Szajna parti séták Nyíregyházán

Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években

1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését.

 "FIGURÁNS" fn. bizalmas nyomozásban adatgyűjtésről

SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI
RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
III/III. OSZTÁLYA

SZIGORÚAN TITKOS!
Tárgy: "FIGURÁNS" fn. bizalmas
nyomozásban adatgyűjtésről

JELENTÉS
Nyíregyháza, 1985. október 10.

Jelentem, hogy a bizalmas nyomozásban felmerült személyek meghallgatását, illetve elszámoltatását végrehajtottam.

IS [...] vasbetonszerelő szakmunkástanuló a 110. sz. Szakmunkásképző Intézetben, Nyíregyháza, Ungvár s. [...] sz. alatti lakos , elmondta, hogy az "Oázis" presso előtt szokott gyülekezni barátaival. A társaságból "Ricsó" szokott a sétányon lévő padokba, ülőkékbe neveket karcolni.
Ismer egy NS nevű fiút, aki Nyíregyháza, [...], a 6. sz. Általános Iskolába járt, a Gumigyárban dolgozik. Nevezett dzsekijére tollal, illetve festékkel nevek vannak festve, abban szokott megjelenni az Ungvár sétányon.
Ismert egy TZS nevű személyt, aki Nyíregyháza, Ungvár s. [...] sz. alatt lakik, kb. 17-18 éves, a 9. sz. Általános Iskolába járt. Nevezett korábban lépcsőházukba piros sprayvel együttesek nevét festette a falra, emiatt a házmester felelősségre vonta. Nyíregyházáról elköltöztek.

KZS "Szikkadt" [...] központifűtés-szerelő szakmunkástanuló a 110. sz. Szakmunkásképző Intézetben, Nyíregyháza, Május 1 tér [...] sz. alatti lakos, Elmondta, hogy 1982-ben volt egy falfirkálásos ügye, a Május 1 tér 13. sz. lakótömbre írták ki együttesek nevét, ÁI, ML nevű ismerőseivel. Á-ék elköltöztek, kb. 3 hónapja a buszon találkoztak, azóta nem. M-csal a kapcsolatot nem tartja. Felelősségre vonásuk óta hasonló esete nem volt.

NGE [...] foglalkozása: mélyfúró, Nyíregyháza, Árpád u. [...] sz. alatti lakos. Nevezett elmondta, hogy korábban BJ Árpád utcai lakossal egy zenekarban játszott a zenekar neve: "Cicavízió" volt. Az együttes egy éve felbomlott. B-ról tudja, hogy az anarchia szót társságban gyakran hangoztatja. Lakásuk alatt 1983-ban a pincében voltak feliratok festve korommal; "Éljen a harmadik birodalom", kettős kereszt, "Beatrice" stb. A többiek rá akarták fogni, hogy ő csinálta, de akkor ő Várpalotán tanult és nem volt idehaza. Azonban megtudta, hogy a feliratokat KCS késztette, aki a pincébe szintén lejárt.
Nevezett elmondta, hogy amikor a 6. sz. általános iskola 8. osztályában járt, a füzeteire rajzolt horogkereszteket, ami miatt felelősségre vonták. Azóta sem horogkeresztet, sem más feliratot nem készített. A németeket nem szerette, a beszélgetéssorán a fasizmusról elítélőn nyilatkozott.
Jelenleg a jósavárosi klubkönyvtárba jár NZS (Nagy Zsák) és társaival, amikor itthon van. NZS-éknál tartott házibulin nem vett részt, mert Putnokon dolgozott. Barátaitól később értesült a házibuliról.
Nevezettet ellenőriztem, a házibuli idején valóban nem tartózkodott itthon.

BJ [...] Nyíregyháza, Törpe u. [...] sz. alatti lakos. 1985 februárjában vonult be katonának. Alakulatánál elég sok probléma merült fel ellene, a szolgálati fegyelmet nem tartja be, büntetett előéletű, kerékpárlopás ügyben volt ellene büntetőeljárás 1985. szeptember 9-én. A rendkívüli esemény idején eltávozáson, kimaradáson nem volt, a falraírásnak nem ő a tettese.
Elmondta, hogy 1983. augusztus 20-tól, 1984. október 8-ig a tököli majd a baracskai börtönben töltötte büntetését. A jósavárosi KMB irodát nem ő gyújtotta fel, mivel az eseményt megelőzően vonult be a börtönbe.

KI [...] II. éves kőműves tanuló, a 110. sz. Szakmunkásképző Intézetben. Beceneve "Sárkány". Nyíregyháza, Tompa M. u. [...] sz. alatti lakos. Nevezett elmondta, hogy augusztus elején (kb. 10-én) a Jósavárosban meglátogatta volt barátnőjét SZR-t (Kossuth Gimnázium tanulója), mivel szakításuk évfordulója volt, s megígérte, hogy felkeresi. A Jósavárosba ritkán jár.
BK "Jocó becenevű jó ismerőse, nevezett beszélt neki az anarchiáról, ő is szokta használni társaságban a kifejezést időnként, csak szórakozásból.

MZL [...] Nyíregyháza, MÁV dolgozó, Széchényi u. [...] sz. alatti lakos. NZS-éknál történt házibuliról ugyanazt mondta el, amit JT. További ellenőrzését hálózati úton végezzük.

A jelentésben felmerült személyek ellenőrzését az tette indokolttá, hogy a rendkívüli esemény környékén laknak, együttes nevek, illetve egyéb feliratok kiírása miatt már korábban is felmerültek Írásmintáikat beszereztük, szakértői vizsgálatra elküldjük.
További ellenőrzésüket "Pók Csaba" fn. tmb. K. L. alkalmi operatív kapcsolat és hivatalos kapcsolatok útján végezzük. A jelentésben felmerült NS és "Ricsó" becenevű személyek azonosságát megállapítjuk, nevezetteket az üggyel kapcsolatban ellenőrizzük.

Czirják János r. fhdgy.

LÁTTAM:
Kerecseny László r. szds.
osztályvezető

Nyt. sz: 7/675.
Készült: 1 pld-ban
Lerakva: B. ny. d-ba
Készít.: CJ/Iné

Ezen a napon történt július 01.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő