Szajna parti séták Nyíregyházán

Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években

1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését.

Bevezetés

A második világháború utáni nyugati társadalomfejlődés egyik jelentős fejleménye az önálló ifjúsági szubkultúrák megjelenése volt. Ezeknek országonként és koronként számtalan megjelenési formája, változata kialakult, ám közös volt bennük a szembenállás a hivatalossal, a fennállóval, a felnőtt társadalommal, az elkülönülés ezektől. A fiatalok minden korábbinál élesebb formában fejezték ki kívülállásukat, ami megmutatkozott a viselkedésükben, a térhasználatuk eltérő formáiban, az öltözködésben és általában a fogyasztási és szórakozási szokásaikban. Sok szempontból azonban ezek a szubkultúrák döntően az Amerikából származó új zenei kultúra, a rock n' roll és különböző irányzatai köré szerveződtek, ugyanis ez a zene demonstrálta leginkább az új generációk önálló identitását, vagy legalábbis egy új, az apákétól élesen különböző éntudat kialakításának az igényét.

Mivel az ifjúsági szubkultúrák a fennállóhoz képest határozták meg magukat, annak tagadását hirdették, a fennálló rend sokáig deviáns magatartásformaként kezelte őket, és ebből a szempontból az eltérő politikai rendszerek nem különböztek egymástól. A "normálistól" eltérő hajhosszt és öltözetet a vasfüggöny mindkét oldalán a "tisztességes polgárok" értetlensége és felháborodása, és sokszor rendőri retorzió is kísérte. A lázadó kultúrák egymást követő hullámait azonban a fennálló rend fokozatosan megszelídítette, magába olvasztotta, miközben persze maga is megváltozott. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában ez elsősorban a lázadás kommercializálását jelentette: a lázadó szubkultúrák javai széles rétegek által fogyasztható áruvá váltak.

A hetvenes évek közepétől azonban olyan új, földalatti szubkultúrák alakultak ki, mint az új hullám, illetve a punk, amelyek immáron a kommersz rock-kultúrával szemben határozták meg magukat, újra felélesztve a popipar által beszippantott és sterilizált rock n' rollban a lázadás szellemét. Bár sorsát a punk sem kerülhette el, hiszen hamar a felszínre került, és maga is a szórakoztatóipar részévé vált, az irányzatnak mégis elvitathatatlan érdeme, hogy ezt a zenei kultúrát ismét közel vitte a fiatalokhoz. Egyrészt azzal, hogy a létrehozóit leemelte a csillogó színpadokról és kis klubokba zsúfolta, másrészt azáltal, hogy azt hirdette, a fiatalok ne kizárólag hallgassák a zenét, hanem maguk is csinálhatják. Tizenéves és huszonéves fiatalok tömegei kerültek ezáltal passzív kultúrafogyasztóból kultúrateremtő szerepbe.

A zenei szubkultúrák különböző hullámai - némi fáziskéséssel - Magyarországot is elérték, ahol ellenkultúra jellegük még inkább kifejezésre jutott, ami a rendszerek eltérő jellegével magyarázható. Ugyanis a zene és a lázadás átjött a vasfüggönyön, azonban - néhány pol-beat együttest leszámítva - az itthoni fiatalok nem a nyugati fogyasztói kultúra, hanem a magát szocialistának nevező rendszer ellen lázadtak, amely pedig nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte a kérdést. A pártállam állandó veszélyforrást látott a kontrollja alól kibújni igyekvő "szervezetlen ifjúságban". Különösen veszélyesnek tekintették az új hullámot, amely demonstratív módon fejezte ki egy autonóm közeg kialakításának igényét, akkor, amikor úgy tűnt, a kultúrpolitikának sikerült a könnyűzenét szabályozott keretek között tartania. Ráadásul ezek az underground zenei törekvések sokszor ténylegesen is kapcsolatba kerültek értelmiségi társaságokkal (pl. a Beatrice és a Fölöspéldány csoport), sőt, sokszor kifejezetten az ellenzéki körökkel (1982-ben a szamizdat Beszélő tudósított a "szegedi punkháborúról").

Az új hullámon belül is elsősorban a punk zenekarok haragították magukra a rendszer védelmezőit. Több együttes (pl. a CPg, a Mosoi, a Közellenség és az Auróra Cirkáló) tagjai ellen büntetőeljárás indult 1983-1984-ben, és többeket börtönbüntetésre is ítéltek. Figyelemreméltó, hogy ezeknek az együttesek egy része vidéki városokban alakult, ami azt jelzi, hogy a punk-kultúra "Csináld magad!" jelszava a nyolcvanas évekre szerte az országban elterjedt. Nem kerülte el Nyíregyházát sem, amit - a más városok hasonló csoportosulásaival is kapcsolatot kereső - Agydaganat nevezetű együttes alapítása jelez. Vezetőjének disszidálásával a legendás zenekar felbomlott, ám az itt közölt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a vetés termékeny talajra hullott, és a nyolcvanas évek közepén is több punk-együttes működött a városban.

Az alábbi iratok egyetlen ügyben keletkeztek. 1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését. Elsősorban a hasonló cselekményért már látókörükbe került személyeket ellenőrizték, a bizalmas nyomozás jellegének megfelelően hálózati személyek, alkalmi és társadalmi kapcsolatok és operatív tisztek segítségével.

Az ügyben keletkezett iratok jól illusztrálják a rendőrség módszereit, amivel a hasonló cselekmények elkövetőit igyekezett felderíteni. Szinte természetesnek vehető, hogy elsősorban a lakótelepi fiatalok között keresték az elkövetőt. Operatív meghallgatások során a figyelem két házibulizó társaságra, valamint az elkövetés idején a Jósavárosban megfordult személyre terelődött. Több hónapos nyomozás után az operatív úton beszerzett adatok alapján a szerv nagy valószínűséggel megállapította az elkövető személyét, és kezdeményezték a büntetőeljárás megindítását. A nyílt eljárás azonban nem vezetett eredményre, az illető bűnösségét nem sikerült bizonyítani. A megyei III/III. osztály azonban úgy ítélte meg, hogy az illető életvitele, magatartása a társadalomra veszélyforrást jelent, ezért kutató-nyilvántartásba vették, és megszervezték az ellenőrzését.

Az üggyel kapcsolatban keresett iratok mégsem a falfirkálás tettesének felderítési módszerei szempontjából érdekesek, hanem azért, mert bepillantást engednek a nyíregyházi fiatalság egy részének életébe, szokásaiba. Azt persze nem lehet állítani, hogy ők reprezentálták volna a helyi ifjúság többségét, ám kétségtelen bizonyítékát adták egy nagy hatású és provokatív, akkor már majdnem egy évtizedes zenei kultúra, az új hullám, illetve a punk jelenlétének. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy ezek az iratok a keletkeztető szerv, a politikai rendőrség nézőpontját tükrözik. Először is azért, mert a szervet leginkább a firkálás tettesének a felderítése foglalkoztatta, így csupán ebben az összefüggésben foglalkoztak a gyanús fiatalokkal. Másrészt azért, mert mint említettem, a rendszer már deviánsként, és potenciális bűnözőként tekintett a fiatalok bizonyos csoportjaira.

Ebből adódik, hogy az iratokban feltűnő fiatalok leginkább zavaros fejű, Hitlert és a nácikat éltető, a köztörvényes bűncselekmények elkövetésétől sem visszariadó személyekként jelennek meg. Kétségtelenül visszataszító és vállalhatatlan dolgok ezek, azonban azt is látnunk kell, hogy a horogkeresztek rajzolgatása, Hitler és a nácik (illetve sokszor csak általában a németek) dicsőítése tünet. A nagyrészt munkáscsaládból származó, tízes éveiket taposó, lakótelepi fiatalok kilátástalanságból, perspektíva nélküliségből fakadó, mindent tagadó vak dühének a tünete. Ezek a szimbólumok csak azért fontosak a számukra, mert botrányosak, mert botrányosnak tartja nem csak a rendszer, hanem minden "normális" ember is. "Mit hozhatnánk fel mellettük? Hogy a maguk differenciálatlan, agresszív, üvöltözős módján, a számukra érthető és elérhető kulturális formában és médiumok segítségével, öncenzúra nélkül adtak kifejezést rossz érzésüknek, rosszullétüknek, hőzöngésüknek vagy előítéleteiknek? Hogy nemcsak ők kulturálatlanok, hanem azok is, akik egy számukra idegen és általuk ismeretlen kiszolgáltatottságban élő ifjúság szubkultúráját fasisztának bélyegzik meg? - tette fel a kérdést Klaniczay Gábor az illegális Beszélő 10. számában, egyben meg is válaszolja azt.

A fentebb elmondottakból következik, hogy ezeket az iratokat erős kritikával kell kezelni és olvasni. Természetes az is, hogy, mint minden történetet, a rock-kultúra történetét sem lehet kizárólag az állambiztonsági iratok alapján megírni. Amire ezek a dokumentumok kiválóan alkalmasak, az a pártállam és az ifjúság viszonyának a megismerése, feltárása. Nem szabad megfeledkezni egy másik lényeges dologról sem. Ezekben a szövegekben az együttesek csupán tagjaik által dokumentáltan, illetve szellemes zenekarnevek (Szajna parti séták, Cicavízió stb.) formájában vannak jelen, a zenéjükről, a dalszövegeikről, a koncertjeikről, mindarról, ami által ezek a formációk élők voltak, nem sok mindent tudunk meg. Mégis, az ehhez hasonló, nagyobbrészt még feltárásra és feldolgozásra váró források segíthetnek az 1956 utáni ifjúsági szubkultúrák, így a punk-kultúra pártállami környezetének megismerésében.

A közölt iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, "Figuráns" című dossziéban (3.1.5. O-19071) találhatóak. A szövegeket az eredeti központozás és írásmód ("rokkfesztivál", "pank") szerint közlöm, csupán a nyilvánvaló helyesírási hibákat javítottam. A neveket monogramokkal helyettesítettem, kizárólag a rendőrtisztek nevét írtam ki. Az iratok elvesztették a szigorúan titkos minősítésüket.

Ezen a napon történt május 08.

1902

Martinique szigetén kitört a Mont Pelée vulkán. A vulkánkitörést kísérő jelenségek (láva, hamu, gázok) a pár kilométerrel távolabb fekvő...Tovább

1903

Paul Gauguin francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője (*1848)Tovább

1912

A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.Tovább

1918

Hollósy Simon magyar festőművész (*1857)Tovább

1930

A Hlinka vezette Szlovák Néppárt másodszor nyújtja be a szlovák autonómia tervezetét.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők