Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról

1944. szeptember 8. - szeptember 28.

„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk."

Bevezetés

Gábris Ernő 1920. november 11-én született Szombathelyen. Édesapja szabómester volt, kisiparos. A kereskedelmi középiskolát végezte el, és azután a veszprémi adóhivatalnál kapott állást, mint forgalmi adó- és malomellenőr. A 33. hegyivadász zászlóaljhoz 1942. október 5-én vonult be, karpaszományosként. Besztercére hívták be.

Eredetileg repülő akart lenni, el is végezte a vitorlázó-repülő iskolát, és beadta a kérvényét a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalaphoz. Mivel a korabeli nagykorúságot (24 évet) még nem érte el, édesanyja beleegyezését kellett volna kérnie. Ezt azonban nem kapta meg. Édesapja akkor katonai szolgálatát töltötte.

1942 karácsonyát otthon töltötte, majd a szabadság után Gyimesfelsőlokra tért vissza, ott végezte el a tartalékos tiszti iskola első évfolyamát 1943. január elejétől május végéig. Ezután visszakerült alakulatához, amelyet időközben Borgóprundra, az új laktanyába irányítottak át. Innen 1944. január elsején Rahóra irányították át a tartalékos tiszti iskola második évfolyamára. Miután ezt elvégezte, hadapród őrmesterként visszakerült Borgóprundra.

A naplóban leírt események után kalandos körülmények közepette sikerült túlélnie a háborút. Sebesüléséből felgyógyult, német birodalmi területre került, ahol amerikai fogságba esett. Onnan tért haza, 1946-ban. Továbbtanult, könyvvizsgáló lett, nyugdíjazásáig pénzügyi területen dolgozott. 1947-ben megnősült. Ma is jó egészségben él, unokái vannak.

 

***

A naplóban jól nyomon követhető a kezdeti lelkesedés, amely még 1944 kora őszén is övezett egy Románia elleni támadást. Az egyszerű honvédek is szívesen mentek harcba. Gábris Ernő alakulatának frontszakaszán, vagyis az Erdélyi-szigethegységben (Érchegységben) nem folytak komoly harcok, erre a terep nem is nagyon adott lehetőséget. A fő csapásirány mind a magyar-német, mind pedig a román-szovjet részről először a Kolozsvár-Torda irány volt, illetve délebbre Makó-Arad vonala. A tordai csatában először a magyar erők lényegében önállóan szétverték a szembenálló román hadsereget, és felszabadították Tordát. Ezután a beérkező szovjet erők rövid állóháborúra kényszerültek, végül a déli frontszakasz összeomlása után ki kellett vonulni a magyar-német erőknek. Az Arad környéki hadműveletek később indultak meg, itt a szovjet páncélosok már néhány nap alatt beavatkoztak, és gyorsan szétverték a páncélelhárítással jószerivel nem rendelkező magyar erőket.

Mindeközben a két csatamezőt összekötő hegyvidéki harcokra kevesebb figyelem irányult, és a magyar hadtörténetírás legújabb szintéziseiben sem került fókuszba az itt vívott küzdelem. A napló tehát hiánypótló munka.

Ne lepődjünk meg, amikor a naplóban megjelenik a zsákmányoló magyar honvédek képe. A román lakosságot ellenségnek tekintették, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a régi ellenállási hagyományokkal - Horea-Closca, Avram Iancu - rendelkező román (móc) lakosság többsége is ellenséges érzülettel viseltetett a magyar honvédek irányában. Ráadásul a „szerzés", más néven „faszolás" a magyar honvédségen belül is bevett fogalom volt (sőt, még a Néphadseregben is az maradt). Az a brutális kegyetlenség azonban hiányzik a fosztogató magyar honvédekről készült leírásokból, amellyel más korabeli hadseregek - akár a román, vagy a szovjet - sajnos bőven rendelkeztek. A szövegben olvasható kihágásokkal szemben így tehát a szovjetek elkövetetett tömeges megerőszakolások vagy a román hadsereg olyan bűncselekményei állnak, mint amilyen a közeli bihari frontszakaszon fekvő Magyarremetén végrehajtott tömeggyilkosság volt. Ezekhez képest az itt olvasható zsákmányolás - bár nem igazán felemelő híradás - mégiscsak eltörpül.

A napló tehát nem a legfényesebb magyar hadikrónika. Már csak azért sem, mert a rosszul felszerelt, gyengén képzett, tisztekkel alig rendelkező alakulatok a zavaros irányítás mellett nem igazán tudtak a győzelmet a markukban érző román erőkkel szemben sikeresen tevékenykedni. Ettől függetlenül a román irreguláris és reguláris erők ezen a fronton nem érték el céljaikat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a jól vezetett, felszerelt, a pozíciókat előnyösen kihasználó magyar erők máshol kiválóan helytálltak - például a Kárpátok erődrendszerében, az Árpád-vonalban.

A szövegben derekas helytállásról és a pőre túlélési vágyról egyaránt olvashatunk. A napló tehát az emberi helytállás és a gyarlóság közös tanúságtétele. A háborúba vetett emberi sors lenyomata, az iszonyatos forgószél által felkapott magyar ember visszaemlékezése.

Hát szóval megsebesültem" - ami a frontnapló után történt

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő