Megbukik Winston Churchill brit miniszterelnökTovább
Magyar menekültek 1952-ben Olaszországban, Kada Lajos helyzetjelentése
Kada Lajos címzetes érsek, pápai nuncius életrajzi interjúkötetében így emlékezett vissza első lelkipásztori beosztására: „Abban az időben Zágon József prelátus volt a külföldön élő magyarok apostoli vizitátora, ő nevezett ki a szentelésem után az itáliai menekült magyarok lelkipásztorává.” A kérdésünk az, mi késztette Kada Lajost arra, hogy helyzetjelentést írjon a magyar menekültekről?
Kada Lajos címzetes érsek, pápai nuncius életrajzi interjúkötetében így emlékezett vissza első lelkipásztori beosztására: „Abban az időben Zágon József prelátus volt a külföldön élő magyarok apostoli vizitátora, ő nevezett ki a szentelésem után az itáliai menekült magyarok lelkipásztorává.”[1] Ismeretes, hogy Rómában szentelték pappá 1948. október 10-én, doktori disszertációját 1951 tavaszán védte meg a Pápai Gergely Egyetemen, lelkipásztori szolgálatát pedig ezt követően kezdte meg 1951 júniusában, ahogy azt ő maga írta Közi Horváth Józsefnek,[2] aki akkor az 1949-ben New Yorkban megalakult Magyar Nemzeti Bizottmány (a továbbiakban: MNB) Végrehajtó Bizottságának volt a tagja.[3]
Kada Lajos 1952-ben, Barcelonában megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson
A második világháború után a nagyszámú menekült lelkipásztori ellátásával a XII. Pius pápa által 1945. január 22-én létrehozott Pápai segély szervezet (Pontificia comissione di assistenza – PCA) foglalkozott,[4] amelynek megalakult a magyar osztálya is. Első vezetője, Mindszenty József bíboros jelölésére, Mészáros György erdélyi ferences lett.[5] A vezetést tőle 1946 őszén,[6] de legkésőbb 1947 elején, Gallov József piarista vette át, aki főállásban 1945–1947 között Rómában, a Monte Marion, rendjének főiskoláján tanított, 1948-tól pedig Barcelonában folytatta tanulmányait.[7] Biztos dátum, hogy a magyar osztály élére 1947. július 1-jén Nyisztor Zoltán került (ő maga 1946-ban emigrált), de csak pár hónapra, 1947 novemberéig.[8] Ekkor lett a vezetője négy évre Vajda Ferenc szatmári egyházmegyés pap, a Collegium Germanicum et Hungaricum egykori növendéke, akit Mindszenty bíboros 1948 októberében római magyar lelkésznek is kinevezett.[9] Az ő titkára Szilárd Marcell fia volt,[10] munkatársa pedig Hlatky Endre, aki az 1950-es év elején megalakult MNB római irodájának lett az irodavezető-helyettese,[11] Vajda pedig a menekültügyi előadó.[12] Kada Lajos, amint már említettük, 1951 júniusában kezdte szolgálatát az olaszországi menekültek között. Vajda pár hónap múlva, 1951 novemberében kivándorolt az Egyesült Államokba,[13] így a magyar iroda vezetését is Kada Lajos vette át, amint az kiderül az itt közölt helyzetjelentésből.[14]
A kérdésünk az, mi késztette Kada Lajost arra, hogy helyzetjelentést írjon a magyar menekültekről?
Schell Péter báró, a Lakatos kormány egykori minisztere, 1952. október 13-án New Yorkból levelet írt Hlatky Endrének,[15] sorstársának, akivel együtt 1944. október 16-án letartóztatták és fogva tartották 1945 tavaszáig, amikor Capri szigetén szabadultak.[16] Schell Péter levelében beszámolt arról, hogy az Amerikai Magyar Katolikus Liga keretében politikamentes segélyakciót szeretne szervezni az Európában lévő magyar menekültek megsegítésére.[17] Az akció elindításához levelében az alábbi hat kérdést tett fel, amire választ kért, illetve az utolsó kérdésben Hlatky véleményét kérte az elképzeléséről:
- backgVan e magyar emigrációnak Olaszországban hivatalosan elismert és működő „menekült ügyi irodája”?
- Ha van, hol van, ki vezeti?
- Hány magyar emigránst tart nyilván?
- Mi a magyar emigránsok helyzete Olaszországban?
- Milyen segélyezés lenne célszerű és alkalmas?
- Egyetértesz-e az ideámmal?
Hlatky megkérte a témában illetékes Kada Lajost, hogy készítsen választ. Mivel mihamarabb szeretett volna válaszolni Schellnek, ezért október 24-én írt neki egy levelet, amiben jelezte, hogy Kada jelentése még nem született meg,[18] de elkerülve a megvárakoztatást, válaszolt a feltett kérdésekre. A tervről így vélekedett:[19] „Az amerikai magyar segítőszolgálat kibővítésének gondolatával teljes mértékben egyetértek, és szívből kívánom, hogy a rendszeresített segítség gondolata megvalósuljon.” Kada válasza október végére készült el, amelyet Hlatky Endre Schell Péternek írt újabb leveléhez mellékelt.[20]
Trieszt, Opicina látképe, 1952
Az MNB római irodájának egyik fontos feladata volt a menekültekkel való törődés, a kivándorlás segítése és a táborokban élők lelki gondozásának szervezése.[21] A táborokban élő magyar menekülteket a menekültügyi előadókon kívül, akik egyházi személyek voltak,[22] Kállay Kristóf, az iroda titkára,[23] is látogatta. Kada Lajos menekültügyi előadó itt közölt és kommentált helyzetjelentése bepillantást enged a magyar menekültek helyzetébe, másfél éves lelkipásztori munkájának tapasztalatai alapján. Lelkipásztori munkájáról, amelyet sejtetni enged a helyzetjelentés, így írt Ternay Kálmán, egyetemi tanár, az Amerikai Magyar Szövetség megbízottja[24] Apor Vilmos bárónak, az MNB római iroda vezetőjének:[25] „dr. Kada Lajos főtisztelendő úr trieszti látogatása, melynek során mindenben és mindenkor rendelkezésére álltam, a magyar menekültek erkölcsi és anyagi támogatása terén kifejtett példás apostolkodása elősegítése végett. […] Igazán dicséretes munkát végzett a fiatal főtisztelendő, aki tele ideális lelkesedéssel, hittel és lendülettel, valóban hivatása magaslatán áll és önzetlenül szolgálja a közös ügyet.”[26]
Dokumentum
Kada Lajos a magyar menekültek lelkészének jelentése
Róma, 1952. október
Vázlatos kép az olaszországi magyar emigráció helyzetéről.
Az itáliai magyar menekültek problémája, ha csak számukat nézzük, nem látszik nagynak.[27] Az általam ismert menekültek száma nem haladja meg a hétszázat.
Háromszáz él a trieszti három menekülttáborban.[28] Százhúsz menekült a délolaszországi menekülttáborokban van elhelyezve.[29] /Ezek az olasz kormány vezetése alatt állanak [sic!]. Öt tábor/.[30] A többiek szétszórtan élnek Olaszországban. Természtesen legnagyobb részük Rómában lakik.[31]
A táborokban élő menekültek legelemibb szükségleteiről gondoskodva van. De valóban csak a legminimálisabb módon. Kosztjuk egyhangú, olasz. Amíg az IRO működött,[32] kaptak ruhaneműt is. Ez a ruhaellátás az IRO megszűnése óta nagyon leredukálódott. Mivel munkát nem vállalhatnak /az olasz hatóságok nem adnak erre engedélyt/ s pénzbeli segélyben nem részesülnek /kivéve a zsidókat/,[33] a nélkülözhetetlen apróbb kiadások fedezésére kénytelenek holmijaikat eladogatni.[34] Így a ruhaínség /hiszen másuk nem igen van/ mindig nagyobb lesz. [35]
Mondanom sem kell, hogy a táborok lelki nyomora még ennél is nagyobb. Tétlenségre ítélve tengetik napjaikat az ottlakó emberek. Jövőjük reménytelen, kivándorlásra nem igen van kilátás s az évek múlásával /legnagyobb részük már hosszú évek óta a táborok lakója/ mind kevesebb is lesz kivándorlási reményük.[36] Hisz kivándorlásuk megakadályozója vagy a korhatár túllépése vagy valamilyen régi betegségnek a nyoma /tüdőfolt, operációs vágás stb./ volt, amely bár nem akadályozná meg őket a munkában, mégis okozója volt itt maradásuknak.[37] S még az is, aki egészséges, a tábori élet idegölő tétlenségében, természetellenes körülményiben elveszti testi és szellemi erejét.
A táboron kívül élők legnagyobb része valamiképpen elhelyezkedett. Azonban igen kevesen vannak közöttük olyanok, akik olyan munkához jutottak, hogy valóban emberi életet tudjanak biztosítani maguknak és családjuknak. Ezekből is a legtöbben olyanok, akik már régóta Itáliában vannak s csak az otthoni rezsimváltozás miatt lettek menekültek /nem tudták meghosszabbítani útlevelüket s ma minden legális protekció nélkül állnak/.[38]
A háború után jött menekültek /s ez teszi ki a táboron kívül élő menekültnek számító magyarság nyolcvan százalékát/ legnagyobb része keserves körülmények között él. Egy részük az IRO olasz utódjától, az Amministrazione Aiuto Internazionalitól[39] havi négyezer lírás segélyben részesül, amely összeg olaszországi viszonylatban nevetséges valami. A pápai segélyakció magyar osztálya /melynek vezetője vagyok/ a rendelkezésére álló segélykeretet /amely igen mérsékelt/ ezen menekült magyarok segítésére fordítja. Éppen erős korlátozottsága miatt ez a segítség semmiképpen sem elegendő. S máshonnan nem kapnak segítséget a szóban forgók.
Számosan vannak a menekült magyarok között olyanok, akiket a magas kor, vagy pedig betegség megakadályoz a létfenntartáshoz szükséges legelemibb szükségletek megszerzésében. S éppen ezek között sokan vannak, akik még az előbb említett csekély havi négyezer lírás segélyt sem kapják meg. Ezeknek a helyzete igen szomorú: nyomorúság, nélkülözés, elkeseredettség.
Az írások nélkül elfogott menekültek internálótáborában /Fraschette d’Alatri, Provincia di Frosinone/ jelenleg nyolc magyar van.[40] Ezeknek a helyzete a legkeserűbb. Még szabadságuktól is meg vannak fosztva. Semmi reményük, hogy onnan kikerüljenek, hisz kivándorlásra semmi kilátás nincsen. Egyetlen lehetőségük: megszökni és lehetőleg Franciaországba jutni, ahol talán munkát kapnak.[41] /Jellemző anyagi megkötöttségünkre, hogy legtöbbször nagy nehézséget okoz a szökéshez szükséges pénz, Róma-francia határig tartó vasútutazás, kifizetése. /Semmiféle anyagi segélyben nem részesülnek. Nem csoda, hogy az időnként őket meglátogató kommunista magyar konzult szívesen fogadják, s mindig vannak egyesek, akik bár a kommunista rezsim elől szöktek meg, inkább a hazatérést választják, mintsem, hogy az internálótáborok keserves életét folytassák.[42]
Van egy pár tüdőbeteg, akiket az IRO helyezett el olasz kórházakban. Ellátásuk gyenge, ruházatuk hiányos; pénz, ruha- és élelmiszersegélyre szorulnak.
Ez a három szó megadja az irányt azoknak is, akik segíteni akarnak. Pénzre, élelmiszerre és ruhaneműre van szükség.[43] Természetesen ez csak átmenetileg enyhíti a menekültek nehéz helyzetét. Végleges megoldást csak a kivándorlás adná meg legnagyobb részüknek, /akik még képesek egy újabb élet elkezdésére, akik még erősek és egészségesek/. De erre, sajnos, jelenleg nincs lehetőség. S viszont vannak számosan olyanok, akiknél kivándorlás koruk vagy egészségi állapotuk miatt már úgy sem jöhet szóba. Ezeken csak a fentemlített anyagi juttatásokkal lehet segíteni.
Szellemi táplálékra is szükség volna a menekülteknek, különösen a táborokban élőknek. Magyar könyv, újság stb. mind óriási segítséget jelentene.[44] A kivándorolt és elhelyezkedett, tehát többé kevésbé biztosított körülmények között élő magyarság mindeddig nem igen törődött azokkal, akiknek sorsát röviddel előbb még maga is nyögte. Itt az ideje, hogy történjék valami.[45] Legalább támogassák azokat, akik intézményesen foglalkoznak a menekültek nyomorának enyhítésével. S itt nem igen tudok mást megemlíteni, mint a vallásos szerveket s elsősorban a katolikus szervet, különösen itt Itáliában. Mindez, ami itt Itáliában a magyar menekültek megsegítésére eddig történt, 95 százalékban a katolikus segélyszervnek köszönhető. Rajta kívül nem is dolgozik más magyarokat segítő szerv. Másféléves munkám alatt Amerikából egyetlenegy szegény és egyszerű magyar asszony támogatta az itteni menekülteket, barátnői és ferences harmadrendű társnői között ruhaneműt, élelmiszert és pénzt gyűjtve szenvedő honfitársai számára. Sokan, sokkal jobb helyzetben levők okulhatnának ezen (az) egyszerű, de nemes lélek példáján és követhetnék azt.
s. k.
dr. Kada Lajos
a magyar menekültek lelkésze
Roma, Casella Postale 9087
Az irat jelzete: HU-OMKM-MNB 2.5.651. (két oldal recto)
[1] Pajor András: „A Te szavadra…” Látogatások Kada Lajos érseknél. Kecskemét 2001, 18. Életrajza Németh László Imre: Magyar egyházi hírek 1975-1984. Ahogy Mester István látta Rómából. Budapest, 2024, 18–20. Zágon Józsefről lásd. Németh László Imre: Száz tíz éve született Zágon József vizitátor, In: Uő: Magyarokról Itáliában 1924–2014. Bp., 2020, 315–335.
[2] Kada Lajos Közi Horváth Józsefnek. Róma, 1952. november 7. HU-OMKM-MNB 4.6.13.
[3] Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985. Bern, 1985, 92.
[4] M. Simone Varisco: Impronte e scie. 50 anni di Migrantes e migranti, Immigrati e profughi. Todi, 2018, 35.
[5] Németh: Magyarokról… i. m. 14. Rómában, az Antonianumon végezte teológiai tanulmányait 1942–1947 között. Németh László Imre: Magyar egyházi személyek Rómában 1943-ban. Magyar Sion, 2023. 2. sz. 217–218. Tanulmányai befejezése után kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol 1948-tól működött. Dudás Róbert Gyula: Magyar katolikus papok Észak-Amerikában. Bp., 2020, 263.
[6] Szent István király ünnepén, 1946. augusztus 20-án, még Mészáros György mondta a szentmisét a Santo Stefano Rotondo-templomban. Szent István ünnepe Rómában. Új Ember, 1946. 35. sz. 1946. szeptember 1. 8. A cikk római magyar lelkésznek nevezi.
[7] Léh István Sch. P. – Koltai András: A magyar piarista rendtartomány történetei névtára 1666-1997. Bp., 1998 (METEM Könyvek 21.), 124.
[8] Adriányi Gábor – Csiky Balázs: Nyisztor Zoltán. Bp., 2005 (Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae XVII.), 225–229.
[9] Németh László Imre: A Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának levéltára 1950–1958. Levéltári Szemle. 2023. 1. sz. 51–62.
[10] Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1952. október 24. HU-OMKM-MNB 2.5.653. Szilárd Marcell a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának alapítója volt. Olaszországból vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., 2000, 936. Élénk levelezésben állt Hlatky Endrével. Levélgyűjteménye: HU-OMKM-MNB 4.9.
[11] Németh: A Magyar Nemzeti… i. m. 54.
[12] Uo. 55.
[13] Élet, 1951. 21. sz. november 22. 2. Amerikai működése Dudás: i. m. 394.
[14] Ezzel az adattal kiegészítendő az első jegyzetben jelzett életrajza.
[15] HU-OMKM-MNB 2.5.652. Schell Péter életrajza: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/schell-peter-baro-779BA/ (utolsó letöltés: 2025. június 24.).
[16] Schell Péter jellemzése A halál közelében. Hlatky Endre naplója 1944. október 16.–1945. május 2. Budapest–Montreal, 2003, 476–477.
[17] Amerikai Magyar Katolikus Liga 1945-ben alakult azzal a céllal, hogy az segítséget nyújtsnak Magyarországnak és az Európába emigrált magyaroknak. Török István: Katolikus magyarok Észak-Amerikában. Youngstown (Ohio), 1978, 461–464. Schell Péter a Liga világi csoportjának volt a tagja. Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1954. május 11. HU-OMKM-MNB 2.6.287.
[18] Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1952. október 24. HU-OMKM-MNB 2.5.653. A levél iktatószáma 179/1952 és ez van ráírva kézzel Kada helyzetjelentésére is.
[19] További kutatást igényel annak feltárása, hogy Schell Péter kezdeményezése megvalósult-e.
[20] Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1952. november. HU-OMKM–MNB 2.5.651. A levél tetejét, ahol a dátum volt levágták. Kézzel a 178/952 iktatószám van ráírva. Az MNB római irodájának iktatókönyvében (1952.V.–1955.VII.) szereplő bejegyzés alapján lehet tudni, hogy az novemberben íródott. HU-OMKM-MNB 1.2.
[21] Németh: A Magyar Nemzeti… i. m. 59.
[22] Uo. 55-56.
[23] Uo. 55.
[24] Ternay Kálmán: Jelentés a trieszti menekültügyi helyzetről 1946 novemberétől. Trieszt, 1952. december 7. HU-OMKM-MNB 2.5.746. Megbízását 1951 október elején kapta Weiss Erzsébet bárónőtől (1899-1967), Weiss Manfréd legkisebb lányától, akinek trieszti látogatásával kezdődött el a menekültekkel való rendszeres törődés.
[25] Németh: A Magyar Nemzeti… i. m. 53.
[26] Ternay Kálmán Apor Gábornak. Trieszt, 1951. december 28. HU-OMKM-MNB 2.5.738.
[27] A 2. világháború után a Német Birodalom területén élő másfél millió magyarhoz képest az Olaszországban élő menekült magyarok létszáma elenyésző volt. Cserháti Ferenc: Vatikáni megbízottak a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban 1945–2006. Bp., 2009, 13. Olaszországba nem kívánkoztak a menekültek, mert a megélhetés még nehezebb volt, mint ahol a menekültek eredetileg tartózkodtak. Borbándi: i. m. 65. A témához lásd Borovi József: A szórványban élő magyar katolikusok lelkigondozásának története. Bp., 2000, 62–114. Olaszországból a nagy tömeg 1952-re kivándorolt. Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1952. október 24. HU-OMKM-MNB 2.5.653.
[28] A trieszti menekültekről lásd Ternay: i. m. A trieszti táborokban korábban a menekülteket felkereste Hajtás Ferenc egri főegyházmegyés pap, aki 1947–1950 között volt a PMI növendéke, majd kivándorolt az Amerika Egyesült Államokba, valamint Fábián Károly gyulafehérvári főegyházmegyés pap, a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke, akit 1947-ben szenteltek pappá. 1951-től Zürichben lett a magyar menekültek lelkésze. Kada Lajos utódjának Amann Norbertnek egy jelentése az MNB Központi Menekültügyi Iroda vezetőjének pontos adatokat közöl a menekültek létszámáról: San Saba 211, köztük 80 gyerek, Gesuiti tábor 58, Opicina 54, köztük 12 gyerek, a környéken, kórházban és börtönben élőkkel együtt összesen 304 fő. Amann Norbert Horányi Tibornak. Róma, 1953. május 30. HU-OMKM-MNB 2.4.504. Az olaszországi helyzetről lásd Matteo Sanfilippo: Per una storia dei profughi stranieri e dei campi di accoglienza e di reclusione nell’Italia del secondo dopoguerra. In: Studi Emigrazione/Migration Studies, 2006 n. 164. 835–856.
[29] Dél-olaszországi táborokhoz lásd: p. Roberto Violi: Chiesa cattolica e assistenza nel Sud nel 1945. In: Italia contemporanea, marzo 2000. n. 218. 49–77.
[30] Egy nagy és négy kisebb tábor, lásd. Sanfilippo: i. m. 852.
[31] Egy 1943-ban készített listán 305 név szerepel. HU-OMKM-MNB 5.3.26. Lásd hozzá Németh: Magyar egyházi személyek… i. m. Egy 1946. május 22-én kelt névsoron 190 név szerepel. HU-OMKM-MNB 4.7.18. Lásd. Németh László Imre: Szabad magyarok Rómában 1944–1946. Küry Béla és a Szabad Magyarok Szövetsége. In. Uő: Magyarokról… i. m. 132. E két névjegyzék alapján 1952-ben valószínűleg 100-200 fő között lehetett a Rómában, nem táborokban élő magyarok létszáma.
[32] International Refugee Organization (IRO) – Nemzetközi Menekültügyi Szervezet 1947-ben vette át a United Nations Relief and Rehabilitation Administration (UNRRA) – Egyesült Nemzetek Menekült Szervezetének munkáját. Borbándi: i. m. 23–24. A két szervezetről a magyar püspökök tanácskozásain is szó esett 1945. május 24-én: „A Pápai segélyakció elég nagy nehézségekkel küszködik, és igen gyenge a nagy összegek felett rendelkező »Nemzeti Segély«-lyel szemben.” A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948. Sajtó alá rendezte, szerk. és a bev. tanulmányokat írta: Beke Margit, Köln–Budapest, 1996 (Dissertationes Hungariae ex Historia Ecclesiae XIV.), 46. Az IRO Olaszországban, 1952. március 31-én fejezte be működését. Sanfilippo: i. m. 849.
[33] Ez összefügghet Weiss Erzsébet bárónő jótékonykodásával, aki 1951 október elején látogatott Triesztbe, és anyagi támogatásokat adott. Ternay: i. m.
[34] A menekültek anyagi támogatásával kapcsolatban Csorba László a következőket írja Papp Álmosról, aki 1946–1947 között volt római ügyvivő: „Igyekezett érvényt szerezni annak a pénzügyi viszonossági elvárásnak, amely szerint a Magyar Vöröskereszt által az olasz menekülteknek adott segély értékében az olasz hatóságok támogathatnák az olasz gyűjtőtáborok magyar lakóit.” Csorba László: A római magyar követ jelenti… A magyar-olasz kapcsolatok története 1945–1956. (Akadémiai nagydoktori mű) Bp., 2010, 34. http://real-d.mtak.hu/538/4/dc_252_11_doktori_mu.pdf (utolsó letöltés: 2025. június 24.) Kada helyzetjelentése arra enged következtetni, hogy ez hosszútávon nem vált bevett gyakorlattá.
[35] A menekültek ellátásában később is fontos szempont volt a gondoskodás a ruháról. Lásd az Amerikai Magyar Katolikus Liga ruhaküldemény akcióit Németh László Imre: Zágon József és Szabó János levelezése 1956–1965. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2019. 1–4. sz. 235.
[36] A kivándorlás egyre nehezebb lett: 1953 januárjától áprilisig Triesztből 97 menekült vándorolt ki, akik között két magyar volt. Amann Norbert Horányi Tibornak. Róma, 1953. május. HU-OMKM-MNB 2.4.504. A helyzetre jellemző adat, hogy a Róma környéki Farfában lévő táborból 1950-ban és 1951-ben senki sem vándorolt ki. Sanfilippo: i. m. 851.
[37] 1953-ban a számuk 150-200 között mozgott. Apor Gábor Aday Jánosnak. Róma, 1954. január 7. HU-OMKM-MNB 2.1.2.
[38] Ternay Kálmán jelentésében erről ezt írja: „1948-ban, […] a menekültek ideözönlése a vasfüggöny államokból […] nyomasztó és ijesztő méretet kezdett ölteni.” Ternay Kálmán: Jelentés a trieszti menekültügyi helyzetről 1946 novemberétől. Trieszt, 1952. december 7. HU-OMKM-MNB 2.5.746. A rezsimváltásról lásd Gárdonyi Máté: Demokrációból diktatúrára – Az egyház válaszai (1945–1948) In: Kerkai Jenő keresztútja, Egy jezsuita sors az üldöztetés éveiben. Szerk. Koronkai Zoltán SJ – Szigeti Szabolcs. Bp., 2024, 19–42.
[39] Varisco: i. m. 37.
[40] Lényegében koncentrációs tábor volt. 1947 márciusában itt még 50 magyart tartottak fogva. Sanfilippo: i. m. 852.
[41] A szőkések száma magas volt. Sanfilippo: i. m. 851.
[42] A menekültek hazatéréséről Csorba László a következőket írja: „A magyar kormány 1950. április 8-án amnesztiarendeletet bocsátott ki mindazon magyar állampolgárok számára, akik az illegális külföldre távozáson kívül más politikai vagy köztörvényes bűnt nem követtek el, és felhívta őket a hazatérésre, mentesítést biztosítva minden, a távozásából esetleg eredő hátrányos következmény alól.” A rendelet hatályát kétszer is meghosszabbították. Az MDP Központi Vezetősége, Politikai Bizottsága és Titkársága üléseinek napirendi jegyzékei. I. 1948–1953. Összeáll., bevezetést írta: T. Varga György. Bp. 2005, 94., 120., 143.; Csorba: i. m. 144., 757. sz. jegyzet. Ezt követően a római magyar ügyvivő, Murai István többször is felkereste a táborokat (Bagnoli, Le Fraschette, Trieszt), ahová propagandaanyagot is vitt magával. 1950. július 3-án pl. a Le Fraschette-i táborban járt, ahol a 48 magyarból 20 jelentkezett hazatérésre. A témát részletesen lásd Csorba: i. m. 145-148.
[43] A ruhasegélyekről Hlatky a következőt írta: „Különösképen tapasztaljuk azt a jelenséget, hogy a segélyezésre érkező ruhaneműk nagyobb részben női holmi, holott az igények inkább férfiruhára és férficipőre jelentkeznek.” Hlatky Endre Schell Péternek. Róma, 1952. október 24. HU-OMKM-MNB 2.5.653.
[44] Magyar emigránsok magyar könyvekkel való ellátására jött létre 1951 közepén az Anonymus Kiadó. Lásd. Németh: Magyarokról… i. m. 26-28. Kifejezetten a kivándorlóknak készült az Újszövetségi Szentírás új magyar fordítása, az ún. Békés Gellért – Dalos Patrik: Újszövetségi Szentírás. Történetét lásd: Németh László Imre: Zágon József levelezése két magyar jezsuitával, avagy adalékok a milánói magyar közösség történetéhez. in: Uő: Magyarokról… i. m. 300–303. Az 1951 augusztusára elkészült fordítás a nyomdai nehézségek miatt csak 1952 húsvétjára jelent meg. Élet, 1952. 13. sz. 4.
[45] Amann Norbert a következő évben jelentésében már ezt írta: „ezen a téren újabban magyar részről már vannak próbálkozások. Különösen a clevelandi Magyar Életmentési Központi Titkárságát kívánom kiemelni, ahová már eljuttattam a kivándorolni szándékozó magyar családok listáját.” Amann Norbert Horányi Tibornak. Róma, 1953. május 30. HU-OMKM-MNB 2.4.504.
Ezen a napon történt július 26.
1945
1971
Elindul az Apollo–15 holdexpedíció.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő