Kádár levelek
„Az a bizalom és tisztelet, amely Önt népünk részéről övezi, adta a kezembe a tollat, hogy egy közérdekű ügyben jelen levelemmel felkeressem. Az eddigi tapasztalataim ugyanis – sajnos – arról győzhettek meg, hogy akiknek mint illetékeseknek az alábbiakban előadott kérdésben intézkedniök kellett volna, nem tették.” (Vígh Károly)
A Kádár-korszak nemcsak a gazdaság- és társadalompolitikában, az oktatásban és a tudományos kutatásban, hanem a kulturális életben is enyhülést hozott az 1950-es évek diktatúrájához képest. 1956 után a kultúra és az ideológia viszonya megváltozott. Kádár ugyanis a kultúra rész-szerepét hangsúlyozta az összpolitikai szempontokhoz képest. Ezek szerint a kultúra még mindig a legfontosabb, de már nem az egyetlen eszköze volt az ideológiai befolyásolásnak, és legfőképpen már nem az egyedüli reprezentánsa az
A kultúra kitüntetett ideológiai szerepe a két világrend hidegháborús szembenállásának egyik következménye volt, feladatául a fennálló rendszer ideológiai legitimációját kapta. A hatalom a jegyében ellenőrizte és befolyásolta a kultúra valamennyi területét. Mindvégig érvényben volt a „3T" néven elhíresült értelmiség- és művészetpolitikai elv, melynek értelmében az alkotókat és műveiket három („támogatott", „tűrt" „tiltott") kategóriába sorolták. A támogatás-tűrés-tiltás hármas elvén belül a határok elmosódottak voltak. Hogy az adott pillanatban mi számított elfogadottnak vagy ellenségesnek, azt mindig a párt megfelelő vezetői döntötték el. Így egy nagyon bürokratikus, ugyanakkor képlékeny rendszer jött létre, mely tág kereteket adott a hivatalosan nem is létező cenzúrának. A hatvanas évekre a kultúra irányításában az adminisztratív intézkedések dominanciáját felváltották a kifinomult manipulációs módszerek, egyre nagyobb jelentőségűek lettek a személyes kapcsolatok, ezt az időszakot a kompromisszumok, érdekkijárások, lekötelezések hatották át. A rendszer másik jellemző vonása volt, hogy a művészeti élet szereplőivel a hatalom személyes kapcsolatot tartott fenn. A rendszer totalitárius volt, felpuhítva személyes kapcsolattartáson, egyénre szabott jutalmazáson és büntetésen alapuló politizálással. Ismeretes, a korszak értelmiségpolitikáját leginkább Aczél György nevével fémjelezhetjük. Kádár a kulturális és művészeti életet érintő fontosabb döntések előtt kikérte Aczél véleményét, de legalábbis tájékoztatta minden lényegesebb ügyről, erre is láthatunk példát az alább közölt iratok között.Kádár Major Tamással, Illyés Gyulával, Kassák Lajossal személyes viszonyt ápolt levelezett, írásai személyes hangvételűek. Amikor egyéb kulturális ügyben fordultak hozzá beadvánnyal, akkor is szinte minden esetben tájékoztatást, tanácsot kért Aczél Györgytől, Pozsgay Imre kulturális minisztertől, vagy Kornidesz Mihálytól, a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetőjétől és csak ezek után hozott döntést.
 |
(b-j) Illyés Gyula, Major Tamás, Juhász Ferenc, Kádár János Fotó: Politikatörténeti Intézet |
A kronológiailag első levélben Kádár János bocsánatkérésre szólítja fel Major Tamást, a Nemzeti Színház igazgatóját, aki a levél tanúsága szerint egy születésnapi estén megsértette Kállai Gyulát és annak feleségét. A sértés konkrét okát nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy Kádár, Kállai és Major kapcsolata több évre nyúlik vissza. Kállainak, mint a Budapesti Nemzeti Bizottság főtitkárának szerepe volt abban, hogy 1945-ben Major Tamás a Nemzeti Igazgatója lett, később pedig Kállai, mint népművelési-miniszterhelyettes majd művelődésügyi miniszter állt munkakapcsolatban Majorral. Kádárt és Kállait pedig 1951-ben ugyanazon koncepciós perben ítélték börtönbüntetésre, ahonnan mindketten 1954-ben szabadultak.
A levélben említett szülésnap minden bizonnyal Kállai Gyula 50. születésnapja (1960. június 1.), aki ekkor a Minisztertanács első elnök-helyettese volt. A Kállai és Major közötti vita okára csak következtethetünk. Major nem sokkal korábban vette fel a kapcsolatot Bertolt Brecht özvegyével. Az általa vezetett Berliner Ensemble 1959-ben vendégszerepelt Magyarországon a Galilei élete című darabbal. A Brecht-féle Galilei feldolgozást Major is szeretette volna bemutatni, de nem engedélyezték. Ez okozhatott feszültséget Major és Kállai között 1960-ban. De mivel ekkor Kállai Gyula volt az Állami- és Kossuth Díj Bizottság elnöke, elképzelhető, hogy valakinek az elismerése körül támadt vita. Ebben az időszakban történt Sinkovits Imre, illetve Gobbi Hilda kényszerű átszerződése a Nemzetiből a József Attila Színházba, amelyek ugyancsak
jelentettek.
Ezen a napon történt június 06.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő