De néma gyereknek anyja sem érti szavát!

Kövér Ibrahim György 10 éves Afrika terve

Az első magyar Afrika terv

„Az első Magyar Afrika terv többszörös afrikai és több ázsiai út eredményeként, harminc éves teoretikus tanulmányok alapján is azt a megoldást találta legigazságosabbnak, hogy Afrika birtokában körülbelül 20.000 négyzetkilométer mandátumterületeket számítva, Európa minden kis nemzete is részesüljön és így Magyarország is. Ezeket a mandátumokat az egyenlítő mentén létesítenék nem elsősorban gazdasági, inkább tudományos célzattal, hogy a föld észlelhető rendellenességeit klimatikus és egyéb tekintetben közvetlenül az egyenlítő vonalán építendő meteorológiai állomások figyeljék meg.”

Források  

Kérés a Tervhivataltól

O R S Z Á G O S T E R V H I V A T A L
B U D A P E S T

Alulírott azzal a kéréssel fordulok az Országos Tervhivatal Elnökségéhez, hogy egy afrikai tanulmányutam finanszírozását a Beruházási Bank útján, 26.000 (Huszonhatezer) forint kiutalásával elősegíteni szíveskedjék, amely összeget én három év alatt feltétlenül vissza fogom fizetni. Kérésemet következőkkel okolom meg.

Több afrikai és ázsiai út van mögöttem és ez az utam egy Budapest-Kismaju (Szomáliföld) vízi útvonal tanulmányozását is magában foglalná, amelynek jelentősége a mellékelt 10 éves Afrika tervem megszemlélése által érthetővé válik. E terv megvalósítása céljából a támogatás elnyerése esetén elutazásom előtt egy Magyar Afrika társaságot akarok alapítani, amely iránt saját baráti körömben máris nagy érdeklődés mutatkozik. Főleg olyan egyének mutatnak megértést és érdeklődést tervem iránt, akik Afrikában már voltak és személyesen észlelték, hogy milyen nagy jelentősége lesz ennek a földrésznek Magyarországra nézve is a közeli jövőben már.

Az csak látszat, hogy jelenlegi helyzetünkben ilyen problémák túl messzemenőek. Bizonyos az, hogy a szocializmus felé való haladásunk a társadalom dolgozó rétegeiben örömöt, másoknál meg nem értést, vagy közömbösséget, sőt kedvetlenséget okoz és utóbbiak nem szűnnek meg áskálódásukkal azt a tempót lassítani, amellyel népi demokráciánk nagy államférfiai a társadalmasítás útján haladnak. Bizonyos azonban az is, hogy nem minden elégedetlen elemet lehet megérdemelt sorsára juttatni és így szabadlábon élve ellen agitációjukat folytathatják, anélkül, hogy a közigazgatásnak vagy a törvényszéknek ellenük fellépnie lehetséges volna. Viszont teljesen másféle, afrikai, viszonyok közé kerülve, de lényegileg Magyarországhoz tartozva kiábrándulhatnának téves maradi eszméikből. Eltekintve Afrika terve egyéb szükségszerűségétől, ez a szociális szempont is vezérli és meg vagyok győződve, hogy egy Kismajun (Szomáliaföldön) létesítendő magyar telep gondolata és ténye annyira megmozgatna egyes a termelés iránt itthon passzív vagy ellenséges elemeket, hogy ott aktivizálódnának a népi demokratikus kormányzat mellett.

Társadalmunkban bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni, de kell, hogy ez az új eszme ne legyen olyan, mint a népi demokráciában való továbbhaladásunkat veszélyeztethetné és ami a Szovjetunióval fennálló jó viszonyunknak árthatna. Egy ilyen tengerhajózási vonal létesítése az emberi haladás irányában fekszik és így fenti feltételeknek nem mond ellent. Kismaju a Szomáliaföldön az Egyenlítő vonalától alig 100 kilométerre fekszik és jelenleg kis kikötőváros. A nyugateurópai nemzeteknek annyi kikötőjük van Afrika partján, amennyi szinte túl is megy szükségleteik határán és így Kismaju akár évszázadokon keresztül is elfeledett tengerparti falucska maradhatna, ha a magyar érdeklődés, az új feladat vonzóereje, a magyar társadalom felelős erői azt kézbe nem vennék és bizonyos, hogy a bérletszerűen ott meginduló magyar kezdeményezés a világkereskedelem hasznára volna, anélkül, hogy a kapitalizmust erősítené.

Ez az eszme nem akar harmadik út lenni.

Azzal tisztában vagyok, hogy csak két út lehet és hogy a kettő közül a szocializmus fog győzni. Társadalmunknak mégis a mai helyzetében szükség van valami szellemi impulzusra, amely vagy amilyenhez hasonló már évszázaddal ezelőtt úgy a nyugati államokban, mint keleten észlelhető volt. Minden országnak volt egy távoleső fiókországa, amit azelőtt gyarmatnak hívtak, ma testvér országnak nevezhetnénk, aminthogy ez a terv nem is akar valamiféle magyar gyarmatot létesíteni, ami a kor szellemmel ellentétben állana, most, amikor már a gyarmatok felszabadításáról van szó. De ezen a stádiumon keresztül kell esni minden országnak, hacsak nem akar elmaradni abban a kontemplációban, hogy mit keresünk mi Anglia és Franciaország gyarmati területein. Emberjogilag is van keresni valónk, mert Afrika földjét régen öntözte magyar vér is főleg a francia idegenlégió azon tradicionális szokása folytán, hogy Afrika földjét nem francia katonákkal, hanem nagyobbrészt idegenekkel tartja elnyomásban.

A második világháború következményeként sok ezer volt leventét soroztak be máris a francia idegenlégióba, az angol hajózásban, a hadihajókon is számtalan magyar szolgál évek óta, egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van.

Ha mi rendszeresen követeljük jogainkat Afrikában megkapjuk. De néma gyermeknek anyja sem érti szavát!

Budapest, 1948. szeptember 24-én

 Mély tisztelettel
Kövér György (írói név: Kövér Ibrahim)
[Lakcím]

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő