Az Országos Levéltár 1956-ban – egy munkatárs visszaemlékezése

„Hát persze – hát égett a levéltár! Hogy ne lehetett azt érzékelni! Jöttek föl az orosz tankok, a Bécsi kapun át, az Országház utcán, és volt köztük olyan, aki a Bécsi kapu téren megállt. Volt vagy 4-5 tank, ahol most a Kazinczy szobor van, ott állt mondjuk három tank. És utána még több is.”

A visszaemlékező a Magyar Országos Levéltárt Forradalmi Bizottmányáról, illetve az abban résztvevő személyek számonkérésére is kitért. A Forradalmi Bizottmány 1956. november 3-án alakult meg, majd december 4-én 12 fővel létrejött az ún. Levéltári Tanács, ami a Levéltárak Országos Központjának vezetője mellett javaslattevő és tanácsadó testületként működött. Ezt a tanácsot, mely alapvetően személyi kérdésekkel foglalkozott, 1957. január 30-ai negyedik, utolsó ülésén a karhatalom nyomására feloszlatták. Az interjúból kiderül, hogy a forradalmat követően az intézmény munkatársai - az ország dolgozóinak a nagy részéhez hasonlóan - „nagyon hosszú ideig" nem jártak be a levéltárba, sztrájkoltak.

A levéltári dolgozók megosztottak voltak a forradalmat illetően. Egy részük „abszolút elítélőleg nyilatkozott az eseményekről" (állítólag egzisztenciaféltésből kifolyólag), míg mások, ha helyeselték is, de passzívan viselkedtek - ezek közé tartozott Schmidt Ádámné is. De nem mindenki elégedett meg ennyivel:

„Aztán voltak, akik aktívan beszálltak. Hát a Komjáthy Miklós, például, aki később a Forradalmi Bizottmány elnöke lett minálunk a levéltárban. És az összes többiek: a

, meg akik a tagjai lettek, azok aktívan is részt vettek benne."

Trócsányi Zsolt levéltáros pedig a korabeli hírek szerint azért volt napokig távol az intézményből, mert részt vett vidéken az ottani forradalmi nemzeti bizottságok

. Nevezett október 23-át követően főszereplője volt egy olyan jelenetnek, amely a forradalom leverése után „kilengésnek" minősült (a levéltárban összesen két ilyen eset történt). Az akkor felállított vizsgálóbizottság megállapította, hogy Trócsányi október utolsó napjaiban rátámadt az intézmény egyik kommunista dolgozójára, és megfenyegette őt, mert az október 24-én fosztogatásokról beszélt. Ennek az epizódnak történetesen Schmidt Ádámné is szemtanúja volt:

„Volt egy nagyon nevezetes jelenet, amikor már csak öt-hatan jártunk be ide, és a portán úgy összejöttünk - munka már nem folyt - egyszer ott álltam vagy hatod magammal vagy nyolcad magammal, többek között a főigazgatóval, meg a

[sic!], a Levéltárak Országos Központjának a vezetőjével [sic!], az is ott állt, meg a , aki egy házmesterné volt és párttag, és az ember nem tudja, hogy hogy került a levéltárba, mikor még írni se tudott - hát a párt szárnyain ugye - és talán még 1-2 ember. Szóval alig, alig voltunk, és hát nem is mentünk fel, mert munka úgy se volt. Én csak ideiglenes voltam akkor, nem is voltam rendes alkalmazott. Csak bementünk úgy szaglászni, hogy mi van. És bejött a Trócsányi Zsolt, aki főlevéltáros volt, meglátta a Bátorinét ott a portán, meg azt a néhány embert, erre elkezdett üvölteni a Bátorinéra, miközben ment föl az emeletre, hogy „Mit keres maga itt? Ronda proli! Takarodjon innen, maga nem idevaló!", és hasonló stílusban üvöltött. Mi csak ott álltunk, és nem szóltunk semmit, mert hát én gondoltam, hogy a Trócsányinak igaza van. Na de egy ilyen ordítás."

A forradalom leverése után ennek az esetnek szerencsére nem lett komolyabb következménye, Trócsányi csupán dorgálásban

de az állambiztonsági szervek ettől kezdve figyelemmel kísérték lépéseit. Az interjúban Schmidt Ádámné az ő esetével illusztrálta, hogy az '56 utáni retorzió viszonylag enyhe maradt az Országos Levéltárban: 

„Hát ezt most azért mondtam el, hogy mi történt velük azután. Természetes, hogy mikor bejöttek az oroszok, a Trócsányinak ezért felelni kellett, mert mégis jó néhány ember hallotta ezt az ordítást. És a Komjáthy, mint a Forradalmi Bizottmány elnöke, ugye, akkor összeültek a tagok meg az elnök, hogy állást foglaljanak a Trócsányinak ezzel a kirohanásával szemben. És hát megállapították, hogy a Trócsányi egy gyönge idegzetű ember, aki nagyon ki volt borulva, őtőle ezt nem lehet úgy venni, mint mondjuk egy más embertől. Szóval annyi kifogást találtak, és annyi mentséget, hogy a végén a Trócsányinak semmi baja se lett. Ugyanígy nem lett semmi baja sem a Komjáthynak, sem a Maksaynak, se az összes többinek, aki a Forradalmi Bizottmány elnöke vagy tagja volt. Egyiknek se lett semmi baja."

Tény, hogy 1957 júniusában tevékenykedő vizsgáló bizottság, mely a Levéltárak Országos Központjának vezetőjéből (Borsa Iván) az Országos Levéltár főigazgatójából és helyetteséből (Ember Győző, Szedő Antal) valamint a röviddel később párttitkárrá kinevezett

állt, mindössze négy dolgozó ellen indított vizsgálatot (köztük Trócsányi ellen), ebből kettőt „pártbomlasztó" tevékenységük miatt más levéltárba helyeztek át. A Forradalmi Bizottmány korábban említett tagjai (Komjáthy Miklós, Maksay Ferenc) nem voltak köztük.

Mindenesetre a Trócsányi-féle incidensnek - ha korlátozottan is - de állítólag mégis csak lett következménye a csupán szemtanúként jelenlévő Schmidt Ádámné számára:

„Én az egész jelenetnek csak egy passzív megfigyelője voltam, azon kívül, hogy ugye nem is voltam alkalmazott, rendes alkalmazott, én csak egy ideiglenes valaki voltam akkor, és a legközelebbi fizetésemelés, ami talán hat hónap múlva következett be, szóval nem mindjárt az események után, hanem amikor erre sor került... A kategóriámból, amelyben én dolgoztam, a fizetési kategóriámból mindenki kapott fizetést, csak én nem. És nem tudtam elképzelni, hogy miért. Hogy nincsenek megelégedve velem? Hát az nem igaz, mert én mindig nagyon szorgalmas voltam, és tovább bent maradtam, mint kellett volna. És a főnököm mindig nagyon meg volt velem elégedve. Nem tudtam elképzelni, hogy én miért maradtam ki, egyedül én a fizetésemelésből. És erre nagyon hosszú ideig nem is derült fény. Nem tudtam, egyszerűen nem tudtam. Se megérteni nem tudtam... És akkor egyszer valaki nekem visszamondta - de hogy ki, azt már nem tudom - jól értesült körökből, a párttitkár környezetéből, hogy én azért nem kaptam fizetésemelést, mert jelen voltam annál a jelenetnél, amikor a Trócsányi a Bátorinét lerohanta, és én nem léptem közbe. Mikor ott állt a főigazgató, ott állt a Levéltárak Országos Központjának a vezetője, és még nem tudom hányan, hát pont éntőlem várták volna el, hogy lépjek közbe! És mert ezt nem csináltam, azért én kimaradtam a fizetésemelésből. De a főigazgatónak ugyanakkor semmi baja se lett."

Ezzel viszont ellentmondásban áll, hogy elmondása szerint éppen a forradalmat követő hónapokban (amikor a dolgozók még sztrájkoltak) kapott arról levelet a Levéltárak Országos Központjából, hogy véglegesítették az állását. Valószínűleg azért, mert egy megüresedés után a LOK vezetője így akarta elkerülni, hogy egy külsős idegent helyezzenek erre a státusra. Mindenesetre érdekes fényt vet a korabeli személyzeti gyakorlatra, hogy az érintett a kinevezésről csupán a fent említett levélből értesült és semmiféle személyes egyeztetés nem előzte meg azt.

Az ország számos más intézményével ellentétben tehát a Magyar Országos Levéltárat 1956 után elkerülték az elbocsátások (mindössze két áthelyezés történt), letartóztatások és kivégzések - igaz, a forradalom alatt a levéltár dolgozói többnyire viszonylag passzív magatartást tanúsítottak. A komolyabb retorziók elmaradása minden bizonnyal a korabeli levéltári vezetés józanságával is magyarázható. Az alkalmazottakat ért bántódás mértékével azonban kiáltó ellentétben áll az épületet és annak dokumentumállományát ért iszonyatos pusztítás, melyet - némi jóakarattal - szintén minimalizálni lehetett volna. De ez nem a levéltári alkalmazottakon múlt: ők a kritikus napokban minden tőlük telhetőt megtettek.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő