"...lakott együtt egy szovjet katonával. Kitől két gyermek született."

Bevándorló nők a második világháború utáni Budapesten

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket.

Bevezetés

A vidéki származású, képzetlen női munkaerő bevándorlása Budapestre a második világháború után viszonylag elhanyagolt területe a társadalomtörténeti kutatásoknak. A migráció folyamatát kutatók eleinte a női bevándorlókat úgy ábrázolták, mint akik egyszerűen követik a városba férfiakat, akik már döntöttek arról, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az antropológiai kutatásokban a női migráció az 1970-es évek közepétől keltette fel a kutatók érdeklődését. 1976-ban jelent meg Buechler cikke az Anthropological Quarterly című folyóiratban "Women and Migration" (Nők és bevándorlás) címmel. A női migrációkutatás fellendülése elsősorban azt jelentette, hogy a nők önálló cselekvőkként jelentek meg a migrációs folyamatok leírásaiban. Győzelem és szégyen, kaland és elveszés, elmenekülés és visszavágyódás feszül minden vándorlásban. Egy fiatal, vidéki lány számára annak eldöntése, hogy felnőttként nem a szülőhelyén választ párt, alapít családot, hanem onnan elvándorol, egy olyan folyamat eredménye, amiben több tényező is meghatározó lehet. Ebben a folyamatban szerepet játszanak azok az erők is, amelyek inkább gyermekkorának színterén tartanák, akárcsak az elhúzó erők, amelyek a városba vezetik: a biztos kereset, a tanulás lehetősége, és azok a vonzó és taszító sztereotípiák, amelyekben a nagyváros "csillogóként" és "bűnösként" is megjelenik. A migrációkutatásokkal foglalkozó angolszász irodalomban alapvető különbséget tesznek a város vonzereje (pull-migration), illetve a kibocsátó közösség taszító hatása (push-migration) nyomán bekövetkezett elvándorlások között. Az egyéni életutakban a vonzó és taszító tényezők elsősorban egyéni életút-elbeszélések alapján vizsgálhatóak.

Egy olyan képzetlen, fiatal falusi nő számára, aki családja nélkül vándorol a városba, nem kérdéses az, hogy a városban munkát fog vállalni. A második világháború után közvetlenül ezek a munkalehetőségek hasonlóak voltak a háború előttiekhez: sok bevándorló nő első útja még ekkor is a munkaközvetítőhöz vezetett azzal a céllal, hogy cselédként helyezkedhessen el. Míg a háború előtt a képzetlen női falusi bérmunkások inkább ideiglenes jelleggel vállaltak munkát a nagyvárosban, addig a háború alatt, majd különösen a háborút követő iparosítás során a nagyipari bérmunka is lehetőséget nyújtott arra, hogy a városban megkapaszkodjanak. A bevándorlók a városban letelepedés folyamatát gyakran küzdelmesnek ábrázolják. Igaz ez a nagyvárosba bevándorló képzetlen fiatal nőkre is. Budapestre a második világháború utáni bevándorló, majd évtizedekig segédmunkásként dolgozó nőkkel készített életútinterjúk alapján úgy tűnik, hogy elsősorban a munkavállalás folyamatát ábrázolják küzdelmesnek, azt az utat, amíg cselédlányokból munkásnőkké váltak. Kevésbé jelenítik meg küzdelmesnek társadalmi integrációjuk alapvetőnek tartott bizonyítékait: a férjhezmenést és a gyermekvállalást. A képzetlen fiatal falusi nők számára az, hogy bekerülhetnek egy nagyipari munkahelyre, és ott egészséget próbáló munkakörülmények között nehéz fizikai munkát végezhetnek, egyenlő a mindennapi biztos anyagi túléléssel a nagyvárosban. Így élik meg ezt többen közülük annak ellenére, hogy a nagyvárosba érkezésükkor sem voltak teljesen magukra utalva, hiszen gyakran számíthattak már korábban betelepült rokonaik, barátnőik segítségére.

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. A forrás keletkezésének apropója, hogy Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a Rákosi titkársághoz. Z. Mária előbb alapított családot, aztán vándorolt be Budapestre: 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket, és a kádervélemény írója szerint nem volt "szabad neki hazamenni". Az antropológiai irodalom előszeretettel ábrázolja úgy a falusi bevándorlókat, mint akik a migráció során elsősorban a csoportorientált stratégiákat követtek. Z. Máriának erre a levél alapján kevésbé volt lehetősége, hiszen szülőfalujából "megesett lányként" kellett távoznia. A kádervélemény beszédmódja szerint egy "elvtársnő" vette pártfogásába, segítette munkavállalásában úgy, hogy a szovjet nagykövetség segítésével állást szerzett neki az Óbudai Hajógyárban. Így Z. Máriának a Budapestre bevándorló falusi nők egyik legnehezebb akadályát, a munkavállalást sikerült könnyebben megoldania, mint társnőinek. Nem járt ilyen szerencsével lakásügyének megoldásában. Z. Mária rossz lakáskörülményeit a kádervélemény írója azzal is magyarázta, hogy egy kizárt párttagnál lakott.

A forrásnak több olvasata is van. Értelmezhető a szöveg úgy is, mint bizonyíték arra, hogy a korszakban a hatalom az emberek mindennapjait alapvetően befolyásolta: a segélykérelem elbírálását a Rákosi Titkárság attól tette függővé, hogy a Z. Mária lakhelye szerint illetékes pártbizottság milyen kádervéleményt ír róla. A kádervélemény Z. Mária kérését támogató hangnemben született meg. A vélemény készítője kikérdezte a házbizalmikat és Z. Mária szomszédait, tehát a hatalom az információszerzésnél épített az emberek szomszédsági kapcsolataira. Az állam beavatkozását a magánéletbe bizonyítja az is, hogy a már Budapesten élő Z. Mária nagyobbik gyermeke, aki 1949-ben négy éves volt, állami gondozásba került. Másrészt a forrás rávilágít a megszálló hatalom, a szovjet hadsereg és a magyar lakosság kapcsolatának eddig kevésbé elemzett részére is. Arra vonatkozóan, hogy Z. Mária miért választott élettársául egy szovjet katonát, a forrás alapján csak feltételezéseink lehetnek. A forrás utalásszerően tájékoztat arról, hogy a korszakban hogyan viszonyult a hivatalos beszédmód a házasságon kívüli szüléshez. A korszak beszédmódja szerint erkölcsileg elítélendő volt, ha valaki házasságon kívül szült. Ennek megfelelően a lányanya mentségére hozta fel a kádervélemény írója, hogy az apa nevére vette a gyermekeket, azonban az egyedülálló nőt gyermekekkel a nagyvárosban már olyannak ábrázolja, akit félteni kell az "elzülléstől".

Arra vonatkozóan, hogyan alakult Z. Mária későbbi sorsa, nem tudunk a forrás alapján semmit. Lehetséges, hogy akárcsak számos sorstársnője, aki képzetlen munkaerőként a nagyiparban segédmunkát vállalt, ő is a gyárban ragadt, akár évtizedekre. Lehetséges, hogy életútjában csak egy rövid kitérő volt a gyári munkavállalás, és végül visszatért szülőföldjére. Lehetséges, hogy később házasságot kötött, talán újabb gyermekei születtek, és egykori kapcsolatáról a szovjet katonával nem beszélt többet.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 08.

1923

Adolf Hitler első hatalomátvételi kísérlete: a müncheni puccs vagy sörpuccs.Tovább

1944

A nyilas kormány elrendelte, hogy Budapesten minden 17–60 év kö-zötti férfi jelentkezzen katonai szolgálatra.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő