A nemzetközi menekültügy és Magyarország az első világháború után

„A lakóhelyéről elűzött és minden vagyonától megfosztott örmény menekültek szenvedéseit talán egy nemzet sem tudja oly mértékben átérezni, mint éppen a magyar nemzet. A trianoni békeszerződés és az utódállamok erőszakos intézkedései folytán ugyanis a magyarok százezrei jutottak hasonló sorsra, akik vagyonuktól megfosztva mind a megkisebbedett és területe nagy részének elvesztése folytán gazdasági rendszerében feldúlt, a háború és az azt követő idegen megszállások által súlyosan meggyengült mai Magyarország felé menekültek, és ezen súlyos helyzetbe jutott országtól vártak segítséget. […]”

Dokumentumok

1. Tervezet az örmény menekültek személyazonosító igazolványának kérdésében
1924. május 31.
Jelzet: MNL OL K–78–XIII–7–1924 – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Népszövetségi kiadványgyűjtemény – Gépelt másolat, aláírás nélkül.
 

 

 

 Fordítás:

 

NÉPSZÖVETSÉG

C.L.173.1924.CXIII.

ANNEX I.

(C.L.72 (a).1924).

 

TERVEZET AZ ÖRMÉNY MENEKÜLTEK SZEMÉLYAZONOSOSÍTÓ IGAZOLVÁNYÁNAK KÉRDÉSÉBEN

 

AZ ÉRDEKELT KORMÁNYOK SZÁMÁRA MEGFONTOLÁSRA BENYÚJTOTTA

Dr. NANSEN, A NÉPSZÖVETSÉG TANÁCSÁNAK OROSZ MENEKÜLTEKRE VONATKOZÓ HATÁROZATA VÉGREHAJTÁSÁRA KIJELÖLT FŐBIZTOSA,

ELFOGADVA 1923. SZEPTEMBER 28-ÁN

------------ 

Az igazolványt nem lehet kiadni olyan örmény származású személyeknek, akik az 1922. július 5-i genfi megállapodás szerint orosz menekültnek számítanak.

Az igazolvány a csatolt formátumban a következő feltételek teljesülése esetében állítható ki:

1.      Egy államnak sem sértheti meg a külföldiek ellenőrzéséről szóló jogerős törvényeit és rendeleteit.

2.      Semmilyen módon nem érintheti azokat a különleges szabályozásokat, amelyek örmény származású személyekre vonatkoznak.

3.      Az igazolvány kiadása semmilyen módon nem vonhatja maga után a jogot, hogy a menekültek visszatérjenek abba az államba, amelyben azt megkapták, az adott állam külön felhatalmazása nélkül.

Mindazonáltal javasolt a kormányoknak külön felhatalmazás kiadása minden olyan esetben, amikor nincs külön ok annak ellenkezőjére, mindez annak érdekében, hogy a menekülteknek a lehető legnagyobb cselekvési szabadságot biztosítsanak, és lehetővé tegyék számukra saját gazdasági helyzetük javítását. Az igazolványon, ahol lehetséges, az említett különleges felhatalmazások számára a hely biztosítva van.

4.      Az állam, amely az igazolványt kiállította, egyedüliként rendelkezik annak megújítása jogával mindaddig, amíg a menekültek az adott állam területén tartózkodnak.

5.      Az igazolvány bemutatásakor a menekültet elismerheti azon állam, amelynek területére be akar lépni, vagy az adott kormány által közvetlenül az igazolványhoz csatolt vízum által, vagy pedig oly módon, hogy a kormány elfogadja az igazolványt, mint a személyazonosításra alkalmas dokumentumot, és ez lehetővé teszi az illető ország konzuli hatóságai számára, hogy kiállítsanak egy új igazolványt a tulajdonosnak, amellyel az átlépheti a határt.

6.      Átutazási vízum. Az illetékes államoknak átutazási vízumot kell biztosítaniuk a megelőző paragrafusban tervezett formában és azon feltételekkel egyezően, amelyek szerint a menekült megszerezte az állam vízumát és az eljárást megindította, feltéve, hogy ez nem ütközik egyik állam jogerős szabályozásába sem.

7.      Az igazolvány szövegének legalább kétnyelvűnek kell lennie; az igazolványt kiállító hatóság hivatalos nyelve és a francia nyelv, az 1920. október 21-ei párizsi konferencia rendelkezéseinek megfelelően. Az igazolvány kiállítása a rászoruló személyek számára díjmentes kell legyen mindazon esetekben, amikor a vonatkozó jogszabály erről ellenkezően nem rendelkezik.

Azon kormányok, amelyek elfogadják e tervezetet, felhívatnak arra, hogy amint lehet, jelezzék jóváhagyásukat a Népszövetség Főtitkárának, aki által közöltetik a Népszövetség minden tagjának és mindazon államnak, amelyhez e terv benyújtatott. Az ügy sürgősségére való tekintettel minden kormány felszólíttatik, hogy a lehető legkorábbi időpontra jelölje ki a jelen tervezet jogerőre emelését, és e tervezet elfogadásával az igazolványok kiállítását a tervezettel összhangban; amennyiben erre külön rögzített időpont nincsen, a tervezet minden kormány számára jogerőre emelkedik attól az időponttól számítva, amikor a kormány jóváhagyásáról szóló értesítés a Főtitkárhoz beérkezett.

Genf (Geneva), 1924. május 31.

Az igazolványt kiállító           Az igazolvány kiadásának     Szám...........

hatóság                                   helye                           Dátum

 

SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY

Érvényes: (legkevesebb két év ajánlott)......

Családnév.....................................................................................................

Keresztnevek.................................................................................................

Születési dátum..............................................................................................

Születési hely................................................................................................

Apa családneve................................................................................................

Anya '' .......................................................................................................

Örmény származású személy..............................................................................

Foglalkozás...................................................................................................

Előző lakhely................................................................................................

Jelenlegi lakhely.............................................................................................

Személyleírás.

Kor...........................

Haj...........................

 Szem.........................

Arc...........................

Orr...........................

Különös ismertetőjelek....

Megjegyzések..............

...............................                                                                                     Fénykép helye

...............................                                                                                        (pecsételni)

Tulajdonos aláírása                

Ez az igazolvány nem jogosít fel a kiállító országba való visszatérésre, arra való külön rendelkezés nélkül. Az igazolvány elveszti érvényességét, amennyiben a tulajdonosa török területre lép.

(a kiállító országba való újra-belépésről szóló meghatalmazás helye)

..................................................................................

..................................................................................

Alulírott tanúsítja, hogy e fénykép és aláírás az itt megnevezett, jelen dokumentum tulajdonosáé.

A kiállító hatóság aláírása

................................

 


Jelen igazolvány a Dr. Nansen, a Népszövetség Menekültügyi Főbiztosa által 1924. május 31-én benyújtott tervezettel összhangban lett kiállítva, az érintett kormányok jóváhagyására.


AZON ÁLLAMOK LISTÁJA, AMELYEK ELFOGADTÁK AZ OROSZ MENEKÜLTEK SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNYÁT

 

 
 
 

 


Albánia                                   Olaszország

Ausztrália                               Japán

Ausztria                                  Lettország

Bolívia                                     Litvánia

Bulgária                                  Luxemburg

Chile                                       Mexikó

Csehszlovákia                      Norvégia

Dánia                                      Új-Zéland

Észtország                             Lengyelország

Finnország                             Portugália

Franciaország                       Románia

Németország                        Szlovén-Horvát-Szerb Állam

Nagy Britannia                      Sziám

Görögország                         Dél-Afrika

Guatemala                            Spanyolország

Hollandia                               Svédország

Magyarország                       Svájc

 

 

2. Fridtjof Nansen beszéde a Népszövetség ülésén
1927. szeptember 26.
Jelzet: MNL OL K–78–XIII–7–1927 Gépelt másolat, aláírás nélkül.


 

 Fordítás:

 

Népszövetség
Kivonat a Gyűlés nyolcadik szokásos ülésszaka huszadik összejövetele jegyzőkönyvéből
Nemzetek Szövetsége (1927. szeptember 26.)

DR. NANSEN BESZÉDE

 

Dr. Nansen (Norvégia):

Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim - amint annak a Gyűlés is talán tudatában van, nekem mint Menekültügyi Főbiztosnak az volt a feladatom, hogy megpróbáljak megoldást találni az örmény menekültek letelepítésére az Örmény Köztársaságban. A szükséges támogatás megszerzésére irányuló rengeteg munka és eredménytelen próbálkozás után arra a következtetésre jutottam, hogy az a helyes döntés részemről, ha azt javasolom a Tanácsnak, hogy az örmény menekültek Jerevánba történő letelepítésének tervétől határolódjon el a Népszövetség. Mivel a tervezet 1923 óta a Szövetség napirendjén van, az utolsó két Gyűlésnek a témában készült hosszadalmas határozatai bevonásra kerültek, ezért elvárható tőlem, hogy röviden elmagyarázzam a Szövetség tagjainak, miért találtam szükségesnek, hogy megtegyem ezt az előterjesztést.

1923 szeptemberében a francia kormány indítványára a Tanács először döntött úgy, hogy megvizsgálja az örmény menekültek Jerevánba történő letelepítésének lehetőségét. A francia kormányt támogatta Olaszország, képviselőik a Tanácsban népszerűsítették a tervet a többi kormány számára abban a hitben, hogy annak kellően gyors kivitelezésével 1923 vége előtt 50 000 örmény menekültet telepíthetnek le a területen. Erősítette meggyőződésüket, hogy a brit kormány mérhető sikereket ért el nagyszámú, Bagdadba menekült örmény letelepítésével.  

Mikor az ügy a Tanács elé került - nyilvánosan és gyakran magánbeszélgetésekben is - kifejtettem kétségeimet, vajon helyes-e a Tanács részéről, hogy ragaszkodik egy olyan elképzeléshez, melynek gyakorlati sikerére olyan kevés az esély, és ami olyan reményeket ébreszt, melyek nagy valószínűséggel soha nem válnak valóra. Hangsúlyoztam, hogy a terv lényege a szükséges pénz megszerzése, melyhez a Kormányok hatalmas hozzájárulása kell; kétségeimet fejtettem ki, hogy ebbe beleegyeznek-e. Végezetül elfogadtam, hogy betöltöm a Főtitkár szerepét ebben az ügyben, mert a Tanács tagjai megerősítették, hogy gyakorlati segítséget kívánnak nyújtani a sokat szenvedett örmény menekülteknek.
            Nem fárasztom a Tanácsot a folytatás részleteivel. Barátommal, a Nemzetközi Munkás Iroda igazgatójával együttműködve gyakorlati vizsgálatnak vetettem alá a francia kormány korábban Tanács elé nyújtott letelepítési tervezetét. Elmentem a Jereváni Köztársaságba a mezőgazdasági és öntözési szakértők bizottságával, hogy tanulmányozzuk a javaslatot.

Azt találtuk, hogy az előterjesztett tervezet túl drága, ugyanakkor sikeresen kidolgoztunk más javaslatokat, melyek kevésbé pénzigényesek, mégis nagyszámú menekült letelepítését teszik lehetővé Örményországban. Ezek a tervek a későbbiekben a Tanács által elfogadásra kerültek, mint ésszerű, minden technikai szempontból megvalósítható javaslatok, az egyetlen kérdést a források felkutatása jelentette.

A következő hónapokban, úgy gondolom, nagyon közel kerültünk a szükséges pénz megszerzéséhez. Három kormány, a Tanács elismert tagjai, támogatásukat a negyedik együttműködéséhez kötötték, mely végül komoly megfontolás után úgy döntött, nem tud segíteni, így reményeink szétfoszlottak, a tervezet elbukott. Mindazonáltal a Gyűlés a hetedik szokásos Közgyűlésén úgy döntött, újabb kísérleteket kell tenni források keresésére.

A legutóbbi év folyamán ismét módosítottam a javaslataimat, és a Tanácstól a korábbinál is mérsékeltebb összeget kértem. Komolyan hittem, hogy 300 000 font előkeríthető, és ezzel talán valamilyen valós eredményt tudunk elérni. De még ez a javaslat is elbukott; egy feltételekhez kötött ajánlat érkezett és magánforrásból származó támogatás talán várható, de a Tanács kormánytagjai ezt a csekély összeget sem biztosították.

Számomra úgy tűnt, hogy annyi hosszadalmas vita, engedmény és halogatás után, felesleges lenne tovább várni a kormányok hozzájárulását, hogy a javaslat a Gyűlés által korábban remélt és ajánlott formájában megvalósuljon. Ez csak idő- és energiaveszteségnek tűnt, mikor nincs remény a gyakorlati megvalósításra. Ezért javasoltam a Tanácsnak, hogy a Szövetség vesse el a tervezetet.    

A Tanács ezt nem fogadta el, egyhangúan egy új kérvény kiküldését indítványozta a Népszövetség kormányaihoz, hogy megszerezze a tervhez szükséges pénzt. Ez új reményeket ébresztett az örményekben, és úgy gondolom, most már kötelességünk a lehető legtöbbet megtenni annak érdekében, hogy a szükséges összeget összegyűjtsük, mert ezeket a reményeket nem árulhatjuk el, és mert a Szövetség nem vállalhat fel olyan feladatot, melyet nem képes végrehajtani.

Ez a letelepítési tervezet, amely jó és ésszerű, legalább enyhít valamennyit az örmények elmondhatatlan szenvedésein. Új reményt fog adni az örmény embereknek, és talán előfutára lesz a felvirágzásuk és jólétük érdekében tett nagyobb fejlesztéseknek. Talán ez lesz a kapcsa Kelet és Nyugat kiegyezésének, ami segíthetne megalapozni a várt világbékét. Most ez a tervezet nem mellőzhető azért, mert a Népszövetség kormányai nem biztosítják a végrehajtásához szükséges pénzt. Ez lenne az Szövetség első ilyen jellegű kurdarca, mely félek, komolyan befolyásolná tekintélyét és megítélését bizonyos körökben. Ez a bukás nem változtatná meg azt, hogy a Népszövetség mai gyűlésén megjelent képviselőiknek szomorú kötelezettségei vannak az örmény emberek felé, melyek egyelőre teljesen betartatlanok. Ezek az első tervezet felvetéséből fakadnak.

Mikor kötelességekről beszélek, nem csak a Tanács ismételt beadványaira gondolok, melyek a nemzetállam megalapítását szorgalmazzák; ez alatt a nyugat-európai kormányoknak a világháború folyamán az örmény nemzet felé tett ígéreteit is értem. Emlékeznek, hogy kétszázezer örmény önkéntes halt meg, míg a nyugati hatalmakért harcolt? Emlékeznek, hogy az örmény nemzet majdnem megsemmisült? Emlékeznek, hogy az összes örmény tulajdont elkobozták, visszaszerzésükben a Szövetség nem tudott segíteni?  Ha ezt visszakapták volna, az örmény menekültek problémája nem létezne. Emlékeznek a borzalmakra, melyeken ezen ősi nép maradékának kellett keresztül mennie? Legalább engedjük őket emlékezni, hogy a háború alatt kormányuk megígérte, a béke helyreállítása után létrehozza az örmény államot, nemzetük otthonát, ahol a túlélő örmény emberek formálhatják új és boldogabb sorsukat.

Ezek az ígéretek az örmények vérével lettek megpecsételve, de semmi sem valósult meg belőlük. Egy kevés magántámogatás érkezett a nyugati nemzetektől, de az örmény haza létrehozásában semmilyen segítséget nem kaptak.

Ezzel szemben a saját erőfeszítéseik és áldozataik árán, idegen védelem alatt képesek voltak létrehozni maguktól egy örmény közösséget. Az Örmény Köztársaság valójában az örmény kormány és a közel egymillió örmény ember. Egy ország, ami, ha nem is gazdag, de legalább képes látható fejlődésre; a kormány, amely irányítása alá kívánja vonni a forrásokat, felépítve az egyetlen hazát, amiben az örmény emberek most reménykedhetnek, az egyetlen nemzetállamot, ami felé a bolygó összes szegletéből fordultak az örmények.

Reméljük, hogy a Népszövetség kormányai már látják a módját, hogyan segítsenek ezeknek az embereknek a próbálkozásában, és már támogatják az örmény menekülteket most, hogy a szövetség tanácsa új beadványt tett. Ne engedjük, hogy ez egy újabb üres ígéret legyen az örményeknek, amit egy még hatalmasabb csalódás követ.

Ezt a lehetőséget szeretném felhasználni, hogy felterjesztést tegyek a Népszövetségnek, Európa és a világ nemzeteinek, hogy segítsenek, és hozzájárulásukkal töröljék le a foltot Európa becsületéről, amelynek addig ott kell maradnia, amíg tétlenségükkel nem tesznek semmit kötelességük betartásáért.      

 

 

 
 

 3. A belügyminisztérium javaslata az orosz és örmény menekültek ügyében
1926. február 20.
Jelzet: MNL OL K–107–43–2–c – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Népszövetségi képviselet és genfi főkonzulátus Gépelt másolat, aláírás nélkül.

 

 

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő