„Zavargások miatt nem érdemlik ezt, ne méltóztassék siettetni”. Fosztogatás és elmaradt földosztás Tiszadob községben 1918 őszén

Bevezető

 

1918 őszén a 20. század legnagyobb méretű spontán paraszti forradalma bontakozott ki Magyarországon. Az egész országra kiterjedő mozgalmak a töredékesen fennmaradt források szerint felezernél több települést érintettek, és az óvatos becslések szerint is százezren felüli résztvevőt mozgattak meg.[1]

A levéltári iratokban az 1918 őszi erőszakos események számos formájára találhatunk példát Szabolcs vármegyére vonatkozóan. A spontán lövöldözéstől kezdve, az olykor tömeges, máskor egyénileg elkövetett fosztogatásokon, lopáson át, a kegyetlen gyilkosságig minden megtörtént. Az is állandó jelenség lett, hogy a közigazgatás ellehetetlenülése miatt a zsidóság megfélemlítésnek, és fizikai bántalmazásnak volt kitéve. Az erőszakos események forgatókönyve szinte minden esetben azonos volt: a hazatért frontkatonák a magukkal hozott fegyvereikkel lefegyverezték, máshol elüldözték a karhatalmat, majd kifosztották az üzleteket. Ezt követte a magyar közigazgatás helyi szereplőinek a megfenyegetése, megalázása, fizikai bántalmazása. Jelenlegi ismereteink szerint a féktelen lakossági erőszaknak Szabolcs vármegyében tizenhat halálos áldozata és négy súlyos sérültje volt. Az áldozatok között egyaránt megtalálható volt az agresszió elfojtására kivezényelt karhatalmi nemzetőr, a csendőr, csakúgy, mint a fosztogatók, illetve védtelen civilek is.[2]

A nagybirtokosok is a népi düh célpontjába kerültek, néhol súlyosan bántalmazták őket,[3] máshol vagyonuk teljes pusztulását kellett végig nézniük. Nagyon sok esetben kastélyaik, kúriáik váltak a féktelen lakossági rombolás áldozatává, mint ahogy az a tiszadobi Andrássy-kastéllyal történt.

 

A tiszadobi Andrássy kastély és annak kifosztása

 

A kastélyt idősebb gróf Andrássy Gyula,[4] az Osztrák–Magyar Monarchia első külügyminisztere építette 1880–1885 között. A gróf ekkor már 57 éves volt, sokat tapasztalt, világlátott, emigrációt megélt ember. A tiszadobi terület 1741-ben házasság nyomán került Andrássy Károlyhoz és egészen 1945-ig a család birtokában maradt. A termékeny árteret Andrássy Gyula gróf különösen kedvelte, aki több ország haladó építészeti eleméből tervezte meg a kastélyt. A korabeli források szerint az építész Meinig Arthur volt.[5] Az épület a Tisza partjához közel, magaslaton épült, így a Tisza árterének lapályából kiemelkedett. A gróf frankomán lelkesedése nemcsak a politikára, hanem az élet számos terültére kiterjedt, többek között a művészetekre és az építészetre is, így az épület változatos idomokból összerakott tömege az Andrássy által látott Loire-völgyi kastélyok mintáját követte.[6] A historizáló várkastélyok modorában épült neogótikus épület, amely tornyokkal gazdagon volt tagolva. Az összetett tömegű kastély négyszögletes magja háromszintes, öttengelyes, a saroktornyok között a nagyméretű, kerek alaprajzú négyszintes. Az eredetileg fazsindellyel fedett meredek tetősíkokon gazdag kiképzésű, nagyméretű tetőablakok ülnek.[7]

 

A tiszadobi Andrássy kastély, 1900.

Forrás: Fortepan (Budapest Főváros Levéltára, Klösz György)

 

A gróf nemcsak a külsőt, de a belsőt is pompázatosan rendezte be. Akadémikus ízléssel kiválasztott műremekeiben személyes élményeit és kötődéseit fedezhetjük fel. A válogatott, európai reneszánsz és barokk remekműveik (Veronese, Jan Both) mellett Benczúr Gyula, Zichy Mihály, valamint Munkácsy Mihály festményeit is a falakra erősítettek. Munkácsy különösen kedves volt neki, hiszen ő fedezte fel a művészet számára. Halála után fia, ifj. Andrássy Gyula[8] tulajdonába került a birtok, aki ápolta az örökbe kapott kastélyt. Huszonöt katasztrális holdas parkot alakított ki, tenisz-, golf- és krikettpályát épített.[9] Apjához hasonlóan ő is politikai karriert futott be, miközben fogékony volt a művészetekre is.

A termeket mind a két szinten L alakban fűzték sorba. A földszinten a díszterem mellett egyéb közösségi szobák, a grófi dolgozó és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet. Fontos szerepe volt a virágos-kazettás stukkóval fedett, szabálytalan alakú lovagteremnek, amelynek kisebb kiszögelésében lévő ajtókon keresztül a parkba lehetett kijutni. A haza szecessziós összművészet mintaképe a gróf Andrássy Tivadar számára Rippl-Rónai József által 1897-ben tervezett ebédlő, amelynek teljes berendezése is ide került. A kastély kerek toronyszobájában könyvtár volt, mennyezetig érő polcok húzódtak körös-körül a falnál.[10]

 

A tiszadobi Andrássy kastély egyik dolgozószobája, 1900.
Forrás: Fortepan (Budapest Főváros Levéltára, Klösz György)

 

E gyönyörűen berendezett kastély nem maradt meg eredeti formájában, hisz 1918 őszén szomorú események játszódtak le falai között. A háborúban elszegényedett lakosság dühe 1918. november 2-ról 3-ra viarradó éjjel csapott le a nyaralókastélyra. Miután a helyiek spontán vadászattal megtizedelték Andrássy gróf dámvadjait, másnap feltörték a kastély ajtaját. Ebben már a Polgárról érkező, felfegyverzett „forradalmárok” is segítséget nyújtottak. Amikor betörtek az épületbe módszeres fosztogatás kezdődött. Összeszedték a ruhákat, a fehérneműt, miközben a mozdítható bútorokat is elhordták. Amit nem tudtak elvinni, vagy a „csőcselék” értéktelennek tartott, azt egyszerűen összetörték, szétverték. Cserépkályhák, csillárok, velencei tükrök, drága kerámiák, szobrok és festmények semmisültek meg pillanatok alatt, miközben a kastély ablakait egyszerűen belövöldözték, a fali tapétákat leszaggatták (lásd: az 1. sz. dokumentumot!).

A kitört fosztogatás híre gyorsan terjedt, így hamar a környező falvak lakosai is becsatlakoztak a rablásba, amelynek következő célpontja az uradalom pincéje volt. Az intéző becslése szerint 100 ezer liter bort hordtak, folyattak el, miközben a még le nem szüretelt szőlőt is vitték.

A magáról megfeledkezett, már jócskán lerészegedett tömeg a kastély és a pincészet után a községházát sem kímélte, amelynek ablakait beverte, majd néhányan be is lövöldöztek oda. Az Andrássy kastély sorsára jutott Rosenfeld Sándor és Feiler Gyula intézők és Fekete Dezső ispán lakása is, amelyeket teljesen kiürítettek. A polgáriakkal közösen a tiszadobiak a bérgazdaságok borkészletét is csapra verték, miközben néhányan elhajtották az ott talált sertéseket és szekerekre rakták a gabonát is.

A kastélyban keletkezett kár nagyságát hét-nyolc millió koronára becsülték, a bérgazdaságét egy millióra.[11] A fosztogatás utáni lesújtó látványt a Nyírvidék kiküldött tudósítója írásban is megörökítette – cikkét érdemes hosszabban is idézni: „A kastélynak két emelete és ötvenkilenc mesébe illő fényűzéssel berendezettszobája volt, melyet pompás angol park övezett. A parkban dámvadak és a tavakban szelídített hattyúk éltek, melyeket a fosztogatók összetereltek és fejszékkel agyonvertek. A földszinti táncteremben egy ébenfából faragott zongora állott, melyet ízzé-porrá törtek. Ennek közelében volt a lovagterem, melyben az Andrássy grófok ősi családi képtára talált elhelyezést, muzeális értékű páncélok, sisakok és más régi fegyverzetek között. Ezeknek jóformán híre hamva sem maradt. Az emelet kimondottan magas vendégek fogadására volt berendezve pazar kényelemmel. Egyik szobájában az utolsó darabig Rákóczi Ferenc korabeli bútordarabok állottak, köztük a legendás erdélyi fejedelem nyoszojája, egy nagy mennyezetes ágy, melynek selymei között valaha egy boldogabb Magyarországról szőte ábrándjait a nagy magyar álmodó. A vandalizmus ezt a szentélyt sem kímélte meg. Az egyik szoba falát teljesen beborította egy krisztálytisztaságú velencei tükör, melynek most csak apró cserepei hevernek a földön. Az összes tapétákat s egy gobelint, melyet Andrássy atyja vásárolt Párisban 88 ezer forintért, a megvadult csőcselék feldarabolta és az asszonyok belőle varrattak maguknak mellényeket és szoknyákat. […] A kastély legfőbb dísze egy teljesen felbecsülhetetlen Van Dyk kép volt, melynek másolata a párisi Louvret diszíti s melynek óriási aranykeretét egy parasztasszonynál találták meg. Mikor kérdőre vonták, kijelentette, hogy a képet feldarabolta és a holt Tiszába dobta, a rámát pedig eltette magának, hogy tükröt vágasson bele. A második emeleten volt a vendégszoba, felette bástyaszerű toronyszoba feküdt […] A barbár fosztogatók nemcsak hogy mindent elhordtak, de azt is, amit elvinni nem tudtak, szétrombolták. A szomorúan kongó termekben mindenütt karrarai márványszobrok csonka maradványai hevernek. Egy 180 személyes velencei pohárkészletet, melynek darabja 90 koronába került, pozdorjára törtek”.[12]

 

A tiszadobi Andrássy kastély. Nagyszalon, 1900.
Forrás: Fortepan (Budapest Főváros Levéltára, Klösz György)

 

 

A közigazgatás reakciója

 

Az anarchiát látva a jegyző 1918. november 5-én elmenekült a községből, amit az alispánnak címzett táviratban a fegyveres katonák dühével igyekezett magyarázni.[13] Helyét Glückmann Samu helyettes jegyző vette át, amiről az alispán sokáig nem is tudott. Mikecz Dezső alispán mindent elkövetett, hogy a rendet helyreállítsa, amelynek megoldását első körben egy megbízható jegyző kinevezésében látta Tiszadobon.[14] A tiszadobi helyzet konszolidálása azonban nem volt könnyű feladat: nagyban nehezítette azt, hogy a közigazgatás (karhatalmi)erejét megosztotta a vármegye szerte lezajlott hasonló események kezelése. A Dadai alsó járás főszolgabírójának jelentése szerint a rendet 1918. november 12-re sikerült helyreállítani a községben.[15] Ez azonban mindenképpen fenntartásokkal kezelendő, mivel a tiszadobi Glückmann jegyző 1918. november 30-ai jelentésében így írt a lakosság hangulatáról: „A hangulat itt ma sem kielégítő s a főjegyző úr visszajövetele a lebegő nyugalmat teljesen felforgatná, mert a közhangulat ma is nagyon ellene van s ha bármikor is visszajönne a nép kitöltené rajta bosszúját s a rendet és nyugalmat felforgatva folytatnák az összes intelligencián és uradalmakon kik iránt szintén gyűlölettel viseltetnek. […] a bizonytalan és látszólagos nyugalom folytonos rettegésben tart”.[16]

A feszült közhangulat csillapodásához két tényező vezetett. A kinevezett Glückmann Samu helyettes jegyző személye volt az egyik, aki hozzájárult a helyzet mérséklődéséhez, mivel „közkedvelt volt” a lakosság előtt és bíztak benne a helyiek.[17] Az új jegyző hiányolta az erélyes karhatalmat, ezért kért Budapesttől november 5-én, azonban onnan segítség nem érkezett. Így önállóan kezdett nemzetőrség szervezésébe, amelyhez viszont sem a szükséges fegyverrel, sem pedig a lőszerrel nem rendelkezett. Ezeket a miskolci Nemzeti Tanácstól kért és kapott.[18] November 5-én és 6-án Debrecenből 36, Miskolcról 26 fegyveres érkezett a községbe, akik mindössze egy-két napot tartózkodtak Tiszadobon (lásd az 1. dokumentumot!). Budai Aladár a kiérkező debreceni karhatalom parancsnoka – akik két gépfegyverrel is fel voltak szerelve – kevésnek tartotta a hatvan főt, és jelentette feljebbvalóinak, hogy „nem csak Tiszadobon, hanem az egész környéken teljes az anarchia”.[19]

Nincsenek információink, forrásaink arról, hogy a községbe kiérkező karhatalom használt-e erőszakot a lakossági fosztogatás megfékezésére, és ha igen annak voltak-e áldozatai. Mindössze a korabeli sajtóra támaszkodhatunk, mely szerint „a debreceni karhatalmi kirendeltség embertelenül bánt el a tiszadobi, tiszapolgári és tiszaluci lakossággal, amely részes volt az Andrássy-kastélyban történt pusztításban”.[20] A karhatalom túlkapásairól szóló lakossági panaszok – a sajtó szerint – a hadügyminiszter elé kerültek, amelyeknek következményeiről nem rendelkezünk információval. 1919. február közepén azonban a debreceni munkástanács egyik tanácskozásán borzalmas tényeket állított a Tiszadobra érkező karhatalom novemberi tevékenységéről. Eszerint tekintet nélkül mindenkit, öreget, nőt, gyereket kegyetlenül megbotoztak. Más vádak szerint emberek talpát tüzes vassal égették, miközben akasztófákat állítottak, amelyre felhúzták a helyieket, és csak akkor engedték le őket, amikor elvesztették eszméletüket.[21] A munkástanács 1919. február 21-én bizottságot hozott létre, a vádak kivizsgálására, amit Lefkovics Vilmos párttitkár vezetett. A sajtó szerint „a vizsgálat rendkívül terhelő adatokat hozott felszínre”, emiatt a debreceni karhatalmat lefegyverezték és MÁV, illetve gyári munkásokból 120 fős őrséget hoztak létre, amely átvette a tiszadobi rendfenntartás feladatát is.

 

Nem várt következmények

 

Miközben decemberre némileg a közbiztonság konszolidálódott, vármegye szerte katasztrofális szociális állapotok uralkodtak, főleg az élelmiszer, a tűzifa és a ruhahiánya miatt, amit a szállítási gondok csak tovább súlyosbítottak. Különösen mostoha állapotok uralkodtak Tiszadob községben. Magas volt az ellátatlanok száma, liszt és zsírhiány nehezítette a mindennapokat. „Az ellátatlanok száma olyan nagy, hogy a községben meglévő készleteken kívül havonkint 1,5 vagon, illetve 150 mázsa búzára van szükség. […] Ha kérésem nem teljesítenék, úgy Tiszadob község lakossága a legnagyobb éhínség előtt áll” – írta a tiszadobi Nemzeti Tanács elnöke.[22] A község ellátását csak nehezítette, hogy a bérgazdaság malma nem adott lisztet a tiszadobiaknak.[23] Furcsa helyzet állt elő, amikor a tiszadobi Nemzeti Tanácsa úgy döntött, hogy a lakosság zsírhiányát abból a sertésállományból fogja fedezni, amit a novemberi fosztogatás után a helyiek meghagytak, nem hordtak szét az Andrássy Gyula uradalmából.[24]

Volt, aki látta, hogy ezeket az áldatlan állapotokat mielőbb orvosolni kell, különben újra fosztogatni fog a lakosság. „Benne vagyunk a télben, az emberek fáznak s még várnak. Mihelyst hidegebbre válik az idő, fokozódik a türelmetlenség újból kitörhet a sok szenvedés miatt már csordultig telt pohara a keserűségnek” – írta levelében a kisvárdai Népjóléti Bizottság ügyvezetője a főispánnak a lakosság ruha és tűzifahiányáról.[25] „A hatóság képtelen kellő időben a szükséges élelem leszállítására s akkor nagyon félünk, hogy az oly nehezen megszilárduló rend felbomlik s teljes lesz az anarchia” – írta a tiszadobi Nemzeti Tanács elnöke.[26] Dombrád jegyzője is hasonló lakossági hangulatról számolt be a kormánybiztosnak, csak a földosztás lassúságára hivatkozva: „szerintük[27] késedelmesnek mutatkozó eljárás az utóbbi napokban rendkívül felizgatja és izgalomban tartja annyira, hogy a legkisebb atrocitás is teljesen felboríthatja a község nyugalmát”.[28]

A lakosság egyéni egzisztenciájának javulását a fölosztástól várta. Ezt igazolta, hogy 1918 novemberétől – igaz változó intenzitással –, de özönlöttek a földosztást sürgető lakossági levelek a kormánybiztoshoz, egészen a Tanácsköztársaság kikiáltásáig. Általában községek lakosai közös levélben kértek maguknak földet, szántó, legelő, háztáji gazdálkodás céljaira.[29] „Ha valahol az országban kell a föld a népnek, községünk éhezi és szomjuhozza azt. […] Mi nem raboltunk, nem öltünk, nem pusztítottunk eddig, ezután sem fogunk” – érveltek a gyors földosztás mellett a laskodiak közös levelükben.[30] „A lakosság jóindulattal ugyan, de még is türelmetlenül várja, hogy földhöz jusson” – írta Szabolcs vármegye főispánjának Csizmadia Sándor földművelésügyi államtitkár.[31]

A lakosság földosztással kapcsolatos reményeit a földreform kormányzati vitája és a szociáldemokrata agitátorok szólamai is táplálták, néha tüzelték. Utóbbak 1918. december elején Bereg vármegyéből érkezve tartottak népgyűléseket a lakosoknak, ahol arról beszéltek, „hogy mindenki fog kapni földet”.[32]

A kormány december közepén tárgyalta a Buza Barna által elkészített földreform-törvénytervezetet, amely már az 500 hold feletti nagybirtok kisajátítását is lehetővé tette. Ezt azonban a nagybirtokosok elfogadhatatlannak tartották, a Kisgazdapárt viszont támogatta. Károlyi Mihály, miután Nagyatádi Szabó Istvánt bevonta a kormányba, 1919. január közepén véglegesítette a tervezetet. A „földművelő nép földhöz juttatásáról” szóló XVIII. néptörvényt a kormány 1919. február 2-án fogadta el, és minden 500 hold feletti világi és 200 hold feletti egyházi birtok kártalanítás ellenében történő kisajátítását lehetővé tette. A jogosultak között első helyen a hadirokkantak álltak, majd a hadiözvegyek, a katonai szolgálatot teljesítők, a nincstelenek végül a szegényparasztok. A törvény szerint a leendő „családi birtokok” nagysága csak 5-20 holdig terjedhetett. Az új tulajdonosok a földet örökhaszonbérbe kapták, de joguk volt azt megváltani, tehát magántulajdonba is kerülhetett. A megváltás összegét 50 évre lehetett felosztani, 5%-os kamat mellett.[33]

Ezzel párhuzamosan egy nem mindennapi, mondhatni precedens nélküli eseményre került sor 1918. december végén. A földreform céljára nem várt felajánlást jeleztek a Földművelésügyi Minisztérium felé: nem is akármelyik nagybirtokostól, nem is akármelyik község számára szólt a juttatás. Gróf Andrássy Gyula a földreform céljaira saját tiszadobi birtokából 3005 hold nagyságú földbirtokot (kb. 1700 hektár) ajánlott fel, a kastélyát feldúló, kifosztó földnélküli tiszadobiak számára (lásd a 2. sz. dokumentumot!). Nem tudjuk pontosan mi volt a pontos oka a gróf döntésének. Talán a jószándék, hogy a hétköznapi ember szegénységét enyhítse, vagy talán a félelem az újabb anarchiától. Elképzelhető az is, hogy a földkérdés politikai vitája miatt kialakult társadalmi várakozás is erre késztette Andrássyt.

Amilyen meglepő volt a gróf felajánlása, olyan meglepő volt Murányi László Szabolcs vármegye főispánjának reakciója a nagylelkű ajánlatra. Murányi nem fogadta kitörő örömmel a nagybirtokos gesztusát, amelynek okát nem ismerjük. Csak ennyit írt a Földművelésügyi Minisztériumból érkező tájékoztatásra: „Főisp: Zavargások miatt nem érdemlik ezt, ne méltóztassék siettetni…” (lásd a 2. sz. dokumentumot!). Pedig Murányi László ügyész 1918 novemberében még a nép védelmezőjeként lett a nyíregyházi Néptanács oszlopos szervezője, hangoztatva ilyen minőségében, hogy „minél erélyesebben kifejezésre kell juttatni a nép akaratát”.[34] Nemsokkal ezután 1918. november 12-én kinevezték Szabolcs vármegye kormánybiztos-főispánjának. Kevés információval rendelkezünk – a források töredezettsége, pusztulása miatt – arról, hogy 1918. december és 1919. februárja között történt-e földosztás, -juttatás abból a földből, amit Andrássy felajánlott. Erős a gyanú, hogy nem, mivel Murányi László kormánybiztos 1919. február 6-án írt viszonylag hosszabb levélében kifejtette a szaktárcának – mindezt azután, hogy a kormány elfogadta a néptörvényt a földosztásról –, hogy miért is rossz ötlet földet osztani a tiszadobiaknak (lásd a 2. sz. dokumentumot!). Véleménye szerint a tiszadobiak a földet nem érdemlik meg, hiszen ők voltak azok, akik a „legérdemtelenebbek” a novemberi fosztogatások, rablások miatt.

Érthetetlen a kormánybiztos törekvése az ellen, hogy a tiszadobiak földet kapjanak. Feltételezhető, hogy Murányi a „földművelő nép földhöz juttatásáról” szóló XVIII. néptörvény földjuttatási mértékét elegendőnek tartotta, ezért igyekezett „szabotálni” gróf Andrássy Gyula felajánlását. Az is elképzelhető, hogy tényleg haragudott a tiszadobiakra, mert magukról megfeledkezve garázdálkodtak novemberében. Azt azonban nem érzékelte Murányi, vagy csak egyszerűen nem vette tudomásul, hogy a földosztás lomhasága miatt fokozatosan romlik a lakosság hangulata. Véleménye szerint a közhangulat leromlását a lakosság körében élő „lelketlen izgatók” működése okozta. „Komoly és megbízható kisgazdáknak ismert egyének lelkét is megmételyezték” – írta a kormánybiztos a földművelésügyi miniszternek 1919. január végén. Azt is javasolta a szaktárcának, hogy „ha a földművelési kormányzat nem jár el a legkérlelhetetlen szigorral a falvakat bújó lelketlen izgatókkal szemben, akkor a szerves földbirtokreform békés megoldása helyett parasztlázadás borítja lángba az országot s a novemberi pusztítás csupán szerény előjátéka lesz annak a rombolásnak, ami az egész vidéken kérlelhetetlen bizonyossággal be fog következni”.[35]

A földosztás ténylegesen roppant lassan haladt. A földosztó bizottságok mindössze három-négy településre szálltak ki egyszerre, ahol napokig csak a földosztásra felhasználható birtokok összeírását végezték. Emiatt a lakosság türelme vészesen fogyott, amit csak tetézett, hogy 1919. márciusában már az aktuális tavaszi munkálatok is sürgetően hatottak. „Az igénylők és birtokosok közös tárgyalása hetek óta tart, de ez ideig még semmi megállapodás nincs közöttük. Az idei gazdasági munkálatokra sem és félő, hogy a tárgyalások elhúzódása miatt az idei termelés csődöt mond” – írta csalódottan Dombrád jegyzője 1919. március végén.[36] Érdembeli földosztásra Szabolcs vármegyében a Tanácsköztársaság kikiáltásáig nem került sor.

 

 

Dokumentumok

 

 

1. sz. dokumentum

 

A tiszadobi helyettesjegyző jelentése a Dadai alsó járás főszolgabírójának a tiszadobi Andrássy-kastély kifosztásáról és a lakosság által elkövetett erőszakos eseményekről

 

Tiszadob, 1918. november 11.

 

Főszolgabíró Úr!

 

A múlt hét óta előforduló zavargásokról alábbiakat jelenthetem.

Szombaton november 2-án nyilvános vadászatot rendeztek gróf Andrássy Gyula úr dámvadjaira. Harmadikán délután a tiszapolgáriakkal közösen a tiszadobiak gróf Andrássy Gyula úr kastélyát teljesen kifosztották. A bútort, ruhát és fehérneműt elhordták. A falakról a tapétát is lehúzták, a cserépkályhákat össze-vissza tördelték. Úgyszintén a csillárokat és tükröket. A drága képeket, festményeket, szobrokat megsemmisítették és részben elhordták. Csak néhány darab kép maradt érintetlen. Az összes ablakokat belövöldözték. Az uradalom pincéjéből hordókkal hordták a bort. Meg sem állapítható mennyiséget. Mintegy 1000–1500 hektoliter bort a főintéző szerint. A szőlőből a még le nem szüretelt szőlőt a községi és szomszéd községi lakosok szintén nagymennyiségben hordták. Sokan fennálló hordókkal szekéren hordták.

A községháza ablakait beverték vagy belövöldözték. Az irodában az iratokban kárt nem tettek. Rosenfeld Sándor lakását úgyszintén Feiler Gyula intézőjét kifosztották. A Reje-tanyán Fekete Dezső ispánt kifosztották. A határból a kint lévő letört, de be nem hozott tengeriből sokat elvittek szekereken idegenek. Helybeliek is hoztak.

A bérgazdaságból mintegy 150 hektoliter bort vittek el. A tiszapolgáriak kezdték meg ott a borvivést harmadikán délután. A piacra hordták fel hordóval a bort, hol felverték a hordó fenekét és egyesek vedérrel hordták.

Hízó sertést is vittek el idegenek 26 darabot Tiszadadára, honnan hat darab visszakerült. A malomból a szíjjakot is elvitték. De ezek pótlásáról a nemzeti tanács elnökével intézkedtünk az uradalmi cséplőgép szíjjak lefoglalása által 4-én azonnal.

A rend helyreállítására karhatalmi segítséget kértem a Nemzeti Tanácstól Budapestről, onnan eredmény nélkül. Aztán Miskolcról és Nyíregyházáról. Miskolcról jött 23 fegyveres erő kedden f. hó 5-én. Debrecenből jött 36 fegyveres erő. Az idegen katonák ma már mind elmentek. Nemzetőrséget 5-én alakítottunk. Fegyverünk kevés volt. Kérésemre a Nemzeti Tanács Miskolcról 26 darab fegyvert és kellő számú lőszert bocsátott rendelkezésünkre.

A hivatal vezetése egy percig sem szünetelt. Hétfőn reggel azt magamtól átvettem[37] életem kockáztatásával[38] s a legszükségesebbeket nyomban intéztem és a rend helyreállítására törekedtem.

Az alispán úrnak hétfőn az állapotokról telefonjelentést tettem s általa a hivatal vezetésével megbízattam.

Ma a rend már helyreállott, annyiban, hogy fosztogatároktól a nemzetőrség ébersége folytán talán nem lehet tartani.

Az elrabolt tárgyak visszavitelére a lakosság több ízben felhivatott, dobszó útján és népgyűlésen is.

Sokat vissza is vittek.

A bérgazdaságtól mintegy 3 q gabonát is elvittek.

 

(körpecsét)

Glückmann Samu

h. jegyző

 

HU-MNL-SZSZBVL-IV-411-28493/1918.

 

 

2. sz. dokumentum

 

A földművelésügyi miniszter levele Szabolcs vármegye kormánybiztos-főispánjához gróf Andrássy Gyula felajánlásáról a földreform céljaira

 

Budapest, 1918. december 30.

Magyar Királyi

Földművelésügyi Miniszter

 

192526/1918. X-1.

 

Értesítem, hogy gróf Andrássy Gyula földbirtokpolitikai reform céljaira, a törvényesen megállapítandó feltételek mellett felajánlotta a tiszadobi 3005 holdas birtokát.

E hazafias elhatározásért nevezettnek egyidejűleg őszinte köszönetemet fejeztem ki és intézkedtem, hogy az igényjogosult földmívelők mielőbbi földhöz juttatásának előkészítéséhez szükséges mérnöki munkálatokat gazdasági műszaki hivatalom már most megkezdje.

 

Főisp: Zavargások miatt nem érdemlik ezt, ne méltóztassék siettetni…[39]

 

Kormánybiztos úrnak

Nyíregyháza

 

Szabolcs vármegye kormánybiztos-főispánjának válasza a földművelésügyi miniszter levelére a tiszadobi lakosok számára történő földosztásról

 

Nyíregyháza, 1919. február 6.

 

Földművelésügyi Miniszter Úr!

192526/1918. X-1.

 

számú értesítésére tisztelettel kérem Miniszter Urat, hogy mielőtt a gróf Andrássy Gyula tiszadobi 3005 holdas birtokának szétosztására sort kerít méltóztassék megfontolás alá venni, hogy éppen a tiszadobi nép volt az, mely az egész Szabolcs vármegyében a legrakoncátlanabbul viselkedett s a legnagyobb rablásokat és fosztogatásokat követte el még akkor is, amikor Miniszter Úrnak megjelent és a községben is közhírré tétetett az a rendelkezése, mely szerint az, aki nem dolgozik hanem fosztogat és rabol, a földbirtokreform által nyújtott előnyökből kizáratik. Véleményem szerint az egész vármegyében, de különösen azok előtt, akik megértéssel és türelemmel várták a földbirtokreform megvalósítását, óriási recenzust keltene az, hogy éppen az a község részesül legelőször a földosztásban, amelyik arra a legérdemtelenebbnek bizonyult. Kézenfekvő az a feltevés, hogy ez a recenzus többé jóvá nem tehető, erőszakos kitörésekben fog megnyilvánulni. Hiszen a tiszadobi események vármegye szerte ismeretesek s maga a köznép a legelítélőbben nyilatkozott a tiszadobiak eljárása felől, ahol a novemberi fosztogatások után is állandó volt az anarchia s csak legutóbbi és igen erős karhatalom segítségével lehetett megfékezni az erőszakosságokat s úgy ahogy rendes mederbe terelni a nép gondolkodását.

Mindezek alapján arra kérem Miniszter Úrat, hogy a tiszadobi gróf Andrássy birtok felosztását ne méltóztassék sittetni, hanem a tiszadobi nép további viselkedésétől függővé tenni, s nagybecsű elhatározásáról engem értesíteni.

 

Aláírás (olvashatatlan név)

 

HU-MNL-SZSZBVL-IV-401-48.d.-157/1918.