen titkolt terhesség után kerül sor. Ha a terhességet a lakó- és munkahelyi környezetében eredményesen eltitkolta és a szülés alatt sem került sor komplikációra, későbbi orvosi beavatkozásra, akkor a szülőanya létét lehetetlen megállapítani.

- az élveszületés bizonyításában is problémáink vannak. Az előrehaladott rothadás, a holttest megcsonkítása, elégetése alkalmával, még ha a szülés tényét tudjuk is bizonyítani, az élveszületést már kevésbé. Márpedig hiába állapítjuk meg a terhességet, a szülést, ha az anya azzal védekezik, hogy az újszülött holtan jött a világra, ennek ellenkezőjét bizonyítani nem tudjuk.

- Gyakori elhagyási mód, hogy az újszülött holttestét kukásedénybe teszi a tettes. A kukásedényeket rendszeresen ürítik, és annak tartalmával együtt az újszülött holtteste is a szemét-lerakóhelyre kerül. Ez önmagában kedvező lehetőség lenne számunkra, de sajnos a kukáskocsi oly mértékben darabolja, roncsolja a holttestet, hogy az ürítés után megtalálni már nem lehetséges. Több ügyben is előfordult, hogy a csecsemő holttestét ezen ok miatt már megtalálni nem tudtuk.

A vizsgált öt évben gyermekölési témában 5 esetben kezdeményeztünk operatív adatgyűjtést. Ezek közül kettő ügyben konkrét jelei mutatkoztak annak, hogy a terhes anya a szülést követően a gyermekét meg akarja ölni. Intézkedéseink eredményeképp mindkét esetben biztosítottuk a zavartalan szülést, majd az újszülött állami gondozásba vétele iránt intézkedtünk. További két ügyben megállapítottuk, hogy bűncselekmény nem történt, míg egy ügyet magzatelhajtás gyanújával a IX. kerületi rendőrkapitányságnak átadtunk.

A fentiekből látható, hogy valamennyi operatív adatgyűjtésünket eredményesen zártunk le.

Az ügyekben alkalmazott eszközöket és módszereket illetően az alábbi képet kapjuk: bűnügyi és operatív priorálás 6, környezettanulmány 3, ügynökség 1, társadalmi kapcsolat 4, hivatalos kapcsolat 4.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő