I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
Magyar buszok Isztambulban
Ikarus-expressz
1979. augusztus 18.
A hetvenes és a nyolcvanas évek magyar Ikarusz buszok termelésének az aranykora volt, a buszok sikerét mutatja, hogy 1976-ban az NDK teljesen a magyar buszok vásárlására álltát, illetve az a tény, hogy az eredeti cikkben is szereplő Ikarus 280-as sorozat a világon legtöbbet gyártott csuklós autóbuszt jelentette.
Az elmúlt hetekben nagy sikereket ért el a Mogürt és az Ikarus. A magyar külkereskedők 550 városi autóbuszt adtak el a török közlekedési vállalatoknak. Egy másik szerződés alapján autóbusz-összeszerelő üzemet állítanak fel Angolában.
Nagy értékű buszüzletet öntöttek szerződéses formába a közelmúltban a török és a magyar járműipari szakemberek. A 35 millió dolláros megállapodás alapján a Mogürt Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat 550 Ikarus gyártmányú autóbuszt szállít Törökországba, Isztambul, Ankara és más török városok tömegközlekedésének javítására. A 390 normál és 160 csuklós városi busz exportjáról szóló szerződés talán legérdekesebb mozzanata a magyar külkereskedelem gyakorlatában szinte páratlanul rövid szállítási határidő: az első 200 autóbuszt még az év végéig útnak indítják, míg az utolsó szállítmányokat a jövő év első negyedében juttatják el a megrendelőkhöz.
A magyar buszkülkereskedelem másik nagy eredménye, hogy az Ikarus és a Mogürt a közelmúltban Luandában a Sacma angolai autóbusz-gyárral megállapodott egy összeszerelő üzem fölállításáról. A szerződés értelmében 1990-ig összesen 9 ezer Ikarus autóbusz-karosszériát szerelnek össze az angolai gyárban magyar részegységekből. A mátyásföldi gyárnak ez már a negyedik külföldi autóbusz-összeszerelési együttműködése. Kubával az év elején írtak alá évi ezer autóbusz összeszerelésére vonatkozó szerződést. Malgasban két hónapon belül megkezdődik az autóbusz összeszerelése, Irakban pedig már 5 éve folyik az Ikarus segítségével ilyen jellegű tevékenység és közel 3 ezer jármű hagyta el a Bagdad melletti gyárat.
A török buszmegállapodás előzményei viszont 1978 novemberére nyúlnak vissza. A szerződés aláírása után Isztambul főpolgármestere, Aytekin Kotil munkatársunknak elmondta, hogy Isztambulban és a többi török nagyvárosban hosszú éveken át elhanyagolták a tömegközlekedés fejlesztését. A kiöregedett buszpark hovatovább a városi közlekedés megbénulásával fenyegetett. A város vezetői mindezt felismerve gyorsan változtattak tömegközlekedési politikájukon; az isztambuli „BKV”, az Isztambul Electricity Tramway and Tunnel Co. a év végén nemzetközi autóbusz versenytárgyalást hirdetett a török nagyvárosok tömegközlekedési gondjainak enyhítésére.
A versenytárgyaláson Európa számos vezető buszgyártója vett részt. Az ajánlatokat elbíráló szakbizottság értékelése szerint az Ikarus buszok nemcsak jó minőségükkel és teljesítményükkel arattak sikert. A rendelések odaítélésénél a gyors szállítási határidő volt a döntő: a szerződéskötéstől számított 3-4 hónap elteltével a normál kivitelű IK-260 és a csuklós IK-280-as típusú autóbuszokból az év végéig 150, illetve 50 darabot, a jövő év első negyedéven pedig 240, illetve 110 buszt szállítanak.
A szerződés értékének 10 százalékáért alkatrészeket exportálnak és az Ikarus buszok zökkenőmentes üzemeltetése végett magyar szakemberek is segítenek a vevőszolgálati teendők ellátásában.
A Mogürt ilyen nagy mennyiségben utoljára 1975-ben Venezuelának adott el autóbuszokat, számszerint 600 darabot. Az 550 darabos török eladással a magyar vállalatok jól megalapozták idei nem rubel elszámolású exportjukat.
A mostani török üzlet általánosítható tanulsága, hogy a rövid szállítási határidő nem egyszer eldöntheti egy-egy tőkés export sorsát. Az Ikarus gyár termelése – nem utolsó sorban a KGST-n belüli termelési és értékesítési megállapodások jóvoltából – ma már meghaladja az évi 10 ezer autóbuszt. Amennyiben a magyar buszipar a nagy sorozatú gyártás mellett teljesíteni tudja a tőkés vásárlók egyedi kívánságait is, minden remény meg van arra, hogy a magyar külkereskedelem a jövőben hasonló jelentős megrendeléseket kapjon.
Heimer György
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő