Magyar nő Pockingban – A Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának egy verses emléke 1945 nyaráról

Bevezető

2016-ban jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára gondozásában Benkő Lajos[1] hadnagy naplója Veszprémtől Pockingig (Napló, 1945. március 2. – október 2.) címmel.

1944. Magyarország, Veszprém Benkő Lajos vadászpilóta, a 101. Puma vadászrepülő ezred hadnagya.
Forrás: fortepan.hu/adományozó

A veszprémi származású, 1944–1945-ben a 101/1. vadászrepülő-században szolgált vadászpilóta naplója különösen a pockingi hadifogolytáborban 1945 nyarán zajló napi eseményekkel kapcsolatban tartalmaz érdekes és értékes adalékokat, részleteket. Az Alsó-Bajorországban, az osztrák határ közelében fekvő Pockingban, a település melletti repülőtéren volt a magyar királyi honvéd légierők gyűjtőtábora, ahol a hozzátartozókkal, hozzájuk csapódó civil menekültekkel együtt több ezer magyar menekült és hadifogoly gyűlt össze 1945 nyarán.

A hadifogolytábor napi eseményeivel kapcsolatban egy társadalomtörténeti szempontból érdekes kérdés kétszer is felmerül a naplóban. Benkő Lajos feljegyzéseiben először 1945. június 24-én írt egy őt megbotránkoztató témáról: „A táborban élő női hozzátartozók botrányos és nem megfelelő viselkedése már több embernek feltűnt. Különösen az amerikai katonákkal szemben voltak barátságosak, akiktől némi csokoládé és cukor nézett ki. Különösen bent Pockingban voltak érdekes esetek, ahol a magyar nők amerikai tisztek lakására felmentek. Az utolsó nap rendezett amerikai táncmulatságra úgy kaptak meghívást itt a nők, hogy 50-es csoportonként egy tiszt gardírozza őket. Ez azonban nem zavart sokakat abban, hogy elmenjenek.”[2] Napra pontosan egy hónappal később, 1945. július 24-én ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban az alábbiakat írta naplójába: „A magyar nők itteni viselkedését, hogy pár szelet csokoládéért, vagy néhány konzervért nyíltan árulják testüket, egy költői lélek megsokallta, és szégyenszemre a hirdetőtáblára kiakasztott versben megénekelte. Rengeteg ember állt a tábla előtt, akik másolták és így nem tudtam elolvasni. Mire később odamentem, valaki letépte. Nagyon igaz dolgokat írt, hogy ezeknek se Istenük, se becsületük, se hazájuk, a végén pedig bocsánatot kért a pár tisztességes nőtől, akik ugyanúgy elítélték ezeket, mint mi. A konyháról például a krumplihámozásból megszöknek, és csak az idősebb úrinők maradnak ott. A fiatalok féltik a kezüket. 800 nő van a reptéren, de leventéket és katonákat kell a konyhára küldeni, mert nem akarjuk azt, hogy ismét háromkor együnk, mint előző nap, mikor a nőknek kellett krumplit hámozni.”[3] A naplóban említett ismeretlen szerzőnek az egyes pockingi magyar nők viselkedését elítélő verse teljes terjedelmében fennmaradt.[4] (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

A megszállókkal való együttműködés társadalomtörténeti szempontból érdekes, de kevesebbet vizsgált és kutatott kategóriája a helyi nők önkéntes kapcsolata az ellenséges haderők férfi tagjaival (a megszállók és a helyi lakosság viszonylatában mostanában egyre többet vizsgált nemi erőszak kérdése jelen kontextuson kívül esik).[5] A második világháború folyamán számos helyen és esetben fiatal nők azért „barátkoztak” a megszállókkal, illetve azért vállaltak náluk munkát, hogy a tőlük kapott élelmiszerrel saját, illetve családjuk létfenntartását biztosítsák, gyermekeiket életben tartsák.

A pockingi hadifogolytábor

Tovább a galéria oldalára

Természetesen a kor mainál sokkal szigorúbb erkölcsi normái miatt gyökeresen más megítélés alá esett a szituáció akkor, ha valaki alkalmasint csak az édességek iránti vágya által hajtva tette ugyanezt. Pockingban nem éhezett senki, mert a tábor minden regisztrált lakója megfelelő mennyiségű, sőt ha dolgozott is – melyre lehetőség volt –, vagy esetleg voltak a cserekereskedelemben értékes tárgyai, kifejezetten bőséges mennyiségű élelmiszerhez juthatott. Ezért voltak olyan személyek is, akik számottevő súlygyarapodással tértek haza ebből a fogolytáborból. Pockingot emiatt nem is lehet egy lapon említeni a szovjet – vagy akár egyes nyugati, főleg francia – hadifogolytáborokkal. Így itt egyértelműen az utóbbi esetről, az édességek, az extra élelmiszer okán történő „barátkozásról” volt szó egyes hölgyek részéről.

Az extra élelmiszer, főleg az édességek előnyei egyébként a magyar pilóták számára sem voltak ismeretlenek. A második világháború folyamán a repülő hajózóknak a németek által adott bevetési pótadag csokoládét (magas koffeintartalmú Scho-Ka-Kola), kekszet, aszalt gyümölcsöt is tartalmazott, amelyek 1944–1945-ben a civil lakosság számára hétköznapi csatornákon át már javarészt, vagy teljesen beszerezhetetlenek voltak. Mivel a Veszprémben állomásozó 101. vadászrepülő-ezred pilótái szintén folyamatosan kapták ezeket a bevetési pótadagokat, így ők maguk is találkoztak azok egyes hölgyek irányában megnyilvánuló varázsával. Benkő Lajos egyik évfolyamtársa, az 1944–1945-ben a 101/3. vadászrepülő-században szolgált Tobak Tibor[6] hadnagy írta azt visszaemlékezésében 1945 márciusáról, Veszprémre utalva, hogy „a város »barátkozóbb természetű« hölgyeinek gyorsan fellobbanó érzelmeit nemegyszer a csokoládétáblák iránti vágy is táplálta.”[7] Ami akkor a „ziccereket kihasználó” magyar repülőket nem zavarta, az 1945 nyarán az ekkor már csak félig-meddig „ellenségnek” számító amerikaiakkal szemben nagyon is zavaró volt a számukra. Ebben persze a kiszolgáltatottság, alárendeltség, a sértett hiúság is szerepet játszhatott. Megemlíthető még az is, hogy ezek a magyar pilóták a háború utolsó évében nagyon komoly légi harcokat vívtak az amerikaiakkal, mely sok bajtársuk halálával járt, így nekik komoly ellenségképük is kötődött az amerikaiakhoz, mely a nyugati szövetségesek bombatásmadásai által nem érintett magyar civilekben nem volt meg.

Az amerikaiakkal szembeni sértett hiúsággal kapcsolatban érdemes megemlíteni az 1944–1945-ben a 101/2. vadászrepülő-században szolgált Krascsenics Lajos[8] szakaszvezetőnek – egyébként nagyon jó stílusban megírt, de – a valóságtól esetenként elrugaszkodó és ilyenkor a frusztrációit levezetendő inkább csak vágyálmokat leíró visszaemlékezését. Ebben egy Klári nevű hölgy és az ő 1945 nyári pockingi kapcsolatát írja le, mely egy amerikai katona harmadikként történő felbukkanása miatt ért véget. Krascsenics a könyvében leírtakkal ellentétben 1945 nyarán friss házas volt, így már nyilvánvalóan nem barátkozott és értelemszerűen nem is tervezgetett hosszú távra semmit Klári nevű állítólagos korábbi hölgyismerősével.[9]

Az amerikai megszállókkal történő intenzív barátkozást mutató viselkedésnek több oka is lehetett az egyéb forrásból ekkor beszerezhetetlen élvezeti cikkek iránti sóvárgáson túl is. Feltehetően jelentős szerepet játszott benne a háború végi „egy nap a világ” hangulatból történő felszabadulás, vagyis a nyilvánvaló túléléssel jelentkező eufória, valamint az is, hogy az amerikaiakat ekkor itt sokan már inkább csak idegen, érdekes, és nem utolsósorban jól szituált katonáknak tartották, nem ellenségnek. Bár az amerikai katonák is sokszor követtek el nemi erőszakot a háború folyamán mind Európában, mind Ázsiában, de a velük érdemben már csak az európai háború végét követően kapcsolatba került, érintett nőknek bizonyára az amerikaiakkal szemben nem voltak olyan averzióik, mint a szovjet csapatok esetében. Mindenesetre ezek a pockingi esetek is bizonyítják, hogy nem csak a „hidegháború mítoszához” tartozott az a kép, hogy egyes nők rágógumiért vagy csokoládéért az amerikai katonák karjaiba omlottak.[10]

Dokumentum

1.

A „Magyar nő Pockingban” című vers

Pocking, 1945. július

Magyar nő Pockingban…

Magyar nőnek olcsó ma a bére,

Egy pár cigaretta, amit adnak érte.

Magas fokán nem áll az erkölcsi élet,

Lelke nem volt, nem is lesz soha a nőnek.

Az USA katonák narancsokat visznek,

Miket künn az erdőn útjukra engednek.

S mily varázs-ereje van az ilyen narancsnak,

Erre mint a jelre a nők előugranak.

Bár a kényszerűség nem viszi őt erre,

Mégis olcsó préda lett neki a teste.

Hazánkból kijött, hogy ne bántsa az orosz,

Itt meg nemzetének nevére szégyent hoz.

Napokban nyílt meg az amerikai bár,

Vezetősége sok szép nőt meginvitált.

S mint a lépes-mézre a darazsak szállnak,

Sok a szép vendége esténként a bárnak.

Van ott hangulatvilágítás és zene,

Egy pár prédát leső nővel mellékelve.

Csókol a férfi, sikít kéjesen a nő,

Ha látja, hogy amaz csokoládét vesz elő.

De unják már a csókot, sétára mennek,

Szerelmükhöz alkalmas helyet keresnek.

Hol a nő lefekszik, csokoládét majszol,

Remegve a vágytól az USA-hoz simul.

Az ilyesmi történik rendszerint este,

Akad, ki nem szégyelli ezt nappal sem.

Magyar férfi a nőnek semmit sem számít,

Mert ő nem tud adni konzervet, szalámit.

Ily aljasságra képes csak nő lehet,

Kinél nem számít sem haza, sem becsület.

Feladnak ők mindent, mit jónak neveznek,

Őrületükben most Istent sem ismernek.

Dohány és konzerv: ez most a tarifa,

Kinek ebből sok van, az a nőt megkaphatja,

A magyarnak ettől felkophat az álla,

Így biz csak az USA jöhet számításba.

Egy-két becsületes nő azért tán akad,

Kinél megtalálhatod boldogságodat.

Ölelhetsz is, ha van még kedved ölelni,

De őrizkedj Pockingban nőt nőül venni.