"...lakott együtt egy szovjet katonával. Kitől két gyermek született."

Bevándorló nők a második világháború utáni Budapesten

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket.

Bevezetés

A vidéki származású, képzetlen női munkaerő bevándorlása Budapestre a második világháború után viszonylag elhanyagolt területe a társadalomtörténeti kutatásoknak. A migráció folyamatát kutatók eleinte a női bevándorlókat úgy ábrázolták, mint akik egyszerűen követik a városba férfiakat, akik már döntöttek arról, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az antropológiai kutatásokban a női migráció az 1970-es évek közepétől keltette fel a kutatók érdeklődését. 1976-ban jelent meg Buechler cikke az Anthropological Quarterly című folyóiratban "Women and Migration" (Nők és bevándorlás) címmel. A női migrációkutatás fellendülése elsősorban azt jelentette, hogy a nők önálló cselekvőkként jelentek meg a migrációs folyamatok leírásaiban. Győzelem és szégyen, kaland és elveszés, elmenekülés és visszavágyódás feszül minden vándorlásban. Egy fiatal, vidéki lány számára annak eldöntése, hogy felnőttként nem a szülőhelyén választ párt, alapít családot, hanem onnan elvándorol, egy olyan folyamat eredménye, amiben több tényező is meghatározó lehet. Ebben a folyamatban szerepet játszanak azok az erők is, amelyek inkább gyermekkorának színterén tartanák, akárcsak az elhúzó erők, amelyek a városba vezetik: a biztos kereset, a tanulás lehetősége, és azok a vonzó és taszító sztereotípiák, amelyekben a nagyváros "csillogóként" és "bűnösként" is megjelenik. A migrációkutatásokkal foglalkozó angolszász irodalomban alapvető különbséget tesznek a város vonzereje (pull-migration), illetve a kibocsátó közösség taszító hatása (push-migration) nyomán bekövetkezett elvándorlások között. Az egyéni életutakban a vonzó és taszító tényezők elsősorban egyéni életút-elbeszélések alapján vizsgálhatóak.

Egy olyan képzetlen, fiatal falusi nő számára, aki családja nélkül vándorol a városba, nem kérdéses az, hogy a városban munkát fog vállalni. A második világháború után közvetlenül ezek a munkalehetőségek hasonlóak voltak a háború előttiekhez: sok bevándorló nő első útja még ekkor is a munkaközvetítőhöz vezetett azzal a céllal, hogy cselédként helyezkedhessen el. Míg a háború előtt a képzetlen női falusi bérmunkások inkább ideiglenes jelleggel vállaltak munkát a nagyvárosban, addig a háború alatt, majd különösen a háborút követő iparosítás során a nagyipari bérmunka is lehetőséget nyújtott arra, hogy a városban megkapaszkodjanak. A bevándorlók a városban letelepedés folyamatát gyakran küzdelmesnek ábrázolják. Igaz ez a nagyvárosba bevándorló képzetlen fiatal nőkre is. Budapestre a második világháború utáni bevándorló, majd évtizedekig segédmunkásként dolgozó nőkkel készített életútinterjúk alapján úgy tűnik, hogy elsősorban a munkavállalás folyamatát ábrázolják küzdelmesnek, azt az utat, amíg cselédlányokból munkásnőkké váltak. Kevésbé jelenítik meg küzdelmesnek társadalmi integrációjuk alapvetőnek tartott bizonyítékait: a férjhezmenést és a gyermekvállalást. A képzetlen fiatal falusi nők számára az, hogy bekerülhetnek egy nagyipari munkahelyre, és ott egészséget próbáló munkakörülmények között nehéz fizikai munkát végezhetnek, egyenlő a mindennapi biztos anyagi túléléssel a nagyvárosban. Így élik meg ezt többen közülük annak ellenére, hogy a nagyvárosba érkezésükkor sem voltak teljesen magukra utalva, hiszen gyakran számíthattak már korábban betelepült rokonaik, barátnőik segítségére.

Az alábbi forrás egy Budapestre a második világháború után bevándorló nő addigi életútjával ismerteti meg az olvasót. A forrás keletkezésének apropója, hogy Z. Mária 23 éves, kétgyermekes anya 1949-ben segélykérelemmel fordult a Rákosi titkársághoz. Z. Mária előbb alapított családot, aztán vándorolt be Budapestre: 19 éves korától fogva együtt élt vidéken egy szovjet katonával, akitől két gyermeke született. Miután a gyermekek apja magára hagyta, úgy döntött, hogy nem marad tovább szülőhelyén, hanem Budapestre költözik, ott vállal munkát. Döntésében, úgy tűnik, hogy inkább a szülőföldjétől taszító tényezők domináltak, hiszen házasságon kívül szült két gyermeket, és a kádervélemény írója szerint nem volt "szabad neki hazamenni". Az antropológiai irodalom előszeretettel ábrázolja úgy a falusi bevándorlókat, mint akik a migráció során elsősorban a csoportorientált stratégiákat követtek. Z. Máriának erre a levél alapján kevésbé volt lehetősége, hiszen szülőfalujából "megesett lányként" kellett távoznia. A kádervélemény beszédmódja szerint egy "elvtársnő" vette pártfogásába, segítette munkavállalásában úgy, hogy a szovjet nagykövetség segítésével állást szerzett neki az Óbudai Hajógyárban. Így Z. Máriának a Budapestre bevándorló falusi nők egyik legnehezebb akadályát, a munkavállalást sikerült könnyebben megoldania, mint társnőinek. Nem járt ilyen szerencsével lakásügyének megoldásában. Z. Mária rossz lakáskörülményeit a kádervélemény írója azzal is magyarázta, hogy egy kizárt párttagnál lakott.

A forrásnak több olvasata is van. Értelmezhető a szöveg úgy is, mint bizonyíték arra, hogy a korszakban a hatalom az emberek mindennapjait alapvetően befolyásolta: a segélykérelem elbírálását a Rákosi Titkárság attól tette függővé, hogy a Z. Mária lakhelye szerint illetékes pártbizottság milyen kádervéleményt ír róla. A kádervélemény Z. Mária kérését támogató hangnemben született meg. A vélemény készítője kikérdezte a házbizalmikat és Z. Mária szomszédait, tehát a hatalom az információszerzésnél épített az emberek szomszédsági kapcsolataira. Az állam beavatkozását a magánéletbe bizonyítja az is, hogy a már Budapesten élő Z. Mária nagyobbik gyermeke, aki 1949-ben négy éves volt, állami gondozásba került. Másrészt a forrás rávilágít a megszálló hatalom, a szovjet hadsereg és a magyar lakosság kapcsolatának eddig kevésbé elemzett részére is. Arra vonatkozóan, hogy Z. Mária miért választott élettársául egy szovjet katonát, a forrás alapján csak feltételezéseink lehetnek. A forrás utalásszerően tájékoztat arról, hogy a korszakban hogyan viszonyult a hivatalos beszédmód a házasságon kívüli szüléshez. A korszak beszédmódja szerint erkölcsileg elítélendő volt, ha valaki házasságon kívül szült. Ennek megfelelően a lányanya mentségére hozta fel a kádervélemény írója, hogy az apa nevére vette a gyermekeket, azonban az egyedülálló nőt gyermekekkel a nagyvárosban már olyannak ábrázolja, akit félteni kell az "elzülléstől".

Arra vonatkozóan, hogyan alakult Z. Mária későbbi sorsa, nem tudunk a forrás alapján semmit. Lehetséges, hogy akárcsak számos sorstársnője, aki képzetlen munkaerőként a nagyiparban segédmunkát vállalt, ő is a gyárban ragadt, akár évtizedekre. Lehetséges, hogy életútjában csak egy rövid kitérő volt a gyári munkavállalás, és végül visszatért szülőföldjére. Lehetséges, hogy később házasságot kötött, talán újabb gyermekei születtek, és egykori kapcsolatáról a szovjet katonával nem beszélt többet.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 07.

1916

Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább

1917

Az Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1926

Az Electrolux szabadalmaztatja a gázzal működő hűtőszekrényt.Tovább

1929

Új alkotmányt hirdetnek ki Ausztriában.Tovább

1930

Horthy Miklós kormányzó felavatta a margitszigeti Nemzeti Sport-uszodát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő