"...lakott együtt egy szovjet katonával. Kitől két gyermek született."

Bevándorló nők a második világháború utáni Budapesten

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket.

Bevezetés

A vidéki származású, képzetlen női munkaerő bevándorlása Budapestre a második világháború után viszonylag elhanyagolt területe a társadalomtörténeti kutatásoknak. A migráció folyamatát kutatók eleinte a női bevándorlókat úgy ábrázolták, mint akik egyszerűen követik a városba férfiakat, akik már döntöttek arról, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az antropológiai kutatásokban a női migráció az 1970-es évek közepétől keltette fel a kutatók érdeklődését. 1976-ban jelent meg Buechler cikke az Anthropological Quarterly című folyóiratban "Women and Migration" (Nők és bevándorlás) címmel. A női migrációkutatás fellendülése elsősorban azt jelentette, hogy a nők önálló cselekvőkként jelentek meg a migrációs folyamatok leírásaiban. Győzelem és szégyen, kaland és elveszés, elmenekülés és visszavágyódás feszül minden vándorlásban. Egy fiatal, vidéki lány számára annak eldöntése, hogy felnőttként nem a szülőhelyén választ párt, alapít családot, hanem onnan elvándorol, egy olyan folyamat eredménye, amiben több tényező is meghatározó lehet. Ebben a folyamatban szerepet játszanak azok az erők is, amelyek inkább gyermekkorának színterén tartanák, akárcsak az elhúzó erők, amelyek a városba vezetik: a biztos kereset, a tanulás lehetősége, és azok a vonzó és taszító sztereotípiák, amelyekben a nagyváros "csillogóként" és "bűnösként" is megjelenik. A migrációkutatásokkal foglalkozó angolszász irodalomban alapvető különbséget tesznek a város vonzereje (pull-migration), illetve a kibocsátó közösség taszító hatása (push-migration) nyomán bekövetkezett elvándorlások között. Az egyéni életutakban a vonzó és taszító tényezők elsősorban egyéni életút-elbeszélések alapján vizsgálhatóak.

Egy olyan képzetlen, fiatal falusi nő számára, aki családja nélkül vándorol a városba, nem kérdéses az, hogy a városban munkát fog vállalni. A második világháború után közvetlenül ezek a munkalehetőségek hasonlóak voltak a háború előttiekhez: sok bevándorló nő első útja még ekkor is a munkaközvetítőhöz vezetett azzal a céllal, hogy cselédként helyezkedhessen el. Míg a háború előtt a képzetlen női falusi bérmunkások inkább ideiglenes jelleggel vállaltak munkát a nagyvárosban, addig a háború alatt, majd különösen a háborút követő iparosítás során a nagyipari bérmunka is lehetőséget nyújtott arra, hogy a városban megkapaszkodjanak. A bevándorlók a városban letelepedés folyamatát gyakran küzdelmesnek ábrázolják. Igaz ez a nagyvárosba bevándorló képzetlen fiatal nőkre is. Budapestre a második világháború utáni bevándorló, majd évtizedekig segédmunkásként dolgozó nőkkel készített életútinterjúk alapján úgy tűnik, hogy elsősorban a munkavállalás folyamatát ábrázolják küzdelmesnek, azt az utat, amíg cselédlányokból munkásnőkké váltak. Kevésbé jelenítik meg küzdelmesnek társadalmi integrációjuk alapvetőnek tartott bizonyítékait: a férjhezmenést és a gyermekvállalást. A képzetlen fiatal falusi nők számára az, hogy bekerülhetnek egy nagyipari munkahelyre, és ott egészséget próbáló munkakörülmények között nehéz fizikai munkát végezhetnek, egyenlő a mindennapi biztos anyagi túléléssel a nagyvárosban. Így élik meg ezt többen közülük annak ellenére, hogy a nagyvárosba érkezésükkor sem voltak teljesen magukra utalva, hiszen gyakran számíthattak már korábban betelepült rokonaik, barátnőik segítségére.

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. A forrás keletkezésének apropója, hogy Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a Rákosi titkársághoz. Z. Mária előbb alapított családot, aztán vándorolt be Budapestre: 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket, és a kádervélemény írója szerint nem volt "szabad neki hazamenni". Az antropológiai irodalom előszeretettel ábrázolja úgy a falusi bevándorlókat, mint akik a migráció során elsősorban a csoportorientált stratégiákat követtek. Z. Máriának erre a levél alapján kevésbé volt lehetősége, hiszen szülőfalujából "megesett lányként" kellett távoznia. A kádervélemény beszédmódja szerint egy "elvtársnő" vette pártfogásába, segítette munkavállalásában úgy, hogy a szovjet nagykövetség segítésével állást szerzett neki az Óbudai Hajógyárban. Így Z. Máriának a Budapestre bevándorló falusi nők egyik legnehezebb akadályát, a munkavállalást sikerült könnyebben megoldania, mint társnőinek. Nem járt ilyen szerencsével lakásügyének megoldásában. Z. Mária rossz lakáskörülményeit a kádervélemény írója azzal is magyarázta, hogy egy kizárt párttagnál lakott.

A forrásnak több olvasata is van. Értelmezhető a szöveg úgy is, mint bizonyíték arra, hogy a korszakban a hatalom az emberek mindennapjait alapvetően befolyásolta: a segélykérelem elbírálását a Rákosi Titkárság attól tette függővé, hogy a Z. Mária lakhelye szerint illetékes pártbizottság milyen kádervéleményt ír róla. A kádervélemény Z. Mária kérését támogató hangnemben született meg. A vélemény készítője kikérdezte a házbizalmikat és Z. Mária szomszédait, tehát a hatalom az információszerzésnél épített az emberek szomszédsági kapcsolataira. Az állam beavatkozását a magánéletbe bizonyítja az is, hogy a már Budapesten élő Z. Mária nagyobbik gyermeke, aki 1949-ben négy éves volt, állami gondozásba került. Másrészt a forrás rávilágít a megszálló hatalom, a szovjet hadsereg és a magyar lakosság kapcsolatának eddig kevésbé elemzett részére is. Arra vonatkozóan, hogy Z. Mária miért választott élettársául egy szovjet katonát, a forrás alapján csak feltételezéseink lehetnek. A forrás utalásszerően tájékoztat arról, hogy a korszakban hogyan viszonyult a hivatalos beszédmód a házasságon kívüli szüléshez. A korszak beszédmódja szerint erkölcsileg elítélendő volt, ha valaki házasságon kívül szült. Ennek megfelelően a lányanya mentségére hozta fel a kádervélemény írója, hogy az apa nevére vette a gyermekeket, azonban az egyedülálló nőt gyermekekkel a nagyvárosban már olyannak ábrázolja, akit félteni kell az "elzülléstől".

Arra vonatkozóan, hogyan alakult Z. Mária későbbi sorsa, nem tudunk a forrás alapján semmit. Lehetséges, hogy akárcsak számos sorstársnője, aki képzetlen munkaerőként a nagyiparban segédmunkát vállalt, ő is a gyárban ragadt, akár évtizedekre. Lehetséges, hogy életútjában csak egy rövid kitérő volt a gyári munkavállalás, és végül visszatért szülőföldjére. Lehetséges, hogy később házasságot kötött, talán újabb gyermekei születtek, és egykori kapcsolatáról a szovjet katonával nem beszélt többet.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő