Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése

A harmadik emeleti raktárban felcsapó tűz megfékezését és a levéltári anyagok kimentését először a vári lakosok és egyetemisták, majd távozásuk után a levéltárban (és környékén) tartózkodó munkatársak kezdték meg, meglehetősen mostoha körülmények között: a tűzivíz tömlők üresek voltak, a tűz keletkezésekor és utána viharos szél tombolt, továbbá a raktárak ablakai a légnyomástól kétoldalt betörtek, ami huzatot okozott. A tűzoltóságnak csak este fél tíz körülre sikerült felérnie a Várba és az elindított két kocsi közül is csupán egy jutott fel - de az sem tudott érdemi munkát végezni. Idézzük fel a levéltárégést a kortárs szemszögéből:

„Hát nekünk nagyon félelmetes volt, mert egyrészt sötétben történt, másrészt amit érzékelni, sőt látni is lehetett, hogy jöttek a tűzoltók és nem engedték őket föl a tankok. Csak tankot látott az ember, katonát nem, orosz katonát nem. És rámentek ezekre a tűzoltók által használt csövekre, amik lent feküdtek az utca kövén, és hát akarták volna oltani a tüzet, és keresztül mentek rajta, úgy hogy használhatatlanok lettek. És nem is engedték, hogy oltsa, bárki is. Sajnos így történt, hogy nagyobb kár lett, mint amilyen lehetett volna, hogy ha idejekorán közbelépnek.

Na most itt a Várban ez a pernye, az égéstermék, ez hullott. Úgy hogy a mi kis udvarunkra is bőven esett. Jöttek, szálltak fölülről ezek a fekete pernyék, és hát az ember nagyon félt - ugye tudta, hogy fagerendás - hogy ez a ház ki ne gyulladjon. De szerencsére nem gyulladt ki. Akkoriban volt egy-két ember, aki itt rekedt, mikor a Moszkva téren ezek a harcok dúltak, és nem ment haza, hanem ide lement a légó-pincébe. Nagyon jó légópincéje van a levéltárnak, különben! Aztán utóbb láttam. Többek közt az

Ember Győző

	[X] Ember Győző (1909–1993) levéltáros, történész, az MTA levelező (1945), majd rendes tagja (1961). A második világháborút követő 1949-es kommunista hatalomátvétel évében került az Országos Levéltár élére. 1978-ig töltötte be ezt a posztot, így hivatali idejére esett az 1956-os esztendő is.

, meg nem tudom még ki, a

Borsa

	[X] Borsa Iván (1917–2006). 1942–1950-ig az Országos Levéltár munkatársa, 1950. és 1957. között a Levéltárak Országos Központjának (LOK) vezetője. 1957-től 1977-ig az Országos Levéltár osztályvezetője, majd főigazgató-helyettese. BORSA IVÁN: Emlékezések – 60 év levéltárban. Levéltári Közlemények, 2000. 235–268.

, szóval, akik messzebb laktak, és már nem tudtak hazajutni, azok inkább itt maradtak. És akik ismerték a levéltárat. Például itt lakott a

Bojár Iván

	[X] Bojár Iván (1924–1995). Díszlet- és jelmeztervező, grafikus, műkritikus. 1956–1958-ban a Színházművész Szövetség osztályvezetője. 1956-ban a Színház- és Filmművész Szövetség, valamint a Képző- és Iparművészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagja.

, az Országház utcában. Az átment ide, és riasztott mindenkit, hogy menjünk oltani, miután a tűzoltók nem tudtak oltani. És akkor egy ilyen kis brigád alakult az itt maradottakból, meg a közel lakókból, és vödrökkel oltották a tüzet. Közben nagyon vigyáztak, hogy nagyon sok vizet ne öntsenek rá, mert akkor ugye tönkremegy a papír meg a rajta lévő írás. És akkor a fasciculusokat - azok ilyen iratcsomók - azokat fölülről lefelé dobálták a lépcsőházba, hogy kimentsék a még izzó parázsból. Napokig lehetett látni, hogy még mindig piros, szóval még mindig izzott - napokon keresztül."

A fentiekből, illetve a levéltártörténeti kötetből világosan kiderül, hogy a tűz elharapódzásáért elsősorban a szovjet csapatok szándékos, többrendbeli akadályozása volt a felelős. A tűzoltók megszakításokkal másfél órán át tartó oltási művelete nem vezetett eredményre - a végére egyszerűen nem maradt használható tömlőjük. Ekkor már a negyedik emeleti raktárra is átterjedt a tűz. A magukra hagyott dolgozók is felhagytak aznap az oltással és - menteni a menthetőt - a két alsó szint védelmére korlátozták tevékenységüket. Már amennyire lehetett: Másnap, 7-én kijárási tilalom volt életben, így továbbra is csak saját erejükre voltak utalva, ami persze kevés volt. Aznap még meg tudták akadályozni a tűzcsóvák továbbterjedését, ám 8-án reggel már a második szintre is átterjedtek a lángok (előtte szovjet parancsra a légópincében kellett tölteniük az éjszakát). Délelőtt végre megérkeztek a tűzoltók, akik körülbelül két órán át dolgoztak a lángok megfékezésén. Így a bentlakók, valamint a Szentháromság téri műegyetemi kollégium 60-70 önkéntes diákja segítségével lehetségessé vált az égő második emeleti anyag töredék részét, és a teljes első szintet

A több napon át tartó pusztításnak 8765,5 folyóméter levéltári anyag esett áldozatul. A két vagy három raktárnyi dokumentum közt Schmidt Ádámné szerint a családi levéltárak egy része is megsemmisült, amelyeket ráadásul még filmre sem vettek. Ennek okáról, valamint hogy konkrétan mi pusztult el, alábbi választ kaptam:

„Például amiről én tudok, a Szinyei-Merse levéltár teljes egészében, amit a Szinyei-Merse Jenő, aki miniszter volt annak idején, és nagy családtörténész, azért helyezett el itt a levéltárban, hogy biztonságban legyenek.

Aztán hogy még milyen családi levéltárak, azt nem tudom, de a túlnyomórészt családi levéltárak voltak, amelyek még nem is voltak filmen, mert hát nem elsősorban azokat filmezték, hanem elsősorban a hivatalos iratokat. Meg a középkori okleveleket, azok filmen voltak már akkor."

De nem csak a családi levéltárak anyaga pusztult el. A tűz által érintett nyugati szárny két felső emeletén a kiegyezés utáni irategyütteseket tárolták. Így komplett minisztériumok és hivatalok 1867 utáni anyaga semmisült meg: az Igazságügyminisztérium, a Kúria, a Közigazgatási-, a Szabadalmi-, az Országos Földbirtokrendező Bíróság és más igazságügyi, jogi szervek iratai. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak a második világháborúban már erősen megcsappant állományát ismét óriási kár érte. Az 1945 utáni, az ún. Népi Demokratikus Csoport által kezelt iratanyag is nagyrészt elégett.