Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról

1944. szeptember 8. - szeptember 28.

„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk."

Szeptember 18.

Ma nagy öröm ért bennünket. Német bajtársak jöttek a segítségünkre. Pedig magunk sem hittük volna. Délben motorzúgásra lettünk figyelmesek. Beérkezett egy német szakasz egy terepjáróra szerelt géppuskával. Nagy volt az öröm mindenütt, ami csak akkor lohadt, amikor megtudtuk, hogy mennek tovább

. Azonban mielőtt még elmentek volna, a gépágyújukkal végiglövettük az ellenséges fészkeket. Mint a vadkacsák úsztak a levegőben a fényjelzős lövedékek. 2 órakor elment a német felderítő osztag Hasadátra. Megint egyedül maradtunk, de nem sokáig. Este 6 órakor beérkezett egy német hegyivadász, gépkocsikon szállítva géppuskákkal, akna és gránátvetővel, és páncélkocsival megerősítve és főhadnagy parancsnoksága alatt. Most azután teljes lett az öröm. De talán én örültem a legjobban, hogy a német csapatok beérkezése részemről nem csak bíztatás maradt, és így az emberek bizalma irántam megnövekedett.

A német parancsnokság mindjárt végigjárta a támpontokat a német szakaszok szétosztására. Az éjjel már sokkal nyugodtabban aludhattunk.

 

Szeptember 19.

Reggel 6 órakor a szokásos ébresztő: a partizánok géppuskával köszöntenek jóreggelt, mi aknavetővel felelünk adjonistent. Azután csend van. A német felderítő járőrök már reggel elindultak, ellenséges tüzet csak Járavize a Szamos felé eső gerincén kaptak a már ismert helyekről.

Délután megkaptuk a támpontokra a német megerősítést. Az én támpontom 2 géppuskát és 24 főt kapott. Egész biztonságban éreztük magunkat. Mint a hideg zuhany jött 5 óra tájban a riadó. Ellenséges harckocsik és csapatok törnek előre Járavölgy irányába. Parancsot kaptam támpontom azonnali megerősítésére, mivel az éppen az ellenség felé volt. Egy német páncélromboló járőr lement a völgybe egy páncélgépkocsival az út műszaki lezárására. Azonban, ahogy esteledett, úgy enyhült a feszültség is. Napnyugta előtt magyar katonákat láttunk közeledni a szemben levő tetőről. Lementem elébük. A 12. hegyivadász zászlóaljnak 1. százada jött a mellettünk levő kúpot [magaslatot - a szerk.] megszállni. Tőlük tudtam meg, hogy a dandár többi zászlóaljai Hasadáton vannak.

őket nyirbálták olyan nagyon, de azóta a román-orosz csapatok be vannak kerítve, és repülőgépen szállítják nekik az élelmet és lőszert. Ezért volt az utóbbi napokban olyan csendes a front. A helyzet teljesen nyugodt, az ellenséges előretörés valószínűleg rémhír volt.

Este már kaptam a parancsot, hogy a megerősítésre küldött rajok foglalják el eredeti védőállásaikat. Az őrséget az újoncok és németek adták az éjszaka.

Minden újonc mellett egy-egy német állt. A német szakasz parancsnoka meglátogatott bunkeromban. Hozott egy üveg pálinkát, és azzal melegítettük magunkat, mivel az este elég hideg volt.

 

Szeptember 20.

Szép verőfényes reggel. A délelőtt éppen úgy telt el, mint a többi. Ellenséges gépek állandóan bombázzák Kolozsvárt, a sajátjaink a bezárt orosz erőket. Német felderítő járőrök ismét körbejárták a vidéket a szokásos eredménnyel: nincs semmi különösebb esemény. A front távolról morajlik, csak néha hallatszik egy közelebbi gránát becsapódás.

Délután átadtam a támpontomat az 1. század parancsnokának. Én összeszedtem szétszórt löveg nélküli szakaszomat, és ismét átvettem felettük a parancsnokságot. Ennek mindnyájan nagyon örültünk. Leköltözködtünk a parancsnokság melletti házba. Kivettem magamnak egy szobát, és ismét kényelemben éreztem magam. Este pulykasült volt vacsorára, melyre meghívtam a német szakaszvezetőt és tizedes barátját. Ők hoztak magukkal valódi bordeaux-i vörösbort, és vidám beszélgetéssel telt el az este. Volt is miről beszélni. A szakaszvezető járt Afrikában, részt vett a balkáni partizánharcokban. Különben grazi, tehát majdnem földi.

Hosszú idő óta ismét ágyban aludtam. Le is vetkőztem ingre-gatyára. Alig tudtam elaludni a boldogságtól. Minden oldalról biztosítva, nyugodtan szobában és ágyban levetkőzve aludni, egyelőre ez álmaim netovábbja.

 

Szeptember 21.

Reggel 8 órakor 5 honvéddel és egy német szakasszal lementem

néhány számunkra fontos holmit harácsolni. A német szakasz gépkocsijával előre ment földeríteni, úgyhogy csak 5 emberrel maradtam a faluban. Itt vannak elhagyott házak, melyeknek a gazdái a hegyekbe menekültek, és beálltak partizánnak. Ezeket a házakat kutattuk át. Gyönyörű és értékes holmikat lehetett itt találni. Finom gyapjútakarók, mintás nehéz függönyök, vadbőrök, befőttek, lekvárok, baromfik garmadával. Fel is pakoltunk alaposan. Hoztunk magunkkal tyúkokat, ruhákat, lekvárokat, befőtteket, valamint 8 zsák zabot. Szereztem magamnak egy gyapjúkesztyűt, szappantartót és egy csomó apróságot, amire szükségem volt. A fiúk is szereztek sok mindenfélét maguknak. Ha ezeket haza lehetne küldeni! De így számunkra értéktelenek maradtak. Mit csináljunk velük, csak cipelni kell, ami számunkra fáradtságos dolog.

Délután a német felderítő osztag tüzet kapott, úgyhogy csak 6 óra tájban értek vissza a tehergépkocsik. No de a német kamerádok is megrakodtak alaposan. Őnekik könnyű, mert a gépkocsikra minden fölfér. Nekünk csak szekereink vannak, azok is túlzsúfolva. Este elosztottuk a zsákmányt. Úgy el voltam telve a sok édességtől, hogy alig tudtam vacsorázni. Pedig finom gulyást készítettek a szakácsok. Két német hadnagyot is meghívtam vacsorára. Vidám borozgatással és beszélgetéssel telt el az este. Az egyik hadnagy, civilben diplomata, járt a balti államokban, harcolt a Balkánon. Nagyon érdekes dolgokat adtak elő, különösen a szovjet besúgó rendszerről.

A mai napon az összes karpaszományos tizedes elő lett léptetve hadapród

. Gyorsan mennek előre. Tavaly ilyenkor még karpaszományos szakaszvezető sem voltam. Hiába, a tiszthiány!

 

Szeptember 22.

Ismét pokoli zenebonára ébredtem, akárcsak vasárnap reggel. Megmozdult a front. Déltájban kapom a parancsot: „Ellenség a Muntele Mare és Tordaszentlászló irányába előretört, és bekerítésre törekszik. Román gépek bombázták Hasadátot. Bombatámadással mi is bármely pillanatban számolhatunk. Ezért tovább, mert nagyon nyílt helyen vagyunk, a nehézfegyver század leköltözik Tordaszentlászló irányába a horhosba, és ott beássa magát. [Olvashatatlan] szivárgásszerűen, anyagot, szerelvényt és lovakat csak szürkület beállta után viszünk le."

Ismét a hideg zuhany. Pedig már olyan biztonságban éreztük magunkat. Ráadásul a kamerádok is itthagytak bennünket, és lementek Tordaszentlászlóra az ellenséges előretörést megállítani. Így legalább a hátunk biztosítva lesz, de viszont arcban és szárnyban gyengébbek lettünk. A légi tevékenység rendkívüli módon megélénkült. Állandóan saját és ellenséges gépek cirkálnak a légtérben, és hol bomba-, hol alacsony támadással avatkoznak a földi küzdelembe. De a légelhárítás is megélénkült. Tordaszentlászó fölött egy román gép a szemünk láttára füstölögve zuhant le. Egy magyar vadászgép valahol szárnybillegetve szállt le.

Egész délután csákányoztuk a sziklákat, de a bunker mégsem készült el estére. Egy hegyivadásznak a kőfejtéshez is értenie kell. Ment is, de ilyen sziklákra mégsem számítottunk. Így hát az éjjel szabad ég alatt kellett aludnunk, pedig erősen felhősödött. Ágyban csak két napig sikerült aludnom.

 

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők